Zsinagóga

A hévízi zsidóság története az I. világháború előtt

A gyógytaváról világhírűvé vált Hévízfürdőt az első világháború előtt a Keszthelyi-Hévíz néven említették. A tó nyugati oldalán az 1860-as évektől jött létre a fürdőtelep, amely a Festetics-hitbizományhoz tartozott. A szomszédságában alakult ki az 1920-as években a fürdőközség, amely a fürdőteleppel együtt közigazgatásilag az 1907-ben létrehozott hévízszentandrási körjegyzőséghez tartozott. A hévízfürdői zsidóság ezer szállal kötődött a szomszédos keszthelyi zsidósághoz.

Hévízfürdő látképe

A 18. század vége felé telepedtek le az első zsidó lakosok Hévízszentandráson (ekkor még Szentandrás). A község első zsidója - egy bizonyos Joachim - az 1795-ös adóösszeírásban tűnt fel, az 1798-as lajstrom pedig egy „Isák Jósef” nevű személyt említett. A szentandrási zsidók vallási és közigazgatási (anyakönyvi) szempontból a keszthelyi anyahitközséghez tartoztak.

A 19. század második felében a zsidók száma mindössze néhány családra, s a lakosságnak csupán 2–3 százalékára korlátozódott. 1890-ben a 240 lakosból 5 fő (2,1%), 1910-ben a 303 lakosból 8 fő (2,6%) volt izraelita vallású. Az első világháború után fellendülő fürdőéletnek köszönhetően a legtöbb zsidó személy 1930-ban élt Hévízszentandráson (23 fő, a lakosság 3,4 százaléka), míg a fürdőtől távolabb eső Egregyen az 1920-as évektől már nem laktak zsidók.

A Hévízfürdőn nyaralók és gyógyulást keresők között viszont egyre jelentősebbé vált a zsidók aránya, akik a nyári főszezonban a látogatók (20-30 ezer fő) negyedét tették ki. Az izraelita vendégek fontos szerepet játszottak a fürdőhely polgárosodásában, a polgári életforma és kulturális szokások elterjesztésében, Hévízfürdő ugyanakkor elősegítette polgári egyenjogúságuk társadalmi elfogadtatását és gyakorlati érvényesítését.

A fürdőhelyen gomba módra szaporodó szállodák, üzletek és vendéglők közül több zsidó befektetők tulajdonában volt. A zsidó vendégek vallási igényeinek kielégítését az 1910-ben felavatott izraelita imaház biztosította, melyet a gyógytó lefolyócsatornájának bal partján, Lusztig Ignác „Jeruzsálem” nevű vendéglőjének a közelében építettek fel. A főszezon alatt - május végétől augusztus végéig - dr. Büchler Sándor keszthelyi főrabbi gyakran tanított a Bibliából és a Talmudból. A zenés istentiszteletek és kultúrelőadások gyűjtését pedig a szegény sorsú hittestvérek gyógykezelésére fordították. Az izraelita vallású fürdővendégek kóser étkezéséről a Mandel-féle vendéglő gondoskodott.

A lefolyócsatorna bal partja mellett állt az Izraelita imaház

A Jeruzsálem vendéglő (később Alsó vendéglő)

A fürdőhely felvirágzásában nagy szerepet játszott a fürdőt a Festeticsektől 35 évre (1905–1940) bérbe vevő Reischl család – ifj. Reischl Vencel, majd Imre és Richárd fiai – valamint a hévízi fürdőgyógyászat alapjait megteremtő zsidó fürdőorvosok, dr. Schulhof Vilmos és dr. Schulhof Ödön, illetve a keresztény dr. Moll Károly.

Dr. Schulhof Vilmos fürdőorvos, reumatológus és balneológus 1906-tól tevékenykedett Hévízen. Itt hozta létre 1911-ben Európa második Zander-gyógyintézetét, ahol a fürdőkúra kiegészítéseként a gépekkel történő, mozgatásos gyógygimnasztikát alkalmazták. Schulhof fürdőorvos az első világháború előtt széles körű tudományos munkásságot fejtett ki a gyógyhely bel-és külföldi megismertetéséért. Számos hazai és német szaklapban jelentek meg írásai, az Országos Balneológiai Egyesület évenként kiadott fürdőkalauzainak egyik szerkesztője volt, amelyben ő írta a Hévízfürdőről szóló fejezetet. Dr. Schulhof Vilmos rakta le kutatásaival, tudományos és ismeretterjesztő munkásságával Hévízfürdő alapjait, tette külföldön is ismertté a gyógyhelyet.

A Zander-intézet és medikomechanikai gépsora

A hévízi zsidóság története a két világháború között

Az 1920-as évek végére az imaház kicsinek bizonyult, valamint távol esett az „amerikai tempóban” fejlődő fürdőközségtől. Az izraelita templomot egy díszes ünnepség keretében 1933. július 2-án avatták, a szertartást dr. Büchler Sándor keszthelyi főrabbi vezette, melyen a világi hatóságok képviselői, számos neológ és ortodox rabbi, valamint a fürdővendégek vettek részt. Az építkezéshez a Festetics hercegség telekingatlannal, a Reischl Fürdőbérlő Társaság és Hévízszentandrás fürdőközség, valamint számos magánszemély pénzbeli adománnyal járultak hozzá. A keszthelyi hitközség fiókjaként létrejövő - később önállósodó - hévízi hitközség egyházi elnökévé dr. Büchler Sándor főrabbit választották, világi elnökévé pedig dr. Kertész Adolf budapesti ügyvédet, a templomépítés szervezőjét és a fürdőhely lelkes hívét. Az elöljáróság tagjai közé került dr. Schulhof Ödön fürdőorvos, a helyben lakó Singer Miksa, s többen a fürdőhely állandó törzslátogatói közül.

A hévízi zsinagóga külső megjelenésében és belső berendezésében az ortodox hagyományokat követte azzal a céllal, hogy a fürdővendégek közül a vallásosabbak számára is lehetővé tegyék hitéletük gyakorlását.

A zsinagóga 1933-ban épült a tó közelében

A korabeli tudósítások szerint a zsinagóga a péntek esti és szombati istentiszteleteken zsúfolásig megtelt a gyógyulás mellett lelki táplálékot kereső izraelita vendégekkel, akik adományaikkal segítették a hitélet fenntartását.

A nyaralók között jelentős volt az izraelita vallásúak aránya

A fürdősétány épületeinek egyikében, a Kurszalonban (Gyógyterem) gyakran rendeztek hangversenyeket az izraelita templomalap javára, melyen felekezeti különbség nélkül vettek részt a fürdővendégek.

A templomot dr. Büchler Sándor főrabbi avatta fel

Dr. Schulhof Ödön (Vilmos féltestvére) a budapesti orvosi egyetem elvégzése után Berlinben dolgozott, ahonnan1923-ban hazatért, s Vilmos bátyja hévízi Zander-intézetében praktizált a fürdőszezon alatt. Munkássága már a két világháború közötti évtizedekben is úttörő jellegűnek számított. Az 1920-as években elsőként alkalmazott novocain infiltrációt a reumás, ízületi fájdalmak csillapítására. Hévíz első röntgenorvosaként országos viszonylatban is kiemelkedő ízületi és csontröntgen-felvételeket készített. A Bársony-Schulhof féle ún. „betekintő” röntgenfelvételi eljárás az egész világon alkalmazásra került.

Dr. Schulhof Vilmos (jobbról) és dr. Schulhof Ödön (balról) fürdőorvosok

A hévízszentandrási körjegyzőség zsidó lakosainak 1944. április 28-án készült összeírásakor Hévízszentandráson és a fürdőhelyen 4 háztartásban tizenöt zsidó lakost jegyeztek fel. A keszthelyi gettóban május 26-án készült névjegyzéken ugyanennyien szerepeltek, a Zalaegerszegre elszállítottak listáján a munkaszolgálatos behívások miatt már csak tizenhárman. A hévízi zsidók közül a Freller, Frisch, Simon és Singer családok tagjait, valamint dr. Schulhof Vilmost és Ungár Lászlót pusztították el Auschwitzban, többen (munkaszolgálatos férfiak) másutt hunytak el.

Újrakezdés a háború után, a templom lebontása

Az épségben fennmaradt zsinagógában a háború után Hévízre látogató zsidó fürdővendégek még egy ideig gyakorolták vallásukat. Dr. Kertész Adolf halála (1959) után azonban az 1960-as évek végére megszűnt a hitélet, s az elárvult, pusztulásnak induló épületet 1977 áprilisában lebontották, összefüggésben a tófürdő épületeinek 1977-1982 között megvalósuló rekonstrukciójával.

A tóraszekrény-takarót 1955-ben Simon Imre adományozta

A zsinagógát 1977-ben bontották le

A zsinagóga helyén 2000. július 2-án Várnai Shorer Judith izraeli nagykövet jelenlétében avatták fel a holokauszt emlékművet („hévízi siratófalat”), amely a város áldozatvállalásával épült.

A zsinagóga helyén felállított holokauszt emlékmű

Felhasznál források: SZARKA Lajos, Páratlan testvérpár. A Schulhof - testvérek szerepe Hévíz „világfürdővé” válásában. Hévíz: Hévíz Város Önkormányzata és Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház, 1999. első kiadás és 2002. második kiadás DR. SZARKA Lajos, A hévízi zsidóság története. Hévíz: Hévíz Város Önkormányzata, 2000.

Információk a belső tér tárgyi elemeihez

A zsinagóga – vagy héberül bét hákneszet (gyülekezés háza) – a zsidó vallási és rituális élt központi helye, ahova a zsidó emberek összegyűlnek. A hévízi ortodox szertartású zsinagógát 1933. július 2-án avatták fel.

A zsinagóga nyugati oldaláról a főbejárat és két mellékbejárat nyílott. A baloldali mellékbejáraton a nők léptek be, ahonnan lépcső vezetett fel az emeleti karzathoz. A nők el voltak különítve a férfiaktól.

A főbejáratot és a jobboldali ajtót a férfiak használták, az utóbbi vezetett az előcsarnok azon helyiségébe, ahol a rituális kézmosásra szolgáló vízmedence állt, s a hívek ennek elvégzése után léphettek be a főbejárati előcsarnokba.

Az előcsarnokban a zsinagóga avatásakor több nemeskőből (gránit, márvány) készült emléktáblát helyeztek el, kettőn az építéshez nagyobb adományt tevők neveit sorolták fel, egy az építés idejét és főbb adatait tüntette fel (1930-33 között épült a hg. Festetics Tasziló által adományozott telken, dr. Kertész Adolf és neje kezdeményezésére, Boros Artúr műszaki főtanácsos tervei alapján, Varga András építőmester vezetése és Berényi Béla ellenőrzése mellett). A negyedik táblán azok neve szerepelt, akik ágyadományokkal támogatták a hévízre érkező izraelita betegeket. Az ötödik - kisebb méretű – fehér márványtáblát az 1959-ben elhunyt zsinagógaalapító, dr. Kertész Adolf tiszteletére emelték.

Az előcsarnokban függesztették ki a Hévízfürdői Izraelita Imaegyesület fakeretes táblácskáját. Ez az istentiszteletek rendjét mutatta, melyek pénteken délután 7 órakor, szombaton pedig délelőtt 9 órakor kezdődtek a fürdőszezon ideje alatt.

A felsoroltak közül két nagyméretű emléktábla (adományozók, ill. ágyadományozók) és dr. Kertész Adolf táblája a 2000. július 2-án felavatott holokauszt emlékműre került.

A zsinagóga belső terének közepén helyezkedett el ortodox szertartású templomoknál a korláttal elkerített bima, vagy tóraolvasó emelvény, ahonnan szombatonként és ünnepeken a Tórából a kijelölt szakaszt kelet felé (Jeruzsálem felé) fordulva felolvasták. A bimát általában menóra (hétkarú gyertyatartó) díszítette.

A központi térben - a bima előtt és mögött - padokat helyeztek el, ahol a hívők foglaltak helyet és követték az imádkozást.

A keleti oldalon – Jeruzsálem, az egykori Szentély felé nézően – állt a tórafülkében a tóraszekrény (vagy frigyszekrény), ahol a Mózes 5 könyvét tartalmazó Tóratekercset (vagy tekercseket) tárolták. A tóraszekrényt díszes – bársonyból, selyemből készült, hímzett héber feliratos, zsidó szimbólumokat feltüntető (Dávid-csillag, menóra, olajág) – tóraszekrény- takaróval fedték le, melyet a Tóra kivevésekor elhúztak. A hévízi templomnak Simon Imre és felesége adományozott 1955-ben új tóraszekrény-takarót, melynek felirata a holokausztban elpusztított mártírokra („atyáink emlékére”) utalt.

A tórafülke közelében kiemelt helyen állt a rabbi (jobbról) és a kántor, vagy előimádkozó (balról) díszes ülőszéke.

A keleti oldal közelében helyezték el a hitközség elöljáróinak ülőhelyét.

A hévízi templomból fennmaradt magas támlájú padon dr. Kertész Adolf elnök, Boros Artúr és Brüll József elöljárók neveit zománcos táblácskák jelölték.

A templomot északról és délről 3-3 nagyméretű ablak világította meg, a nyugati (bejárati) oldal keskenyebb ablakai pedig a nők számára kijelölt karzatot. A zsinagóga kisméretű – fehér köralakba foglalt, kék színű Dávid-csillagot ábrázoló – üveg díszablaka fennmaradt.

A zsinagóga belső megvilágítását szolgálták a mennyezetről lelógó csillár és a falakon elhelyezett lámpák, bronz- illetve kovácsoltvas falikarral. Az utóbbiakból szintén megmaradt egy-egy falikar.

A frigyszekrény előtt volt a mennyezetről lelógó örökmécses (nér tómid), amely a jeruzsálemi Szentély oltárán örökké égő tűzre emlékeztetett. A mécses lángjának ébren tartásáról általában egy külön egyesület (Nér Tómid, vagy Örökmécs Egyesület) gondoskodott.

Hévízi zsinagóga 3D rekonstrukció