Hévízi Tradicionális Kúra

A hévízi gyógykúrákat minden esetben személyre szabott orvosi vizsgálat előzi meg, mely során szakorvosaink pontosan felmérik a panaszokat és tüneteket, majd olyan kúrát írnak elő, ami lehetőség szerint nem csak a kellemetlen tüneteket, hanem azok okát is meg tudják szüntetni.

A Hévízi Tradicionális Kúra Alapelemei

A 32-34°C-os gyógyvíz ideális hőmérsékletű a test számára. A hévízi gyógyvíz vízösszetétele bizonyítottan gyulladás- és fájdalomcsillapító hatású. Ami pedig egyedülálló, hogy a vízmélység miatt a vízben való úszás/lebegés során az izomzat teljesen el tud lazulni, az ízületeket tökéletesen lehet tehermentesíteni. És ne feledkezzünk meg a tiszta, párás levegőről és a csodás panorámáról sem.

 

A Hévízi gyógytó eredményességét több gyógytényező együttes hatása idézi elő

  • a víz hőhatása
  • tömege és állandó áramlása
  • gáztartalma és rádiumemanáció tartalma
  • hidrosztatikai nyomása
  • fürdőzés szabad ég alatt

A legoptimálisabb a 32-34 °C-os vízben való fürdés, mivel ezt a hőmérsékletet sem melegnek, sem hidegnek nem érzi, így ez a közömbös hőmérséklet nem vált ki érösszehúzódást vagy tágulást, tehát huzamosabb ideig fejti ki a víz kémiai és biológiai tulajdonságait, s idegrendszert nyugtató hatásait.

folyamatos mozgásban lévő víztömeg több síkon végez áramlást a tóban: a forrásbarlangból feltörő víz sugárirányban forog, a felszínen lehűlő víz függőleges irányú, hengerforma áramlással a melegebb víz alá kerül. Ezen mozgásoknak köszönhetően a tó egészén azonos hőfokú. Az állandó mozgásban lévő víz és iszapszemcsék nagyobb súrlódási ellenállást, nagyobb felhajtóerőt és nagyobb hidrosztatikai nyomást eredményeznek, melyeknek köszönhetően a fürdőzőt könnyed, lebegő érzés tölti el.

A tó vize gáznemű anyagokban gazdag: tartalmaz, kénhidrogént, szénsavat, metánt és rádiumgázokat. Fürdőzés közben gázbuborékok tapadnak a bőrre, majd azon keresztül felszívódva fejtik ki jótékony hatásukat. A vízből elillanó gázok pedig belégzéssel, a tüdőn keresztül jutnak a szervezetbe. A feltörő kén és rádiumemanáció elősegítik sejtek regenerálódását, egyes belső elválasztású mirigyek működését, immunanyagok termelését, fontos szerepük van a gyógyításban.

A hévízi tóban a legtöbb gyógyvizes fürdővel ellentétben állva, függőleges helyzetben fürdenek. Így a mélyen elmerülő lábakra nagyobb nyomás nehezedik, mint a feljebb lévő testrészekre, mely előnyt jelent a vérkeringés számára: ugyanis az alsó végtagok ereiből a vért a víz nyomása a szív felé hajtja.

Kíváncsi vagy a vízösszetételre is?

A hévízi tó vize kalcium- és magnéziumtartalmú hidrogénkarbonátos gyógyvíz.

Kationok  mg/l Anionok mg/l Metabórsav 0,5
Kálium 6,8 Klorid 23 Metaflinsav 43
Nátrium  27 Bromid 0,11 Szabad szénsav 86
Ammonium 0,32 Jodid 0,021 Oldott oxigén 3,6
Kálcium  81 Fluorid 1,4    
Magnézium 36 Szulfát 64 Összesen 754
Vas  0,04 Hidrogénkarbonát 378    

 

  Szulfid  3,2    

Kationok összesen

151 Anionok összesen 470

Van egy hévízi specialitás, melyet dr. Moll Károly reumatológus főorvos fejlesztett ki Hévízi munkássága alatt. A súlyfürdő alighanem a magyar reumatológia történetének egyik, ha nem legjelentősebb gyakorlati jelentőséggel bíró találmánya.

 

A hévízi "specialitás"

A súlyfürdő víz alatti kezelés, aminek célja, hogy a gerinc csigolyáit egymástól eltávolítsa, így a gerincoszlopot megnyújtsa. A nyújtás hatására lehetővé válik a porckorongok eredeti, egészséges állapotának visszaállítása. A súlyfürdő teljesen fájdalommentes, mivel a víz felhajtó ereje ellazult állapotba hozza a testet és nagyon kíméletesen nyújtják a súlyok a gerincet. A kezelés alatt a vendég nyaknál és/vagy a karok alatt felfüggesztve „lóg” a medencében, miközben a betegség állapotától függően különböző súlyokat helyeznek el rajta derékon és/vagy bokán. A súlyok általában 2-3-5 kg-osak.

A súlyfürdőben a használt súlyokat 3-féle módon lehet felfüggeszteni:

  • egy pontos (csak nyak)
  • két pontos (hónaljtámasz)
  • három pontos (nyak és hónaljtámasz)

Orvosi utasítás alapján lehet a súlyokat felhelyezni a vendégre, egyszerre azonban maximum 20 kg súlyt. 
Kezelési idő: átlagosan 20 perc
Vízhőfok: indifferens (34-35 °C)

Javallatok:

  • porckorongok és nyomás alatt álló ideggyökök tehermentesítése
  • izomgörcsök oldása
  • szalag-és izomzsugorodások mérséklése

Ellenjavallatok:

  • szív-érrendszeri panaszok
  • láz, fertőző betegség
  • heveny mozgásszervi bet.
  • csigolya-csúszás
  • rosszindulatú daganat
  • porckorongműtét után 6 hétig

A súlyfürdő kezelés paramétereit, az időtartamot, az alkalmazandó súlyt minden esetbe a kezelőorvos határozza meg. A súlyfürdő csak orvosi javaslatra vehető igénybe. A kezeléseket fokozatos terhelésekkel végzik a paraméterek szerint. Nyaki vagy hónaljtámaszon függnek a betegek.
Súlyfürdő igénybe vehető a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház intézményeiben, úgy mint reumakórház, Tófürdő és Festetics Fürdőház, valamint a Hévízi Tradicionális Kúrát nyújtó szállodákban.

 

Itt tényleg felakasszák, az embert? Tényleg! Tudj meg mindent, erről a hévízi világszabadalomról!

 

További érdekességek!

Valószínűsíthető, hogy már Hippokratész előtt is megkísérelték húzással kezelni a gerinc megbetegedéseit. Hippokratész trakciós készülékét még alkalmazták az 1500-as években. Itt a rögzített beteget a mellkasára és a medencéjére hurkolt huzalok segítségével nyújtották.

Dr. Moll Károly volt az, aki elsőként alkalmazta a víz alatti húzatásos súlyfürdőt. Tanulmányát erről 1953-ban jelentette meg. Az ötletet, hogy a tóban való fürdés közben alkalmazzon húzatást, a különféle „helyreállításos” módszerek adták a főorvosnak. Első kísérletei során erős hevederövre rögzített súlyokat - melyeket direkt erre a célra készített - közben a beteg a korláton vagy egy tutajon lógott a vízben hónaljánál fogva. Az izmok ellazulnak a meleg vízben, a gerinc megnyúlik, így a porcsérv visszahúzódok. Ezeket a folyamatokat a testre ránehezedő hidrosztatikai nyomás is elősegíti.

A módszer továbbfejlesztett változatát fürdőtutajnak hívták. Itt a hónaljtámaszon kívül már egy fejtartót is használtak, így a páciens már 3 ponton van függesztve: a hónaljánál és a nyakánál.

Az elmúlt fél évszázad alatt rengeteg újítás történt a húzatásos kezelésekkel kapcsolatban, azonban a lényege nem változott. Igaz változott az időintervallum, valamint a súlyok nagysága is. Moll doktor korábban nagyobb súlyokkal, és hosszabb ideig végezte a húzatást. Ma a kezelés időtartama 10-25 perc közötti súlyokkal, anélkül 5-15 perc.

A súlyfürdő nem csak a gerinc nyújtását jelenti, de balneo-, és hydroterápia is egyben. A meleg gyógyvízben jelentősen megnő a kezelés hatásfoka. A kezelés a magyar reumatológia egyik legnagyobb gyakorlati jelentőséggel bíró felfedezése.

 

Iszapgöngyöléssel a gyógyulásért

A Hévízi-tó medrét vastag gyógyiszap borítja. A maga nemében egyedülálló hévízi iszap egyaránt tartalmaz szerves és szervetlen anyagokat, s a benne lévő rádiumsók és redukált kénvegyületek a gyógytényezők különleges értékeit képviselik.

A hévízi iszap többnyire növényi eredetű gyógyiszap, mely sötétszürke színű, állagát tekintve pedig lágy. A több tízezer éves Pannon tengerből származó gyógyvíz és gyógyiszap a komplex fizikoterápiás kezelésekkel együtt valamennyi reumatikus- és mozgásszervi betegség kezelésére alkalmas.
Az iszapot iszappakolás formájában használják fel a kúrák során. Szakorvosok véleménye szerint egyszerre maximum 6 testtájat lehet iszappal bebugyolálni. Az iszapkezelés 20 percig tart, de utána javasolt legalább fél óra nyugalom és pihenés.

Az alábbi betegségekre javasoljuk:

  • idült mozgásszervi betegségek kezelésénél, mind a kopásos, meszesedése kórformák, mind a gyulladásos megbetegedések esetén javallt
  • egyes ortopédiai esetekben
  • egyes neurológiai problémák esetén
  • speciális belgyógyászati és nőgyógyászati betegségeknél alkalmazható

Hévízen iszappakolás csak orvosi előírásra végezhető, ugyanakkor a Hévízi-tó iszapmedencéjét kellő körültekintéssel van mód használni.

 

Így próbálhatod ki Te is!

Kényeztetés és egészségmegőrzés mesterfokon, avagy a hévízi gyógymasszőrök kitalálták, hogy lehet ötvözni a gyógymasszázs és a gyógyiszappakolás jótékony hatásait egy kezelésen belül. Ez lett a hévízi iszapmasszázs. Mi ez és miért jó? Olvasd el itt! Ennek a szolgáltatásnak az előnye, hogy orvosi konzultáció nélkül is kipróbálható, ha nincs ellenjavallat, amit a masszőrrel elég egyeztetni.

 

Kozmetikázzon hévízi iszappal!

Napjainkban többféle kozmetikai iszap is elérhető a szépségpiacon – olyan is, melynek alapja a hévízi tőzegiszap.

A több ezer éves geológiai és biológiai folyamatok eredményeként kialakult iszapok magas huminsav és szerves anyag tartalma, hőmegtartó képessége miatt régóta használják a gyógyászatban. Kísérletek bizonyítják, hogy egyedülálló szépészeti hatásokkal is rendelkezik: kiüríti a salakanyagokat, fokozza a sejtek anyag cseréjét, növeli a kollagén termelést, és a benne lévő ásványi anyagok feltöltik a szervezetet. Kiválóan alkalmas az arc, nyak és dekoltázs ránctalanítására, kúraszerű használat esetén pedig akár alakformálásra is. Rendszeres alkalmazása során fokozza az immunrendszer védekezőképességét.

Az iszapból készült termékek bársonyossá, puhává teszik a bőrt. Előnyösen hatnak a bőr- és kötőszöveti sejtek megújulására, csökkentik a gyulladásos folyamatokat, és az öregedés jeleit is – mivel a hőhatás tágítja a kapillárisokat, így fokozódik a tápanyag és oxigén ellátás, melynek során ellenállóbb lesz a bőr.

Ezek a kozmetikumok kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, létfontosságú ásványi anyagaik, vitaminjaik biztosítják a sejtek közötti folyamatok kiegyensúlyozott működését. Már az első kezelés után érezzük bőrünkön a változást – selymes, fiatalos, üde, bársonyos tapintású.

tőzegiszap alapú termékek közt megtalálhatók szappanokiszapfürdők, maszkok, pakolások, krémek, arctisztítók, masszázskrémek, testradírok, balzsamok, testápolók is.

Az iszap termékekről érdeklődhet webshopunkban valamint a hévízi Tourinform irodában is!

 

Miért és hogyan gyártják a gyógyiszapot! Kattints ide és tudj meg további titkokat!

 

A Hévízi Tradicionális Kúra kiegészítő elemei


 

Minden, amit a gyógymasszázsról tudni érdemes

Hévíz szakorvosai a hagyományos terápiás kezelésekből álló kúrák egyik fő elemeként – a fürdőkúra mellett - gyógymasszázsokat javasolják a vendégeknek. A gyógymasszázs nem kényeztető wellness masszázs, hanem a fizikoterápia egyik fonton kezelése. Gyógyító ereje a relaxálásnál sokkal fontosabb tényező.

Általánosságban elmondható, hogy a masszázs előtti 10-15 perces termálvízben történő fürdőzés nagyon jót tesz, mivel ellazulnak a lágy részek és így a masszázs is sokkal hatékonyabb lesz, jobban érezzük majd utána magunkat.

A gyógymasszázsok közé sorolják:

  • a svéd,
  • reflex-zóna (szegment, kötőszöveti, perioszteális),
  • nyirok-,
  • sport-, és frissítő masszázsokat.

A masszázs esetében általános hatás, hogy annak során fokozódik a vérkeringés valamint a nyirokkeringés. Megváltozik pulzusszám és a vérnyomás, gyorsulnak az anyagcsere folyamatok, változik a testhőmérséklet a légzés, fokozódik a kiválasztás és ezáltal a méregtelenítés. Mindezek mellet jó hatással van az idegrendszerre is.

 

Számos gyógy- és wellness masszázs típusról található bemutató videó ide kattintva!

 

A masszázs nem javasolt az alábbi esetekben:

  • akut gyulladásos betegségeknél, pl. vese-, ér-, csonthártya vagy ízületi gyulladás
  • inak, szalagok és izmok komolyabb sérüléseikor
  • porckorongsérvesetén
  • csontbetegségek esetén, pl. csonttuberkulózis, csontritkulás
  • keringési betegségekben szenvedőknek, pl. trombózis
  • magas vérnyomás, szívbetegség esetén, pacemakeresetén
  • kóros értágulatok (aneurizma), súlyos visszérproblémákkal küzdőknek
  • fokozott vérzékenységesetén
  • menstruáció első két napán
  • lázas állapotban
  • tüdő, mellhártya heveny megbetegedései, TBC
  • rákos megbetegedések, kemoterápiás kezelés alatt
  • cukorbetegség előrehaladott állapotában
  • fagyás vagy égésesetén
  • bőrbetegségek (fertőzés, gomba, gyulladás)
  • pszichiátriai betegségeknél (epilepszia, skizofrénia)
  • alkoholos, drogos állapotban
  • nagymértékben legyengült, sápadt, leromlott, igen idős betegeknél
  • a masszírozandó területen lévő nyílt, friss seb esetén

 

Tudta Ön, hogy:

  • már az ókori görögök is alkalmazták, a sportólók teljesítményének növelésére?
  • a rómaiak, perzsák, japánok, indiaiak, egyiptomiak, kínaiak gyógytó eljárásként alkalmazták?
  • neve a görög eredetű "massein" szóból származik. Jelentése: gyúrni?
  • egy jó masszázs során a meditációhoz hasonló tudati szint jöhet létre?
  • a masszázs során megváltozik a vérnyomás, a testhőmérséklet, az anyagcsere, a légzés - s mindez hatással van az idegrendszerre is?
  • a klasszikus svéd masszázst Per Henrik Ling fejlesztette ki?
  • a masszázs a fizikoterápia része és a manuálterápiák közé tartozik?

 

A fizikoterápia összefoglaló fogalom, ami magába foglal mozgásterápiát, elektrotermápiákat, mágneses terápiákat is...

 

Elektroterápia

A kezelések lényege, hogy két elektródán keresztül alacsony rezgésű áramot küldünk a fájdalmas részekbe, amikor is enyhe bizsergés érezhető. Az elektroterápiás kezelések kifejezetten gyorsítja a gyógyulást, ínszalag sérülések esetén kiválóan alkalmazható.

A galván típusú elektroterápiák jó fájdalomcsillapító hatásúak, fokozzák a véráramlást. A kisfrekvenciás kezelések közé tartoznak az ultrahang, a mágneskarika, diadynamic, ionomodulator, sonopuls, stymat, sonodynator, dionin, endomed kezelések, vagy a cryoterápia, ami hideg levegő áramoltatásával a friss ízületi sérülések esetén kiválóan alkalmazható. A nagyfrekvenciás kezeléseknek 3 fajtája van, a deciméterhullám, mikrohullám, rövidhullám. A kezelés során a nagyfrekvenciájú gépek az áram hőhatását felhasználva szöveti vérbőséget eredményeznek. 

Kezeléstípusok

  • Iontoforézis-kezelés
    Galván áram segítségével juttatják be bőrön keresztül az előírt gyógyszert a beteg területre. Hatással lehet izom és traumás fájdalmak, ízületi gyulladások, ínhüvelygyulladások enyhítésére. Értágító hatású, gyorsítja a vérömlenyek felszívódását.
  • Diadynamic
    Egy speciális terápiás áramforma, melynek keringést javító és fájdalomcsillapító hatása van. Használják görcsoldásra, rándulásra, zúzódásra, izomsorvadásra, ödémára, idegfájdalmak, ízületi és gerinckopás kezelésére, porckorong betegségeknél. 
  • Myotest
    Ingeráram-kezelés, mely izom-összehúzódásokat hoz létre. Izomsorvadás kezelésére illetve megelőzésére használják elsősorban
  • Interferenciakezelés
    A gerinc melletti izmokba vezetett különböző rezgésszámú áram hatására oldódnak a tartási rendellenességek okozta izomcsomók, az áram hatására létrejövő belső pulzáló masszázs miatt.
  • Ultrahang-kezelés
    Szöveti mikromasszázs, melyet mechanikus rezgés hoz létre. Minden mozgásszervi betegség gyógyítására alkalmas.

Magnetoterápia (mágnesterápia)

  • Mágneses - karika, más ismert nevén pulsatron. A mágneses tér ritmikus változásának biológiai hatásán alapszik. Agyvérzés után állapot, izommerevség-, és gyengeség, idegzsába, sérülések utókezelésekor valamint egyes belgyógyászati esetekben alkalmazható.

Fényterápia

  • Sollux, laser, evolite... mind a fény különleges fizikait tulajldonságát használják ki különböző betegségek gyógyítására. A mozogásszervi betegségek gyógyításában főként a laser, (lágy laser) hatásos. Csökkenti a fájdalmat, gyulladást, izomfeszülést, ödménát, valamint stimulálja az immunrendszert, és gyorsítja a sebgyógyulást.

Mechanoterápia (mozgásterápia)

Független gyógymód, de fontos részét képezi a komplex kúrának. Mechanikai tevékenységre, mozdulatokra épülő terápiás formák.

  • Passzív: masszázs, gyógymasszázs
  • Aktív: gyógytorna mely lehet egyéni és csoportos

 

Az itt felsoroltak közül több is megtalálható videótárunkban, hogy könnyebben megismerhető legyen mi, mire, miért jó és alkalmazható.

 

A fizikoterápia alkalmazásáról hévízi szakorvosok osztják meg a tapasztalatukat:

MANUÁLTERÁPIA VS. CSONTKOVÁCSOLÁS - Dr. Schwillinger Ferenc, reumatológus és fizioterápiás szakorvos
REUMÁS BETEGSÉGEK KEZELÉSE HÉVÍZEN - Dr. Kulisch Ágota, reumatológus szakorvos
AZ ÍZÜLETI PORCKOPÁSRÓL - Dr. Horváth Bernadett, főorvos, reumatológus és fizioterápiás szakorvos
AZ ÍZÜLETI PORCKOPÁSRÓL II. - Dr. Horváth Bernadett, főorvos, reumatológus és fizioterápiás szakorvos
SPORTREHABILITÁCIÓ - dr. Major Zoltán, reumatológus, sportorvos

A mozgásterápiákkal hatásosan érhető el gyors javulás mozgásszervi panaszok, gerincproblémák esetén...

 

Az általános mozgásfejlesztés során az agyi funkciók serkentése a cél, a figyelem és koncentrációs készség növelése, finomítása. Ezzel szemben a Hévízen elsősorban alkalmazott mozgásterápiás fejlesztések a gyógytorna, célzott gerinctorna célja a gyógyulás, regeneráció és a megelőzés. Ezen módszerek a mozgásszervi betegségek kezelésében kiemelten fontosak.

 

Gyógytorna

Kiemelkedően fontos a mozgásszervi betegségek kezelésében, hiszen a  - mára már szinte népbetegséggé terjedt -mozgásszegény életmód nagyon sok esetben ront a betegek egészségügyi állapotán, amin a gyógytorna nagyon sokat segíthet.
Egyéni és csoportos foglalkozások során - szakképzett személyektől - a beteg elsajátítja, betanulja a számára fontos mozdulatokat, melyeket később akár otthon is végezhet. Célja, hogy a károsodott gerincet, ízületeket helyre állítsa, javítsa az izomzat állapotát, korrigálja a testtartást.

 

Gerinctorna

Főként a gerincoszlop mozgásterjedelmének növelésére, valamin a nyak és derék mobilizálására alkalmazott módszer. De sikeres eredmények érhetők el vele helytelen tartás vagy fájdalom miatt megrövidült izmok nyújtására, a hát, has-, csípő körüli izomzat erősítésére, koordináció fejlesztésre. A gerinctornát minden esetben tehermentesített helyzetekben végzik szakképzett gyógytornász segítségével. A mozdulatok könnyen elsajátíthatók és később otthon is végezhetők.

 

Víz alatti torna

A gyógytorna hatását kombinálja a víz gyógyító és kedvező fizikai tulajdonságaival. A vízben végrehajtott mozdulatsorok kevésbé megterhelők, így azok is végezhetik, akiknek a szárazföldi torna megerőltető.

 

A felsorolt hagyományos módszerek mellett speciális módszerek is alkalmazhatók hátproblémák kezelésére:

  • Schroth-terápia
  • Manuálterápia
  • McKenzie-módszer
  • Kinezio-szalag (Tape)
  • Spineliner-kezelés

 

Termálvíz, nem csak külsőleg

A hévízi vízzel alkalmazott ivókúra pozitív hatása főként idült gyomor- és bélhurutban, emésztési zavarokban érezhető.

A hévízi kénes gyógyvíz ivókúraként való használatáról Dr. Gyarmati Noémi az alábbiakat mondja: „Sikerrel alkalmazható bélműködés és gyomorsav-képződés fokozására, idült bélgyulladás, székrekedés vagy aranyér esetén. Enyhíti az epebántalmakat, segíti a légúti hurutok gyógyulását. Továbbá, nem ivókúraként, de idült szájnyálkahártya-gyulladás esetén öblögetésre is jó eredménnyel alkalmazható."

Természetesen, mint minden gyógyvíznek, ennek is vannak ellenjavallatai, így a kénes víz fogyasztása kerülendő:

  • heveny máj- és epeút-gyulladás,
  • valamint fokozott pajzsmirigyműködés esetén.

 

Ingyenesen használható gyógyvizes ivókutak a városban:

  • Rózsakert épületében (Rákóczi utca 17-19.), az Erzsébet királyné útja felőli oldalon (Nyitva: 8.00 - 18.00)
  • Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Fedett fürdő épületében, Festetics téri bejárattal szemben (Nyitva: 7.00 - 17.00)

Ide sorolható bármilyen vízzel vagy vízben végzett kezelés, melyek hatásfokát fokozhatja, ha az gyógyvízben történik...

 

Vízzel történő kezelés

A vizes terápiákban a víz fizikai tulajdonságai használják fel, hatását nagymértékben fokozza, a gyógyvízzel történő kezelés. Többnyire a mozgásszervi betegségekben szenvedők gyógyulását csökkenti.

Testhelyzettől függően több pozitív élettani hatása van az indifferens hőfokú vízbe merülésnek, mint a vér "hígulása", csökkenő tüdő légzés-kapacitás, lazuló törzsizomzat, a felhajtó erő miatt csökkent testsúllyal könnyebb a mozgás, ellenállása izomerősítőként is hat.

víz hidrosztatikai nyomása is jelentős szerepet játszik a hidroterápiás módszereknél: hatással van a vénákra, bőrerekre, csökkenti a mellkas és hasüreg térfogatát, befolyásolja a légzés mechanikáját, fokozza a veseműködést, csökkenti a gyulladásos ízületek körfogatát.

víz hőfoka - hideg, vagy meleg - további egymással ellentétes változásokat eredményez. A meleg fürdőben értágulat jön létre, csökken a vérnyomás és gyorsul a szívműködés. A hideg vizes fürdőkben az erek összehúzódnak, melynek hatására a vérnyomás emelkedik, a szívritmus csökken, a szívkoszorúér összeszűkül.

 

Kezeléstípusok

Hidroterápiás, tehát vízzel történő kezelések közé soroljuk a Hévízi Tradicionális Kúra alapelemeinél felsorolt iszap és súlyfürdő kezeléseken kívül az alábbi módszereket:

Szénsavfürdő

A termálvízből szénsav hozzáadásával állítják elő, fokozza a gyógyvíz hatását. Eredményes a szívbetegek, magas vérnyomásban szenvedők és keringési zavarokkal küszködők kezelésében. Javítja a keringés és a szívizom oxigénellátását, a vérnyomást. Ha valamilyen ok miatt kézi masszázs nem alkalmazható a betegen, akkor a szénsavfürdő használata javasolt. 

Javallatai:

  • artériás- és vénás keringési panaszok
  • magas vérnyomás,
  • bőr mikrocirkulációs zavarai
  • vegetatív idegrendszeri elváltozások
  • osteoporosis, krónikus mozgásszervi elváltozások
  • infarktus utáni rehabilitáció
  • koszorúér szűkület, szívműtétek utókezelése

Elektromos kádfürdő

Más néven galvánfürdő vagy hydrogalván. A kezelés során a termálvízzel feltöltött kádba egyenáramot vezetnek. Kétrekeszes és négy rekeszes változata ismert. Főként a végtagokra van jó hatással, idegfájdalmak, kopásos elváltozásos panaszoknál alkalmazzák sikeresen. Keringésjavító és fájdalomcsillapító hatása is van. 

Javallatai:

  • fájdalomcsillapítás több ízületet, testtájékot érintő fájdalom esetén: rheumatoid arthritis, lágyrész-rheumatizmus
  • ideggyulladás
  • végtag ízületek gyulladásos és degeneratív betegségei
  • Sudeck-atrophia (végtagsérülések utáni keringési zavar, helyi csontritkulással)
  • érszűkületek

Váltófürdő

A hideg és meleg víz közti hőmérséklet különbséget használja terápiás céllal. A felváltva adagolt víz, elősegíti a végtagok jobb keringést.

Víz alatti masszázs

A kezelés alatt testünk erős vízsugár masszírozásának van kitéve, ami a kezdeti időszakban fájdalmat is okozhat. A tangentor kezelés során a vendég egy fizikoterápiás kádba fekszik bele. Az asszisztens kezeli a vízsugár erősségét és irányítja rá a vendégre egy vastag csövön keresztül. A víz rezgése áthatja a kötőszöveteket, így segíti a bőr megújulását, és rugalmasságát.

Hydroxeur-kádfürdő

A hydroxeur kezelést – vagyis a pezsgőfürdőt - akkor alkalmazzák, amikor valami miatt a manuális masszírozás nem alkalmazható, vagy attól eltérő hatást szeretnének elérni. A speciális kádban a mesterségesen keletkező levegőbuborékok turbulens víz áramlást okoznak, ami a teljes test felületet masszírozza. A víz áramlása kellemes érzést nyújt, emellett vérkeringést fokozó és a bőrön keresztül stimuláló hatása van. A tangentorhoz képest gyengébb, enyhén masszírozó ereje van.
A hydroxeur-kádfürdő használatának kontraindikációja nincs, ezért szakorvos felügyelete nélkül is használható. Időtartama általában 10 - 20 perc.

 

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!