Legyen a természet a sportstadion! Nyaraláskor a legjobb tóparton, erdőszélen, parkban, azaz a természetben edzeni.
Hévíz és környéke sokféle lehetőséget biztosít kerékpározásra, bővelkedik kiépített kerékpáros utakban, valamint kijelölt túraútvonalakban. Kerékpározás közben megismerhetitek a Balaton part menti településeit, gyönyörű tájait, az évmilliók emlékét őrző vulkáni hegyeit, a Kis-Balaton vízi világát. Hévízen számos lehetőség van kerékpárbérlésre, egyes szálláshelyek, vagy utazási irodák is kínálják ezt a lehetőséget vendégeik részére.
Kölcsönzés a Tourinform Irodában
A Tourinform irodában 2021. januárjától teljesen új kerékpárokkal és e-bike-okkal is várjuk vendégeinket! Fizesse kerékpárkölcsönzését készpénzzel, bankkártyával vagy SZÉP Kártyája szabadidő zsebével!
A Hévízi-tó elsősorban gyógytó, melyben a fürdés gyerekek számára nem ajánlott, ugyanakkor a vendégigényeknek megfelelően tó partján kialakításra került egy több mélységű, normál, de melegített vizes medence, szélvitorlákkal az erős napsütés ellen és vizes élményelemekkel az önfeledt pancsolás érdekében.
Nagy strandok sok játékelemmel és programokkal a Balaton nyugati csücskében
A Keszthelyi városi strand a Keszthelyi öbölben a hajókötő mellett található. Érdekessége a strandon található Balaton alakú úszómedence és a Boldog Békeidőket idéző, nagyon fotogén Sziget fürdő. Ezen a nyáron elkészült egy hatalmas vizikalandpark is, mely egyedülálló élmény és bátorságpróba. Nyári estéken a strand területén könnyűzenei koncertek is zajlanak.
A Diási Játékstrand Gyenesdiáson évről-évre elnyeri a Balaton legjobb gyerekbarát strandja címet. Kialakításában, az élmény elemekben, programlehetőségekben bővelkedő stand méltán a gyerekes családok legkedveltebb strandja a Balatonnál.
Sok-sok évtizede töretlen a Vonyarcvashegyi Lido Strand népszerűsége. A nagy fákkal teli, hosszú partszakasszal rendelkező strand legnagyobb különlegessége a fiatalok körében igen kedvelt vízisí pálya.
Balatongyöröki strand120 méter hosszú homokos partszakasz a homokvárépítő picúrok paradicsoma. A stand területén nem csak óráscsúszda a vízijárművek széles választéka is kibérelhető. 2018-ban a Balaton Legzöldebb Strandja díjat nyerte el.
Családbarát kisebb, csendesebb strandok
Azok számára, akik nem bánják, hogy a strandolás élménye nem egészül ki animációs programokkal, különleges csúszdákkal, élmény elemekkel, korosztály specifikus játszóterekkel és nagy büfé választékkal, számukra a Keszthelyi Libás Strand és a Gyenesi Lidóstrand lehet az ideális választás.
Kutyás strand Keszthelyen
Aki házi kedvencével szeretne strandra menni bátran válassza a Keszthelyi kutyás strandot. Itt garantáltan kutyabarát környezetben lehet élvezni a nyári strandolás élményét.
Aki Hévízen keres olyan helyet, ahol a kutya is csobbanhat, számára a Hévíz Patakot ajánljuk. Akár egy könnyű esti sétával is összeköthető a kutyafürdetés. A patakban ráadásul a kutyus is átélheti a gyógyvíz kellemesen üdítő meleg vizét.
Élményfürdők
Kehidán és Zalakaroson
Akik nyaralásuk idején szeretnének élményfürdőbe is ellátogatni, nekik a Kehida Thermál Gyógy- és Élményfürdőt vagy a Zalakarosi Fürdőt ajánljuk. Mindkét fürdő rendelkezik kül- és beltéri medencékkel, meleg és gyógyvizes medencékkel, úszómedencékkel valamint csúszdaparkkal is.
SPORT a vízen
Aktív programok a strandokon, kikötőkben
A Balaton több strandján is van lehetőség kenut, kajakot, SUP-ot és természetesen vízibiciklit bérelni. Aki komolyabb megmérettetésre vágyik kipróbálhatja a keszthelyi városi strand vizes kalandparkját, vagy a vonyarcvashegyi strand vízisí pályáját is. Kevésbé aktív de jó szórakozás a hajókázás, hiszen a Keszthelyi kikötőből nem csak menetrendszerinti hajójáratok, hanem tematikus kirándulóhajók is indulnak. Aki pedig maga szeretne hajót vezetni, kisebb motorcsónakot is bérelhet az öbölben.
Evezések a Kis-Balatonon
A Balaton Felvidéki Nemzeti Park legújabb szervezésében a nyári időszakban szervezett kenutúrák indulnak a Gyöngyös patakon a Diás szigetre. A csoport megtekintheti a Fekete István Emlékhelyet és a Tüskevár hangulatát idéző Matula-kunyhót. A túrákra előzetes előzetes bejelentkezés szükséges. A Kis-Balatonon a Kányavári sziget körül is van lehetőség vezetett túrán részt venni.
Evezés a Zalán
Evezés a Zala folyón 12 km hosszan Zalaapátiból Zalavárra, mindenki számára könnyen teljesíthető egész napos program.
Kenutúra télen a gőzölgő Hévíz-patakon
Akit vonzanak az extrém körülmények, könnyen kipróbálhatja novembertől márciusig az evezést a gőzölgő Hévíz-patakon. Mivel a patakban védett növények virágzanak a nyári időszakban és több vízimadár is költ a part menti nádasban, így az evezés a patakon csak a téli időszakban, és túravezetővel engedélyezett. Az élmény azonban garantált, főleg ha menet közben még a hó is szállingózik. Túrákról bővebb tájékoztatást a Hévízi Tourinform Irodába is tud adni a téli időszakban.
Rövidített nyitvatartás: 2024.12.24. 9:00 - 14:00 2024.12.31. 9:00 - 16:00 2025. 01.01. 11:00 - 17:30 A többi napon a szokásos nyitvatartással várja vendégeit!
Előszezon / Utószezon 2024. március 25. - 2024. május 26. 2024. szeptember 9. - 2024. október 6.
A nyitvatartás és az árak megváltoztatásának jogát a Hévízi Szent András Reumakórház és Gyógyfürdő fenntartja. A Schulhof bejárat és Festetics Fürdőház pénztárainál a SZÉP Kártyák mindhárom zsebéből fizethet.
Hévízi Tófürdő telefonszám +36 30 959 1002
Jegyárak
Érvényes 2023. április 1-től visszavonásig
3 órás jegyek
3 órás
4 500 Ft
3 órás 60 év felettieknek
4 000 Ft
3 órás diákoknak
4 000 Ft
Gyermek (6-14 év között) 3 órás
2 400 Ft
Csoportos 3 órás (20 fő felett)
4 000 Ft
Egész napos jegyek
Egész napos jegy
7 500 Ft
Egész napos 60 év felettieknek
7 000 Ft
Egész napos diákoknak
7 000 Ft
Egész napos gyerek / 6-14 éves korig.6 év alatti gyerekek részére a belépés ingyenes.
3 600 Ft
Egész napos kombinált családi jegy
minimum 3 fő esetén, ha legalább 1 gyerek
Felnőtt
7 000 Ft/fő
Diák (14 év felett) és Nyugdíjas (60 év felett)
6 000 Ft/fő
Gyermek (6-14 éves korig)
3 600 Ft/fő
Kiegészítő jegyek
+ 1 óra hosszabbítás (3 órás jegy mellé)
1 800 Ft
+ hosszabbítás egész naposra (3 órás jegy mellé)
3 600 Ft
+ Wellness kiegészítő jegy (bármelyik jegy mellé)
3 300 Ft
Pótdíj (időtúllépés esetén, minden megkezdett 30min)
1 000 Ft
Bérletek
10 órás - érvényes 15 naptári napig, napi kétszeri belépéssel
13 000 Ft + 2 000 Ft kaució
20 órás - érvényes 25 naptári napig, napi kétszeri belépéssel
23 000 Ft + 2 000 Ft kaució
Egyéb jegyek
Zárás előtti jegy (fürdés vége előtt 2 órával)
3 600 Ft
Látogatójegy (fürdésre nem jogosít, max. 30 min)
1 900 Ft + 3 000 Ft kaució
Ruhatár (szezonális)
300 Ft / csomag
Úszógumi kölcsönzés (napi díj)
700 Ft + 2 000 Ft kaució
Diák és senior kedvezmény csak diákigazolvány / személyazonosításra alkalmas fényképes igazolvány előzetes bemutatásával vehető igénybe.
Hasznos információk:
Napi jegyek: Felhasználható kizárólag a vásárlás napján. Egyszeri belépésre jogosít. Időtúllépés esetén pótdíj kerül felszámolásra. Kiegészítő jegy időtúllépés esetén nem váltható.
Bérletek: Kaució visszatérítés a lejáratot követő 5 napon belül lehetséges, kiegyenlítésére csak készpénzben van lehetőség a fürdési idő végéig. A bérletek napi 2 alkalommal jogosítanak belépésre. Az első távozást követően 15 peres türelmi idő után van lehetőség a második belépésre. Távozáskor a szekrényszám automatikusan törlődik. A szekrények tartalmáért ezután felelősséget nem vállalunk. Időtúllépés esetén pótdíj kerül felszámolásra.
title: Minden, amit látni kell, ha Hévíz környékén jársz!
description:+ 4 Látnivalók, 4 évszakos programok, a legjobb helyek kisgyerekkel vagy akár esős időben. Vezetett városnéző túrák, vagy épp a legfelkapottabb kirándulóhelyek a Balaton nyugati partjához közel.
title: Hévíz szállás – Hévíz hotel – Hévíz wellness
description:+ 4 Minden hévízi szállás egy helyen. Hotelek, apartmanok, magánszállások, panziók óriási választéka árgaranciával. Foglalja le szállását Hévízen még ma!
tartalom:+ 1 Hévízi Termelői Piac A régi idők hangulatát idézve kedden, csütörtökön és szombaton a hévízi nagyparkoló mögötti terület árusokkal telik meg. Alkalmanként autentikus zenék kíséretében méztermelők, savanyúság- és gyümölcslé készítők, sajt- és zöldségárusok termékeivel találkozhat a látogató. A friss kenyeret, kolbászokat, a házilag készített süteményeket és tehéntejet akár meg is kóstolhatjuk vásárlás előtt. A finom áruk mellett mesteremberek árulják portékáikat, helyben vásárolhatunk cserépedényeket, kosarakat vagy akár kézi készítésű szappanokat.A Hévízi Termelői Piac a tudatos vásárlóknak kínál minőségi és vegyszermentes termékeket. A vásárlással pedig nem csak a környéken élő termelőket támogatjuk, hanem az egészséges életmód mellett döntünk. A Hévízi Termelői Piac mellett döntött már az a közel 800 árus is, akik időről-időre kézműves termékeiket kínálják a vendégeknek. Látogasson el hozzánk Ön is! A piac az alábbiak szerint tart nyitva:április 1-től december 31-ig:kedd: 7:00-13:00csütörtök: 13:00 -19:00szombat: 7:00 -13:00 január 1-től március 31-ig:csütörtök: 12:00 -18:00szombat: 7:00 -13:00 A termelői piac legfrissebb híreiről a Facebookon is értesülhet.Sok érdekességet megtudtat a termelői piacról ha meghallgatja a Nyugat Rádió által készített riportot is! Nézzen körül 3D túránkban! Sétáló utca A Rákóczi utca teljes hosszában sétáló utcaként funkcionál. Ez az utca köti össze a Széchenyi utcát (ami a főutca) a dr. Schulhof Vilmos sétánnyal. A sétáló utca elején található a Tourinform Iroda, a Széchenyi utca felől a jobb oldalon. Az iroda egész évben várja az érdeklődőket környékbeli programajánlatokkal és turista információkkal. Az irodában kerékpárbérlési lehetőség is van. Tovább haladva a sétáló utcán a tófürdő felé butikok, kávézók és fagylaltozók között érdemes a fák mögött megbúvó épületekre is figyelmet fordítanunk. A sétáló utcát az 1920-as években épült villák szegélyezik, amelyek ma már felújított formában apartmanoknak és kávézóknak adnak helyet. A sétáló utca közepén találjuk a Fontana Filmszínház épületét, vele szemben pedig az id. dr. Moll Károly teret egy szökőkúttal és mögötte Moll Károly egész alakos bronz szobrával. Moll Károly a súlyfürdő „atyja”, amit Hévízen fejlesztett ki az 1950-es években. Az utca végén a Fedett fürdő épületével találjuk szembe magunkat. 1968-ban adták át a Terápiás Centrumot, amit a helyiek Fedett fürdőnek hívnak. 2004-ben felújították és azóta is folyamtosan bővítik, továbbfejlesztik. Külső falán tekinthető meg a Pantheon, előcsarnokában pedig az a Jupiter kő található, ami tanúsítja, hogy már 2000 évvel ezelőtt is éltek itt emberek. Szívesen hallana még néhány érdekességet a Sétáló utcáról? Töltse le audio anyagunkat, és térképünk segítségével ismerje Hévíz titkait. Nézzen körül 3D túránkban! Városháza Építészeti látványosság az 1998-99-ben épült hévízi Városháza új épülete, melynek alapkövét az akkori polgármester és Farkas Bertalan, űrkutató mérnök, dandártábornok, Magyarország első űrhajósa tette le. A Hévíz egyik fontos látványosságai közé tartozó épületet 1950-ben építették, az akkori községháza mögött. 1997-ben kezdték el az újjáépítés munkálatait. Az alapkövet 1998. január 31.-én Farkas Bertalan Magyarország első űrhajósa, és a város polgármestere tették le. A terveket Reinholz Péter Kossuth díjas építész koordinálása alatt Benczur László és Takács Péter készítették. Az épület hasznos alapterülete: 3367 m2. Az épületben kaptak helyet a Polgármesteri hivatal dolgozói, akik minden munkanapon fogadják az ügyfeleket. A déli szárnyban helyet kapott egy 200 fő befogadóképességű konferencia- és színházterem, amely a testületi üléseken kívül helyet ad tudományos, kulturális és egyéb rendezvényeknek. Nézzen körül 3D túránkban! Egregyi borospincék Hévíz egregyi városrésze a gasztronómiáról ismert. A város központjától egy kellemes 25 perces sétával érhetnek ki a borospincékhez. Útközben elhaladnak a Jézus szíve templom mellett a Zrínyi utca végén, vagy útba ejthetik a római kori ásatásokat az Attila utca végén. Esténként megtelnek a szőlősorok között épült borozók és éttermek. A fürdőzés során kifáradt vendégek itt feltöltődhetnek egy kellemes vacsorával, vagy borkóstolóval, akár élőzene kísérete mellet. A hagyományos magyar konyha mellett nemzetközi konyhák ételeit is megkóstolhatják a vendégek az éttermek nyitott teraszain, vagy a hangulatos borospincékben. A Dombföldi utcán a pincék között tovább sétálva elérnek az Árpád-kori templomhoz, ami Hévíz egyik legszebb épített öröksége. Töltse le és hallgassa meg érdekességeinket Egregyről! Nézzen körül 3D túránkban! Fontana Filmszínház A mozi két vetítő teremmel rendelkezik, a nagyobb 104 főt tud befogadni, a kisterem pedig 8 fő befogadására alkalmas. A digitális technikával ellátott moziban a képi és a hangtechnika is megfelel a legmodernebb elvárásoknak. A sikerfilmek mellett hazai és nemzetközi művészfilmekkel várja a nézőket, akár 3D-ben is. Büfé sor A Széchényi utcai nagyparkoló melletti épületek alkotják a „büfé sort”. Ha a Balaton felől érkezik Hévízre, akkor az első kereszteződésben jobbra fordulva a Széchényi utcára ér, és az erdősáv elhagyása után már láthatja a büféket. Ha egy ízletes lángosra, vagy sült kolbászra támadt étvágya, akkor itt válogathat a legjobb büfék közül. Emellett éttermek is várják a hagyományos ebédre vagy vacsorára éhezőket. A büfék között ajándék boltok is találhatók, ahol hévízi ajándékokat vagy az üdülés során nélkülözhetetlen úszógumit is beszerezheti. Esténként gyakran élő zenével, és műsoros vacsorával várják a szórakozni vágyókat. Szobrok, köztéri alkotások Köztéri alkotásokkal, szobrokkal szinte minden utcában találkozhatunk a városban, melyek többsége Marton László híres szobrászművész alkotásai. Hévízi Szoborparkként ismert a Tó-fürdő parkjában található szoborcsoport, ahol egymás mellett láthatjuk a magyar irodalom három neves alakjának mellszobrát: Móricz Zsigmondnak (Kutas László alkotása) , Csokonai Vitéz Mihálynak (Rátonyi József műve) és Berzsenyi Dánielnek (Riger Tibor alkotása). A Fedett fürdő falán található 13 emléktábla a fürdő és az ott megfordult betegek legjelentősebb alakjainak állít emléket. Kerubok A Tófürdő főbejáratát két kerub őrzi, melyek a 19-20. század fordulóján a Festetics-család megbízásából készültek, és nagyon hasonlítanak a Zsolnay család pécsi kerubjaihoz. Az oroszlánból és sasból összegyúrt sárkány Hévíz város hivatalos címerében is megtalálható. A kerubok az ókori sémi népek mitológiájában az isteneket szolgálták. A kapuk előtt álltak, és a gonosz szellemeket tartották onnan távol. Képmásaikat a királyok palotájának vagy templomok kapuján szokták kőbe vésni, valószínű ezért készíttette őket legenda szerint a Festetics család. Ha valaki is úgy sétál át a két kerub között, hogy nincs szerelem a szívében, a kerubok megszólalnak. Ám más elmesélők szerint nem a kerubok, hanem a fürdő egyik tornyán elhelyezett rézkakas szólal meg, ha valaki szerelem nélkül távozik a városból. De erre még soha nem volt példa... A Tó Tündére A Tó Tündére szobor Molnár Jenő alkotása, melyet 2000-ben avattak fel. A szobor a gyógyfürdő bejáratával szemben található a dr. Schulhof Vilmos sétányon. A tündér jobb kezével Hévíz címerét óvja, amely egy kerubot illetve egy tündérrózsát ábrázol. Flavius Theodosius a dajkával A szobor Farkas Ferenc 2015-ben elkészült munkája, mely jelenleg a Római Romkertben csodálható meg, Egregyen. A szobor egy hévízi legendának állít emléket, mely szerint Flavius gyermekbénulásban szenvedett. Keresztény dajkája minden áron szeretett volna meggyógyítani, ezért minden nap imádkozott Szűz Máriához. A Szűz imáit meghallgatva gyógyvízű forrást fakasztott, mely meggyógyította Flaviust, így megerősödve később a Római Birodalom egyik legnagyobb császára lett. A gyógyvízű forrásból később egy egész tó keletkezett. Az a Hévízi-tó egyik legendája. Az Otthon kapuja A szoboregyüttes a Római Romkertben található meg, az Egregyi Múzeum mellett, mely egy átlagos római ház bejáratát ábrázolja. A ház ajtajában lévő dán dogra emlékeztető kutya a védelmet szimbolizálja. Dr. Moll Károly szobra Marton László alkotása, mely 2003-ban készült el. Dr. Moll Károly 1920-tól fogva Hévízen dolgozott orvosként, nevéhez fűződik a súlyfürdő feltalálása illetve a Hévízi-tó áramlási térképének elkészítése. Munkássága megalapozta a ma már jól ismert Hévízi Tradicionális Kúrát. Szent István mozaik képe A tűzzománc kép Morvay László alkotása, mely 1999 óta díszíti a Városháza Zrínyi utcára néző oldalát. A mozaikon Magyarország első királya, az államalapító Szent István szerepel. Nymphae díszkút A Nymphae díszkút Marton László szobrászművész alkotása, mely 1998-ban készült el. A Városháza előtti dísztéren található meg. Szent András kereszt V. Majzik Mária 1999-ben készült munkája a Tófürdő napozóteraszán tekinthető meg. A szobor a Hévízi-tó forráspontja felett lett elhelyezve, és Szent Andrást ábrázolja a kereszten, akiről a nevét kapta a helyi reumakórház. Braille terepasztal Kalmár Katalin műve nem csak a szemet kápráztatja el, hanem a látássérülteknek is segít, hogy megtapasztalhassák Hévíz csodáit. A Braille írással feltűntetett információk mellett a terepasztal különlegessége, hogy a tó medre és forráspontja is kidolgozásra került. Jelenleg a Festetics téren tekinthető meg. Ivókút - Rózsakert Hévízen a Tradicionális Kúra egyik kiegészítő eleme az ivókúra, mely kifejezetten javasolt emésztési problémák esetén. A Rózsakert épületében 2012-ben átadott ivókút egy gyönyörű tavirózsát ábrázol, az oszlopa pedig kerubokkal lett díszítve. Ivókút - Szent András Reumakórház
tartalom:+ 1 Fedezze fel városunk nevezetes épületeit, látnivalóit Kikről kapták a nevüket a Schulhof sétány épületei? Mit találhat meg a Sétálóutcán? Hányan férnek be a Kék templomba? Miért hívják Jézus Szíve templomot a Fradi templomnak? Mikor tették le a Városháza alapkövét? Hányszor restaurálták az Árpád-kori templomot? Milyen alkalmakat tartanak a Református-evangélikus templomban? Milyen kiállítások találhatók a Muzeális Gyűjteményben? Mit vehet a Hévízi Termelői Piacon? Mit jelképeznek a Flavius - kívánságszalagok a Villa Rustica romjainál? Milyen legendás lények a kerubok? Itt mindenre választ találhat! Köztéri alkotásokkal, szobrokkal szinte minden utcában találkozhatunk a városban, melyek többsége Marton László híres szobrászművész alkotásai. Hévízi Szoborparkként ismert a Tófürdő parkjában található szoborcsoport, ahol egymás mellett láthatjuk a magyar irodalom három neves alakjának mellszobrát: Móricz Zsigmondnak (Kutas László alkotása), Csokonai Vitéz Mihálynak (Rátonyi József műve) és Berzsenyi Dánielnek (Riger Tibor alkotása). A Fedett fürdő falán található 13 emléktábla a fürdő és az ott megfordult betegek legjelentősebb alakjainak állít emléket. dr. Schulhof Vilmos sétány A sétány a tófürdő körüli park része. A sétáló utca végén álló Fedett fürdő épületétől induló dr. Schulhof Vilmos sétány a Tófürdő főbejáratához vezet. A platánfákkal beárnyékolt, padokkal szegélyezett sétány egyik oldalán a hévízi tó, másik oldalán a Szent András Reumakórház történelmi épületei tárulnak elénk. Az itt látható épületek az 1870-es években épültek, majd az 1900-as évek elején alakították át őket a ma is látható kétszintes házakká. Mindegyik épületnek külön története van.
A Festetics család által kialakított „Újtelep” északi részén épült szecessziós stílusban. Nevét Festetics Györgyről, a fürdőváros alapítójáról kapta. Jelenleg a Szent András Reumakórház „A” épülete.
Az épület 1863-ban épült, de 1906-ban, annak tiszteltére kapta a Rákóczi-ház nevet, hogy ez év októberében szállították haza II. Rákóczi Ferenc hamvait Konstantinápolyból Magyarországra.
Jelenleg a Szent András Reumakórház „B” épülete.
Karola Elláról kapta a nevét, aki Festetics Tasziló lánya volt. Jelenleg a Szent András Reumakórház „C” épülete. Dél felé haladva a következő épület az étterem és a díszterem. Ennél az épületnél volt a Festetics birtok határa, ez volt az első kőből készült ház, amit a fürdővendégek elszállásolására építettek az 1860-as évek elején. 1909-re emelettel bővítették, ekkor a fürdőhelyeken nélkülözhetetlen „Kúrszalon” funkciót kapta. Jelenleg a Szent András Reumakórház díszterme található itt.
Nevét abból az alkalomból kapta, hogy a ház átadásának évében emelte Ferenc József – magyar király és osztrák császár – Festetics (II.) Taszilót hercegi rangra, aki a ház építtetője volt. Jelenleg a Szent András Reumakórház „D” épülete.
Lonkay Ferenc, a Festetics család uradalmi építészének tervei alapján építették az épületet 1870-71-ben. A ház az „Újtelep” része volt, ahol sorszámozással jelölték az épületeket, így maradt rajta ez a név. Jelenleg a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház üzemeltetésében szállod működik itt.
A térképünk hátoldalán szereplő sorrend alapján IDE kattintva letöltheti az hanganyagot, amelyekből még több érdekességet is megtudhat a sétányról. Nézzen körül 3D túránkban! Sétálóutca A Rákóczi utca teljes hosszában sétálóutcaként funkcionál. Ez az utca köti össze a Széchenyi utcát (a főutcát) a dr. Schulhof Vilmos sétánnyal. A sétálóutca elején található a Tourinform Iroda, a Széchenyi utca felől a jobb oldalon. Az iroda egész évben várja az érdeklődőket környékbeli programajánlatokkal és turistainformációkkal. Az irodában kerékpárbérlési lehetőség is van. Tovább haladva a sétálóutcán a Tófürdő felé butikok, kávézók és fagylaltozók között érdemes a fák mögött megbúvó épületekre is figyelmet fordítanunk. A sétálóutcát az 1920-as években épült villák szegélyezik, amelyek ma már felújított formában apartmanoknak és kávézóknak adnak helyet. A sétálóutca közepén találjuk a Fontana Filmszínház épületét, vele szemben pedig az id. dr. Moll Károly teret egy szökőkúttal és mögötte Moll Károly egész alakos bronz szobrával. Moll Károly a súlyfürdő „atyja”, amit Hévízen fejlesztett ki az 1950-es években. Az utca végén a Fedett fürdő épületével találjuk szembe magunkat. 1968-ban adták át a Terápiás Centrumot, amit a helyiek Fedett fürdőnek hívnak. 2004-ben felújították és azóta is folyamatosan bővítik, továbbfejlesztik. Külső falán tekinthető meg a Pantheon, előcsarnokában pedig az a Jupiter-kő található, ami tanúsítja, hogy már 2000 évvel ezelőtt is éltek itt emberek. Szívesen hallana még néhány érdekességet a Sétálóutcáról? Töltse le audio anyagunkat, és térképünk segítségével ismerje Hévíz titkait. Nézzen körül 3D túránkban! Városháza Építészeti látványosság az 1998-99-ben épült hévízi Városháza új épülete, melynek alapkövét az akkori polgármester és Farkas Bertalan, űrkutató mérnök, dandártábornok, Magyarország első űrhajósa tette le. A Hévíz egyik fontos látványosságai közé tartozó épületet 1950-ben építették, az akkori községháza mögött. 1997-ben kezdték el az újjáépítés munkálatait. Az alapkövet 1998. január 31.-én Farkas Bertalan Magyarország első űrhajósa, és a város polgármestere tették le. A terveket Reinholz Péter Kossuth díjas építész koordinálása alatt Benczur László és Takács Péter készítették. Az épület hasznos alapterülete: 3367 m2. Az épületben kaptak helyet a Polgármesteri hivatal dolgozói, akik minden munkanapon fogadják az ügyfeleket. A déli szárnyban helyet kapott egy 200 fő befogadóképességű konferencia- és színházterem, amely a testületi üléseken kívül helyet ad tudományos, kulturális és egyéb rendezvényeknek. Nézzen körül 3D túránkban! Árpád-kori templom Hévíz kis város, mégis azt mondhatjuk, hogy templomokban bővelkedik. Négy egyedi építészeti stílusban készült szent helyet tekinthetnek meg a városba érkező vendégek. A legrégebbi múlttal rendelkező templom a XIII. századból ránk maradt Árpád-kori templom, mely az egregyi városrészben található. A templom építésének pontos ideje nem ismert, valószínűleg a 13. század közepe körül építhették. 1341-ben említik először írásos emlékek. Az épület a 16-17. században erősen megsérült; később a barokk korban, 1731-ben renoválták. Szerencsére az átalakításkor csak a legszükségesebbeket javították, így megmaradt a templom középkori formája. E felújításkor készítették a belső és külső díszítő festéseket, a hajómagasítást és pótolták a boltozatokat is. A templom első védőszentje Alexandriai Szent Katalin volt. Az újjáépítés után újraszentelték; új védőszentje Szent Magdolna lett. Ezt követően a templomot még többször restaurálták: 1860-ban, 1912-ben, 1964-65-ben, 1990-ben és 1991-ben, legutóbb pedig 2015-ben. A déli oldalon nyitott barokk ajtót találunk. A torony boltozatát a 18. században újították meg, ehhez csatlakozik egy négyszögletű templomhajó. A templom belsejében az egyetlen díszítő- illetve térgazdagító elem az északi fal fülkesora. Fontos megemlítenünk a templom falfestését. Nem középkori eredetű, de ékes bizonyítéka a templom építészeti gazdagodásának. Bemutatja a népi formakincs tiszteletét. Az épület belsejében román korból származó keresztelőmedence töredéke található, valamint egy középkori felszentelt kereszt. A templom egyenes szentélyű, egyhajós, keletelt, térszerkezete könnyen áttekinthető. A tornya háromemeletes, gazdag kialakítású, az egyes szinteken kettős és hármas ikerablakok nyílnak. A tornyot csűrlős sisak zárja le, amelyet nyolc fagerenda merevít. Alapjait tekintve főként a faépítészet formáit őrizte meg. A külső felületeken megmaradtak a festett díszítések és a bekarcolt formák. Tudta Ön, hogy: a Balaton környékén épen maradt három Árpád-kori templom egyike az Egregyi templom? Szeretne még ennél is több érdekességet hallani a templomról? Töltse le hanganyagunkat! Nézzen körül 3D túránkban! Jézus Szíve Templom A borozósor felé vezető úton található a sokak által „zöld templomnak” is nevezett egregyi Jézus Szíve Templom. A templomot Bocskai János építész tervei alapján építették. A harangtorony a 20. század elején, a templomhajó 1994-95-ben épült fel. A harangtorony eredetileg kétszintes volt, 1905-ben építették. A harmadik szintet 1937-ben építették hozzá. A torony neoromán stílusban épült, ablakai ikerablakok, benne kis- és nagyharang is található. A kisharangot Mária Magdolna tiszteletére 1905-ben, a nagyharangot pedig hősi halottai emlékére öntette az egregyi község 1937-ben. Az I. világháborúban elesettek emlékére a köpeny közepén lévő kőtáblán szerepel a 16 hősi halott. Emlékükre a torony mellé 16 hársfát is ültettek, azok tövébe fejfát, melyre felvésték a neveket, születésük és haláluk időpontját. Az ültetett fákból mára már csak 6 áll. Emléktáblát helyeztek el a II. világháború halottainak tiszteletére is, a harangtorony falára, melyen az elesett egregyi fiatalok neve is szerepel. Később a tábla kikerült a templomkertbe. A templomhajót 1994-ben kezdték el építeni Bocskai János tervei alapján. Majd Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök szentelte fel 1995. április 22-én. A templomot Fradi templomnak is nevezik, mivel a Ferencvárosi Torna Club jelentős támogatást nyújtott az építéshez. A klubbal való szoros kapcsolatot jelzik a belső kialakításban a fehér és zöldszínek, valamint a kis emléksarok. Tudjon meg még több érdekességet a templomról! Töltse le audioanyagunkat! A Szentmisék időpontjait itt találja! Nézzen körül 3D túránkban! Szentlélek Római Katolikus templom A legmodernebb és legújabb templomot már a városba vezető főutca elejéről is jól lehet látni, mivel kék csúcsai a magasba törnek. A városházával szemben lévő Szentlélek Római Katolikus templom mintegy 1000 fő befogadására képes. A templom Bocskai János építész tervei alapján készült. Három év alatt épült fel a város és a lakosság támogatásával. A hét ég felé törő torony már messziről útbaigazítja a városba látogatókat. A hét torony a Szentlélek hét ajándékát jelképezi. A Városházával együtt avatták fel 1999. szeptember 9.-én, Szendi József már nyugalmazott érsek szentelte fel. A templombelsőben a modern építészet és a hagyomány ötvöződik, melyet főként a szép faborítás hangsúlyoz. Jó akusztikája miatt alkalmas orgonahangversenyek megtartására is. A gótikus stílus formáira emlékeztető színes ablakok Simon Endre hévízi művész munkáját dicsérik. A szentély falán található kereszt torzó 200 éves műkincs, mely adományként került a templomba, restaurálását Károlyi Gyula restaurátor, festőművész végezte. Az oltár bal oldalán lévő bronz Krisztus-szobrot Marton László munkája. Ugyancsak az ő munkája a jobb oldalon álló, magyar koronát viselő Magyarok Nagyasszonya című borzszobor. A falakon lévő tűzzománc képeket Morvay László készítette. A faszerkezetet Kováts Tibor, a belső famunkálatokat Hegedűs András készítette. A tornyokban négy harang található. A templom kertjében és közelében több szobor, dombormű található. A legmagasabb toronyban nem helyeztek el harangot statikai okok miatt. A balra lévő toronyban két harang szólal meg, az egyiket Szent Péter tiszteletére öntette Dr. Horváth Béla és családja, a másikat pedig a régi templomból helyezték át. A jobbra lévő torony egyik harangját Szent Pál tiszteletére öntötték özv. Varga Imréné adományaiból, a másik harangja pedig szintén a régi templomból való. Töltse le Ön is audioanyagunkat! A Szentmisék időpontjait itt találja! Nézzen körül 3D túránkban! Református - evangélikus templom Negyedik templomként a Református - evangélikus templomot kell megemlíteni, amely a Helikon utcában várja híveit. A templomot a református és az evangélikus felekezet egyaránt használja istentiszteletek, illetve gyülekezeti alkalmak lebonyolítására. Igaz ugyan, hogy a város lakosságának csak kis része református illetve evangélikus, de évente több ezer hasonló felekezetű látogató érkezik a városba, belföldről és külföldről egyaránt. A Hévízen élő reformátusoknak sokáig nem volt temploma, magánházaknál és a Gyógyfürdőkórház kultúrtermében tartották alkalmaikat. Az evangélikusok pedig a mozi kistermében, majd Hotel Alba társalgójában és a kórház kultúrtermében. A város képviselő-testülete 1994-ben adományozta a jelenlegi telket a felekezeteknek. Az építkezést az önkormányzat is támogatta, majd gyűjtés is indult a 1995-ben elkezdett munkálatok további költségeinek fedezésére. A református templom alapkövét 1997. június 21-én tették le. A kész templomot Dr. Harmati Béla evangélikus, és Dr. Márkus Mihály református püspökök szentelték fel. A toronyban lévő harang nyitott boltív alatt helyezkedik el, Borsos Károly családjával együtt adományozta a templomnak. Az Istentiszteletek időponjtairól itt találhat információt! Szeretne még több érdekességet megtudni a templomról? Töltse le hanganyagunkat! Nézzen körül 3D túránkban! Fontana Filmszínház A mozi két vetítő teremmel rendelkezik; a nagyobb 104 főt tud befogadni, a kisterem pedig 8 fő befogadására alkalmas. A digitális technikával ellátott művészmoziban a képi és a hangtechnika is megfelel a legmodernebb elvárásoknak. A sikerfilmek mellett hazai és nemzetközi művészfilmekkel várja a nézőket. Muzeális Gyűjtemény Hévízen nemcsak testben, hanem szellemben is felfrissülhet. Egy kellemes délutáni séta során érdemes megtekinteni a Hévíz Muzeális Gyűjteményt, mely a sétálóutcai Fontana Filmszínház emeletén található. Keddtől szombatig 10.00 – 18.00 óra között várja az érdeklődőket, látogatása ingyenes. Hévíz történetét bemutató állandó tárlat nyílt 2012 márciusban, amely a tó keletkezésétől egészen napjainkig mutatja be a település történetét, a gyógytó és a település kialakulását, valamint számos érdekes orvosi és gyógyászati emléket. A bemutatott tárgyak jelentős része magángyűjtőktől származik, de megannyi darabot kaptak a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum gyűjteményéből is. A város első állandó tárlatának legrégebbi darabja egy 1500 éves kerámia edény, a legkülönlegesebb pedig talán az az 1818-ban megjelent angol könyv, amelyet írója, Richard Brighton gróf ajándékozott Festetics Györgynek, a hévízi tó akkori birtokosának A Múzeum további állandó kiállítása: „Szalay Katalin oklevélgrafikái”. A múzeumban az állandó kiállítás mellett időszaki kiállítások is megtekinthetőek. A múzeum JELENLEG zárva tart! Az épület külső homlokzatát Németh János Munkácsy-díjas keramikusművész Forrás című alkotása díszíti. Aki hosszabb időre érkezik Hévízre és a gyógykúra alatt a kultúra is fontos számára, azoknak ajánljuk figyelmébe a Városi Könyvtárat, ahol magyar és idegen nyelvű könyvek egyaránt kölcsönözhetőek. Jó szórakozást kívánunk és szellemi feltöltődést! Még több érdekesség az Art moziról és a Muzeális Gyűjteményről letölthető audioanyagunkban! Nézzen körül 3D túránkban! 3D a hévízi moziban Büfésor A Széchényi utcai nagyparkoló melletti épületek alkotják a „büfésort”. Ha a Balaton felől érkezik Hévízre, akkor az első kereszteződésben jobbra fordulva a Széchényi utcára ér, és az erdősáv elhagyása után már láthatja a büféket. Ha egy ízletes lángosra, vagy sült kolbászra támadt étvágya, akkor itt válogathat a legjobb büfék közül. Emellett éttermek is várják a hagyományos ebédre vagy vacsorára éhezőket. A büfék között ajándékboltok is találhatók, ahol hévízi ajándékokat vagy az üdülés során nélkülözhetetlen úszógumit is beszerezheti. Esténként gyakran élőzenével, és műsoros vacsorával várják a szórakozni vágyókat. Egregyi borospincék Hévíz egregyi városrésze a gasztronómiáról is ismert. A város központjától egy kellemes, 25 perces sétával érhetnek ki a borospincékhez. Útközben elhaladnak a Jézus szíve templom mellett a Zrínyi utca végén, vagy útba ejthetik a római kori ásatásokat az Attila utca végén. Esténként megtelnek a szőlősorok között épült borozók és éttermek. A fürdőzés során kifáradt vendégek itt feltöltődhetnek egy kellemes vacsorával, vagy borkóstolóval, akár élőzene kísérete mellet. A hagyományos magyar konyha mellett nemzetközi konyhák ételeit is megkóstolhatják a vendégek az éttermek nyitott teraszain, vagy a hangulatos borospincékben. A Dombföldi utcán a pincék között tovább sétálva elérnek az Árpád-kori templomhoz, amely Hévíz egyik legszebb épített öröksége. Töltse le és hallgassa meg érdekességeinket Egregyről! Nézzen körül 3D túránkban! Római katona sírja A római katona sírja, vagy más nevén a késő római téglasír Hévíz Egregy nevű településrészében található. A sír téglából, oltatlan mésszel készült. 1925-ben találtak rá földmunkák során, teljes épségben. A sír leletei II. Constantinus római császár korából valók. Találtak bronz övcsatot, ruhakapcsot, vaskést, a császár pénzét, valamint egy római katona csontvázát. A leleteket a keszthelyi Balatoni Múzeumban helyezték el, a csontváz pedig a feltárás helyszínén került bemutatásra. A sírtól néhány száz méterre, keleti irányban a 2001 és 2004 között feltárt Villa Rustica közelében egy korai császárkori római villa maradványait is feltárták 1931-ben. A ház az 1. század végén épült. A leletek alapján valószínűleg gazdag díszítésű épület lehetett, és még a 4. században is használták. Az Egregyi utca egyik házának udvarán ásás közben téglaégető kemencét találtak. A környéken talált leletek arról tanúskodnak, hogy az itt élők gazdagon élték életüket. Ezt mutatja, hogy az Árpád-kori templom felé vezető úton cserépedényben 276 darab 4. századból származó római érmét találtak. Hogy még több információt megtudjon a katonáról, töltse le a róla szóló hangfájlunkat! Nézzen körül 3D túránkban! Római kori romkert Már a régi rómaiak is felfedezték és használták a hévízi tavat. Erről tanúskodik az Attila utca végén található Római kori Romkert, amit 2011-re teljes egészében felújítottak. 1931-ben bukkantak rá a korai császárkori római villa maradványaira, majd ennek közelében 2001 és 2003 között tárták fel a Villa Rustica épületét. A ház az 1. század végén épült. A leletek alapján valószínűleg gazdag díszítésű épület lehetett, és még a 4. században is használták. Az I. és II. század fordulóján egy nagyméretű kőépületet emeltek a helyére, amely 45 m hosszú és csaknem 23 m széles volt, tehát több mint 1000 négyzetméter alapterületű. A kelet felől porticussal (oszlopos tornáccal) ellátott épület meleg, langyos és hideg vizes fürdőmedencével is rendelkezett. Ennek ellenére nem biztos, hogy az épület a villagazdaság lakóépülete volt (villa urbana) hiszen központi fűtésnek nem találták nyomát. Az épület vélhetően a II. század vége felé elpusztult, a III. században azonban más belső elrendezéssel újjáépült, sőt egy Mithras szentélyt is kialakítottak benn. Az oltár alapkövét a feltárás során megtalálták. A szentélyt és az épületet a IV. században lerombolták, azonban hamarosan ismét felépült, mígnem az V. század elején véglegesen elpusztult. A létesítmény funkciója ebben a periódusban is bizonytalan, vélhetően valamilyen gazdasági tevékenységre használták Kíváncsi rá milyen kertépítészeti megoldásokkal éltek a rómaiak? A romkertnél található információs tábla elárulja. További érdekességekért tölse le audio anyagunkat a Romkertről! Nézzen körül 3D túránkban! Flavius-kívánságszalagok a Villa Rustica romjainál Több száz kívánság szalagokra írva díszítik az Attila utca végén, az Egregyi Múzeumnál található római kori romkertet. A színes szalagok elhelyezésével életre keltünk egy római kori mondát. A legismertebb hévízi legenda, amely a tó keletkezéséről és csodatévő hatásáról maradt fenn, Flavius Theodosius római császárhoz kötődik. A legenda szerint Flavius gyermekbénulásban szenvedett. Keresztény dajkája nap, mint nap Szűz Máriához imádkozott, a kisfiú gyógyulását kérve. A Szűzanya meghallgatta fohászát és válaszként forrás fakasztott. A gyógyforrásból egész tó keletkezett, melynek vizében rendszeresen fürdette a dajka a beteg gyermeket. Flavius csodával határos módon a víztől meggyógyulva, erős, egészséges uralódóvá, a Római Birodalom császárává vált. Hálából 391-ben a kereszténységet államvallássá nyilvánította egész birodalmában. A legendás gyógytó nem más, mint a Hévíz Tó, melynek vizében azóta több ezren gyógyultak meg, nyerték vissza az egészséges mozgás örömét. A FLAVIUS KÍVÁNSÁGSZALAGOK HAMAROSAN ISMÉT VISSZAKERÜLNEK A RÓMAI KORI ROMKERTBE! Hévízi Termelői Piac A régi idők hangulatát idézve kedden, csütörtökön és szombaton a hévízi nagyparkoló mögötti terület árusokkal telik meg. Alkalmanként autentikus zenék kíséretében méztermelők, savanyúság- és gyümölcslé készítők, sajt- és zöldségárusok termékeivel találkozhat a látogató. A friss kenyeret, kolbászokat, a házilag készített süteményeket és tehéntejet akár meg is kóstolhatjuk vásárlás előtt. A finom áruk mellett mesteremberek árulják portékáikat, helyben vásárolhatunk cserépedényeket, kosarakat vagy akár kézi készítésű szappanokat. A Hévízi Termelői Piac a tudatos vásárlóknak kínál minőségi és vegyszermentes termékeket. A vásárlással pedig nem csak a környéken élő termelőket támogatjuk, hanem az egészséges életmód mellett döntünk. A Hévízi Termelői Piac mellett döntött már az a közel 800 árus is, akik időről-időre kézműves termékeiket kínálják a vendégeknek. Látogasson el hozzánk Ön is! A piac az alábbiak szerint tart nyitva: április 1-től december 31-ig: kedd: 7:00-13:00 csütörtök: 13:00 -19:00 szombat: 7:00 -13:00 január 1-től március 31-ig: csütörtök: 12:00 -18:00 szombat: 7:00 -13:00 A termelői piac legfrissebb híreiről a Facebookon is értesülhet. Sok érdekességet megtudtat a termelői piacról ha meghallgatja a Nyugat Rádió által készített riportot is! Nézzen körül 3D túránkban! Kerubok A Tófürdő főbejáratát két kerub őrzi, melyek a 19-20. század fordulóján a Festetics-család megbízásából készültek, és nagyon hasonlítanak a Zsolnay család pécsi kerubjaihoz. Az oroszlánból és sasból összegyúrt sárkány Hévíz város hivatalos címerében is megtalálható. A kerubok az ókori sémi népek mitológiájában az isteneket szolgálták. A kapuk előtt álltak, és a gonosz szellemeket tartották onnan távol. Képmásaikat a királyok palotájának vagy templomok kapuján szokták kőbe vésni, valószínű ezért készíttette őket legenda szerint a Festetics család. Ha valaki is úgy sétál át a két kerub között, hogy nincs szerelem a szívében, a kerubok megszólalnak. Ám más elmesélők szerint nem a kerubok, hanem a fürdő egyik tornyán elhelyezett rézkakas szólal meg, ha valaki szerelem nélkül távozik a városból. De erre még soha nem volt példa...
tartalom:+ 1 Túra lista - városnézés belépőkkel, gasztro élményekkel Dupla élmény, e-bike túra Hévízen és Keszthelyen a Festeticsek nyomában Forró élmények fáklyás séta Tündérrózsáktól az egzotikus halakig Fürdőkultúra, fürdőélet Hévízen Gasztroséta Városnéző túra e-bike-on! Meseséta, a tündérek és rózsák nyomában CSOPORTOK RÉSZÉRE A TEMATIKUS TÚRÁK ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN IS ELÉRHETŐEK! Dupla élmény, e-bike túra Hévízen és Keszthelyen a Festeticsek nyomában Városnézés környezetbarát közlekedési eszközzel, mellyel olyan helyekre is könnyen eljuthatsz, amit autóból biztosan nem ismerhetsz meg. A Festetics család generációkon át Hévíz és Keszthely környékének volt a tulajdonosa, a túra során több Festetics helyszínt ismerhetsz meg, mint a Hévízi-tófürdő, a Fenyves allé, Georgikon iskola és Magyarország leglátogatottabb kastélya a Festetics kastély. Természetesen a keszthelyi villanegyed a Helikon-liget és a Balaton part sem maradhat ki a túrából. A 3 órás kerékpáros túra része a hangulatos piknik, ahol házi készítésü frissítőt és finomságokat fogyasztva megpihenünk Előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés a Tourinform Irodában vagy az idegenvezetőnél vagy online. Találkozó: Tourinform Iroda Hévíz (Rákóczi u. 2. +36 83 540 131) Idegenvezető: Csorja Krisztina, Információ: +36 20 470 7058 A túra időtartama: 3 óra Táv: 17 km, könnyű túra Részvételi díj: 3000 Forint, mely tartalmaz frissítőt és házi limonádét. + elektromos kerékpárbérlés kedvezményes áron: 2500 Forint/2 óra (csak felnőtt e-bike!) A túra már 4 főtől garantáltan elindul, maximum részvételi szám 10 fő. Meseséta, a tündérek és rózsák nyomában A meseséta során megismerhetitek, a tótündérének titkait, megtudhatjátok kik élnek a tó mély vízében, és kik a tündérek barátai. A tótündéreket ugyan senki nem látja, ám mégis mindenki nap mint nap találkozik a pink, lila, kék és fehér fátyolruhába öltözött tavon ringatózó tündérekkel. A tótündérek csak akkor repülnek a víz fölé, amikor a tó titokzatos párafelhő mögé bújik, és a köd elfedi a kíváncsi fürdőzők elől titkukat. Eltudjátok képzelni tündérek, hogy a vízfelszínen úszó virágok? Programunk során kiderítjük miként kerültek a tavirózsák a tó vizébe. Megkeressük a városban rejtőző tündéreket, melyek mellett az emberek szinte mindig elsuhannak, mert észre sem veszik őket ugyanis csak a gyerekek látják merre is rejtőznek Hévízen a tündérrózsák. Előzetes bejelentkezés szükséges!Jelentkezés a Tourinform Irodában vagy az idegenvezetőnél, vagy online. Találkozó: Tourinform Iroda (Hévíz, Rákóczi u. 2) Idegenvezető: Csorja Krisztina, Információ: +36 20 470 7058 A séta időtartama: 1,5 Táv: 1,5 km, könnyű séta Részvételi díj: 1500 Ft/felnőtt, 900 Ft/gyerek, nyugdíjas A túra már 4 főtől garantáltan elindul, maximum részvételi szám 10 fő. Forró élmények fáklyás séta Tematikus városnéző séta hévízi fényekkel, helyi idegenvezetővel. Legendák, mesék Hévízről kicsiknek és nagyoknak. Az éneklő kerubok, a tó őrei. Hová folyik a Hévízi-tó vize. Miért küldtek vízi bivalyokat a lefolyóba. Amiről a Berek mesél: betyár és pandúrtörténetek. A hűvös esti séta után a melengető forraltbor/forrócsoki az ötcsillagos Lotus Therme Hotelben. Találkozó Tourinform iroda (Rákóczi u. 2. +36 83 540 131) Előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés a Tourinform Irodában vagy az idegenvezetőnél. Idegenvezető: Csorja Krisztina, Információ: +36 20 470 7058 A séta időtartama: 2 óra Táv: 2,5 km Részvételi díj: 2500 Ft/felnőtt, 2000 Ft/gyerek, nyugdíjas A hévízi séta már 2 főtől garantáltan elindul, maximum részvételi szám 6 fő. Tündérrózsáktól az egzotikus halakig, lubickolás a Hévízi-tó természeti értékeiben Hévízen 25.000 éve esett eső bukkan a felszínre, létrehozva a világ legnagyobb természetes környezetben levő fürdésre is használt termáltavát. A melegvizes tó körül kialakult élőhely sajátságos körülményeinek köszönhetően unikális növény- és állatfajoknak ad otthont. Sétánk során lubickolhatunk a Hévízi-tó Természetvédelmi Területén előforduló kincsek látványában. … Mikroszkopikus rákok, az emberi hámsejteket csipkedő szúnyogirtó fogasponty, a tavon és a csatornán úszkáló tündérrózsák, egzotikus halkülönlegességek a tó kifolyó csatornájában - tűzfejű tarkasügér, csak itt élő vadponty, kínai ősfenyők, fésűs mocsárciprusok a Mississippi völgyeiből, Indiai pimpó, holtfa ami teli van élettel, vöcskök, növény ami rovarral is táplálkozik … Hogyan alakult ki a Hévízi-tó, milyen veszélyeztető tényezők érték a múltban? Milyen szerepet tölt be a véderdő a tó körül? Hogyan újíthatunk fel egy erdőt több lépésben, úgy mindig legyen a területen fa? Miért szükséges az élő fa az erdőbe? Hol élnek rovarok, milyen munkát végeznek el. Mit történik a környezetünkkel, ha ellenőrzés nélkül szabadon engedünk idegen, ismertlen növény- és állatfajokat? Találkozó: Tófürdő, Festetics Fürdőház bejárat (Ady Endre utca) Előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés a Tourinform Irodában vagy az geotúravezetőnél. Geotúravezető: Samu Zoltán Tamás, Információ: +36 30 414 9009 A séta időtartama: 2 óra Táv: 3 km, könnyű séta Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő lábfejet védő cipő, fényképezőgépet érdemes hozni. Részvételi díj: 1800 Ft/felnőtt, 900 Ft/gyerek (6-14 korig), nyugdíjas , 6 év alatt ingyenes A hévízi séta már 2 főtől garantáltan elindul, maximum részvételi szám 6 fő. Fürdőkultúra, fürdőélet Hévízen Tematikus hévízi városnéző séta, helyi idegenvezetővel, melynek során megtudhatja: Hogyan lett nemzetközi hírnevű fürdőhely a hévízsárként ismert mocsaras vidék? Hogyan változtak és alakultak a tó fölé épített fürdőépületek? Hogy ismerték meg a fürdő jótékony hatását elődeink? Milyen csodálatos gyógyulásról mesélnek a legendák? Híres fürdőorvosok, találmányok, a hévízi gyógyászat elterjedése a köpölyözéstől a Hévízi Tradicionális kúravédjegyig. Találkozó Tourinform iroda (Rákóczi u. 2. +36 83 540 131) Előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés a Tourinform Irodában vagy az idegenvezetőnél. Idegenvezető: Csorja Krisztina, Információ: +36 20 470 7058 A séta időtartama: 2 óra Táv: 1,5 km Részvételi díj: 1000 Ft/felnőtt, 500 Ft/gyerek (10 év alatt ingyenes) A hévízi séta már 2 főtől garantáltan elindul, maximum részvételi szám 6 fő. Gasztroséta Tematikus hévízi városnéző séta, helyi idegenvezetővel, melynek során ki is próbálhatja: Hol és ki készíti a Hévízi Termelői Piacon kapható finomságokat? Milyen Zalai specialitásokat lehet enni Hévízen? Hol lehet kapni a legjobb fagylaltot vagy süteményt? Hol főznek a legjobb hévízi séfek? Természetesen kis kóstolgatás is jár a sétán résztvevő ínyencek. Találkozó Tourinform iroda (Rákóczi u. 2. +36 83 540 131) Előzetes bejelentkezés 1 nappal a séta indulása előtt szükséges! Jelentkezni a Tourinform Irodában vagy az idegenvezetőnél lehet. Idegenvezető: Csorja Krisztina, Információ: +36 20 470 7058 A séta időtartama: 2 óra Táv: 1 km Részvételi díj: 2500 Ft/felnőtt, 1500 Ft/gyerek (10 év alatt ingyenes) A hévízi séta már 2 főtől garantáltan elindul, maximum részvételi szám 6 fő. Vezetett városnéző túra e-bike-on! Vezetett rövid e-bike túra Hévízen és Egregyen. Próbálja ki milyen a Tourinform Irodában bérelhető elektromos kerékpárral eljutni Hévíz minden érdekes sarkába. A kerékpártúra során helyi idegenvezető mutatja be a város ikonikus épületeit: Tófürdő, Zslip a Hévízi-patakon, Római kori romkert, Árpád kori templom. Találkozó Tourinform iroda (Rákóczi u. 2. +36 83 540 131) Előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés a Tourinform Irodában,az idegenvezetőnél vagy online. Idegenvezető: Csorja Krisztina, Információ: +36 20 470 7058 A túra időtartama: 2 óra, nehézségi fok könnyű Táv: 13 km Részvételi díj: 2000 Forint, mely tartalmaz egy házi limonádét. + elektromos kerékpárbérlés kedvezményes áron: 2000 Forint/2 óra (csak felnőtt e-bike!) A hévízi séta már 2 főtől garantáltan elindul, maximum részvételi szám 5 fő.
tartalom:+ 1 Aki már járt a Nyugat-balatoni térségben, tudja, hogy az ország talán legsokszínűbb vidékére érkezett, ahol egy teljes hét sem elég ahhoz, hogy minden izgalmas helyet felfedezzünk! Ez igazán az a térség, ahová bármikor megéri visszajönni egy-egy újabb kalandért. A Balaton nyugati csücskében nyaralva (vagy akár telelve) minden évszakban mesébe illő tájak és változatos programkínálat várja a látogatókat. Ebben a térségben található a legszebb balatoni panoráma a tanúhegyekkel; Magyarország egyik legszebb neobarokk főúri kastélya, ami számos kiállítással kápráztatja el vendégeit az év minden napján; a világon egyedülálló Hévízi-tó. A vulkanikus hegycsúcsok tetején számos várrom faláról tekinthetünk vissza a Balatonra, vagy épp lovagi játékokon vehetünk részt. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park megannyi látogatóhelyére eljuthatunk a meseszép Kis-Balatontól egészen a Tapolcai-tavasbarlangig. Míg nyáron a Balaton legjobb családbarát strandjai, élményfürdői, vízparti éttermei telnek meg élettel, a hétvégék pedig változatos fesztiválokkal, télen kenutúra, korcsolyapályák, jégvitorlázás, Hévízi-tóban fürdőzés, wellness-élmények, finom ételek és forró italok várják a látogatókat. Tavasszal és ősszel az aktív kikapcsolódás szerelmesei és a kúrázni vágyók veszik birtokukba a túraútvonalakat, kerékpáros kirándulóhelyeket és a gyógyvizes fürdőket. A városlátogató és gasztrokalandor közönség pedig nem csalódhat a keszthelyi múzeumok sokszínűségében, a Balaton Színház kulturális programkínálatában, a hévízi gasztroélményekben, a badacsonyi borokban, valamint a Balaton legjobb fagylaltjaiban és desszertkülönlegességeiben sem. A térség legfőbb látnivalói Csodálatos természet: Balaton-felvidéki Nemzeti Park látogatóhelyei Kilátók, túraútvonalak a Keszthelyi-hegységben Kis-Balaton Látogatóközpont Kányavári Sziget - Kis-Balaton Csodabogyós-barlang - Balatonederics Kotsy-vízimalom - Zalaszántó Bivalyrezervátum - Balatonmagyaród Szent György-hegyi bazaltorgonák Balatoni Múzeum állandó kiállítás - Keszthely Természet Háza - Gyenesdiás Festetics Imre Állatpark - Gyenesdiás Szépkilátó - Balatongyörök Afrika Múzeum - Balatonederics Tapolcai-tavasbarlang - Tapolca Levendula-Ház - Tihany Várak, kastélyok, várromok: Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum - Keszthely Szigligeti vár - Szigliget - videó Sümegi vár - Sümeg Rezi vár - Rezi Tátika vára - Tátika-hegy Csobánc vára - Csobánc-hegy Csillagvár - Balatonszentgyörgy Múzeumok: Festetics-kastély - Helikon Kastélymúzeum állandó és időszakos kiállítások - Keszthely Balatoni Múzeum állandó és időszakos kiállítások - Keszthely Belvárosi Múzeumok / Babamúzeum, Csigaparlament, Erotikus panoptikum, Cadillac Múzeum, Retro játék múzeum / - Keszthely Természet Háza - Gyenesdiás Festetics Helikon Taverna borászati és gasztronómiai kiállító tér - Vonyarcvashegy Afrika Múzeum - Balatonederics Csillagvár - Balatonszentgyörgy Egyéb ajánlott programok: Balaton Színház - Keszthely Hajókikötő, menetrend szerinti hajóutak és tematikus hajós kirándulások - Keszthely Városi strand és Sziget Fürdő Keszthely J&A Kerámia Ház - Gyenesdiás Darnay Pince - Gyenesdiás Diási Játékstrand - Gyenesdiás Paintball - Gyenesdiás Szent Mihály kápolna - Vonyarcvashegy Lido Strand - Vonyarcvashegy Tavirózsa Kalandpark - Keszthely-Kertváros Zala Springs Golf Club - Zalacsány Zalaszabari kalandpark - Zalaszabar Rezi Dinó- és Kalandpark - Rezi Béke Sztúpa - Zalaszántó Települések szerinti lista: Keszthely | Hévíztől 6 Km Festetics-kastély - Helikon Kastélymúzeum állandó és időszakos kiállításai Balatoni Múzeum állandó és időszakos kiállításai Balaton Színház Belvárosi Múzeumok Hajókikötő - menetrend szerinti hajóutak és tematikus hajós kirándulások Városi strand és Sziget Fürdő Gyenesdiás | Hévíztől 8 Km Természet Háza Festetics Imre Állatpark J&A Kerámia Ház Darnay Pince Diási Játékstrand Paintball Vonyarcvashegy | Hévíztől 11 Km Szent Mihály-kápolna Festetics Helikon Taverna borászati és gasztronómiai kiállító tér Lido Strand Balatongyörök | Hévíztől 14 Km Szépkilátó Afrika Múzeum Szigliget | Hévíztől 24 Km Sümeg | Hévíztől 25 Km Tapolcai Tavas barlang és Malom-tó | Hévíztől 30 Km Badacsony - Badacsonytomaj | Hévíztől 30 Km Tihany | Hévíztől 67 Km Tihanyi Bencés Apátság és Látogatóközpont Remetetelep Levendula Ház Zalacsány - Zala Springs Golf Resort | Hévíztől 10Km Rezi Dinó- és Kalandpark | Hévíztől 9 Km Zalaszabar - Zobori Élmény Park | Hévíztől 22 Km [galeria]
tartalom:+ 1 Kérdések a Hévízi-tóval kapcsolatban Hol található a Hévízi-tó? https://www.heviz.hu/hu/hevizi-to/hevizi-tofurdo/tofurdo-nyitva-tartas-arlista Mennyibe kerül a belépőjegy a Hévízi Tófürdőbe? https://www.heviz.hu/hu/hevizi-to/hevizi-tofurdo/tofurdo-nyitva-tartas-arlista Lehet-e SZÉP-kártyával vagy bankkártyával fizetni a Hévízi Tófürdőben? https://www.heviz.hu/hu/hevizi-to/hevizi-tofurdo/tofurdo-nyitva-tartas-arlista Mettől-meddig tart nyitva a Hévízi Tófürdő? https://www.heviz.hu/hu/hevizi-to/hevizi-tofurdo/tofurdo-nyitva-tartas-arlista Milyen mély a víz a Hévízi-tavon? https://www.heviz.hu/hu/hevizi-to/hevizi-tofurdo/erdekessegek-a-hevizi-torol Hogyan lehet beutalót kérni a hévízi kórházba? https://www.heviz.hu/hu/gyogyuljon-meg/beutalasi-folyamat Lehet-e úszógumit bérelni? A Tófürdőn van lehetőség úszógumi bérlésére is, mely 600 Ft-ba kerül (+ 1000 Ft kaució). Hévízi programokkal, látnivalókkal, szolgáltatásokkal és közlekedéssel kapcsolatos kérdések Milyen programok vannak most Hévízen? https://www.heviz.hu/hu/programok/list/allando Milyen programok vannak most Hévíz környékén? https://west-balaton.hu/programok Milyen látnivalók vannak Hévízen? https://www.heviz.hu/hu/fedezze-fel/latnivalok Milyen látnivalók vannak Hévíz környékén? https://www.heviz.hu/hu/fedezze-fel/latnivalok/latnivalok-heviz-kornyeken Mikor és hol van Hévízen piac? https://www.heviz.hu/hu/programok/allando/hevizi-termeloi-piac Hol vannak gyógyvizes ivókutak Hévízen? https://www.heviz.hu/hu/gyogyuljon-meg/hevizi-tradicionalis-kura/ivokura Hol van a borhegy Hévízen? https://www.heviz.hu/hu/kostolja-meg/bor-es-gasztronomia/borkostolok-varos-bora Mivel lehet kijutni a szőlőhegyre? https://www.heviz.hu/hu/kostolja-meg/bor-es-gasztronomia/borkostolok-varos-bora Milyen gyakran járnak buszok Keszthelyre és vissza? Minden 20-30 percben, Hévízről a hármas kocsiállásról indulnak a buszok. Hogyan működik a HeBi közösségi kerékpár? http://gis.heviz.hu/ Mennyibe kerül a kerékpárkölcsönzés? https://www.heviz.hu/hu/toltodjon-fel/mozgasban/kerekparturak Merre található a Hévízt és Keszthelyt összekötő kerékpárút? https://www.heviz.hu/hu/toltodjon-fel/mozgasban/kerekparturak Hogyan működik a Hévíz kártya? https://west-balaton.hu/west-balaton-card Milyen ajándéktárgyak, iszapos termékek vannak Hévízen? https://www.heviz.hu/hu/webshop Honnan indul a Dottó Hévízen? Milyen időközönként közlekedik a Dottó?/How often does the Dotto go?/Wie oft fährt das Dotto? https://www.heviz.hu/hu/fedezze-fel/heviz-info/helyi-kozlekedes Hol lehet parkolni Hévízen? https://www.heviz.hu/hu/fedezze-fel/heviz-info/helyi-kozlekedes Hol található gyógyszertár Hévízen? https://www.heviz.hu/hu/fedezze-fel/heviz-info/sos-heviz Hol van a posta Hévízen? https://www.heviz.hu/hu/fedezze-fel/heviz-info/sos-heviz Hol van orvosi ügyelet? https://www.heviz.hu/hu/fedezze-fel/heviz-info/sos-heviz Hol van bank vagy ATM? https://www.heviz.hu/hu/fedezze-fel/heviz-info/sos-heviz
title: Gyakori kérdések Hévízen
description: Hévízi-tó belépő árak, nyitva tratás, városi programok, közlekedés.
tartalom:+ 1 A hévízi fürdő története Mint ahogy azt a történelmi emlékek bizonyítják, Hévíz már a rómaiak idejében is ismert volt. A vizet leginkább mindennapi tevékenységük során használták, mégpedig a bőr megmunkálására (páholásra). A hévízi tó gyógyerejéről, csodatevő erejéről az akkori időkből, egy legenda mesél. A hévízi fürdőkultúra és az egyedi gyógyító terápiák kialakulása gróf I. Festetics György nevéhez fűződik, aki az 1795-től kezdte el a tavon a fürdőfejlesztést. A tó mellett egy fürdőtelepet hozott létre, ami főként a helyi parasztság körében volt népszerű. Majd a fürdőnek és a melegvíznek mind nagyobb híre ment, egyre távolabbról is érkeztek a gyógyulni vágyók. Több mint 100 év elteltével (1905-ben) a fürdő haszonbérleti joga átkerült a keszthelyi Reischl Vencel sörgyáros tulajdonába, aki folytatta a már megkezdett fejlesztéseket. Ennek eredményeképpen a Hévíz fürdő már országos hírre tett szert. Amit a Festeticseknek köszönhetünk - gróf I. Festetics György, aki a tóra az első fürdőházat építtette szabályzatot is készített a fürdőről - 1795-ben nem csak a fürdőtelep épült ki, de még nyári mulató és "angliai sétálókert" is létesült a tó körül - 1858-ban 23 hektárnyi parkot telepítettek az akkori Hévíz-dombon - 1870-ben új épületek kerültek a tóra: tükörfürdőkkel, társalgóteremmel, vetkőző kabinokkal, a nyugati parton pedig földszintes szálló-épüeletek - 1871-ben felépült az első emeletes ház (Hetes Ház) Hévíz fejlődése töretlen volt, és a fejlődés napjainkra is jellemző. Hévíz hírnevét azonban nemcsak a gyógyvíz vitathatatlan ereje öregbítette, hanem híres hévízi orvosok is megalapozták a település hírét. Dr. Moll Károly orvos, a súlyfürdő feltalálója világhírű lett találmányával. Az utóbbi idők fürdőfejlesztései az itt gyógyuló betegek ellátás-színvonalának növelését célozták meg. A Tófürdő rekonstrukciója során felújították a fürdőépületeket és megváltozott a hasznosítási funkció is. A tó közepén lévő téliesített épületből az öltözők kikerültek a déli, illetve a nyugati oldalon lévő bejáratokhoz, ezáltal a tó közepén egy 2 500 négyzetméteres fürdőház jött létre. Hévíz legfőbb vonzereje kétségkívül az egyedülálló gyógytó és a benne rejlő gyógyító erő. Napjainkban azonban nem lehet elkerülni a 35-50 év közötti korosztály megnyerését szolgáló, kínálatbővítő modernizációt. A Tófürdő legutóbbi rekonstrukciója során új parti épületet építettek,benne élménymedencét, szaunablokkot, masszázsklinikát, többféle kezelőt, öltözőket, vendéglátó-ipari egységeket és egy is konferenciatermet is kialakítottak. Ezt követően megépült az új épületrész, mely négycsillagos szállodai szintnek megfelelő szolgáltatásokat nyújt: a háromszintes fogadóépületben wellness részleg (szauna, gőzfürdő, jégfürdő, sóbarlang, medencék), modern vendéglátóterek és terápiás részleg (hidroterápia, masszázs, szépségszalon, iszapkezelők, mozgásterápia) várják az idelátogatókat. Szauna és korszerű masszázsszobák épültek a rekonstrukció részeként, továbbá bővült az öltözők és pihenőterek kapacitása is. A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően Hévíz nemcsak megőrizheti, hanem meg is erősítheti helyét, mint a hazai és nemzetközi gyógy-idegenforgalom egyik legnépszerűbb központja. Hévíz a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően megfiatalodik, képes kielégíteni mind mai törzsvendégei, mind az egyre nagyobb számban idelátogató fiatal, családos vendégek legkülönfélébb igényeit. Kíváncsi a tóra? Nézzen körül 3D túránkban! Tudta Ön, hogy már az újkőkorban, 7500 évvel ezelőtt is éltek emberek a város környékén? a régészeti leletek közt talált Krisztus előtt 1. századból származó kelta edény latin "Da Bibere" felirata azt jelenti "Adj innom"? a tótól északra két római kori, Jupiternek szentelt oltárkő is előkerült? az Árpád korban királyi várszolgák laktak a Hévízi tó körül? a Hévíz név először egy 1328. március 28-án kelt oklevélben tűnt fel először?
title: A hévízi fürdőkultúra fejlődése
description: Fürdőfejlődés a rómaiaktól a 21. századig Hévízen.
tartalom:+ 1 A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava, mely testet és lelket egyaránt felüdít. A 4,4 hektáros nagyságú, 38 méter forrásmélységű tavat kén-, rádium-, és ásványanyag tartalmú forrás táplálja, mely bőséges vízhozamának köszönhetően a víz 72 órán belül teljesen kicserélődik. A hévízi tó vize egyenlő mértékben gazdag oldott és gáznemű anyagokban, egyesítve a szénsavas, a kénes, a kálcium, magnézium, hidrogén-karbonátos gyógyvizek kedvező tulajdonságait. Létezik egy hasonló termál tó Új-Zélandon, amelyik alapterületre nagyobb mint a hévízi tó, mégsem lehet összehasonlítani a kettőt egymással. Lényeges különbség a két tó között az, hogy az Új-Zélandi tóban nem lehet fürdeni és nem használható gyógyászati célokra sem, mivel túl magas a hőmérséklete. A hévízi-tó metszeti képe Hanganyag a Hévízi-tóról A hévízi-tó története A hévízi tó eredete azokra az időkre nyúlik vissza, amikor a Balaton környéki bazalthegyek és a Balaton is megszületett. A Pannon-időszak végén ugyanis vulkánok törték meg a Dunántúl arculatát A víz csodás hatását már őseink is ismerték. A vulkáni utóműködések első jelei voltak a hőforrások, így poéldául az Őshévíz feltörése. A régészeti feltárások arról tanúskodnak, hogy már a kőkorszak végén is éltek itt emberek. Az egregyi városrész romai kori romkertje az itt élt római kori emberek életét, a dombtetőn álló műemlék templom az Árpád-kor letűnt korszakát idézi elénk. E mellett az itteni víz gyógyító hatásáról számos, különböző korszakokból fennmaradt legendát is ismerünk. A legendák csodákhoz kötődnek, márpedig Hévíz önmagában egy csoda. Legendák a római korokból A tó keletkezéséről, gyógyító erejéről született ókori legenda szerint a Szent Szűz egy keresztény dajka könyörgő imádságára forrást fakasztott. A dajka egy lebénult gyermeket szeretett volna meggyógyítani. A mélyből feltörő tó meleg vizétől és a gőzölgő iszaptól a sovány, csenevész gyermektest teljesen felgyógyult. A legenda a római korból származik, az említett gyermek pedig nem más, mint Flavius Theodosius keletrómai császár, aki 391-ben a keresztény vallást saját birodalmában állami vallássá nyilvánította. A fakasztott forrás azóta is táplálja a világon egyedülálló hévízi tavat. Egy másik történet az öreg Dubius esete, a római korba visz minket. Valcumban (a mai Fenékpusztán) élt a derék 80 éves Dubius, aki az erőd írnoka volt, és rettegő ura bicegő és házsártos feleségének Dubiának. Az öreget valóságos házi sárkánnyal nyomorította a sors. Reumás volt az öreg Dubia, talán ezért volt olyan kiállhatatlan. Egyszer Dubius a környékbeli büdös tó partján sétálgatott. Látta, hogy az erdei vadak oda járnak, megfürdetik fájó tagjaikat a vízben, s egyszerre vidám kedvvel, ugrándozva távoznak a csodás tóból. No szaladt haza a jó öreg Dubius, noszogatta az asszonyt, jöjjön vele a megfiatalító forráshoz. S mint az ilyen régi történetekben lenni szokott, az öregasszony csak egyszer merült meg a vízben, s mintha elfújták volna a betegségét. Boldog megelégedéssel, fiatalon tért vissza otthonába. Kerubok A Tófürdő főbejáratát két kerub őrzi, melyek a 19-20. század fordulóján a Festetics-család megbízásából készültek, és azért hasonlítanak a Zsolnay család pécsi kerubjaihoz, mert a kerubok a pécsi Zsolnai manufaktúrában készültek. A sas szárnyú és félig orosztlán testű mitológikus sárkány Hévíz város hivatalos címerében is megtalálható. A kerubok az ókori sémi népek mitológiájában az isteneket szolgálták. A kapuk előtt álltak, és a gonosz szellemeket tartották onnan távol. Képmásaikat a királyok palotájának vagy templomok kapuján szokták kőbe vésni, valószínű ezért készíttette őket a Festetics család is. A hévízi legenda szerint, ha valaki is úgy sétál át a két kerub között, hogy nincs szerelem a szívében, a kerubok megszólalnak. Ám más elmesélők szerint nem a kerubok, hanem a fürdő egyik tornyán elhelyezett rézkakas szólal meg, ha valaki szerelem nélkül távozik a városból. De sem egyikre, sem másikra még soha nem volt példa... Török kori legendák A szájhagyomány szerint Huszár Péter pápai vicekapitány egy cigányasszony jóslata szerint csak akkor győzhette le Ali koppány béget, ha az ütközet előtt megfürdik a csodatévő tóban. A vitéz megfürdött, és nem maradt el a győzelem! Szintén a török korban játszódik az a történet, amelynek egy széplány, Pethő Klára, Tátika urának lánya a főszereplője: Rezi Sándor, Csobánc várának kapitánya, aki ellenséges viszonyban volt Tátika urával, gyakran látta Tátika várának bástyáin könyökölni a lányt. Rezi Sándor egy este fellovagolt Tátika várába, meghallgatást kérve az öreg Pethőtől. Csobánc várura megküzdött a lány apjával és legyőzte őt. Az öreg Pethő odaadta lánya kezét Rezi Sándornak. Ekkor derült ki, hogy a lány mindkét lábára béna. Az esküvő után – egy cigányasszony tanácsára – az ifjú pár „hévíz” partjára építette házát, hogy a lány a vízben gyakran fürödhessen. Néhány hét múlva a tó csodatévő hatására a lány meggyógyult, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Nem csak ez a néhány legenda ismert a városról. Ha szeretné a többit is megismerni, rendelje meg a Hévízi Mesék c. könyvet webshopunkból! Forrásbarlang a Hévízi-tó alatt Tudta Ön, hogy a hévízi tó vízének hőmérséklete télen 23-25 °C, nyáron akár a 33-36 °C-ot is eléri? vize állandó mozgásban van. Egyrészt balról jobbra forog lassan, másrészt pedig alulról felfelé, mivel a meleg víz állandóan felfelé tart, a hideg pedig süllyed le. Ez a kétirányú áramlás állandó mozgásban tartja a tó vizét és ezáltal egyfajta masszírozó hatást éreznek a fürdőzők? érdekes és szinte Magyarországon egyedülálló látvány télen? Amikor a kicsapódó gőzből párasapka képződik a tó felszínén. Ez a „sapka” gátolja a víz lehűlését, ugyanakkor egy természetes inhalatorium alakul ki. A levegőbe távozó kén-hidrogén és rádiumemanáció belélegezve gyógyhatást eredményez: karbantartja a fáradt hangszálakat? Magyarország legrégebbi és legismertebb gyógyfürdője a római korból származó emlékek szerint több mint 2000 éves múlttal büszkélkedhet?
title: Érdekességek a Hévízi-tóról
description: A Hévízi - tó hőmérkéklete, vízhozama, történelme, legandái.
tartalom:+ 1 VILÁGON EGYEDÜLÁLLÓ TERMÉSZETES TERMÁLTÓ Mártózz meg a világon egyedülálló Hévízi-tó meleg vízében, és hagyd, hogy a misztikus érzés feledtesse a mindennapok gondjait! >>> Szintet lépnél? Keresd az éjszakai fürdő időpontokat és pezsgőzz a csillogásban, vagy válassz belépőjegyed mellé iszapmasszázst vízen úszó pavilonban és élvezd a legtökéletesebb ellazulást! >>> MAGASAN A LEGJOBB! Hévízen az ország legnagyobb hőlégballon kupolájával emelkedhetsz a magasba, hogy legtökéletesebb helyről csodálhasd meg a balatoni naplementét, vagy akár napfelkeltét. Miért érnéd be kevesebbel! Lepd meg magad és párod egy romantikus utazással a madarak felett, a felhők alatt. Foglald le akár az egész, 19 fős kosarat csak magatoknak és szervezz igazi VIP utazást! >>> RAGYOGJ MINDEN NAP! Legyen a hévízi pihenés Tőled tökéletes! Professzionális arc és testkezelések minden életkorban. Fiatalabb és fittebb test, ragyogóbb arc, és boldogabb közérzet. Válassz a legmodernebb hévízen elérhető kozmetikai kezelések közül legyen szó egy romantikus sminkről, liftingről, feszesítésről vagy karcsúsításról. Csillogj aranyban! >>> A GOLF A SZABADSÁG SPORTJA! A 160 hektáron elterülő 6351 méter hosszú, tavakkal tarkított18 szakaszos (Par 72) championship golfpálya USGA szabványoknak megfelelően épült, így alkalmas arra, hogy nemzetközi, világszínvonalú versenyeknek is otthont adjon. Nem számít milyen handicappel indulsz, élvezd a játék örömét, mert van időd rá! >>> 5 CSILLAGOS PIHENÉS Miért érnéd be a legjobbnál kevesebbel? Kényeztesd magad Hévízen a legmodernebb lakosztályok egyikében, kérd az ágyba a reggelid, válaszd az all inclusive ellátást, hogy az ellazító masszázst követően, a medence partján pihenve már csak a kedvenc koktélod megrendelésére legyen gondod! >>> VÍZITÚRÁK A TÉLI HÉVÍZI-PATAKON Magyarországon egyedülálló téli vízitúrák a gőzölgő Hévíz-patakon a hévízi zsiliptől végig, 10 km hosszan vadregényes tájon. November 1. és Március 15. között, csak korlátozott létszámban. >>> Egy téli túra még nem elég? Hajt a versenyszellem? Bizonyíts a HEVIZIBIVALY Duatlon versenyen! Limit 250 fő! >>> BOLDOG BÉKEIDŐK HÉVÍZE - EGY FÜRDŐ ARANYKORA Légy részese minden évben a város napja alkalmából megrendezettBoldog Békeidők Fesztiválnak, ahol a nap fénypontja a kosztümös felvonulás, amin megidézzük az egykori Hévízfürdő aranykorát. Bérelj egy tökéletes ruhát és csillogj akár egy királynő! >>>
tartalom:+ 1 Hévíz Tófürdő és Festetics Fürdőház nyitvatartás és árak Az aktuálisan érvényben lévő kormányrendeleteknek megfelelően a Tófürdő jelenleg védettségi igazolvány nélkül is látogatható! A belépőjegy árakért kattintson ide NYITVATARTÁS: Nyitás Pénztár zárás Fürdési idő vége (tó) Wellness használat vége Kapuzárás "A" szezon 2022.05.30 - 2022.09.04. 9:00 18:00 18:30 18:30 19:00 "B" szezon 2022.03.28 - 2022.05.29. 2022.09.05 - 2022.10.09. 9:00 17:30 18:00 18:00 18:30 "C" szezon 2022.01.01 - 2022.03.27. 2022.10.10 - 2023.03.26. 9:00 16:30 17:00 17:00 17:30 Fürdőzárás 2022.12.24-én 14:00; 2022.12.31-én 16:00. Fürdőnyitás 2023. 01.01-jén 11:00 órakor. A nyitvatartás és az árak megváltoztatásának jogát a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház fenntartja. A Schulhof bejárat és Festetics Fürdőház pénztárainál a SZÉP Kártyák mindhárom zsebéből fizethet. Hévízi Tófürdő telefonszám: +36 30 959 1002 A Tófürdő területén több helyen is lehetséges a fürdőzés, az alábbiak szerint A fürdők neve Vízfelület (m2) Hőmérséklet (°C) Mélység (cm) Beltéri "medencék" 4 db 520 24-38 (évszaktól függően) 200-300 - ebből 1 db masszázs elemekkel 260 24-38 (évszaktól függően) 200-300 - ebből 1 db súlyfürdővel 20 24-38 (évszaktól függően) 150 Iszapmedence 25 24-38 (évszaktól függően) 70 Gyermekmedence a Tóparton (csak nyári időszakban) 95 / 32 30-32 30-120 BELÉPŐJEGY ÁRLISTA Érvényes 2022. április 1-től visszavonásig 3 órás jegyek: 3 órás 3 800 Ft 3 órás (60 év felett) 3 300 Ft 3 órás (diák) 3 300 Ft Gyermek (6-14 év között) 3 órás 2 000 Ft Csoportos 3 órás (20 fő felett) 3 400 Ft/fő Egész napos jegyek: Egész napos 6 500 Ft Egész napos (60 év felett) 6 000 Ft Egész napos (diák) 6 000 Ft Egész napos kombinált családi jegy: Felnőtt 6 000 Ft/fő Minimum 3 fő esetén, ebből legalább 1 gyermek részére. Diák és senior kedvezmény csak diákigazolvány / személyazonosításra alkalmas fényképes igazolvány előzetes bemutatásával vehető igénybe. Diák (14 év felett)Nyugdíjas (60 év felett) 5 000 Ft/fő Gyermek (6-14 éves korig) 3 000 Ft/fő Kiegészítő jegyek: + 1 óra hosszabbítás 1 500 Ft A 3 órás belépőjegy meghosszabbítására szolgál. Időtúllépés esetén nem vehető igénybe. Bérletekre nem érvényes. + hosszabítás egész naposra 3 000 Ft + Wellness kiegészítő jegy 2 800 Ft Bármely belépő mellé kérhető jegyvásárláskor, illetve utólag annak kiegészítéseként. Pótdíj 1 000 Ft Időtúllépés esetén, minden megkezdett 30 perc. Bérletek: 10 órás 11 000 Ft + 2 000 Ft kaució Érvényes 15 naptári napig, napi kétszeri belépéssel 20 órás 21 000 Ft+ 2 000 Ft kaució Érvényes 25 naptári napig, napi kétszeri belépéssel Egyéb jegyek: Zárás előtti jegy 3 000 Ft Felhasználható a fürdési idő vége előtt 2 órával. Látogatójegy 1 600 Ft+ 2 000 Ft kaució Fürdésre és öltözőhasználatra nem jogosít, legfeljebb 30 percig érvényes. Időtúllépés esetén a kaució elveszik. Ruhatár (szezonális) 300 Ft / csomag Használati díj kabátonként, csomagonként értendő. Úszógumi kölcsönzés 600 Ft+ 1 000 Ft kaució Napi díj. Hasznos információk: Napi jegyek: Felhasználható kizárólag a vásárlás napján. Egyszeri belépésre jogosít. Időtúllépés esetén pótdíj kerül felszámolásra. Kiegészítő jegy időtúllépés esetén nem váltható. Bérletek: Kaució visszatérítés a lejáratot követő 5 napon belül lehetséges, kiegyenlítésére csak készpénzben van lehetőség a fürdési idő végéig. A bérletek napi 2 alkalommal jogosítanak belépésre. Az első távozást követően 15 peres türelmi idő után van lehetőség a második belépésre. Távozáskor a szekrényszám automatikusan törlődik. A szekrények tartalmáért ezután felelősséget nem vállalunk. Időtúllépés esetén pótdíj kerül felszámolásra. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK: • A gyógytó vízmélysége 2 m – 38 m.• Az árak és a nyitvatartás megváltoztatásának jogát fenntartjuk.• A megváltott belépőjegy árából nem áll módunkban visszatéríteni.• Fizetési eszközök: készpénz (HUF), bankkártya, SZÉP kártya.• ATM nyitvatartási időben a Schulhof bejáratnál található.• Belépőjegy megváltásával vendégeink a Tófürdő házirendjét magukra nézve kötelezőnek ismerik el.• 6 év alatti gyermekek részére a belépés díjmentes.• Az úszógumi kölcsönzések csak megváltott kölcsönzési jegy ellenében, a letéti díj befizetése mellett történhet. A kölcsönzött eszköz leadásával, a letéti díjat a fürdő kizárólag a tárgynapon, a fürdési idő végéig téríti vissza.• A belépőjegyek szauna használatot nem tartalmaznak. Kizárólag wellness kiegészítő jegy megváltásával lehet igénybe venni. A wellness és szauna részleg szolgáltatásai kizárólag 12 év felett vehetők igénybe. A wellness és szauna részleg használatára jogosító kiegészítő jegytípushoz higiénés okokból 1 db szaunakendőt biztosítunk. • A gyermekmedence nyitvatartása szezonális és időjárásfüggő. A medencét 14 év alatti gyermekek vehetik igénybe.• További információért kérjük forduljanak a Schulhof bejáratnál található Információs pulthoz. Hévízi Tófürdő telefonszám: +36 30 959 1002
tartalom:+ 1 A hévízi zsidóság története az I. világháború előtt A gyógytaváról világhírűvé vált Hévízfürdőt az első világháború előtt a Keszthelyi-Hévíz néven említették. A tó nyugati oldalán az 1860-as évektől jött létre a fürdőtelep, amely a Festetics-hitbizományhoz tartozott. A szomszédságában alakult ki az 1920-as években a fürdőközség, amely a fürdőteleppel együtt közigazgatásilag az 1907-ben létrehozott hévízszentandrási körjegyzőséghez tartozott. A hévízfürdői zsidóság ezer szállal kötődött a szomszédos keszthelyi zsidósághoz. Hévízfürdő látképe A 18. század vége felé telepedtek le az első zsidó lakosok Hévízszentandráson (ekkor még Szentandrás). A község első zsidója - egy bizonyos Joachim - az 1795-ös adóösszeírásban tűnt fel, az 1798-as lajstrom pedig egy „Isák Jósef” nevű személyt említett. A szentandrási zsidók vallási és közigazgatási (anyakönyvi) szempontból a keszthelyi anyahitközséghez tartoztak. A 19. század második felében a zsidók száma mindössze néhány családra, s a lakosságnak csupán 2–3 százalékára korlátozódott. 1890-ben a 240 lakosból 5 fő (2,1%), 1910-ben a 303 lakosból 8 fő (2,6%) volt izraelita vallású. Az első világháború után fellendülő fürdőéletnek köszönhetően a legtöbb zsidó személy 1930-ban élt Hévízszentandráson (23 fő, a lakosság 3,4 százaléka), míg a fürdőtől távolabb eső Egregyen az 1920-as évektől már nem laktak zsidók. A Hévízfürdőn nyaralók és gyógyulást keresők között viszont egyre jelentősebbé vált a zsidók aránya, akik a nyári főszezonban a látogatók (20-30 ezer fő) negyedét tették ki. Az izraelita vendégek fontos szerepet játszottak a fürdőhely polgárosodásában, a polgári életforma és kulturális szokások elterjesztésében, Hévízfürdő ugyanakkor elősegítette polgári egyenjogúságuk társadalmi elfogadtatását és gyakorlati érvényesítését. A fürdőhelyen gomba módra szaporodó szállodák, üzletek és vendéglők közül több zsidó befektetők tulajdonában volt. A zsidó vendégek vallási igényeinek kielégítését az 1910-ben felavatott izraelita imaház biztosította, melyet a gyógytó lefolyócsatornájának bal partján, Lusztig Ignác „Jeruzsálem” nevű vendéglőjének a közelében építettek fel. A főszezon alatt - május végétől augusztus végéig - dr. Büchler Sándor keszthelyi főrabbi gyakran tanított a Bibliából és a Talmudból. A zenés istentiszteletek és kultúrelőadások gyűjtését pedig a szegény sorsú hittestvérek gyógykezelésére fordították. Az izraelita vallású fürdővendégek kóser étkezéséről a Mandel-féle vendéglő gondoskodott. A lefolyócsatorna bal partja mellett állt az Izraelita imaház A Jeruzsálem vendéglő (később Alsó vendéglő) A fürdőhely felvirágzásában nagy szerepet játszott a fürdőt a Festeticsektől 35 évre (1905–1940) bérbe vevő Reischl család – ifj. Reischl Vencel, majd Imre és Richárd fiai – valamint a hévízi fürdőgyógyászat alapjait megteremtő zsidó fürdőorvosok, dr. Schulhof Vilmos és dr. Schulhof Ödön, illetve a keresztény dr. Moll Károly. Dr. Schulhof Vilmos fürdőorvos, reumatológus és balneológus 1906-tól tevékenykedett Hévízen. Itt hozta létre 1911-ben Európa második Zander-gyógyintézetét, ahol a fürdőkúra kiegészítéseként a gépekkel történő, mozgatásos gyógygimnasztikát alkalmazták. Schulhof fürdőorvos az első világháború előtt széles körű tudományos munkásságot fejtett ki a gyógyhely bel-és külföldi megismertetéséért. Számos hazai és német szaklapban jelentek meg írásai, az Országos Balneológiai Egyesület évenként kiadott fürdőkalauzainak egyik szerkesztője volt, amelyben ő írta a Hévízfürdőről szóló fejezetet. Dr. Schulhof Vilmos rakta le kutatásaival, tudományos és ismeretterjesztő munkásságával Hévízfürdő alapjait, tette külföldön is ismertté a gyógyhelyet. A Zander-intézet és medikomechanikai gépsora A hévízi zsidóság története a két világháború között Az 1920-as évek végére az imaház kicsinek bizonyult, valamint távol esett az „amerikai tempóban” fejlődő fürdőközségtől. Az izraelita templomot egy díszes ünnepség keretében 1933. július 2-án avatták, a szertartást dr. Büchler Sándor keszthelyi főrabbi vezette, melyen a világi hatóságok képviselői, számos neológ és ortodox rabbi, valamint a fürdővendégek vettek részt. Az építkezéshez a Festetics hercegség telekingatlannal, a Reischl Fürdőbérlő Társaság és Hévízszentandrás fürdőközség, valamint számos magánszemély pénzbeli adománnyal járultak hozzá. A keszthelyi hitközség fiókjaként létrejövő - később önállósodó - hévízi hitközség egyházi elnökévé dr. Büchler Sándor főrabbit választották, világi elnökévé pedig dr. Kertész Adolf budapesti ügyvédet, a templomépítés szervezőjét és a fürdőhely lelkes hívét. Az elöljáróság tagjai közé került dr. Schulhof Ödön fürdőorvos, a helyben lakó Singer Miksa, s többen a fürdőhely állandó törzslátogatói közül. A hévízi zsinagóga külső megjelenésében és belső berendezésében az ortodox hagyományokat követte azzal a céllal, hogy a fürdővendégek közül a vallásosabbak számára is lehetővé tegyék hitéletük gyakorlását. A zsinagóga 1933-ban épült a tó közelében A korabeli tudósítások szerint a zsinagóga a péntek esti és szombati istentiszteleteken zsúfolásig megtelt a gyógyulás mellett lelki táplálékot kereső izraelita vendégekkel, akik adományaikkal segítették a hitélet fenntartását. A nyaralók között jelentős volt az izraelita vallásúak aránya A fürdősétány épületeinek egyikében, a Kurszalonban (Gyógyterem) gyakran rendeztek hangversenyeket az izraelita templomalap javára, melyen felekezeti különbség nélkül vettek részt a fürdővendégek. A templomot dr. Büchler Sándor főrabbi avatta fel Dr. Schulhof Ödön (Vilmos féltestvére) a budapesti orvosi egyetem elvégzése után Berlinben dolgozott, ahonnan1923-ban hazatért, s Vilmos bátyja hévízi Zander-intézetében praktizált a fürdőszezon alatt. Munkássága már a két világháború közötti évtizedekben is úttörő jellegűnek számított. Az 1920-as években elsőként alkalmazott novocain infiltrációt a reumás, ízületi fájdalmak csillapítására. Hévíz első röntgenorvosaként országos viszonylatban is kiemelkedő ízületi és csontröntgen-felvételeket készített. A Bársony-Schulhof féle ún. „betekintő” röntgenfelvételi eljárás az egész világon alkalmazásra került. Dr. Schulhof Vilmos (jobbról) és dr. Schulhof Ödön (balról) fürdőorvosok A hévízszentandrási körjegyzőség zsidó lakosainak 1944. április 28-án készült összeírásakor Hévízszentandráson és a fürdőhelyen 4 háztartásban tizenöt zsidó lakost jegyeztek fel. A keszthelyi gettóban május 26-án készült névjegyzéken ugyanennyien szerepeltek, a Zalaegerszegre elszállítottak listáján a munkaszolgálatos behívások miatt már csak tizenhárman. A hévízi zsidók közül a Freller, Frisch, Simon és Singer családok tagjait, valamint dr. Schulhof Vilmost és Ungár Lászlót pusztították el Auschwitzban, többen (munkaszolgálatos férfiak) másutt hunytak el. Újrakezdés a háború után, a templom lebontása Az épségben fennmaradt zsinagógában a háború után Hévízre látogató zsidó fürdővendégek még egy ideig gyakorolták vallásukat. Dr. Kertész Adolf halála (1959) után azonban az 1960-as évek végére megszűnt a hitélet, s az elárvult, pusztulásnak induló épületet 1977 áprilisában lebontották, összefüggésben a tófürdő épületeinek 1977-1982 között megvalósuló rekonstrukciójával. A tóraszekrény-takarót 1955-ben Simon Imre adományozta A zsinagógát 1977-ben bontották le A zsinagóga helyén 2000. július 2-án Várnai Shorer Judith izraeli nagykövet jelenlétében avatták fel a holokauszt emlékművet („hévízi siratófalat”), amely a város áldozatvállalásával épült. A zsinagóga helyén felállított holokauszt emlékmű Felhasznál források: SZARKA Lajos, Páratlan testvérpár. A Schulhof - testvérek szerepe Hévíz „világfürdővé” válásában. Hévíz: Hévíz Város Önkormányzata és Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház, 1999. első kiadás és 2002. második kiadás DR. SZARKA Lajos, A hévízi zsidóság története. Hévíz: Hévíz Város Önkormányzata, 2000. Információk a belső tér tárgyi elemeihez A zsinagóga – vagy héberül bét hákneszet (gyülekezés háza) – a zsidó vallási és rituális élt központi helye, ahova a zsidó emberek összegyűlnek. A hévízi ortodox szertartású zsinagógát 1933. július 2-án avatták fel. A zsinagóga nyugati oldaláról a főbejárat és két mellékbejárat nyílott. A baloldali mellékbejáraton a nők léptek be, ahonnan lépcső vezetett fel az emeleti karzathoz. A nők el voltak különítve a férfiaktól. A főbejáratot és a jobboldali ajtót a férfiak használták, az utóbbi vezetett az előcsarnok azon helyiségébe, ahol a rituális kézmosásra szolgáló vízmedence állt, s a hívek ennek elvégzése után léphettek be a főbejárati előcsarnokba. Az előcsarnokban a zsinagóga avatásakor több nemeskőből (gránit, márvány) készült emléktáblát helyeztek el, kettőn az építéshez nagyobb adományt tevők neveit sorolták fel, egy az építés idejét és főbb adatait tüntette fel (1930-33 között épült a hg. Festetics Tasziló által adományozott telken, dr. Kertész Adolf és neje kezdeményezésére, Boros Artúr műszaki főtanácsos tervei alapján, Varga András építőmester vezetése és Berényi Béla ellenőrzése mellett). A negyedik táblán azok neve szerepelt, akik ágyadományokkal támogatták a hévízre érkező izraelita betegeket. Az ötödik - kisebb méretű – fehér márványtáblát az 1959-ben elhunyt zsinagógaalapító, dr. Kertész Adolf tiszteletére emelték. Az előcsarnokban függesztették ki a Hévízfürdői Izraelita Imaegyesület fakeretes táblácskáját. Ez az istentiszteletek rendjét mutatta, melyek pénteken délután 7 órakor, szombaton pedig délelőtt 9 órakor kezdődtek a fürdőszezon ideje alatt. A felsoroltak közül két nagyméretű emléktábla (adományozók, ill. ágyadományozók) és dr. Kertész Adolf táblája a 2000. július 2-án felavatott holokauszt emlékműre került. A zsinagóga belső terének közepén helyezkedett el ortodox szertartású templomoknál a korláttal elkerített bima, vagy tóraolvasó emelvény, ahonnan szombatonként és ünnepeken a Tórából a kijelölt szakaszt kelet felé (Jeruzsálem felé) fordulva felolvasták. A bimát általában menóra (hétkarú gyertyatartó) díszítette. A központi térben - a bima előtt és mögött - padokat helyeztek el, ahol a hívők foglaltak helyet és követték az imádkozást. A keleti oldalon – Jeruzsálem, az egykori Szentély felé nézően – állt a tórafülkében a tóraszekrény (vagy frigyszekrény), ahol a Mózes 5 könyvét tartalmazó Tóratekercset (vagy tekercseket) tárolták. A tóraszekrényt díszes – bársonyból, selyemből készült, hímzett héber feliratos, zsidó szimbólumokat feltüntető (Dávid-csillag, menóra, olajág) – tóraszekrény- takaróval fedték le, melyet a Tóra kivevésekor elhúztak. A hévízi templomnak Simon Imre és felesége adományozott 1955-ben új tóraszekrény-takarót, melynek felirata a holokausztban elpusztított mártírokra („atyáink emlékére”) utalt. A tórafülke közelében kiemelt helyen állt a rabbi (jobbról) és a kántor, vagy előimádkozó (balról) díszes ülőszéke. A keleti oldal közelében helyezték el a hitközség elöljáróinak ülőhelyét. A hévízi templomból fennmaradt magas támlájú padon dr. Kertész Adolf elnök, Boros Artúr és Brüll József elöljárók neveit zománcos táblácskák jelölték. A templomot északról és délről 3-3 nagyméretű ablak világította meg, a nyugati (bejárati) oldal keskenyebb ablakai pedig a nők számára kijelölt karzatot. A zsinagóga kisméretű – fehér köralakba foglalt, kék színű Dávid-csillagot ábrázoló – üveg díszablaka fennmaradt. A zsinagóga belső megvilágítását szolgálták a mennyezetről lelógó csillár és a falakon elhelyezett lámpák, bronz- illetve kovácsoltvas falikarral. Az utóbbiakból szintén megmaradt egy-egy falikar. A frigyszekrény előtt volt a mennyezetről lelógó örökmécses (nér tómid), amely a jeruzsálemi Szentély oltárán örökké égő tűzre emlékeztetett. A mécses lángjának ébren tartásáról általában egy külön egyesület (Nér Tómid, vagy Örökmécs Egyesület) gondoskodott. [zsinagoga3d]
tartalom:+ 1 Gyalogos túrák, rengeteg látnivaló és kerékpározás várja Hévízen Hévízre akár hétvégi rövid kikapcsolódásra érkezik, akár hosszabb időtartamú gyógykúrára, a szórakoztató programokon, az aktív túrákon való részvételre, a környékbeli látnivalók megtekintésére mindig hagyjon időt magának. A különlegesen szép kisváros dimbes-dombos utcái, a várost körülölelő túraútvonalak, kerékpárutak, melyből egy csatlakozik a Balatoni Bringakörúthoz, és könnyen elérhetők róla a Kis-Balaton európai hírű vizes élőhelyei. A térségben számos minőségi kerékpárkölcsönző és szervíz pont nyújt szükség esetén segítséget. A szállodák úszómedencéi valamint a teniszpályák kiváló lehetőséget nyújtanak az aktív pihenéshez. A sportprogramokon kívül ajánljuk figyelmébe Hévíz Város Muzeális Gyűjteményét, valamint olyan érdekes programok kipróbálását, mint például a hőlégballonozás vagy Dottózás az Egregyi borozósorra. A lovaglás szerelmesei is bátran hódolhatnak szenvedélyüknek, tereplovaglás és a lovardák karámos oktatásai közül válogatva. Aki inkább a vízisportokat kedveli -legyen az vitorlázás vagy vízisí, autóval néhány perc alatt elérheti a Balaton‑partot. Sárkányrepülő vagy hőlégballonozás, a környéken biztosan megtaláljuk az igényeinknek leginkább megfelelő kikapcsolódást. A High-tech Sportok Bázisán megismerkedhet egy forradalmi járgánnyal, a segway-jel is. Próbálja ki az alapozó tréninget, vagy a kezdőknek ajánlott túrák valamelyikét. Ez az extrém sporteszköz minden bizonylattal le fogja nyűgözni az egész családot. Válogasson kedvére szabadidős programajánlataink közül, sőt egy kattintással sporteszköz bérlési lehetőségekről és belépőjegyekről is bővebb információkat kaphat. A térség szabadidős lehetőségeiről a www.west-balaton.hu oldalon olvashat!
title: Sport, mozgás Hévízen
description: Kerékpáros és gyalogos túra, golf, hőlégballon repülés, lovaglás, tennisz
tartalom:+ 1 Két keréken Hévízen Ha teheti, a természet legyen a sportstadionja! Nyaraláskor a legjobb tóparton, erdőszélen, parkban, azaz a természetben edzeni. Hévíz és környéke sokféle lehetőséget biztosít kerékpározásra, bővelkedik kiépített kerékpáros utakkal, valamint kijelölt túraútvonalakal. Kerékpározás közben megismerheti a Balaton-felvidék parti településeit, gyönyörű természeti tájait, a parti hegyvonulatok mögött megbújó medencék évmilliók emlékét őrző vulkáni hegyeit, a Kis-Balaton vízi világát. Hévízen számos lehetőség van a kerékpárbérlésre, egyes szálláshelyek, vagy utazási irodák is kínálják ezt a lehetőséget vendégeik részére. Kisebb túráink mindenkinek nagy élvezetet nyújtanak. Rövidebb túráinknál a sebesség nem lényeges. Túráinkat túlnyomórészt kerékpárutakon, kis forgalmú mellékutakon, jól járható földes utakon vezetjük. Fedezze fel kétkeréken a látványosságokat és a természet szépségeit, és ami ezen kívül még fontos, hogy legalább az egészségünkért is teszünk valamit. Kerékpárt kölcsönözhet a túrákhoz a Tourinform Irodában is. Ugyanitt válthatja ki kártyáját a HeBi közösségi kerékpárrendszer használatához is. A Tourinform irodában 2021. januárjától teljesen új kerékpárokkal és e-rollerekkel várjuk vendégeinket! Fizesse kerékpárkölcsönzését készpénzzel, bankkártyával vagy SZÉP Kártyája szabadidő zsebével! Áraink: 2 óra 24 óra 3 vagy több nap Városi/trekking kerékpár 1.500,- Ft 3.000,- Ft 2.500,- Ft/nap E-bike 3.000,- Ft 6.000,- Ft 5.500,- Ft/nap E-roller 2.500,- Ft 5.000,- Ft 4.500,- Ft/nap Nordic Walking bot - 1.000,- Ft 500,- Ft/nap Hévízről induló kerékpártúra kínálatunk HÉVÍZI túrakör Útvonal: Városháza » Sugár u. » Vörösmarty u. » Ady u. » Tófürdő » Véderdő » Deák tér » Nagyparkoló » Római-kori romok » Egregyi borút » Árpád-kori templom » Városháza Teljes táv: 9 km Nehézségi fok: könnyű HÉVÍZ körüli túrakör I. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Alsópáhok » Nemesboldogasszonyfa » Szentgyörgyvár » Zala-töltés » Zalavár » Sármellék » Alsópáhok » Hévíz Kerékpáros Centrum Teljes táv: 37 km Nehézségi fok: nehéz HÉVÍZ körüli túrakör II. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Keszthely-Kertváros » Cserszetomaj » Rezi » Rezi-vár » Cserszegtomaj » Keszthely » Hévíz Kerékpáros Centrum Teljes táv: 42 km Nehézségi fok: nagyon nehéz HÉVÍZ körüli túrakör III. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Nemesbük » Zalaköveskút » Karmacs » Hévíz-Egregy » Hévíz Kerékpáros Centrum Teljes táv: 42 km Nehézségi fok: nehéz HÉVÍZ körüli túrakör IV. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Felsőpáhok » Kátyán-hegy » Alsópáhok » Hévíz Kerékpáros Centrum Teljes táv: 42 km Nehézségi fok: közepesen nehéz HÉVÍZ körüli túrakör V. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatonederics » Balatongyörök » Vonyarcvashegy » Gyenesdiás » Keszthely » Hévíz Teljes táv: Nehézségi fok: közepesen nehéz Balatoni kerékpártúra kínálatunk Balaton túra A Útvonal: Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatongyörök Hajóállomás » Balatonmáriafürdő Hajóállomás » Balatonberény » Fenékpuszta » Keszthely Teljes táv: 35 km Nehézségi fok: könnyű Balaton túra B Útvonal: Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatonederics » Szigliget » Szigliget Hajóállomás » Balatonmáriafürdő Hajóállomás » Balatonberény » Fenékpuszta » Keszthely Teljes táv: 52 km Nehézségi fok: könnyű Balaton túra C Útvonal: Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatonederics » Szigliget » Badacsonytördemic » Badacsonylábdihegy » Badacsony Hajóállomás » Fonyód Hajóállomás » Balatonfenyves » Balatonmáriafürdő » Balatonberény » Fenékpuszta » Keszthely Teljes táv: 68 km Nehézségi fok: könnyű Balaton túra D Útvonal: Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatongyörök Hajóállomás » Balatonmáriafürdő Hajóállomás » Balatonberény » Balatonszentgyörgy, Csillagvár » Battyánpuszta » Balatonszentgyörgy » Fenékpuszta » Keszthely Teljes táv: 41 km Nehézségi fok: könnyű Túrák a Keszthelyi – hegységben Keszthelyi-hegység túra Útvonal: Keszthely » Keszthely, Kertváros » Rezi » Zalaszántó »Zalaszántó, Sztúpa »Vindornyalak » Vindornyaszőlős » Karmacs » Hévíz » Keszthely Teljes táv: 47 km Nehézségi fok: nehéz Bakonyerdő túra Útvonal: Keszthely » Felsőgyenes » Büdöskúti erdészház » Balatongyörök » Balatongyörök, Szent Mihály-kápolna » Keszthely Teljes táv: 30 km Nehézségi fok: nehéz Túrák a Kis-Balatonhoz Kis-Balaton túra Hévízről Útvonal: Hévíz » Alsópáhok » Szentgyörgyvár » Sármellék » Zalavár, Kis-Balaton ház » Szentgyörgyvár » Alsópáhok » Hévíz Teljes táv: 42 km Nehézségi fok: könnyű Kis-Balaton körtúra Keszthelyről Útvonal: Keszthely » Fenékpuszta »Vörs » Kápolnapuszta, Bivalyrezervátum » Balatonmagyaród »Kányavári sziget » Zalavár, Kis-Balaton ház » Szentgyörgyvár » Alsópáhok » Hévíz »Keszthely Teljes táv: 66 km Nehézségi fok: könnyű Kerékpáros Központ a Tourinform Irodánál
tartalom:+ 1 Kalandpark, golf és hőlégballonozás, segway túrák Hévíz a nyugalom szigete, ahol szinte minden lelassul egy kicsit. Itt lassan sétálgatnak az emberek, az autósok nem száguldoznak az utcákon, akár órák hosszat is elücsörögnek a padon a vendégek. Mert ide a vendégek pihenni érkeznek. A pihenés alatt azonban mindenkiben benne van a vágy egy-egy különlegesebb programon való részvételre, hogy legyen miről mesélni otthon a szomszédoknak, barátoknak. A különlegesebb szabadidős programokat inkább a bátrabbaknak, kalandosabb kedvűeknek ajánljuk korosztálytól függetlenül. Akár a magaslati levegőt kedveli, akár a mélység titkait szeretné felfedezni, vagy egyszerűen az adrenalinszintjét egy kicsit megemelni, van miből választani. Ne féljen a magasba emelkedni, hiszen madárperspektívából minden egészen más. Hévíz környékén több módon is megteheti mindezt. Akik egy igazán új eszközt próbálnának ki, nekik a helikopterre nagyon hasonlító, de mégis teljesen más gyrocoptert ajánjuk. Akik szeretnék egy repülőgép ablakából megnézni a Nyugat-Balaton csodálatos látványát, őket séterepülők várják, külöböző méretű gépekkel, és választható repülési útvonalakkal. A hőlégballonozás másfél órája egy felejthetetlen élmény lesz mindenki számára. A magasban megcsodálhatja a Zalai dombvidék lankás felszíneit, a Balaton mindig változó vizét és a rendezett partszakaszt, házakkal, ligetekkel, parkokkal díszítve. Az egyórás út végét egy avató ceremónia zárja. A mélység és a források titkait a barlangászok tudják az Ön számára leginkább megmutatni. Szakemberek segítségével szervezett barlangtúrán is részt vehet. Kedvelt úticél a Csodabogyósbarlang, Balatonederics közelében. A 121 m mély barlang egy rövid szakaszát túravezető segítségével, szakszerű felszerelésben lehet bejárni. Cserszegtomajon a Kútbarlang is igazi kihívás, kizárólag gyakorlott barlangászok számára (engedéllyel), melynek mélyére 51 m mély kúton lehetséges. A túrák időpontjairól érdeklődjön a Tourinform Irodában. Ha már betért a Tourinform Irodába, tekintse át az itt működő High-tech Sportok Bázisa szolgáltatásait. Ismerje meg a segway-t, ami egy formabontó, egyre több rajongót szerző járgány, amely az emberi test mozgásaira alapozva irányítható, teljesen környezetbarát, egy egészen különleges sportélmény. A Bázison egy speciálisan felépített pályán lehet az alapozó tréning nyújtotta kezdő ismereteket megszerezni, a továbblépés pedig egy izgalmas túra lehet. Hévízen egyedülálló full extrás programok várják a kicsiket és nagyokat egyaránt! Ha a vízhez húz a szíve, akkor a 15 perce fekvő balatoni települések strandjait ajánljuk figyelmébe, legyen a kedvence vízisi, sétahajózás, vagy vitorlázás. De a horgászok is megtalálják számításukat a térségben. Télen sem kell lemondani egy ízig-vérig vízi élményről a kenuzásról. A hévízi patakot ugyanis a Hévízi-tó elfolyó meleg, gyógyvize táplálja, így télen sem fagy be. Márpedig hulló hópelyhez közt evezni a téli tájban egy gőzölgő patakon igazán mesebeli élmény, akár családoknak, akár baráti társaságoknak. A kenutúrák azonban a patak sűrű növényvilága és védett élővilága miatt csak téli időszakban evezhető, ezért is igazán különleges vizitúra helyszín. Ezeken kívül ajánljuk – főként a családoknak, fiatal és középkorosztályú baráti társaságok számára, de akár egy jó csapatépítő tréningprogramra is – a Hévíztől 2 km-re lévő Tavirózsa Kalandparkot vagy a várostól 10 km-re lévő gyenesdiási Spiderland Kalandparkot vagy a gokart pályát, vagy akár a balatongyöröki és zalacsányi golfpályákat. Válogasson a színes és élménydús programok közül! Kattintson programajánlónkra! A Tourinform Iroda keszthelyi programtippje: Tavirózsa kalandpark -Kalandok kicsiknek és nagyoknak, és akár csoportoknak is! A Tavirózsa Kalandpark Keszthely-Kertvárosban a Keszthely-Hévíz összekötő út mellet, Keszthely-Kertváros Hévíz felöli végén található, csupán 2 percre a várostól! A Kalandpark kivitelezése során fontos szempont volt, hogy a lehető legkisebb területre készüljön minél több akadály és pálya! Ez sikerült is, így a vendégek visszajelzése alapján egy felhasználóbarát, könnyen átlátható és kontrolálható Kalandpark készült el, ami a szülőknek-kísérőknek is komfortos és kényelmes, mivel az egész kalandpálya könnyen belátható és kotrolálható! A Kalandparkban minden korosztály megtalálja a számára megfelelő feladatokat és kihívást! Így nyugodtan kijelenhetjük, hogy 3-99 éves korig várjuk a kedves vendégeket! A Tavirózsa Kalandpark aktív szabadidős programot kínál családoknak és csoportoknak! Ideális helyszín csapatépítésre, osztálykirándulásra, legény és leánybúcsúra és szülinapi partira! A kalandpark nyitvatartása: A kalandpark tavasztól - őszik üzemel. 10.00 - 17.00 óráig, de a nyári időszakban akár este 20.00 óráig is látogatható. Csoportok számára bejelentkezés szükséges, az alábbi telefonszámok egyikén: +36 20 434 6069 vagy +36 20 421 9004 Részletek a Tavirózsa Kalandpark weboldalán taláhatók: http://www.tavirozsakalandpark.hu/nyitva-tartas Cadillac Múzeum - Fedezzen fel egy másik világot! A Cadillac Évszázada c. oldtimer autó kiállítás bemutatja a Cadillac márka történetét 1902-es születésétől fogva a XX. Század végéig. A csodálatos luxusautók, a hiteles információk, az izgalmas sztár történetek sokasága egy másik világba repítik a látogatót. Fedezze fel az amerikai életstílus egy szeletét, ismerje meg egy márka fejlődését, élje át a luxus élményét, miközben a gyönyörű autók között sétál! A kiállítás nyitva: Hétfő - Péntek: 9.00 - 17.30 Szombat: 9.00 - 17.00 Vasárnap és Ünnepnapok: 10.00 - 17.00 Részletek a www.cadillacmuzeum.hu-n. Cím: Keszthely, Kossuth Lajos u. 77. Tel.: 06 83/314-233; 06 30/9562 829
tartalom:+ 1 Két keréken Hévízen Ha teheti, a természet legyen a sportstadionja! Nyaraláskor a legjobb tóparton, erdőszélen, parkban, azaz a természetben edzeni. Hévíz és környéke sokféle lehetőséget biztosít kerékpározásra, bővelkedik kiépített kerékpáros utakkal, valamint kijelölt túraútvonalakkal. Kerékpározás közben megismerheti a Balaton-felvidék parti településeit, gyönyörű természeti tájait, a parti hegyvonulatok mögött megbújó medencék évmilliók emlékét őrző vulkáni hegyeit, a Kis-Balaton vízi világát. Hévízen számos lehetőség van a kerékpárbérlésre, egyes szálláshelyek, vagy utazási irodák is kínálják ezt a lehetőséget vendégeik részére. Kisebb túráink mindenkinek nagy élvezetet nyújtanak. Rövidebb túráinknál a sebesség nem lényeges. Túráinkat túlnyomórészt kerékpárutakon, kis forgalmú mellékutakon, jól járható földes utakon vezetjük. Fedezze fel kétkeréken a látványosságokat és a természet szépségeit, és ami ezen kívül még fontos, hogy legalább az egészségünkért is teszünk valamit. Kerékpárt kölcsönözhet a túrákhoz a Tourinform Irodában is. Minimum 2 óra időtartamra 1.500 Ft/fő, 24 órára 3.000 Ft/fő, az E-bike 2 óra időtartamra 3.000 Ft/fő, 24 órára 5.500 Ft/fő. Minimum egy hetes bérlés esetén, valamint Hévíz Kártyával kedvezményt is kaphat. Ugyanitt válthatja ki kártyáját a HeBi közösségi kerépárrendszer használatához is. Hévízről induló kerékpártúra kínálatunk HÉVÍZI túrakör Útvonal: Városháza » Sugár u. » Vörösmarty u. » Ady u. » Tófürdő » Véderdő » Deák tér » Nagyparkoló » Római-kori romok » Egregyi borút » Árpád-kori templom » Városháza Teljes táv: 9 km Nehézségi fok: könnyű HÉVÍZ körüli túrakör I. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Alsópáhok » Nemesboldogasszonyfa » Szentgyörgyvár » Zala-töltés » Zalavár » Sármellék » Alsópáhok » Hévíz Kerékpáros Centrum Teljes táv: 37 km Nehézségi fok: nehéz HÉVÍZ körüli túrakör II. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Keszthely-Kertváros » Cserszetomaj » Rezi » Rezi-vár » Cserszegtomaj » Keszthely » Hévíz Kerékpáros Centrum Teljes táv: 42 km Nehézségi fok: nagyon nehéz HÉVÍZ körüli túrakör III. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Nemesbük » Zalaköveskút » Karmacs » Hévíz-Egregy » Hévíz Kerékpáros Centrum Teljes táv: 42 km Nehézségi fok: nehéz HÉVÍZ körüli túrakör IV. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Felsőpáhok » Kátyán-hegy » Alsópáhok » Hévíz Kerékpáros Centrum Teljes táv: 42 km Nehézségi fok: közepesen nehéz HÉVÍZ körüli túrakör V. Útvonal: Hévíz Kerékpáros Centrum » Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatonederics » Balatongyörök » Vonyarcvashegy » Gyenesdiás » Keszthely » Hévíz Teljes táv: Nehézségi fok: közepesen nehéz Balatoni kerékpártúra kínálatunk Balaton túra A Útvonal: Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatongyörök Hajóállomás » Balatonmáriafürdő Hajóállomás » Balatonberény » Fenékpuszta » Keszthely Teljes táv: 35 km Nehézségi fok: könnyű Balaton túra B Útvonal: Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatonederics » Szigliget » Szigliget Hajóállomás » Balatonmáriafürdő Hajóállomás » Balatonberény » Fenékpuszta » Keszthely Teljes táv: 52 km Nehézségi fok: könnyű Balaton túra C Útvonal: Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatonederics » Szigliget » Badacsonytördemic » Badacsonylábdihegy » Badacsony Hajóállomás » Fonyód Hajóállomás » Balatonfenyves » Balatonmáriafürdő » Balatonberény » Fenékpuszta » Keszthely Teljes táv: 68 km Nehézségi fok: könnyű Balaton túra D Útvonal: Keszthely » Gyenesdiás » Vonyarcvashegy » Balatongyörök » Balatongyörök Hajóállomás » Balatonmáriafürdő Hajóállomás » Balatonberény » Balatonszentgyörgy, Csillagvár » Battyánpuszta » Balatonszentgyörgy » Fenékpuszta » Keszthely Teljes táv: 41 km Nehézségi fok: könnyű Túrák a Keszthelyi – hegységben Keszthelyi-hegység túra Útvonal: Keszthely » Keszthely, Kertváros » Rezi » Zalaszántó »Zalaszántó, Sztúpa »Vindornyalak » Vindornyaszőlős » Karmacs » Hévíz » Keszthely Teljes táv: 47 km Nehézségi fok: nehéz Bakonyerdő túra Útvonal: Keszthely » Felsőgyenes » Büdöskúti erdészház » Balatongyörök » Balatongyörök, Szent Mihály-kápolna » Keszthely Teljes táv: 30 km Nehézségi fok: nehéz Túrák a Kis-Balatonhoz Kis-Balaton túra Hévízről Útvonal: Hévíz » Alsópáhok » Szentgyörgyvár » Sármellék » Zalavár, Kis-Balaton ház » Szentgyörgyvár » Alsópáhok » Hévíz Teljes táv: 42 km Nehézségi fok: könnyű Kis-Balaton körtúra Keszthelyről Útvonal: Keszthely » Fenékpuszta »Vörs » Kápolnapuszta, Bivalyrezervátum » Balatonmagyaród »Kányavári sziget » Zalavár, Kis-Balaton ház » Szentgyörgyvár » Alsópáhok » Hévíz »Keszthely Teljes táv: 66 km Nehézségi fok: könnyű Kerékpáros Központ a Tourinform Irodánál
tartalom:+ 1 Hévízgyógyfürdő részei napjainkban Tófürdő Főbejárata a kerub szobrokkal - dr. Schulhof Vilmos sétány felől Központi épület, 4 fedett medence térrel, pihenő terekkel és teraszokkal, ami a főbejárattól és a Festetics Fürdőháztól függőfolyosón keresztül közelíthető meg, mert a tó fölé, cölöpökre épült Festetics Fürdőház, mely a fürdő déli bejárata az Ady Endre utca felől, a legkésőbb elkészült, tóparton álló épület, itt kapott helyet a wellness központ Iszap medence, ami a Festetics Fürdőház és a Központi épület között a tóban helyezkedik el. Deák téri, avagy Nyári Bejárat, ami csak időszakosan tart nyitva. Nyári öltöző. A tó keleti partján álló, fa épület, ahol öltöző kabinok és napozó teraszok találhatók. Medve napozó. A tó dél-keleti partján álló külön napozóterasz. dr. Schulhof Vilmos sétány villái A sétány a tófürdő körüli park része. A sétáló utca végén álló Fedett fürdő épületétől induló dr. Schulhof Vilmos sétány a tófürdő főbejáratához vezet. A platán fákkal beárnyékolt, padokkal szegélyezett sétány egyik oldalán a hévízi tó, másik oldalán a Szent András Reumakórház történelmi épületei tárulnak elénk. Az itt látható épületek az 1870-es években épültek, majd az 1900-as évek elején alakították át őket a ma is látható kétszintes házakká. Mindegyik háznak külön története van.
A Festetics család által kialakított „Újtelep” északi részén épült szecessziós stílusban. Nevét Festetics Györgyről, a fürdőváros alapítójáról kapta. Jelenleg a Szent András Reumakórház „A” épülete.
Az épület 1863-ban épült, de 1906-ban, annak tiszteltére kapta a Rákóczi-ház nevet, hogy ez év októberében szállították haza II. Rákóczi Ferenc hamvait Konstantinápolyból Magyarországra.
Jelenleg a Szent András Reumakórház „B” épülete.
Karola Elláról kapta a nevét, aki Festetics Tasziló lánya volt. Jelenleg a Szent András Reumakórház „C” épülete. Dél felé haladva a következő épület az étterem és a díszterem. Ennél az épületnél volt a Festetics birtok határa, ez volt az első kőből készült ház, amit a fürdővendégek elszállásolására építettek az 1860-as évek elején. 1909-re emelettel bővítették, ekkor a fürdőhelyeken nélkülözhetetlen „Kúrszalon” funkciót kapta. Jelenleg a Szent András Reumakórház díszterme található itt.
Nevét abból az alkalomból kapta, hogy a ház átadásának évében emelte Ferenc József – magyar király és osztrák császár – Festetics (II.) Taszilót hercegi rangra, aki a ház építtetője volt. Jelenleg a Szent András Reumakórház „D” épülete.
Lonkay Ferenc, a Festetics család uradalmi építészének tervei alapján építették az épületet 1870-71-ben. A ház az „Újtelep” része volt, ahol sorszámozással jelölték az épületeket, így maradt rajta ez a név. Jelenleg a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház üzemeltetésében szállod működik itt.
Hévízi Tófürdő története Hévízgyógyfürdő 1795 és 1905 között Az első, még téglalap alaprajzú, két épületrészből álló fürdőépületet 1795-ben építtette a tó fölé Gróf I. Festetics György földbirtokos. A gyógyvíz jótékony hatásainak híre 1801-be már Bécsbe is elért, egy 1818-as beszámolóban pedig már említi a fehér tavirózsák jelenlétét a tóban, melyekhez 1898-ban további indiai fajokkal telepítettek. 1858-ban megkezdődtek a tó körüli fásítások, a fürdőépületek modernizálása, és a tóparti vendégépületek kialakítása. A Tó központjában a férfi és női tükörfürdő (kabinokkal körülhatárolt fürdő) kapott helyett, de sokan az akkor még jóval szélesebb hévízi kifolyót használták fürdőzésre. Hévízgyógyfürdő 1910-1920-as években 1905-től Reichl Vencel bérlő mindent elkövetett, hogy Hévízt nemzetközi fürdővárossá fejlessze. A korábbi fürdőépületet kupolás épület váltotta fel, számos modern szálló és vendéglő, valamint a gyógyhelyen elengedhetetlen „Kúrszalon” megéülése is neki köszönhető. 1907-ben a régi vert híd helyén fedett híd épült, és elkészült a két tornyú, jellegzetes főbejárat. Ugyanebben az évben épült a Hévíz Szanatórium és Gyógyszálloda. 1911-ben a város megkapta a „gyógyfürdő jellegű település” címet. Hévízgyógyfürdő az 1930-as években 1926 után a fejlesztések új erőre kaptak. Megépült a jellegzetes tóparti Fürdőépület, valamint 1932-ben üvegtetőt kapott a főépület, ami ezzel teljesen fedetté vált. 1930-ban már 7 szálloda, 11 vendéglő és 40 villa állt a községben, a éves szinten csaknem 16 ezer vendéget pedig változatos kulturális élet fogadta. Ezekben a boldog békeidős években volt főorvos Hévízen dr. Schulhof Vilmos, aki munkásságával sokat tett a hévízi gyógyászat népszerűsítéséért, ma a Tófürdő melletti sétány viseli nevét. Hévízi épületek 1945 előttről Az első fürdőépülettel (1795) egy időben megépült a gyógyításra (érvágás = köpölyözés) használt „köpülöző ház”. Míg az 19. század első felében a tó környéke csupán nádas, lápos területekből állt, addig az 1850-es évektől tudatosan építették a szebbnél szebb szállóépületek. 1870-ben már állt a I-VII. ház, melyek közül a Hetes Ház volt az egyetlen kétszintes épület. Épült egy római katolikus kápolna is (melyet később lebontottak), majd az 1900-as évek elején megépültek a szállók, bazárépületek, valamint a „Kúrszalon”, ami a báloknak, hangversenyeknek adott helyet. Hévízgyógyfürdő az 1950-1960-as években 1948-ban, az addig Festetics tulajdonú Tófürdőt és minden kapcsolódó épületet, parkot államosítottak, és megkezdődött az állami üdültetés időszaka. 1952-ben létrehozták a Hévízi Állami Gyógyfürdőkórházat, és még ebben az évben országos jelentőségű gyógyhellyé nyilvánították Hévízt. 1968-ra elkészült az ország akkor legmodernebb, balneoterápiás gyógyászati eszközökkel teljesen felszerelt fedett fürdőépülete. Ebben az időszakban kezdte munkásságát Hévíz nemzetközi hírű reumatológus orvosa, id. dr. Moll Károly, a súlyfürdő feltalálója. Hévízgyógyfürdő az 1970-80-as években Az idegenforgalom a 70-es években olyan mértékben megnövekedett /immár a nyugati vendégeknek is köszönhetően/, hogy további minőségi szállodák építése, és a Tófürdő épületek újjáépítése is szükségessé vált. A korábbi kupolás épületeket 1977-től folyamatosan vörösfenyő borítású, tornyos épületek váltották fel. A teljes felújítás 1985-re fejeződött be, de a vendégek nem sokáig élvezhették az új létesítményt, hiszen az egy tűzvész következtében 1986. március 3-án teljesen megsemmisült. Az új épületek végül 1989-ben készültek el. Hévízi Tradicionális Kúra A hévízi kénes víz jótékony hatásairól először 1780-ban olvashatunk. Kezdetben a fürdőzés mellett csak az érvágást alkalmazták gyógymódként, szanatórium is csak 1907-ben épült a településen. A település első híres orvosa Schulhof Vilmos, aki a mozgásszervi rehabilitációban a fürdőzés mellett már elektroterápiát és röntgent is alkalmazott. A hévízi gyógyászat az 1950-es évektől id. dr. Moll Károly munkásságának köszönhetően új lendületet vett, 1968-ban pedig az ország legmodernebben felszerelt balneoterápiás fürdőépülete épült meg a városban. A szolgáltatások azóta a kezelések széles spektrumával bővültek, de a hévízi tradicionális kúra alapjai továbbra is a következők: gyógyvizes fürdőzés, gyógyiszappakolás vagy iszapfürdő, és a Moll Károly féle súlyfürdő. Ezeket egyéni igények szerint egészíthet ki ivókúra, gyógymasszázs, mozgás-, fiziko- vagy hidroterápia. Kedves emlékek Hévízről A fürdőhely az elmúlt 220 év során számos vendéget vonzott, akik lehettek hírességek vagy kevésbé híres emberek de kivételes esetben még híressé vált állatok is. Míg az 1800-as években teljesen természetes volt, hogy állatokat hajtottak a vízbe, addig 1914-ben már egész nagy látványosságot keltett, mikor Nelly-t, a fájós lábú elefántot Hévízre költöztették. A volt cirkuszi elefántnak napi kétszeri iszapos, gyógyvizes fürdőzést ír elő a Fővárosi Állatkert állatorvosa, amit ő nagy kedvvel teljesített. A 3 éves elefánt annyira népszerűvé vált, hogy a város számára plusz turisztikai vonzerőt jelentett, a vendégek pedig naponta, kosárnyi finomságokkal lepték meg, pl. friss cseresznyével. Nelly gyógyüdülésének sajnos a háború kitörése vetett véget. Nelly történetéről a Fővárosi Állatkert oldalán is találhatunk egy rövid beszámolót!
title: Hévízi fürdő épületek, villák
description: SCHULHOF SÉTÁNY VILLÁI, történelmi fürdő épületek, tófürdő történelme
tartalom:+ 1 A ma is ismert fürdőkúra gyökerei 1795-re nyúlnak vissza, gróf Festetics György idejébe. Az azóta felgyülemlett tudásnak és szakértelemnek köszönhetően százezrek nyerték vissza egészségüket, így a Hévízi Tradicionális Kúra mára a város védjegyévé vált. A Hévízi Tradicionális Kúra alapja a hévízi gyógyvíz, amely gazdag ásványianyag-tartalmának köszönhetően különösen hatékony mozgásszervi megbetegedések kezelésében. Hatékonyságát friss orvosi kutatások, valamint gyógyult vendégek ezrei is bizonyítják. Természetes gyógyszerként használva - orvosi iránymutatás mellett - számos panaszt enyhíthetnek a segítségével. A gyógyvizes kezelések hatását tovább fokozza a fizikoterápia, melynek része a mechanoterápia - mint például a masszázs - az elektro- és magnetoterápia, valamint a fényterápiás kezelések. A Hévízi Tradicionális Kúra során az eredeti, komplex hévízi kúrát alkalmazzák a kiválasztott helyszínen, annak érdekében, hogy Ön a leghatékonyabb gyógymódban részesülhessen. Mivel indul a Hévízi Tradicionális Kúra? Minden esetben állapotfelmérő orvosi vizsgálat előzi meg a komplex kezelési terv felállítását. A szakorvosok a helyszínen az Ön személyes állapota alapján határozzák meg a kúra egymásra épülő elemeit, így például a gyógyvízben való fürdőzés időtartamát, a fizikoterápia különböző kezeléseinek fajtáját és gyakoriságát. A kezelések az Ön minőségi kiszolgálásának érdekében, meghatározott szabályok szerint, szakképzett kezelőszemélyzet és folyamatos orvosi kontroll mellett zajlanak. Miből áll a Hévízi Tradicionális Kúra? A kúra alapelemei az egyéni kezelési terv szerint a következők lehetnek: Fürdőzés minősített gyógyvízben Hévízi gyógyiszappakolás vagy gyógyiszapfürdő Súlyfürdő – Dr. Moll Károly hévízi reumatológus találmánya alapján A kúra kiegészítő elemei az egyéni kezelési terv szerint a következők lehetnek: Hévízi gyógyvíz fogyasztása ivókútból Gyógymasszázsok Egyéni és csoportos mozgásterápiák Fizikoterápia, fizikoterápiás kezelések (elektro-magneto-mechano-fény stb.) Hidroterápia: CO2 kád, víz alatti vízsugár masszázs, galván fürdő A fenti kezelések közül, az állapotfelmérés alapján szakorvos határozza meg, hogy melyek ajánlottak az Ön panaszainak enyhítésére. Minden kúra egyénre szabottan kerül kialakításra, ügyelve arra, hogy az elemei egymást erősítsék. A víz gyógyító kincseit a természetes környezet adta gyógyhatások egészítik ki és teszik komplexé. A tó körül zöldellő fák, a kipárolgó gőz, mely mintegy kupola terül el a tó fölött, együttesen fejtik ki pozitív hatásukat. Milyen hosszú a Hévízi Tradicionális Kúra? A Hévízi Tradicionális Kúra során egymást követő napokon, Ön a fentiek közül minimum 15 kezelésen vesz részt. A kúra időtartama ideális esetben 2 hét. A hévízi kezelések nem csak pillanatnyi javulást eredményeznek, hanem hónapokra megakadályozzák a fájdalmak kiújulását. Hol vehető igénybe a Hévízi Tradicionális Kúra? Számos szolgáltató kínálja a Hévízi Tradicionális Kúrát, és garantálja az évszázadok alatt megszerzett tudás és tapasztalat megfelelő alkalmazását. A következő helyszíneken vehető igénybe a Hévízi Tradicionális Kúra: Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Ensana Thermal Aqua Health Spa Hotel**** Ensana Thermal Hévíz Health Spa Hotel****superior Hotel Aquamarin*** Hotel Európa fit****superior Kolping Hotel Spa & Family Resort**** Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Hévízi Rehabilitációs Intézete NaturMed Hotel Carbona****superior Vegye igénybe a Hévízi Tradicionális kúrát, és tapasztalja meg a gyógytényezők pozitív hatását! A gyógytó kezelője és működtetője a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, mely szolgáltatások egész sorát kínálja a látogatóknak. Sokan köszönhetik gyógyulásukat az itt található gyógyvíznek, Dr. Mándó Zsuzsannát, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház orvos igazgatóját a gyógytó titkáról kérdeztük:
A tó gazdag ásványanyag tartalmú forrása 38 m mélyen található barlangban fakad, ahol több tízezer éves meleg és hideg karsztvizek keverednek egymással.
A víz melegét és egyben gyógyító hatását 33,9 hektáros erdő védi a külső környezet (szél, por, zaj) ártalmaitól. A tó vízhozama 410 l/mp, így a víz háromnaponta teljesen kicserélődik, hőmérséklete télen nem csökken 22 Celsius fok alá – így lehetőség van a téli szabadtéri fürdőzésre is -, nyáron eléri a 38 Celsius fokot is.
Egyedi környezete miatt a Hévízi tó élővilága igen különleges, gyönyörű látvány a tóba telepített különböző színű tündérrózsák, amelyek még késő ősszel is virágoznak.
A hévízi gyógyvíz elsősorban a mozgásszervi megbetegedések, ezen belül a reumatológiai, ortopédiai, mozgásszervi műtéteket és baleseteket követő utókezelésre szoruló esetekben alkalmazható, de idült nőgyógyászati és bőrgyógyászati betegség kiegészítő gyógykezelésére is kiválóan alkalmas. A kúra indikációiról bővebben itt olvashat.
A gyógykúra igénybevétele előtt minden esetben orvosi vizsgálat szükséges, ahol a mozgásszervi panaszok felmérésén túl a szervezet általános állapotát is ellenőrizzük. Az orvos a vizsgálat alapján egyénre szabottan összeállítja a kúraprogramot, s közben a fürdőzést kombinálja sok egyéb gyógymóddal, pontosan előírja a fürdés időtartamát. A hévízi kúra ajánlott időtartama 2-3 hét. A hévízi gyógykezelések és terápiák társadalombiztosítási támogatással is igénybe vehetők, járóbeteg illetve fekvőbeteg ellátási formában, melyről részletes információt családorvosától kérhet.
Szeretne többet tudni a hévízi fürdőgyógyászat alapjainak megteremtőiről?
Fürdőorvos, balneológus és reumatológus. Tanulmányait Budapesten végezte, majd Berlinben is szerzett orvosi gyakorlatot. 1905-től tevékenykedett Hévízen fürdőorvosként egészen ’44-ig. Rendkívül sokat tevékenykedett a hely orvosi fejlesztéséért, megismertetéséért. 1907-ben kezdeményezte az első szanatórium felépülését, majd 1911-ben a Zander-gyógyintézetet. A Zander módszer lényege a gépekkel történő gyógygimnasztika jelentette. Munkásságával tudományos alapokra helyezte a fürdőgyógyászatot, az általa lerakott „alapokra” épólt fel az akkori Hévízfürdő.
Fürdőorvos, balneológus és reumatológus. Tanulmányait Budapesten végezte, majd Berlinben is szerzett orvosi gyakorlatot. 1905-től tevékenykedett Hévízen fürdőorvosként egészen ’44-ig. Rendkívül sokat tevékenykedett a hely orvosi fejlesztéséért, megismertetéséért. 1907-ben kezdeményezte az első szanatórium felépülését, majd 1911-ben a Zander-gyógyintézetet. A Zander módszer lényege a gépekkel történő gyógygimnasztika jelentette. Munkásságával tudományos alapokra helyezte a fürdőgyógyászatot, az általa lerakott „alapokra” épólt fel az akkori Hévízfürdő.
Reumatológus, balneológus és radiológus. 1918-ban szerezte meg oklevelét, majd Berlinben szerzett szakképesítést. Hazatérve bátyja Zander intézetében tevékenykedett. Hévízen balneológiai kutatómunkát végzett, de röntgenorvosként nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő felvételeket készített. 1948-ig ő vezette a fürdőtelepet. Számos szakkönyvet írt, korának legtapasztaltabb szakembere volt, aki pályafutását Hévízen alapozta meg.
Reumatológus, balneológus és radiológus. 1918-ban szerezte meg oklevelét, majd Berlinben szerzett szakképesítést. Hazatérve bátyja Zander intézetében tevékenykedett. Hévízen balneológiai kutatómunkát végzett, de röntgenorvosként nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő felvételeket készített. 1948-ig ő vezette a fürdőtelepet. Számos szakkönyvet írt, korának legtapasztaltabb szakembere volt, aki pályafutását Hévízen alapozta meg.
Balneológus, 1913-ban szerezte meg orvosi diplomáját Budapesten. 1932-től vezető fürdőorvos Hévízen, majd 1952-től osztályvezető főorvos, majd igazgatóhelyettes egészen ’68-as nyugdíjazásáig. Hozzá fűződik a tó áramlástérképének elkészítése, valamint a különleges hévízi kezelés a súlyfürdő felfedezése. Publikációi jelentek meg különböző szaklapokban, szerepelt nemzetközi kongresszusokon. Ő volt a leghosszabb ideig tevékenykedő balneológus Hévízen. Felesége Dr. Hoffmann Ilona (1909 – 2008) reumatológus neve szintén a városhoz köthető. Méltó szakmai partnere és segítője férjének.
Balneológus, 1913-ban szerezte meg orvosi diplomáját Budapesten. 1932-től vezető fürdőorvos Hévízen, majd 1952-től osztályvezető főorvos, majd igazgatóhelyettes egészen ’68-as nyugdíjazásáig. Hozzá fűződik a tó áramlástérképének elkészítése, valamint a különleges hévízi kezelés a súlyfürdő felfedezése. Publikációi jelentek meg különböző szaklapokban, szerepelt nemzetközi kongresszusokon. Ő volt a leghosszabb ideig tevékenykedő balneológus Hévízen. Felesége Dr. Hoffmann Ilona (1909 – 2008) reumatológus neve szintén a városhoz köthető. Méltó szakmai partnere és segítője férjének.
tartalom:+ 1 Hevizibivaly evezés, futás, full 'biogázzal' | 2025. március 1. | Hévíz-patak oda-vissza NEVEZÉS ITT! POELZ ANITA FOTÓI A 2024-ES VERSENYRŐL GELENCSÉR ÁKOS FOTÓI A 2024-ES VERSENYRŐL Készülj, mert te is bivalyerőre kapsz! Kevés a szabadtéri sportverseny télen? Új kihívásokat keresel, vagy csak próbára tennéd magad? Újra HEVIZIBIVALY Duatlon! 10 km (mért táv 9,9 km) evezés és nagyjából 12 km (mért táv 11,5 km) futás télen. Nevezz a HEVIZIBIVALY Duatlon versenyre egyénileg vagy csapattal, és mutasd meg magadnak és másoknak: mire vagy képes! A verseny szervezői között szerepel a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft., a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Vidra Vízitúra csapata, a Kajaksziget csapata és a Hévízi Tófürdő. VERSENYKiírás Hol és mikor? A versenyre 2025. március 1-én kerül sor a Hévíz-patakon, valamint a patak melletti töltésen. A versenyzők a Hévízi-tó déli kifolyójánál lévő zsilip után teszik a meleg vízre eszközeiket (amiket a szervezőktől is tudnak bérelni), melyekkel a fenékpusztai kiszállóig eveznek. Fenékpusztán a kiszálló utáni depóban lesz lehetőség frissítőre, átöltözésre, majd a patak melletti töltésen kell visszafutni Hévízre. Az táv vízen 10, szárazföldön nagyjából 12 km, tehát oda-vissza ca 22 km. Létszám limitált: maximum 250 fő Rajt: 9:00 órától: a Hévízi-tó déli kifolyójánál lévő zsilipnél kajak, kenu, SUP beszállóhely ITT Evezés-futás sportág váltó pont, hajókiszálló: Fenékpuszta 76-os sz. út előtti kiszállópont ITT Befutó: Hévízi Tófürdő strand terület, ahová a rendezvény ideje alatt versenyzők, kísérők és szurkolók jegyvásárlás nélkül be tudnak jönni ITT ZÖLD program: A rendezvényen fontos a környezeti fenntarthatóság, ennek érdekében igyekszünk a leginkább zero vaste megoldásokat alkalmazni. Naprakész információk, friss hírek, érdekességek itt! A hévízi bivalyok Facebook oldalán!
Regisztrációs díjak befizetése, a számla kiállításától számított 48 óra, de legfeljebb 2025. február 25. 24:00
2025. február 26-27. résztvevők számára hírlevél megküldése a szakaszos indulási időpontokkal, rajtsorszámmal és a parkolásra jogosító behajtási engedéllyel
2025. március 1. 8:00 - 11:00 szakaszos időbeosztásban rajtcsomag átvétel a Regisztrációs zónában
2025. március 1. 9:00 - 12:00 szakaszos versenyindítás a Hévíz-patakon a zsilip után, a Rajtzónában
2025. március 1. 14:00 - az evezős verseny limitideje a fenéki kiszállónál
2025. március 1. 14:30 - az utolsó futás indítás Fenékpusztánál a Váltó depóból
2025. március 1. 16:00 - a futás limitideje a Célzónába
2025. március 1. ca. 16:00 - ünnepélyes eredményhirdetés a Célzónában - időpontja az utolsó versenyző célba érkezésétől függően változhat
Mit kell tudni a távról vízen és szárízföldön? A Hévíz-patak: sekély, 0,8-2,5 méter mély medrű patak, melyben hazai és trópusi vízinövények élnek. Szélessége változó. Vize a zsilipnél meleg, Fenékpuszta felé haladva egyre hidegebb, téli időszakban párolog. Folyása egyenletes, lassú, örvények nincsenek. Az útvonalon 4 alkalommal műtárgyak alatt kell átevezni, átsiklani. Partja alkalmas több helyen is a kikötésre. A hajók vízretételében és a hajók kivételében szakemberek segítenek. A vízen megtett táv ca. 9,9 km. A patak melletti töltés: karbantartott, sík, kavicsos, murvás, füves terep, elhanyagolható szintkülönbséggel. Az útvonal egy helyen keresztezi a 75-ös számú főútvonalat, amin szakaszos átengedéssel biztosítják az átfutást. Az útvonal kijelölt, elágazási lehetőség nincs. Hévízre visszaérve a töltés után az Ady utcán kell átfutni (itt gyalogátkelőhely van, biztosítással), majd a Hévízi Tófürdő területére a hévízi Véderdőben tett kisebb kitérő után kell befutni, ahol kordonozott útvonalon a standterületen lesz a befutó. A futva megtett táv ca. 11,5 km. Tervezett díjazási kategóriák! Egyéni női versenyző (kivéve K1, C1 és SUP hajóosztály) - első, második, harmadik helyezett Egyéni férfi versenyző (kivéve K1, C1 és SUP hajóosztály) - első, második, harmadik helyezett Egyéni női versenyző K1 hajóosztály – első, második, harmadik helyezett Egyéni férfi versenyző K1 hajóosztály – első, második, harmadik helyezett Egyéni női versenyző C1 hajóosztály – első, második, harmadik helyezett Egyéni férfi versenyző C1 hajóosztály – első, második, harmadik helyezett Egyéni SUP női versenyző – első, második, harmadik helyezett Egyéni SUP férfi versenyző – első, második, harmadik helyezett 2 és 3 fős női csapat – túrahajóval – első, második, harmadik helyezett 2 és 3 fős férfi csapat – túrahajóval – első, második, harmadik helyezett 2 és 3 fős vegyes csapat – túrahajóval – első, második harmadik helyezett 2 és 3 fős női csapat – saját, versenyzésre alkalmas hajóval – első, második, harmadik helyezett 2 és 3 fős férfi csapat – saját, versenyzésre alkalmas hajóval – első, második, harmadik helyezett 2 és 3 fős vegyes csapat – saját, versenyzésre alkalmas hajóval – első, második, harmadik helyezett A csapatok minden tagjának teljesítenie kell a teljes útvonalat. A csapat egy időmérésre alkalmas dugókát kap, így értelemszerűen egyszerre kell beérkezniük a célba. A csapatok számára a szervezők tudnak biztosítani kenukat. Minden nevező, aki limitidőn belül teljesíti a távot, befutóérmet kap a célban, továbbá a díjazottak értékes nyereményekkel gazdagodnak. Amennyiben egy kategóriában nincsen legalább 3 nevező, ott dobogós eredményt nem hirdetünk. További kategóriák és díjazások a beérkező nevezésektől függhetnek. Szervező fenntartja a jogot adott kategória törlésére, változtatására a beérkező jelentkezések függvényében.
2 fős csapat nevezés kenubérléssel 18.700 HUF +18.000 HUF
3 fős csapat nevezés saját eszközzel 26.400 HUF
3 fős csapat nevezés kenubérléssel26.400 HUF + 18.000 HUF
A tavalyi első helyezetteknek az idei versenyre ingyenes regisztrációt adunk ajándékba. Minden versenyzőnek, aki már negyedik alkalommal vesz részt a megmérettetésen meglepetés ajándékkal készülünk.
A nevezés szempontjából nem számít, hogy nő vagy férfi/vegyes csapat indul, a díjazásnál viszont külön kategóriaként értékeljük őket. A versenyben a csapattagok együtt indulnak és együtt kell, hogy beérkezzenek a célba. A csapat minden tagjának kötelező a teljes szakaszt teljesítenie. A csapattagok egy eszközt használnak.
Azok számára, akiknek a kenut a szervező biztosítja, minden kenu a verseny indulási helyszínén, rajtszámozással a szervező által elő lesz készítve. A szervezőtől bérelt kenu díja, ami 18.000 Ft / eszköz, tartalmazza a hajó, az evezők, a mentőmellények és egy vízhatlan zsák vagy hordó bérleti díját.
Azok, akik saját eszközzel érkeznek a versenyre, a versenyt megelőző körlevélben megkapják az indulási időpontot és a vízi eszközök helyszínre szállításának módját és idejét. Az ő esetükben a rajtsorszámok hajóra helyezése a rajtzónában történik meg.
Ki nevezhet, ki vehet részt a versenyen?
A versenyre bárki nevezhet, aki:
elmúlt 18 éves
tud úszni
a megadott határidőig elküldi nevezését és befizeti a nevezési díjat
betartja a tisztességes és sportszerű versenyszabályokat
a rajtcsomag átvételekor kitölti és aláírásával hitelesíti a felelősségvállalási nyilatkozatot
rendelkezik saját, versenyre alkalmas vízi eszközzel (kenu, kajak, SUP) vagy a szervezőtől kenut bérel
a versenyen önállóan nem nevezhet, de részt vehet 14. életévét betöltött gyermek, amennyiben a versenyen egy érte felelősséget vállaló felnőttel együtt, csapatban versenyeznek és egy kajakban vagy kenuban eveznek. Továbbá a kenuban/kajakban maximum egy 14-18 év közötti gyermek tartózkodhat. A versenyben tehát olyan 3 fős csapat nem vehet részt, ahol egy szülő két kiskorú gyermekkel együtt versenyez.
A versenyen nem indulhat, illetve a versenyből a helyszínen is kizárható az a személy, aki:
nem töltötte be 18. életévét, vagy betöltötte a 14. életévét de nem vesz részt vele együtt legalább az egyik szülő a versenyben
nem tud úszni
nem rendelkezik mentőmellénnyel és azt nem rendeltetésszerűen használja az evezéses szakaszon (bekapcsolt állapotban)
ittas állapotú vagy más tudatmódosító szer hatása alatt áll
nem tartja be a sportszerű viselkedés szabályait
mások testi épségét viselkedésével veszélyezteti
rongálja a természetvédelmi terület értékeit
nem tölti ki és írja alá a felelősségvállalási nyilatkozatot
Nevezés és nevezési díj fizetésének módjai
Nevezni 2025. február 21. 24.00 óráig lehetséges. Egyrészt az oldal alján található nevezésre kattintva elérhető űrlap minden pontjának maradéktalan kitöltésével, vagy személyesen, munkaidőben (hétfőtől vasárnapig 9.00 - 17.00 között) a Hévízi Tourinform Irodában, ahol munkatársaink veszik fel a szükséges adatokat.
Az online elküldött nevezéseket követően, 24 órán belül számlát küldünk e-mailben a megadott e-mail címre. A nevezést csak akkor tudjuk elfogadni, ha a versenyző minden kért adatot megad számunkra, szükség esetén telefonon vesszük fel vele a kapcsolatot, hogy egyeztessük adatait.
A nevezés akkor válik véglegessé, ha a nevezési díj a szervező bankszámlájára megérkezik.
Személyes nevezés esetén a nevezési díj megfizetése a nevezéssel egy időben történik készpénzben vagy bankkártyás fizetéssel a Hévízi Tourinform Irodában.
Azokat a nevezőket, akiknek a nevezési díja nem érkezik be határidőig, töröljük a rajtlistából.
meleg frissítő italt a regisztrációt követően, a Fenékpusztai depóban és a befutóban
a kiszállónál a saját vízi eszközök őrzését a verseny végéig
egy tál meleg, tartalmas ételt a célzónában
időméréshez szükséges eszközt (dugóka) - nevezésenként (csapat vagy egyéni) 1 db
a szervezőtől bérelt kenu esetén: kenut, megfelelő darabszámú evezőt, mentőmellényeket, hajónként 1 vízhatlan zsákot vagy hordót
1 autó számára ingyenes parkolást a verseny számára kijelölt parkolózónában
a versenyző és kísérői számára, az általa igényelt darabszámban karszalagot, ami feljogosítja viselőjét kedvezményes, a verseny napjára vagy a versenyt követő napra szóló, fürdést is magában foglaló Tófürdő belépőjegy vásárlására
3 helyen fotózást, melyek a verseny után ingyen letölthetők
Az általad megadott e-mail címre elküldjük a számlát. Fizetéskor kérjük, hogy a megjegyzés rovatba tüntesd fel nevezéskor megadott nevet és/vagy számla sorszámát.
A verseny előtt küldeni fogunk egy e-mailt, amiben sok hasznos információt megosztunk veled a versenyről, indulási időpontról, rajtbeosztásról.
Elküldünk számodra egy behajtási engedélyt, mely az általad megadott rendszámú gépjárműre lesz érvényes, ezt magaddal tudod majd hozni, hogy gördülékenyen beengedjenek a parkolózónába.
Küldünk egy részletes térképet a verseny útvonaláról és a helyszínekről.
Elküldjük a felelősségvállalási nyilatkozatot, amit kitöltve magaddal tudsz hozni, így gyorsíthatjuk a rajtcsomagok átvételi idejét és elkerülhetjük a torlódást.
Mit ne hagyj otthon?
futócipőt (váltócipőt, mert előfordulhat, hogy evezés során vizes lesz)
meleg öltözék (készülj rá, hogy az evezéshez melegebb öltözetre van szükség, mint a futáshoz, van, aki párnát is szokott hozni)
feltöltött mobiltelefont (lehetőség szerint vízhatlan tokkal)
ha te hozod a saját SUP-od, kajakod, kenud, akkor azt, és természetesen a hozzá való evezőt és a mentőmellényt
mivel igyekszünk a rendezvény ökológiai lábnyomát csökkenteni, így saját kulacsban frissítő italt, saját tányért, poharat, evőeszközt
mivel a befutó a Tófürdő területén lesz és igényelsz majd kedvezményes fürdésre jogosító jegyet így fürdőruhát, törölközőt, papucsot
váltóruhát (mert mi lesz ha vizes lesz, ha kiizzadsz, ha fázol - március 1-e lesz)
Mire számíthatsz a helyszínen?
Parkolózóna - nyitás 7.30
Hévízen az Ady Endre utcáról megközelíthető Hévízi-patak mellett ingyenes parkolók állnak a versenyzők rendelkezésére, ez lesz az úgynevezett parkolózóna. Ide csak azzal a csapatonként 1 autóval lehet ingyenesen behajtani, aminek a rendszámát a nevezéskor megadod. A rendszámokat a behajtáskor a biztonsági szolgálat ellenőrizni fogja.
Regisztrációs Zóna - nyitás 8.00
A parkoló hátsó részében a regisztrációs zónában történik majd 2 sátorban a rajtcsomagok átadása-átvétele, a felelősségvállalási nyilatkozatok leadása. Ugyanitt lesz lehetőség a kísérők számára átadni a rajtcsomagban található kedvezményes Tófürdő belépőjegyre jogosító karszalagokat, valamint itt tudjuk biztosítani a rajtnál hagyott csomagok elhelyezését, amiknek az átszállítását biztosítjuk a befutó helyszínére. Egy másik sátorban forró reggeli teát biztosítunk a versenyzők számára, aminek elfogyasztásához kérjük használjátok a saját bögréteket, poharatokat.
A rajtcsomagok átvétele szakaszosan történik. A versenyt megelőző utolsó e-mailben benne lesz, hogy mely rajtszámok mely időpontokban érkezzenek a regisztrációs zónába.
Rajtzóna - 9.00 - 12.00
A rajtzónában csak a versenyzők és a szervezők tartózkodhatnak. A rajtzónában lesznek elhelyezve a vízi járművek, illetve ide kell hozni a saját eszközöket. A bérelt kenuk rajtszámmal ellátva, elő lesznek készítve (hajó, mentőmellény, evezők, vízhatlan zsák vagy hordó). A hozott eszközöket a szervezők ellenőrzik és segítenek a rajtszámok felhelyezésében. Az eszközök vízre bocsájtásában a szervezők segítenek, az időmérés a vízre helyezéskor indul. A versenyzőket nagyjából 2 percenként indítják a szervezők. A szurkolók a Hévíz-patak nyugati oldalán nézhetik meg a rajtot. A rajtzónában fotós készít felvételeket a versenyzőkről. A rajtzónában lesz ToiToi. Vízre csak az a versenyző szállhat, aki rendeltetésszerűen felcsatolja a mentőmellényt. Mivel ez nem túravezetővel biztosított könnyű túra, hanem verseny, fokozott a borulás kockázata, ezért a mellény viselése az evezős szakaszon mindenki számára kötelező.
Hévíz-patak a hévízi zsiliptől a fenékpusztai kiszállóig - 9.00 - 14.00
A patakon csak a folyással megegyező irányba lehet haladni. A patak lassú folyású és sekély vizű, de Fenékpuszta felé haladva már elérheti a 2-2,5 métert. Az útvonalon 4 alkalommal lesz terepakadály (híd illetve áteresz), amik alatt egyszerre csak egy versenyző haladhat át. A tereptárgyak alatt előzni tilos és balesetveszélyes! A patakon van lehetőség több helyen is kikötni ha szükséges. Borulás esetén a patak melletti töltésen fog érkezni a segítség, akiknek a telefonszáma benne lesz a rajtcsomagban. A segítő autójában törölköző és meleg pléd lesz. A segítő a beborult csapattagokat a legközelebbi közúti csatlakozásig fogja elszállítani, ahová már a családtagok be tudnak menni a bajbajutottakért. A patak mellett 3 helyen lesz ellenőrző pont, ahol minden elhaladó csapatot biztonsági okok miatt regisztrálnak. Az evezős szakaszon a patak mellett vagy az egyik hídon, egy helyszínen lesz fotós. (Az egyik tereptárgynál /Úsztatómajori híd, kb. 2.4 km-nél/– a magas vízszint miatt – kötelező KÖZBEESŐ HAJÓÁTEMELŐ PONTOT iktattunk be. Ennél a pontnál megállítjuk az időt, kötelezően ki kell szállni és a parton tovább vinni az eszközöket /kb. 10 métert/, majd vízreszállás után ismét elindítjuk az időt. Minden eszközzel kötelezően ki kell szállni ennél a pontnál, mivel a híd előtti cső alatt nem lehet a magas vízszint miatt átbújni. Aki ezt mégis megpróbálja az a versenyből kizárásra kerül.- vízszintfüggő)
Fenékpusztai kiszálló - 10.30 - 14.30
A 76-os sz. főút előtt lesz az evezős szakasz vége, ahol megérkezéskor, még a vízen megtörténik a szakaszmérés. A hajók kiemelésében a szervezők segítenek, majd a versenyzők és a szervezők elhelyezik a hajókat egymás mellett a töltés oldalán úgy, hogy azok a töltésen ne akadályozzák a szabad közlekedést. Az evezés limitideje 14.00. Legkésőbb eddig az időpontig el kell jutnia minden csapatnak a kiszállópontra. Aki szeretne idejönni autóval, az a 76-os főút túloldalán tud majd parkolni. A töltésre a verseny ideje alatt felhajtani tilos. A töltésre az utolsó futó elindulását követően azok a járművek hajthatnak fel, akik a kenuk és egyéb vízi járművek elszállítását végzik.
Váltódepó zóna - 10.30 - 14.30
Az evezést követően a depóban indul újra az időmérés. Itt lesz egy sátor, amiben lehetőség lesz igény szerint átöltözni. A depó sátorban meleg teát biztosítunk, valamint lehetőség lesz a futáshoz feleslegessé vált ruhák, eszközök leadására. A sorszámozott csomagokat 14.00 után szállítjuk át a befutó helyszínére, a célzónába. Az utolsó futónak legkésőbb 14.30-kor el kell hagynia a zónát. A zónában a futás elrajtolásánál fotók készülnek. A váltó depónál a főút túloldalán ToiToi lesz. A váltódepóban max. 25 percet lehet eltölteni.
Futópálya a fenékpusztai váltó depótól a befutó pontig - 10.30 - 16.00
A futás a patak melletti töltésen történik vissza Hévízre. Az útvonalon egy alkalommal rendőri biztosítás mellett kell átfutni a 75-ös sz. főúton (átkelési idő max. 3 perc) A 75-ös főúti kereszteződést követően a patak felett 2 alkalommal kell átfutni, majd a patak keleti partján a Berki sétaúton ér be az útvonal Hévízre. Áthalad a rajtzónán, a regisztrációs zónán, a parkolózónán, keresztezi az útvonal az Ady Endre utcát, ahol a gyalogátkelőn kell átfutni, biztosítás mellett. A gyalogátkelő után jobbra, a Véderdő irányába indulva a Tó keleti partja melletti erdőben visz az útvonal. A Hévízi Tófürdő területére a Lótusz-terasznál lévő kapun keresztül futnak be a versenyzők, majd a part mellett a strand területére érkeznek meg a befutóba, ahol célfotók készülnek, és minden versenyző megkapja a befutóérmét.
Célzóna - 11.00 - 17.00
A befutót követően a célzónában lesz lehetőség az ide átszállított csomagok átvételére, átöltözésre, mosdó használatára. A strandon álló fedett épületben lesz lehetőség a versenyzőknek meleg levest és péksüteményt fogyasztani (ehhez kérjük mindenki hozzon magával tányért, evőeszközt), valamint csatlakozni a kísérőkhöz, átvenni a fürdőzésre jogosító jegyeket és fürdeni a Tófürdő kinti és benti területén. A díjátadó is itt kerül megrendezésre 16.00-kor. A célzónában "futópont"-on lehet majd közös fényképeket készíteni.
Azoknak, akik nem vásárolnak a Tófürdőbe kedvezményes jegyet, lehetőségük lesz a Tófürdő területén kialakított szurkolói zónákban tartózkodni, de nem fürödhetnek a Hévízi-tóban és nem mehetnek be a Tófürdő központi épületébe. A versenyzőknek és kísérőiknek legkésőbb 17.00 óráig el kell hagyniuk a Tófürdő területét.
Egészségbiztosítás a helyszíneken:
A verseny helyszínén mentőkocsi állomásozik mentőorvossal, amely a főszervező telefonszámán keresztül (+36 30 491 1220) elérhető, és mozgósítható. A legközelebbi ambulancia és ügyelet a szomszéd városban, Keszthelyen található (8360 Keszthely, Ady Endre u. 2 , +36 83 311 060). Elérhető segítségnyújtás a központi 112-es hívószámon is.
Azok számára, akik díjazottak, de nem tudják megvárni a díjátadó eseményt, postai úton küldjük meg díjaikat. Amennyiben a mezőny a tervezetthez képest korábban érkezik a célba, úgy a rendezők fenntartják a jogot, hogy az előzetesen hirdetett díjkiosztás időpontját előrehozzák.
A versenyen SI (érzékelős) rendszerű időmérést alkalmazunk. A versenyzők (egyéni, csapat) a verseny ideje alatt kötelesek a rajtszámo(ka)t jól láthatóan, elől viselni, a célba érkezést követően a mérőeszközt leadni. Az eszköz leadását követően tudjuk a teljesítést igazolni, a teljesítési időt az eredménylistában megjeleníteni. Az eszköz elvesztése, le nem adása esetén a versenyző köteles annak ellenértéket (30.000,- Ft) megtéríteni.
Az időmérés a vízreszálláskor indul. A közbeeső hajóátemelő pontnál, Fenékpusztán a kiszállópont és a futás indulás depója közötti "hajórakodási idő", valamint a 75-ös sz. főúton való áthaladáskor előforduló várakozási idő a versenyidőből jóváírásra kerül.
A szervező a versenyzők számára elegendő számú 3 fős kenut biztosít, melyek egységesen 18 000 HUF / csapat áron bérelhetők a verseny alkalmából. A kenukat a szervező a versenyt megelőzően a helyszínre szállítja és ellátja a rajtsorszámmal. Biztosítja a megfelelő számú evezőt, mentőmellényt és 1 db vízhatlan zsákot vagy hordót, illetve garantálja a kenuk megfelelő állapotát.
Az egyéni versenyzők érkezhetnek saját eszközzel, ami lehet saját vagy egyénileg bérelt SUP, kenu vagy kajak. Azok számára, akik saját eszközt hoznak, a szervező a rajtcsomagban biztosít 2 db rajtszámot, de a versenyzőnek magának kell gondoskodnia evezőről, a kötelező mentőmellényről, valamint igény szerint vízhatlan zsákról/hordóról.
A hajók vízre helyezésében és az elrajtoltatásban a szervező kötelezően részt vesz, segít, épp így a hajók kiemelésében és biztonságos elhelyezésében a váltóponton. A hajók vízrebocsájtása, a hajók kiemelése és elhelyezése a depóban versenyidőn kívül történik.
A fenékpusztai kiszállóban minden vízi eszközt (nem csak a bérelteket) biztonságba helyezünk és a verseny napján, legfeljebb 16.00 óráig őrzünk.
A bérelhető kenukat és a kenuk teljes felszerelését a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Vidra Vízitúra és a Kajaksziget biztosítják. Mindhárom szervezet gyakorlott vízitúra szervező a Hévíz-patakon (is), hajóikat rendszeresen használják és karbantartják. Hasonló adottságú 2 és 3 fős kenukkal rendelkeznek. A versenyzők startoltatásában és a kiszállásnál is a Vidra Vízitúra gyakorlott csapata fog segíteni a versenyzőknek.
A REGISZTRÁCIÓ kitöltésével minden induló elfogadja a versenykiírásban foglaltakat, a versenyzési feltételeket.
Mindenki saját felelősségére indul, az egészségi állapota meg kell, hogy feleljen a versenyen való részvétel feltételének.
A díjazásra való jogosultság feltétele a vállalt táv teljesítése szintidőn belül, saját lábon.
A futás közben zenelejátszó használata nem ajánlott, helyette a madárcsicsergés és a szél hangjának élvezete javasolt.
A futók folyamatos kísérése veszélyes és tilos!
A versenytávot nem lehet kutyával teljesíteni.
A Versenykiírás részét képezi a limitidőket tartalmazó táblázat.
Hulladékok eldobása csak a frissítőpontok közvetlen közelében (5 m-en belül) megengedett.
A rajtszám elöl viselendő.
Az útvonalon a közlekedési szabályok betartása kötelező.
Az esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a szervező előzetes, egyeztetett formában és módon végezhető.
A rendező szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja.
A szervező fenntartja az útvonal, a programok és az időpont változtatásának jogát.
A rendező fenntartja a jogot, hogy a versenyről és a versenyzőkről fotót és filmet készítsen, melyek a továbbiakban a rendező tulajdonát képezik.
A nevezés a nevezési díj beérkezésével válik érvényessé.
Nevezést csak úgy tudunk elfogadni, ha minden kötelező adat kitöltésre kerül: név, számlázási cím, e-mail cím, telefonszám, nevezési kategória.
Ingyenes parkolást a parkolózónában csak annak az egy autónak tudunk biztosítani, aminek a rendszámát a nevező a nevezéskor leadja, vagy legkésőbb február 27-ig a szervező számára a hevizibivaly@gmail.com címre megküldni.
A nevezés átruházható, ezt a szervező felé a hevizibivaly@gmail.com címen kell jelezni, legkésőbb 2025. február 26-ig. Ezt követően a nevezésekben módosítást nem áll módunkban elfogadni.
Amennyiben a versenyző nem tud részt venni a versenyen úgy a nevezést átruházhatja, de a nevezési díjat nem áll módunkban visszafizetni.
Nevezési díjat csak az alábbi esetben fizetünk vissza
rajtunk kívül álló okokból (pl: Covid-19 vírus vagy egyéb vészhelyzet) a verseny nem rendezhető meg, ezért a program a szervező döntésére elmarad
amennyiben szélsőséges időjárási körülmények esetén a szervező nem tartja biztonságosnak a lebonyolítást, ezért a verseny nem kerül megrendezésre. (Biztonságos versenyzést még nem veszélyeztető eső, hó, köd esetén a versenyt megtartjuk.)
Miért Bivaly? Mert alig 50 évvel ezelőtt még vízibivalyokkal tapostatták végig a Hévíz-patak medrét évente több alkalommal. A jámbor jószágokat a környékből hajtották ide, hogy le-föl sétáljanak a patakmederben. Mivel a hordalékos meder mindig teli volt növényekkel, így tudták biztosítani, hogy a víz folyamatosan, egyenletesen folyjon el a Balaton irányába, és soha nem záródjon el, telítődjön fel hordalékkal. Az állatokat persze nem azért kellett nógatni, hogy belemenjenek a meleg vízbe, sokkal inkább, hogy dolguk végeztével kimásszanak onnét. A környékben manapság is több helyen élnek bivalyok, de a patakmeder tisztítási feladatai már nem rájuk hárulnak. További információk, kérdések esetén az alábbi elérhetőségeken tudunk felvilágosítást adni: Regisztráció, nevezés, számlázás: Böröczné Bolla Krisztina | +36 30 699 1719 Hévízi Tourinform Iroda: Lancz Ildikó, Schuszter Klaudia | +36 83 540 131 Általános kérdések, információk a versenyről, helyszínekről: Berta-Tóth Manuéla | +36 30 871 3075 Fő szervező: Pálffy Tamás | +36 30 491 1220 E-mailben: hevizibivaly@gmail.com Máskor is eveznél a Hévíz-patakon? Nézd meg túraajánlatainkat ITT! Szállást foglalnál a verseny napjára, vagy arra a hétvégére Hévízen? Kattints ide, és keresgélj a számos hévízi szálláslehetőség között!
title: HéVíziBivaly
description: hévízi bivaly, vizibivaly, hevizibivaly, duatlon, futás, evezés, verseny, nevezés, 2025. március 1. Hévíz, Hévíz Patak
tartalom: Köszönjük mindenkinek, aki itt volt velünk!Nézegessétek meg az elmúlt két év EKF programjainak legjobb képeit! [galeria] Erdei Misztérium avagy Játék Zöldben programokHévíz - 2023. április 28. - 2023. október 31. A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. "Erdei misztérium" címmel pályázatot nyert a Kulturális – Művészeti Programok Támogatása, Veszprém – Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében. A programsorozat célja a természet, mint kulturális- és élettér és az alkotó ember kapcsolódási pontjai; rendhagyó helyszíneken, több tematika alapján, figyelemfelkeltés és edukáció a kultúra eszközeivel. A programok helyszíne a Hévízi-tavat ölelő Véderdő ami kifejezetten alkalmas a környezeti fenntarthatóság művészeti alkotások általi bemutatására, valamint az egregyi múzeumkert. A programok ingyenesek, de a geobotanikai túrákon csak regisztrációval lehet részt venni!
Színházi előadások a legkisebbeknek, kicsit nagyobbaknak és mindenkinek, aki szereti
A gyermekszínház előadások természetese környezetben a Véderdőben és parkban kialakított helyszíneken kerülnek bemutatásra. Egy alkalommal legfeljebb 60 néző számára tudunk ülőhelyet biztosítani. Az előadások ingyenesek!
Július 15. szombat 17:00 Kacor Király előadás gyerekeknek- előadó: Hahota Gyermek Színház
Augusztus 19. szombat 16:00 A császár új ruhája előadás gyerekeknek - előadó: Hahota Gyermek Színház
Szeptember 28. csütörtök 10:00 Brémai muzsikusok - előadó: Hahota Gyermek Színház -- Helyszín: jó idő esetén a ZÖLD, a hévízi óvoda kertje, rossz idő esetén az óvodában (Hévíz, Sugár u. 7)
A FÖLD, a SZÉL, a VÍZ, a MADARAK "ZENÉI" - mikrokoncertek a Véderdő rejtett pontjain.
Barangoljatok a Véderdő hangulatos ösvényein és találjatok rá az erdő zenéire. Élvezzétek a halk muzsikaszót és a fák hűvösét. A fák közt megbúvó titkos helyszíneken rövid, 15-20 perces minikoncerteket hallgathattok meg.
Június 23. 15.30 Nyugati-Véderdőben, a Lombkorona kilátó
Július 14. 16.00 órától az Északi-Véderdőben
Augusztus 4. 16:00 órától az Északi-Véderdőben, egyben pART erdőtárlat megnyitó
Augusztus 18. 16:00 órától az Északi-Véderdőben
Szeptember 8. 16:00 órakor a Nyugati-Véderdőben, a Lombkorona kilátó
Szeptember 15. 16:00 órakor az Északi-Véderdőben
A programváltozás jogát fenntartjuk! Esős idő esetén a program alkalomtól függően új időpontban vagy más helyszínen kerül megrendezésre!
Geobotanikai vezetett séta a Véderdőben / 120 perc
A túra során kiderül miért különleges geológiai érték a Hévízi-tó, hogyan jut a felszínre a 12.000 éve a Bakonyban esett eső. Körbejárva a tó körüli erdőt, megismerhetjük az itt élő növény és állatvilágot, Szóba kerül a területen folyó egyedülálló és egyben legtermészetesebb erdőfelújítási módszer, amely révén nő az erdő immunrendszere és a benne élő rovar és madárfajok száma. Beszélünk a hívatlan színpompás "idegenekről; növényekről, tündérrózsákról és egzotikus halakról.
A túrákra a túravezetőnél szükséges előre jelentkezni! - Elérhetőség lejjebb a regisztráció alpontban!
Április 30. 14:00 - A Boldog Békeidők programhoz kapcsolódva, a békeidős kosztümben túrázó vendégek ajándékot kapnak!
Május 27. 16:00 - Pünkösdi túra
Június 24. 17:00 - Családbarát erdőjárás, a szünidő kezdetének örömére
Július 14. 16:00
Július 16. 10:00 - geobotanikai túra német nyelven
Július 19. 11:00
Augusztus 4. 17:00
Augusztus 6. 10:00 - geobotanikai túra német nyelven
Szeptember 8. 14:00
Október 7. 15:00
Október 21. 15:00
A túrák időtartama nagyjából 120 perc. Séta hossza: 3 km, enyhe emelkedővel Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő öltözet, zárt, kényelmes, lehetőleg enyhén vízálló cipő, javasolt: fényképezőgép A túravezetés INGYENES. Túrák létszáma nagyjából 15 fő. A túrák minimum 3 fő regisztrációja esetén indulnak. Eső esetén a túravezető egyeztet lehetséges időpontcseréről.
Találkozási, túra indulási pont: Hévíz, Rákóczi u. 2., Tourinform iroda előtt
Regisztráció
Telefonon a túravezetőnél, Samu Zoltán Tamásnál: +36 30 414 9009 Telefonon a Tourinform irodában minden nap 9 és 17 óra között: 06 83 540 131
A programváltozás jogát fenntartjuk. Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődjön a túrát hirdető felületeken, illetve a megadott elérhetőségeken. A programokon mindenki saját felelősségre vesz részt. Kérjük a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezzenek az indulás helyszínére.
A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. a program során készült fotókat felhasználja kommunikációjában, nyomtatott és online felületeken egyaránt. Amennyiben nem szeretne a képeken szerepelni, kérjük jelezze a programot vezető kollégánknak vagy a túravezetőnek.
A pART projekt lényege, hogy az erdőt magát tekintsük művészeti térnek, és a természet legyen maga a műalkotás központi alkotóeleme. A művészet nem idegen a környezetétől, pont ellenkezőleg: szerves része a tájnak. Az alkotások nem az örökkévalónak készülnek, hanem illékonyak és változók, akár a természet. Az állandó körforgás részei, miközben az erdő maga válik galériává és egyben a művészet témájává is.
ERDŐTÁRLAT HÉVÍZEN A VÉDERDŐBEN
A Hévízi Turisztikai Np. Kft. Erdei Misztérium című programsorozatával vesz részt az idei Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvényeken.
Az Erdei Misztérium, avagy Játék Zöldben! hévízi események fő koncepciója, hogy olyan természetes tereket használjanak kulturális rendezvényekhez, ahol összekapcsolódhat ember-természet-művészet! Kézenfekvő volt, hogy a megvalósuló programok fő helyszíne a Hévízi-tó mellett található Északi Véderdő, ahol április és október között, több alkalommal szerveznek mikrokoncerteket, gyermekelőadásokat és geobotanikai sétákat.
Ennek a rendezvénysorozatnak egyik különleges eleme a 2023. augusztus 4-én 16:00 órakor megnyílt pART erdőtárlat.
Aki ismeri a környéket és látta a kiállítást - aminek nem csak helyszíne, de témája is maga az erdő -, könnyen megértheti a címválasztást. A pART erdőtárlat ugyanis a Hévíz-tó északi patakja melletti erdei ösvényen kapott helyet. A természetvédelmi terület élővilágát bemutató, több mint 60 képből összeválogatott tárlat által, az erdőben sétálva ismerhetjük meg azokat a rejtett szépségeket, amik szabad szemmel általában nehezen láthatók, vagy rejtve maradnak egy átlagos séta során. A fákra és fák közé feszített képeken csodás madarak, különleges növények, kisebb állatok, bogarak képeit lehet megtekinteni. Az alkotások jelentős része festmény, Zsoldos Márton természetillusztrátor munkája. A tárlaton néhány fotó is helyet kapott, melyeket Búzás Előd és Sinka Gábor természetvédelmi őrök készítettek, itt, a Hévízi-tó közvetlen környezetében.
Az erdei tárlat nyitánya egy fából készített kapu, melyen a kiállítás mottója áll: „Nyiss a természetre!”
A szervező Hévízi Turisztikai Np Kft. részéről Pálffy Tamás hangsúlyozta, hogy a teljes Erdei Misztérium programsorozat szervezésénél figyelembe vették a természetvédelmi, a fenntarthatósági és a zöld rendezvény szempontokat. Minden esemény a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot igyekszik hagyni, és minden elemében arra törekszik, hogy úgy hozza egymáshoz közelebb az embereket, a természetet és a természetben átélhető kulturális élményeket, hogy azokkal csupán kis mértékben, de semmi esetre sem káros módon avatkozzanak a természetbe.
Ehhez a kiállításhoz is újrahasznosított, a helyi lakosok által felajánlott fa képkereteket, a rögzítéshez cukorspárgát használtak. Az erdei kiállítás várhatóan szeptember 30-ig lesz látható, de ez a természetes anyagok használata és az időjárási viszonyok alakulása miatt akár változhat is. Az időtállóság ez esetben nem is volt cél.
A kapu azonban marad! Mert akár van pART Erdőtárlat a Hévízi Véderdőben, akár épp nincs, az üzenet mindig érvényes: Nyiss a természetre!
16:00 pART erdőtárlat megnyitó és mikrokoncertek az Északi-Véderdőben
16:00 - 18:00 között Gasztronómiai bemutató - Tanácsa Attila főzőiskolája (vega, vegán ételek)
16:00 - 20:00 Próbáld ki, éld át, tanuld meg, hallgasd, élvezd, lásd... az egregyi múzeumkertben felállított sátrakban: hangtál foglalkozás, mandala festés, életmód tanácsadás, jobbagyféltekés rajzolás, vegán ételek, gasztro bemutató, kézműves kreatív foglalkozások és még sok minden más!
16:00 Brumi Bandi Band
16:00 - 21:00 Utazó PLANETÁRIUM - óránként újabb és újabb előadások egy utazó planetáriumban
Erdő lakói és a világűr (gyerekeknek)
Utazás a bolygók csodálatos világába (gyerek-felnőtt)
Utazás távoli világok felé (iskolás-felnőtt)
Elképesztő világegyetem (iskolás-felnőtt)
Kozmikus eredetünk felfedezése (felsős-felnőtt)
A Földtől az Univerzum határáig (iskolás-felnőtt)
COSMIX+Galaxisok (felsős-felnőtt)
Napszúrás (felsős-felnőtt)
17:00 LelkiFröccs - beszélgetések: vendégeink Dr. Mándó Zsuzsanna és Vas-Barna Rita - Fitten egy életen át!
17:50 Filmvetítés: Klímafilm - a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park filmje
18:30 Hajdu Klára és Szakonyi Milán koncert
20:00 Ivett & JB Jazz koncert
AUGUSZTUS 5.
10:00 Napindító Jóga
10:00-18:00 Próbáld ki, éld át, tanuld meg, hallgasd, élvezd, lásd... az egregyi múzeumkertben felállított sátrakban: hangtál foglalkozás, mandala festés, életmód tanácsadás, jobbagyféltekés rajzolás, vegán ételek, gasztro bemutató, kézműves kreatív foglalkozások és még sok minden más!
10:00 - 18:00 Kezes-lábas játszóház
10:30 LelkiFröccs - beszélgetés a testi-lelki egészségről: Hegedűs Mária, Kovács Ildikó, Paksy Tímea
11:00 Gasztrobemutató kóstolóval - Tanácsa Attila főzőiskolája (vega, vegán ételek)
14:30 - Senior örömtánc
15:00 Gasztrobemutató kóstolóval - Tanácsa Attila főzőiskolája (vega, vegán ételek)
15:00 Természetfilm vetítés: Vad Vizek címmel
16:00 Igricek koncert
16:00 Karikatúra festés Karnics Tiborral
16:00-tól Utazó PLANETÁRIUM - óránként újabb és újabb előadások egy utazó planetáriumban
Erdő lakói és a világűr (gyerekeknek)
Utazás a bolygók csodálatos világába (gyerek-felnőtt)
Utazás távoli világok felé (iskolás-felnőtt)
Elképesztő világegyetem (iskolás-felnőtt)
Kozmikus eredetünk felfedezése (felsős-felnőtt)
A Földtől az Univerzum határáig (iskolás-felnőtt)
COSMIX+Galaxisok (felsős-felnőtt)
Napszúrás (felsős-felnőtt)
17:00 Könnyű zenés délután a Vagabond Trioval és a Cséplő-Poór Duóval
forrás: Grecsó Krisztán
19:30 Grecsó Krisztián dedikál
20:00 Libikóka: Grecsó & Hrutka zenés irodalmi est
AUGUSZTUS 6.
10:00 Zenebölcsi - zenés foglalkozás a legkisebbeknek
10:00 Geobotanikai túra a Véderdőben - a részvétel ingyenes de regisztrációhoz kötött, részletek itt!
10:00-16:00 Próbáld ki, éld át, tanuld meg, hallgasd, élvezd, lásd... az egregyi múzeumkertben felállított sátrakban: hangtál foglalkozás, mandala festés, életmód tanácsadás, jobbagyféltekés rajzolás, vegán ételek, gasztro bemutató, kézműves kreatív foglalkozások és még sok minden más!
10:00-12:00 Varázshangok játszóház
10:30 Tüttő Bea új meséskönyvének bemutatója
11:00 Kanga Tréning
14:00 Élj jól! Beszélgetések a fenntartható földhasználatról a Lelki-Fröccs Sarokban
15:00 Tüskevár filmvetítés
16:00 Nagy Ho-Ho-Horgász filmvetítés
17:00 Természetfilm vetítés Vad Magyarország címmel
Frissítők és finom falatok minden nap!
A program a Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében, a VEB2023 támogatásával valósul meg.
A programok helyszíne Így közelítsd meg a helyszíneket! Gyere busszal, kerékpárral, rollerrel vagy sétálva! Könnyen megközelítheted az erdőt Hévízen a Deák tér irányából, az Ady Endre utcától és a Keszthely-Hévíz illetve a Hévíz-Alsópáhok kerékpárutakról a Festetics sétányon keresztül vagy a Hévízi Termelői Piac irányából az erdő melletti sétautakról. A Véderdőben akadálymentes és futásra is alkalmas ösvények várnak, melyek csatlakoznak a Nyugati- és az Északi-Véderdő Tavirózsa Tanösvényéhez is. Az alsó Véderdőben a pallóösvényen megismerheted az erdő mocsárvilágát, míg a felső erdőben a fák lomkoronájának magasságából tekinthetsz le a városra a Lombkorona-kilátó végéről. Az erdő mellett elvezető sétány az országos Kéktúra útvonal szakasza is egyben, amin tovább haladva könnyen juthatsz el gyalogosan, kerékpárral de természetesen autóval is Egregyre. A múzeumkertet, ami az augusztusi fesztivál helyszíne az Attila és a Zrínyi utca felől is meg lehet közelíteni. Található a helyszínen kerékpártároló, buszmegálló, autó parkoló, HeBi dokkoló állomás és az e-gonak és a dottónak is van itt megállója. Az erdőtől csupán néhány méterre heti három alkalommal termelői piac vár, továbbá a hét minden napján nyitva tartó vendéglátó egységek, kijelölt kerékpárút, kerékpártároló és akadálymentes nyilvános illemhely is található a helyszín közvetlen közelében. Az erdő sétányai a Hévízi-tó mellett haladnak, így több pontjáról kilátás nyílik a misztikusan gőzölgő termál tóra. Az egregyi múzeumkert mellett található nyilvános illemhely, ivókút, kerékpáros pihenő. Látnivalónak ajánlott a Villa Rustica romkert a római katona sírja, az Árpád-kori templom és az oda vezető Korok és Borok sétaút, valamint a Kálvária domb.
A program egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az erdőt mint féltve őrzött természeti értéket, ugyanakkor mint létező kulturális teret mutassuk be. Közelítsük egymáshoz, szerencsés esetben összefűzzük ember-természet-művészet hármasát, és egységet alkossunk ezekből a kulturális események segítségével.
Mit teszünk MI ennek érdekében?
rendezvényeinkkel nem avatkozunk be a környezeti körforgásba, nem hozunk létre maradandó, természetidegen tárgyakat az erdőben
nem helyezünk el telepített eszközöket, mondjuk színpadot, nézőteret, világítást az erdőben
csak mobil eszközöket használunk
egy-egy eseményen a résztvevők létszámát 50 főben maximalizáltuk
egy alkalommal 3 óránál hosszabb időszakot nem töltünk az erdőben
nem szemetelünk, és törekszünk arra, hogy rendezvényeink a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyják az erdőben
tiszteletben tartjuk az erdő szabályait - nem hangoskodunk, nem okozunk kárt az élővilágban, nem szennyezzük a levegőt, nem bolygatjuk az éjszakai erdő nyugalmát
nem vettünk új eszközöket a programok lebonyolításához
minimalizáljuk a műanyagok használatát
környezettudatos és fenntartható ajándékokat adunk a vezetett ökotúrák résztvevőinek
Mit tehetsz TE az erdőnkért?
ne hagyj szemetet az erdőben
óvd a Véderdő növényeit és állatait
ne térj le a sétautakról, mert nem tudhatod, hol bújik meg az avarban egy kedves süncsalád, vagy hol nőnek értékes facsemete sarjak
légy tekintettel arra, hogy rendezvényeink mikrorendezvények, melyeken nem a kényelem, hanem az élmény az elsődleges cél
programjaink ingyenesek, de egy fagylalt áráért vásárolhatsz a Hévízi Tourinformban egy kis szuvenírt, amivel segítheted a munkánkat
gyere a rendezvényekre sétálva, kerékpárral vagy tömegközlekedési eszközzel
hozz magaddal saját kulacsban hűvös ivóvizet, mi pedig biztosítunk az erdő mellett lehetőséget az újratöltésre
készíts egy képet, videót, selfie-t rendezvényeinken vagy csak a csodás Véderdőben és oszd meg az élményt barátaiddal bármely social felületen a #IloveHévíz üzenettel
title: Hévíz Erdei Misztérium - Európa Kulturáis Fővárosa 2023
description: Hévíz is csatlakozott az Európa Kulturális Fővárosa 2023 (VEB2023) programsorozathoz. 2022-ben és 2023-ban Erdei Misztérium avagy Játék Zöldben címmel számos művészeti program valósul meg rendhagyó helyszínen, a hévízi Véderdőben valamint az egregyi múzeumkertben.
címkék:
fókusz kulcsszó: program
szinoníma címkék: rendezvény, szórakozás, művészet, zene, koncert, színház