Mert együtt főzni jó! Az Egregyi Múzeum – nemrég indult - Lukulluszi lakoma elnevezésű programjáról Miklós Beatrix szakmai vezetővel beszélgettünk.
Találati relevancia adatok
megtalálta: | összesen: 0 pont
Tárolt adatok:
cím: Főzőiskola Hévízen
lead: Mert együtt főzni jó! Az Egregyi Múzeum – nemrég indult - Lukulluszi lakoma elnevezésű programjáról Miklós Beatrix szakmai vezetővel beszélgettünk.
tartalom: Honnan jött az ötlet? Az elmúlt év őszén az egregyi Múzeum és Rendezvénytér átadásakor a Korok Borok projekt kapcsán merült fel egy szakmai beszélgetés során, hogy a gasztronómia egy jó marketing eszköz, amelynek segítségével a kialakuló Hévíz-Egregy márkát népszerűsíteni lehetne. A főzőiskola egy "gasztroélmény" program, az MNGSZ (Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség) szakmai támogatásával, mely szorosan együttműködik a Múzeumi környezettel. Kik főztek nekünk? Profi séfek és műkedvelő amatőr szakácsok, termelők, akik affinitást éreznek a "konyhaművészet" iránt és elfogadják meghívásunkat Hévízre. Volt már séfünk Békéscsabáról, Budapestről, Keszthelyről és városunkból Hévízről is. Érkeznek kollégák az ország minden részéből, hiszen az összefogásban van az erőnk. Miket főztek eddig? Könnyű és egyszerű ételeket, melyet bárki az otthonában is elkészíthet. Minden alkalommal foglakozunk a magyar halakkal, készítettünk ponty chips-et, harcsafilét roston, bajai halászlét, az elfeledett rácpontyot és természetesen a "fogas grillen" sem maradt ki a sorból. A hévízi termelői piacon vásároltunk sajtokat és friss zöldségeket, melyek különleges elkészítése is komoly dolog. Meghívtuk a keszthelyi Burgonyakutató Intézetet a burgonyafajták bemutatására, így a tócsik világában is kalandoztunk a sóstól az édes íz világig. Kaptunk termelői őszibarackot és megtudtuk, hogy főzés nélkül, hogyan kell gyümölcslevest készíteni. Már a mangalica szűz két elkészítési formáját is megismertük, a grillserpenyőben készültet és a sous-vide-t. Gyúrtunk gyufametélt tésztát a halászléhez, készítettünk széles metéltet fehérboros harcsához, sütöttünk háziasan kenyérropogóst...és még folytatjuk. Kiknek ajánlja a részvételt (kezdők/profik)? Bárki látogathatja a rendezvény hiszen, mindenkinek tudunk mutatni valami újat, vagy alapanyagban, vagy a főzési - sütési technikában, vagy egyszerűen csak kellemesen fogja az idejét eltölteni Velünk, de egy biztos, GasztroÉLMÉNY lesz! Milyenek a vendég visszajelzések? Főzni mindenki szeret, így nagyon jók a visszajelzések. Ez egy „pilot projekt”, ezáltal állandóan formálódik, keresi a lehetőségeket, de FŐZNI JÓÓÓÓÓÓ és ebben mindenki egyetért! Meddig tartanak a programok? A program zárása reményeink szerint novemberben lesz, egy nagy rendezvénnyel, melyről később többet ...!
A Brix Bistro, az ÉnAnyósom, a Korona Étterem, a Hotel Európa fit, a Hotel Palace, Hotel Spa Étterme a Z’alacarte, a Római Pince, a Hofbräu Vendéglő, a Macchiato Caffee & Lounge, a Sissi Kávézó és Fagylaltozó különleges ételekkel készülnek október második felében. Az ízcsodákban közös, hogy a Hévíz Város Bora a Kányavári Borbirtok díjnyertes Krónika 2019 Chardonnay felhasználásával készülnek.
Találati relevancia adatok
megtalálta: | összesen: 0 pont
Tárolt adatok:
cím: VARIÁCIÓK ABORRA október 16-18. között Hévízen
lead: A Brix Bistro, az ÉnAnyósom, a Korona Étterem, a Hotel Európa fit, a Hotel Palace, Hotel Spa Étterme a Z’alacarte, a Római Pince, a Hofbräu Vendéglő, a Macchiato Caffee & Lounge, a Sissi Kávézó és Fagylaltozó különleges ételekkel készülnek október második felében. Az ízcsodákban közös, hogy a Hévíz Város Bora a Kányavári Borbirtok díjnyertes Krónika 2019 Chardonnay felhasználásával készülnek.
tartalom: Ahány séf, annyi féle halas étel Az ÉnAnyósom Étterem séfjei Dénes György és Szücs Attila Sertés A’la Hvb2020 fantázianevű ételt készítenek főételnek, desszertjük pedig, a meggyes-mákos palacsinta borhabbal, "Após palacsinta" néven szerepel az ajánlatban. Az ételek október 10-25-e között kóstolhatják majd a vendégek. Halas étellel készül a Brix Bistro, a Palace Hotel és a Hofbräu vendéglő. Azonban a halvariációk nagyon különbözőek lesznek, a Brix bistro tokhallall, sós túrógombóccal, chardonnay borhabbal készül, míg a Palace Hotelben fogassal töltött rétesbatyu, kagylós, rákos bormártással szerepel az étlapon, október 10-25-e között. A Hofbräu Vendéglúben viszont fogasfilét készítenek mustáros kéregben, tormás-körtés-kelkáposztás egytálételéhez, melyhez természetesen 1 dl Hévíz Város Bora is jár. Gasztroshow korlátlan fogyasztással A Hotel Európa fit Citrus Éttermében október 17-én exkluzív büfévacsora lesz borsorral. Kivételes lehetősége, hogy a vacsorán nem csak szállóvendégek vehetnek részt, hiszen bárki foglalhat előre asztalt. A gaszroesten az ősz inspirálta fogásokat kóstolhatnak meg az ínyencek. Az vacsora ára tartalmazza a korlátlan ételfogyasztást és a borsort is. A gasztroshow-n olyan híres vendégséfek főznek, mint Vomberg Frigyes és Gumhert András. Látványfőzés A Brix üvegteraszán három alkalommal is tartanak látványfőzést október 17-én, és ugyanezesen a napon 11.00 és 17.00 óra között barista bemutatók is lesznek.A Gesztenyés Workshop keretében a Hévízi Termelői Piacon október 17-én Paulinné Bukovics Mariann kertészmérnök tart előadást, majd Veress Ferenc mester séf főz valami különlegeset. Az ÉnAnyósom étterem szakácsának szakmai vezetésével október 17-én délelőtt az Alsópáhoki Kapo(l)cs Alkotóházban merülhet el a réteskészítés rejtelmeiben. Menühöz welcome Város Bora A Római Pincében egy a borhoz megálmodott Krónika menüt is elfogyaszthat, melyhez természetsen jár egy pohár Város Bora is ajándékba. A Hofbräu Vendéglőben nem csak a már említett fogas kóstolható, hanem a Város Bora mellé egy helyi termelők kínálatából összeállított csodás vegyes sajttálat is megalkottal. A tálon szerepelnek friss, érlet és ízesített sajtok, grillezett füge és körte, friss idény gyümölcsök, dió és házi kenyér is. Az olaszos hangulató Macchiato Caffe & Lounge-ban a Bor Ínyenceknek ajánlatban a Krónika bor mellé olasz sonka, olívabogyó, szárított paradicsom kóstolókat kínálnak. Különleges ételek A Tófürdő szállodájának éttermében, a Hotel Spa Hévíz Z’alacarte teremben október 10-25. között a chardonnay-vel készített Borkrémlevest, a Korona Étteremben október 16-18. között Chardonnay-s Pulykaérmék lesznek az étlapon. A Korona Étteremben desszertben is megkósolthatjuk a bort, hiszen almás-diós rakott kalácsot is kínálnak, chardonnay-s vaníliasodóval. A Sissi Kávézó és Fagylaltozó is különleges desszerttel készül a hétvégére, hiszen Kányavári Chardonnay fagylaltját, amit már október 10-től meg lehet kóstolni kimondottan erre az alkalommra kreálta. Vigyázat a mennyiséggel, hiszen a fagylalt 100%-ban borból készült. A hűvösebb időben ugyanitt lehet majd kóstolni édes desszertet is, ami egy finom torta lesz ugyancsak chardonnay bor felhasználásával. További érdekes programok a városban október közepére A Festetics téren október 17-én, immár 4. alkalommal LED falra vetített filmet láthatnak. Igazi különlegesség, hogy ez alkalommal egy klasszikus némafilm lesz műsoron, amit élő zongorakísérettel élvezhet a közönség. A zongorista egyébként aznap a város több pontján is felbukkanhat, hiszen különleges "guruló zongorája" lehetővé teszi, hogy a belváros több pontjára is elvigye a kellemes dallamokat. A Kertészeti centrumban 17-én és 18-én Gesztenyés Weekend-re kerül sor, ahol nem csak a növénnyel, de a legkölönbözőbb gesztenye felhasználási módokkal és ételekkel is megismerkedhet majd. További információ és részletes program A különleges ételek receptjeiért kattintson ide! Felkeltettük érdeklődését, szívesen jönne, kóstolna? Bővebb információ aktuális programokról és szállásajánlatokról: www.heviz.hu | heviz@tourinform.huTourinform Iroda HévízTel: +36 83 540 1318380 Hévíz, Rákóczi u. 2. Még több érdekességet olvasna Hévízről? Kövessen minket saját csatornáink mindegyikén! Facebook | Blog | Instagram | YouTube
title: VARIÁCIÓK ABORRA október 16-18. között Hévzen
description: A Brix Bistro, az ÉnAnyósom-, a Korona Étterem, a Hotel Európa fit-, a Hotel Palace-, Hotel Spa Étterme a Z’alacarte, a Római Pince, a Hofbräu Vendéglő, a Macchiato Caffee & Lounge, a Sissi Kávézó és Fagylaltozó különleges ételekkel készülnek október második felében. Az ízcsodákban
közös, hogy a Hévíz Város Bora a Kányavári Borbirtok díjnyertes Krónika 2019 Chardonnay
felhasználásával készülnek.
címkék: Hévíz;Hévíz Város Bora;Gasztronómia;Étterem;Hotel;Séf;Varriációk ABORRA;Kóstolja meg!
Összeszedtünk pár tippet, azoknak, akik az idei szilvesztert nem nagy wellness szállodában, hanem apartmanházakban, kisebb panziókban töltik. Ők hová tudnak menni szilveszter éjjelén bulizni Hévízen.
Találati relevancia adatok
megtalálta: | összesen: 0 pont
Tárolt adatok:
cím: Városi szilveszter és éttermi bulik Hévízen
lead: Összeszedtünk pár tippet, azoknak, akik az idei szilvesztert nem nagy wellness szállodában, hanem apartmanházakban, kisebb panziókban töltik. Ők hová tudnak menni szilveszter éjjelén bulizni Hévízen.
tartalom: Az idei évben a tavalyi lezárások után végre picit lehet bulizni szilveszterkor. December 30-án a Hévízi Termelői Piacon 10:00 - 16:00 óra között autentikus disznótoroson vehetünk részt: bemutató kolbásztöltés, töpörtyű sütés, toros-káposzta főzés, termékkóstoló marhahús, bivalyhús, szárnyas és szürkeharcsából készült termékekből. Délután 16.00 órakor szilveszteri vezetett fáklyás városnézésen vehettek részt, melyre itt tudtok előre regisztrálni. December 31-én a Piactéren felállított sátorban 13:00 órától kezdődik a program. Először a kisebbek bulizhatnak a Varázshangok játszóházzal, lesz helyi termékek bemutatása- tippek ötletek a termelőktől. Este 21 óra és éjjel 2 óra között DJ Krezi zenél 22:00 órakor Hertelendy Attila és Debrei Zsuzsanna lép fel, 23:00 órakor a Desperado zenél, majd 0:30 kor érkezik az Unique együttes. Korona Étterem (Hévíz, Széchenyi u. 43.) A Korona Étterem a tőle már megszokott módon szuper szilveszteri tematikával készül az idei évben is. Szilveszter Moulin Rouge hangulatában telik majd el azoknak, akik itt foglalnak asztalt. Francia ételek, mint konyakos fürjleves, vagy Nizza saláta, Garden-Provancei csirkemellfilé, Ratatouille, Crepe Suzette és további francia finomságok szerepelnek a menüsorban. A buli 19. órától veszi kezdetét, a táncolható francia zenéket DJ Collie szolgáltatja. Információ és asztalfoglalás: +36 83 540 180 · e-mail: korona@hevizpanzio.hu Kocsi Csárda (Hévíz, Nagyparkoló) Egész éjszaka élőzene és hét fogásos menüsor vár, ha a Kocsi Csárdában foglalsz asztalt szilveszterkor. A csárda bőséges magyaros menüsorral például marhahátszín stroganoff módra, szavascomb szeletek, bordírozott sertésszűz érmék pikáns Hé’víz’ben. Éjfélkor korhelyleves, malacsült párolt káposztával, lencsefőzelék és virsli és pezsgő készül az év utolsó napjára. Asztalfoglalás: +36205953431 vagy hevizkocsicsarda@gmail.com Hofbräu Vendéglő (Hévíz, Nagyparkoló) A Nagyparkoló másik kultikus éttermében a Hofbräu vendéglőben is lesz élőzene kifulladásig. Ha ide foglalsz asztalt december 31-re bőséges választékot találsz az a La Carte étlapon. Persze lesz tipikusan szilveszteri étel is, mint virsli és lencseleves. Ha éppen a Termelői Piacon folyó szilveszteri bulin partizol a vendéglő előtt álló hangulatos faházban hurka-kolbász, forraltbor vár. Ha január 1-én korán kelsz vagy még le sem feküdtél már reggel 8 órától kapsz itt reggelit. Információ és asztalfoglalás: +36 83 312 317 hbvendeglo@etteremheviz.hu Magyar Csárda (Hévíz, Tavirózsa u. 2.) A Magyar Csárda az idei évben is csendes szilvesztert tart, ami azt jelenti, hogy nem lesz nagy buli, de nyitva vannak és itt tudtok családi körben elfogyasztani egy finom vacsorát. Az egyébként szokásos cigányzene december 31-én és január 1-én nem lesz. Információ: +36 83 343 271 Római Pince kora délután (17:00 órakor) már bezár, de addig tudtok fogyasztani az étlapról a Vilmos Pince és a Reblaus Pince nincs nyitva december 31-én. Kis Luis Randi Presszó (Nagyparkoló), Flavius Üzletház Ha a szilveszter inkább táncot és bulit jelent, mint nagy vacsorázást és szereted a retró zenéket, akkor a Kis Luis Randi Presszóban a helyed. A megszokott élőzene, a megszokott zenész Horváth Tibi vár, bulihangulat és a finom italok garantáltak. Asztalfoglalás szükséges: + 36305933935 Újévi csobbanás Igaz ez Hévízen nem akkora kihívás, mint a Balatonon, azonban annál kellemesebb szabadtéri csobbanással kezdeni az új évet a világ legnagyobb termáltavában. A Hévízi Tófürdő szilveszteri nyitvatartása a következőképp alakul: December 31-én 9:00-16:00 óra között, január 1-én 11-17:00 (zárás 17:30) között tudtok csobbanni a gőzölgő kellemes meleg vízben. Védettségi igazolvány a jelenlegi szabályzások értelmében nem szükséges a fürdőzéshez, a maszk használat a kasszánál és az öltöző helységekben kötelező. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Hévízi Tourinform Iroda Hévíz, Rákóczi u. 2. Telefonszám: 06 83 540 131 E-mail: heviz@tourinform.hu Facebook | Instagram | Blog Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk!
Vajon mit ettek és ittak a Hévízi-tó partján az egykori vendégek? Hogyan változott a kínálat az évek múlásával, a fürdő fejlődésével, a társadalmi vagy akár politikai változásokkal?
Találati relevancia adatok
megtalálta: | összesen: 0 pont
Tárolt adatok:
cím: Vízparti pikniktől az élményvacsorákig! Fürdőélet 250 év gasztronómiájának tükrében
lead: Vajon mit ettek és ittak a Hévízi-tó partján az egykori vendégek? Hogyan változott a kínálat az évek múlásával, a fürdő fejlődésével, a társadalmi vagy akár politikai változásokkal?
tartalom: Amikor 1795-ben megépül a Festetics birtokokhoz tartozó gyógytavon az első fürdőház, még korántsem beszélhetünk arról, hogy egyből felvirágzott volna itt a fürdőélet, pláne gasztronómiai vonatkozásban. Ebben az időszakban a helyiek nap közben átjártak ugyan fürdeni, megmártózni, de nem szálltak meg itt, és nem is étkeztek a tó partján. Az persze előfordulhatott, hogy a módosabb polgárok vagy a főúr vendégei kikocsiztak ide és egy piknikkosárban hoztak némi harapnivalót. Mit tartalmazhatott a kosár? Leginkább hideg élelmiszereket. Frissen sütött kenyeret és péksüteményt, idény gyümölcsöket, hideg sült húsokat, pástétomot, sajtot, némi süteményt, esetleg tortát és természetesen hűtött bort. És minden esetben porcelán étkészletet, kristálypoharakkal. Mai értelemben vett étterem ugyanakkor nemigen volt. A környék néhány fogadójában//csárdájában, ahol enni lehetett, inkább csak azok szálltak meg és csillapították éhségüket, akik utazásukat megszakítva pihentek meg 1-1 éjszakára. Az ilyen, eredetileg lóváltó helyeken a fogadós gondoskodott az állatokról és a vendég italáról (sör, bor, pálinka, friss kútvíz) a fogadósné pedig a szobáról és az ételről, ami általában minden nap egyféle egytálétel volt, némi hússal és friss, általa sütött kenyérrel. A helyzet a 1800-as évek második felére jelentősen megváltozott Az 1800-as években, és főleg a Monarchia korában, jelentősen fellendült Hévízen is a fürdőélet és ezzel egy időben fontos társadalmi változások is történtek és a gasztronómia is átalakult. Megjelentek ugyanis a vendéglők Egyre nagyobb igény mutatkozott arra, hogy megnyíljanak azok a vendéglők, melyek szállást már nem adtak, viszont a napi egyféle egytálétel helyett étlappal várták a vendégeket. A tulajdonos még mindig általában egy házaspár volt, saját kis gazdasággal, ahonnét az alapanyagok többsége a tányérokra vándorolt, de már voltak alkalmazottak, konyhalányok, pincérek, és több élelmiszer esetében is megjelentek a beszállítók. Hévízen az egyik ilyen a Schulhof sétány villái közt foglalt helyet ez volt a fürdővendéglő, a másik a kifolyó mellett állt, alsó vendéglőnek vagy Jeruzsálem vendéglőnek is hívták. Ekkor a vendéglőbe járás egyik oka épp az lehetett, hogy üdülés alkalmával az otthonuktól távol étkeztek, vagy a munkájuk miatt a dolgozók nem tudtak ebédidőben hazamenni. A vendéglőbe járás hamar társadalmi eseménnyé is vált, a találkozások helye, akár randevúk kedvelt helyszíne. Milyen ételek készültek? Egyrészt több élelmiszerhez lehetett hozzájutni, fejlődtek az elkészíti technológiák, megjelentek hazánkban külföldi mintára készített ételek, mint például a rántott húsok és zöldségek. E mellett a „nemzeti ébredés” jegyében az előtte szinte csak az alföldi pásztoremberek gulyásait és pörkölt féléit nemzeti ételekké léptették elő, így először csak az éttermekben majd az otthoni étkezésben is jellemző fogásokká váltak. Az őrölt pirospaprika is ebben az időszakban lett a tipikus magyar étel kötelező fűszere. De olyan ételeket is köszönhetünk ennek a korszaknak, mint a Jókai bableves, a hortobágyi húsos palacsinta, a halászlé, a kolbász, a hurka, a disznósajt, de hogy még jobbakat mondjak a rétes, a dobostorta vagy a zserbó. Itt Hévíz környékén egyébként jelentős mennyiségben fogyasztottak a vendégek halas ételeket, jellemzően süllőt és fogast. Tipikus zalai szokás, hogy sok ételbe kerül tejföl és a közeli dombok és erdők miatt gomba. És igen, a vendéglőkből nem hiányozhatott a csapolt „ser” a jó magyar bor, a pálinka, a brandy, a hölgyeknek némi sherry és persze a pezsgő. És mindezek az italok itt készültek a Festeticsek pincéiben és a Reischlek keszthelyi sörgyárában. Ízekben, újításokban és minőségi ételekben nagyon gazdag korszaka ez a magyar gasztronómiának. De aki ezen korszak gasztronómiájáról többet szeretne tudni, ne hagyja ki az alábbi filmrészletet. Ráadásul Festetics gróf neve és híres lova is említésre kerül. Íme a felejthetetlen és utánozhatatlan Latinovits Zoltán, Krúdy Szimbádjában. Boldog Békeidők után állami üdültetés A Boldog Békeidők végül megszakadtak az első, és végleg véget értek a második világháború alatt. A társadalom átalakult, a főurakat kisemmizték, a polgárság háttérbe szorult és a munkásosztály került hatalomra. Ezzel együtt átalakult azoknak a vendégeknek a köre is, akik üdülni jártak, járhattak. Hévízen a fürdőt épp úgy, mint a kórházat, a szállodákat, vendéglőket államosították. Ezt követően állami cégek küldték ide üdülni alkalmazottaikat, minden évben 1 vagy 2 hétre. Volt persze néhány kiváltságos szálloda, ahol az állami cégvezetők és a párttagok nyaralhattak családjaikkal. Ebben az időben egy idény alatt 1 milliónál is több vendég nyaralt Hévízen, nem feltétlenül a mai elvárások szerint ideális körülmények között. Mik voltak a kor jellegzetes ételei? A vendéglátásban is nagy változást hozott ez a korszak. Az üdülők konyháján, nagyüzemben folyt az étkeztetés. Olyan fogások készültek, melyek nagy mennyiségben voltak könnyen elkészíthetők. Főzelékek fasírozottal, mindenféle gulyások és levesek különböző betétekkel, pörköltek petrezselymes burgonyával, tarhonyával. Rántott húsok és zöldségek, tészták, sült virsli, bácskai rizses hús és az elmaradhatatlan tejfölös uborkasaláta, káposztasaláta. A „komplikáltabb” cukrászsüteményeket felváltotta az isler, a puncs kocka, a kókusz kocka, a mignon, a gesztenye püré tejszínhabbal. Az étlap 1 hétre szólt, a hétfői menü fix volt, a több napra pedig érkezéskor kellett kiválasztani, hogy ki mit kíván fogyasztani. Az alapanyag ellátásban ilyen mennyiség mellett elképzelhetetlenné vált a helyi beszerzés, a piaci friss áru. Hatalmas kamionokkal szállították az alapanyagokat az ország minden pontjára, így az ételek változatossága és minősége is közel hasonló volt mindenütt. Főleg rendezvények alkalmával ekkor vált általánosan ismert fogássá a francia saláta, a kaszinó tojás, az aszpikos húsok, a sonkatekercs, és bármi, amihez majonéz kellett. Valamint sok más exkluzívnak vélt, külföldi csengésű hidegtál étel. Éttermek helyett talponállók Hévízen lassan megjelentek azok a kis talponálló „lacikonyhák”, ahol a vendégek a jól ismert hazait fogyasztották jövet-menet. Sült kolbászt, hurkát, lángost, palacsintát. Sokak számára ismerősen cseng a Rizling Placc neve. A Balatonra pedig megérkeztek keletről a hatalmas fagyasztott hekk szállítmányok, megszületett tehát a tömegfogyasztás számára ideális „balatoni hekk”. Az üdülővendégek számára az éttermek elvesztették jelentőségüket, hiszen teljes ellátást kaptak. A nagyobb városokban viszont megjelentek a gyorséttermek, mert a hivatalokban dolgozók számára így lehetett megoldani a gyors közétkeztetést. Kellett néhány év ahhoz, hogy megnyíljanak azok a menő, sokszor zenés-táncos helyek, ahová esténként szívesen eljártak az emberek szórakozni, és ami nyitva állt a külföldi vendégek számára is. Legendás vendéglátóhelyek, ahol nagymamáink, nagypapáink buliztak Az államosítás utáni első vendéglátóhelyek a mostani „kéktemplom” helyén álló Béke Étterem (korábban Lakits Vendéglő) és a Nádor Szállóban működő Gyöngyvirág Cukrászda voltak. 1961-ben nyílt meg a Rózsakert Cukrászda, 1962-ben készült el a 18 egyforma kis üzletből álló a Rizling-placc, ami 30 éven át volt a fürdővendégek kedvelt találkozóhelye. Ugyanebben az évben adták át a Debrecen Éttermet is, ami a Balaton-környék legkorszerűbb éttermének számított. Az 1969-ben átadott új Rózsakert Étterem, eszpresszó és bár, valamint a Béke Étterem ugyanakkor sokkal inkább táncos, zenés hely voltak, ahol esténként szalonzene szólt és aktív társadalmi élet zajlott. A környékről is átjártak ide táncolni, szórakozni a vendégek. A Tanácshoz állítólag sok panasz érkezett, mert az előírt 11-es záróra ellenére, mindkét helyről akár még éjjel 2-kor is kihallatszott a zene és a mulatozás. A 70-es években a Park utcában megnyílt egy önkiszolgáló étterem a Kossuth utcai Piroska kisvendéglő pedig papíron az Új Idők TSZ-é volt, de valójában egy család működtette. Volt is botrány miatta. Sokan emlékeznek még Romantika bárra, a Badacsony Étteremre vagy a Pöttyösre. A Hévízre látogató tömegeket azonban a „rendszer” nem bírta mindig a legmegfelelőbb módon kiszolgálni. Főszezonban sem elég férőhely, sem elég élelmiszer alapanyag nem állt rendelkezésre a megfelelő minőség és kiszolgálás biztosításához. A 80-as években azonban újra fellendülés kezdődött. Megalakult a Danubius vállalat, ami lényegében átvette Hévízen a jelentősebb vendéglátóhelyek üzemeltetését. 1984-ben pedig Hévízen nyílhatott meg az ország második kaszinója is, természetesen nem a magyaroknak, hiszen bent csak „kemény valutával” lehetett játszani. Néhány ár abból az időszakból: A fagyi 1 Ft 50 Fillér volt, egy Coca-cola 2 Ft. Rántott sajt 45 Ft, Budapest bélszín 115, Levesek nagyjából 25, Tatár beafsteak 120, Fogasfilé 85, 2 személyes csülöktál nagyjából 130 Ft volt akkoriban. Csárdák felvirágzása 1985-ben egy hónapon belül nyílt meg Hévíz két azóta is népszerű csárdája. Először a Magyar Csárda, majd a Kocsi Csárda. Ezek a vendéglátóhelyek is magánkézben voltak, és a csárda jellegből adódóan a magyaros ételek kerültek előtérbe. Rendkívül népszerűek lettek a szép számmal érkező külföldi vendég körében. Józsvai Dániel, a Magyar Csárdát üzemeltető család tagja arról számolt be, hogy a vendégek egyik legkedveltebb étele a bicskáspecsenye volt, amihez azért adtak bicskát, mert a tarját nem lehetett volna az akkori alpakka késekkel felszeletelni. A bicskát azonban a vendégek emlékbe hazavitték. Szabadkereskedelem, piaci verseny, egyre bővülő kínálat A rendszerváltás után a korábban is folyamatosan vállalati és magán kézbe átkerülő vendéglátóhelyek mellé sok-sok kisebb étterem, cukrászda, borozó nyílt nem csak Hévíz belvárosában de Egregyen és a környékben is. A szabad kereskedelem lehetővé tette az egyedi kínálatot, a helyi és nemzetközi ízek ötvözését. Ugyanakkor az étlapokon szereplő választék csak lassan-lassan változott. Az ízek és textúrák átalakulásához egy új generációnak kellett felnőni mind a séfek, mind a vendégek részéről. Ma már nem elég ha valamit bolognai spagettinek hívnak, ajánlatos hagyományos recept szerint is készíteni. Ma már tudjuk, bár még mindig sokszor nem tartjuk be, hogy a pizzára nem teszünk ketchupot, és erős pistával sem kötelező telerakni minden "magyaros" ételt. A régi kockás terítők lassan elkoptak, az üzemi konyhákról megmaradt tányérokat először a sima porcelán készletek, ma pedig már az egyedi, sokszor színes, mintás és legkülönbözőbb stílusú kerámia tálalók váltották fel. A 10-20 oldalas étlapokat egyre inkább felváltják a 2-3 oldalas ajánlatok. Sokkal fontosabbá váltak a helyben beszerezhető, idény jellegű alapanyagok, a hagyományos ízek, és a legújabb gasztronómiai technológiák. Ma már épp úgy ehetünk Hévízen őzpörköltet, mint vegetáriánusoknak készült tésztasalátákat, fine dineing módon készített süllőt vagy óriásbucis hamburgert. Mindenki megtalálja azt a helyet, ami neki a legszimpatikusabb, legyen szó árról, hangulatról vagy ételkínálatról. Ami biztos. A vendéglátás ma már az egyediségről szól. Az evés helyett az élmény került a középpontba. Egy ételnek sőt italnak is az elsődleges célja a gyönyörkeltés. Legyen szó látványról és ízről, tálalásról vagy a vendéglátóhely atmoszférájáról. Az egész egy műsor, egy komplex élmény, amin nem csak neked szól, hanem azoknak is, akikkel megosztod majd az élményt a közösségi médiában. Szerencsére főzni manapság már újra menő. Jót, jól és egészségesen pedig még menőbb. És akárhogy is a közösségi média egyvalamire biztosan nagyon jó hatással volt, ez pedig a gasztronómiai kínálat és kereslet fejlődése. Ha pedig éhesek maradunk ... otthon még eszünk egy adagot a nagyi töltöttkáposztájából vagy rendelünk egy pizzát.
title: Vízparti pikniktől az élményvacsorákig! Fürdőélet 250 év gasztronómiájának tükrében
description: Vajon mit ettek és ittak a Hévízi-tó partján az egykori vendégek? Hogyan változott a kínálat az évek múlásával, a fürdő fejlődésével, a társadalmi vagy akár politikai változásokkal?
Nincs november Márton-napi libalakomák és szaunaprogramok nélkül! Íme a hévízi programkínálat, mert Te is ilyen élményekre vágysz novemberben!
Találati relevancia adatok
megtalálta: | összesen: 0 pont
Tárolt adatok:
cím: Novemberi élvezetek Hévízen!
lead: Nincs november Márton-napi libalakomák és szaunaprogramok nélkül! Íme a hévízi programkínálat, mert Te is ilyen élményekre vágysz novemberben!
tartalom: Korona Étterem és Panzió November 9-12. között a Korona Étteremben Márton-napi ajánlatában az alábbi finomságokat lehet majd fogyasztani: Libaerőleves macesz gombóccal és zöldségekkel Libasólet Libás Bagel (tépett libahús, mákos bagel buci, lilahagyma chatni, édesburgonya hasábok) Libacomb, mézes, sült gesztenye, lilakáposztás rétes Gesztenyés madártej, naspolya hab Hévízfürdő és Hotel Spa Hévíz Platán étterem November 10-12. között különleges libás ebéddel készülnek a Platán étterem séfjei, melyet mindhárom nap 12:00 és 16:00 között lehet elfogyasztani. A menü, melynek ára: 13.420 Ft / fő Töltött libanyakFalusi libaleves gazdagonRopogós libacomb hagymás tört burgonyával, almás pároltkáposztávalLúdláb torta konyakos meggyraguvalVylyan Bogyólé Zweigelt 2023 1 dl Aki a menü mellé veszi meg a Tófürdő belépőjegyet, vagy aki az aznap Tófürdő belépőjegye mellé szeretné megkóstolni a fenti menüt, annak extra lehetőségként a 3 órás jegy helyett 4 órás belépőjegyet adnak a Hévízi Tófürdőbe. Hévízi Tófürdő 4 órás jegy + libaebéd ára együtt: 17.920 Ft / fő. Hotel Európa Fit A Hotel Európa Fit****superior szállodában külsős vendégként is élvezhetjük a spa részleg forró élményeit. Napi wellnessbelépő vásárlásával tudunk jelentkezni a 10:00 és 17:00 órai változatos tematikájú ( sörös, jeges, eukaliptuszos, citromos stb.) szaunaprogramokra, melyek ára 1.200 Ft/alkalom. Előzetes bejelentkezés szükséges a maximalizált látogathatóság miatt. Márton-napkor, november 11-én szombaton az étterem is készül különleges libás fogásokkal. A hotel svédasztalos vacsorájára bárki befizethet és arról korlátlanul fogyaszthat. A vacsora ára, melynek keretében aznap néptánc fellépés is lesz 9.400 Ft. Az étterem 17:30 és 21:30 között tart nyitva, ezt követően a bárban van mód folytatni az estét. November 18-án újra gasztroesemény a FitKitchenben! Németh Zsolt séf tart steak workshopot, ahová egyénileg és akár barátokkal is lehet jelentkezni. A részvételi létszám korlátozott, ezért érdemes előre lefoglalni a helyeket. A főzős program időtartama 3 óra, ára 24.900 Ft / fő. Lotus Therme Hotel & Spa Az 5 csillagos Lotus Therme Hotel & Spa is fogad külsős vendégeket napi belépőjeggyel. Szaunavilága rendelkezik finn- és kerti szaunával, laconiummal, gőzfürdővel, aroma-fényszaunával, infrakabinnal és Kneipp-medencével is. Szaunafelöntéseik így alakulnak naponta: 10:00 Megújulás a gőzben (max. 10 fő) 12:30 Erdei séta 15:00 Őszi borzongás 17:00 Lotus relax Ugyanitt, a szállodában tartja következő exkluzív vacsoraestjét a 13 Séf hévízi gasztrokezdeményezés. Ráadásul egyből dupláznak, hiszen november 24-én és november 25-én este is részt lehet venni a 13 hévízi séf közös élményvacsoráján. A vacsoraest ára kiváló magyar borokkal 23.000 Ft / fő, melyre előzesen a szita.zsolt@lotustherme.net e-mail címen vagy a szálloda telefonszámán lehet asztalt foglalni. NaturMed Hotel Carbona A NaturMed Hotel Carbona**** változatos szaunafelöntésekkel és libás vacsorával is készül a novemberre. A hotel wellness részlegét így a szaunázás élvezetét is használhatják nem csak szállóvendégek, de azok is, akik napi belépőjegyet váltanak a hotel spa-jába, vagy eleve bérlettel rendelkeznek oda. November 10-12-én tematikus Márton-napi programok várják a vendégeket. Pénteken, 10-én a Platán Pódium vendégel lesz a Babos-Piller Jazz duó, szombaton pedig DJ Schield zenél a bálteremben. Vasárnap este Dörnyei Roland szórakoztatja a Platán Bár vendégeit zongorajátékával. A vacsoránál tradicionális ételek, libalakomák, újborok várják a vendégeket, de még előtte, szombat délután a szaunában 16:30-kor Szent Márton nyírfavesszői, 17:30-kor pedig Újbor kóstoló lesz a szaunaszeánszok tematikája. További szaunaprogramok a NaturMed Hotel Carbonában novemberben: November 3. péntek 14:30 Illatmámor15:30 Aromák a bőrnek (szőlőmgaolajos)16:30 Aromás ízek17:30 Jéghideg illatok November 17. péntek 16:30: Szellők a mezőkről17:30: Radler November 23. csütörtök 16:30: Aromás csend17:30: Gyümölcs, életerő November 4. szombat 20:00 Feltüzelés21:00 Ereszd ki a gőzt! (méz)22:00 Fröccsön innen és túl! (bor, szóda)23:00 Búcsúdal November 18. szombat 16:30: Erdei túra17:30: Arany a bőrnek (méz) November 24. péntek - gasztrohétvége 16:30: Fűszershow /pácolás17:30: Gyümölcsesszencia November 8. szerda 16:30 Forró aromák17:30 Jeges menta November 19. vasárnap 16:30: Fiatalos frissesség17:30: Vitaminkoktél November 25. szombat - gasztrohétvége 16:30: Sörkóstoló17:30: Füstölés November 10. péntek 11:15 Megújulás – böjtösöknek16:30 Fűszeres illatok17:30 Joghurtos táplálás November 20. hétfő 16:30: Megújulás (bőrmegújító testradír)17:30: Tengeri szellő (oliva olaj) November 29. szerda 16:30: Forró aromák17:30: Jeges menta November 11. szombat 16:30: Szent Márton nyírfavesszői17:30: Újbor kóstoló November 21. kedd 16:30: Erdei relax17:30: Anti-aging November 15. szerda 16:30: Forró aromák17:30: Jeges menta November 22. szerda 16:30: Kávéház17:30: Kleopátra titka (méz, joghurt) Palace Hotel Hévíz A Palace Hotel Hévíz**** is készül extra novemberi programokkal. Márton-napján, november 11-én libás és egyéb idény jellegű finomságokkal várnak mindenkit a Palace Hotel éttermébe, ahol az alábbi menüsorból lehet majd válogatni, nem csak szállóvendégeknek. Az étteremben a Széchenyi utca felőli bejáraton keresztül bárki befizethet az aktuális svédasztalos vacsorakínálatra. Liba leves, maceszgombóccal Tárkonyos, tejszínes libaaprólék leves Feketeszeder leves Füstölt libamell fügével, mézes balzsamecetes krémmel Szalon liba (konfitált liba zúza és szív, hagymás tejfölös mustármártásban, burgonyagombóccal) Marha java, rókagomba mártással Mézes, diós konfitált libacomb, almás párolt lila káposztával Sertés tarja, fokhagymás pfefferonival, feta sajttal Mogyoró bundás rántott fogas filé, remoulád mártással Zöldség falatok, ropogós tempura bundában Ludas kása Libatepertős tört burgonya Paradicsomos, parajos füstölt libamell, penne tésztával Varga béles Fagyi Lúdláb szelet Gesztenyés sütik Somlói galuska Gesztenye püré November 18-án az alábbi időpontokkal és tematikával rendeznek szaunaprogramot: 13:00 Őserdő hőse (bambusz) 15:00 Frissítő szellő (mentol + meglepetés) 17:00 Édes pillanatok (mogyorós csoki) 18:00 Palace Night (ylang-ylang zenével) Bonvital Wellness & Gastro Hotel A Bonvital Wellness & Gastro Hotel vendégei számára is lesznek forró programok, ezek élvezetéhez azonban mindenképp a szállodát kell választani egy néhány napos pihenés helyszíneként. November 3. péntek 15:00 S.O.S! (sós)16:00 Mézes-mázas17:00 Sörös szauna felöntés November 10. péntek 15:00 Hűsítő16:00 Harmónia17:00 Őszben nyár November 17. péntek 15:00 sÖröm16:00 Sima ügy!17:00 Jégeső! November 4. szombat 15:00 Jégvarázs16:00 Őszi lombok17:00 Újra itt a nyár! November 11. szombat 15:00 Teadélután16:00 sÖröm17:00 Só-zsák November 18. szombat 15:00 Cukorka!16:00 Olívaolajos testápolás17:00 Őszi lombok Egyéb programlehetőségek Hévízen és környékén! További információk Hévízi Tourinform IrodaHévíz, Rákóczi u. 2.Telefonszám: 06 83 540 131E-mail: heviz@tourinform.huFacebook | Instagram | Blog Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk!
November kiemelt eseménye a Márton nap és az ahhoz kapcsolódó gasztronómiai programok, hagyományok. Így van ez Hévízen is, hiszen a helyi vendéglátóhelyek is nagy erőkkel készülnek finomabbnál finomabb libás különlegességekkel, a közösségek is várják az ünneplőket.
Találati relevancia adatok
megtalálta: | összesen: 0 pont
Tárolt adatok:
cím: Márton napi finomságok Hévízen is!
lead: November kiemelt eseménye a Márton nap és az ahhoz kapcsolódó gasztronómiai programok, hagyományok. Így van ez Hévízen is, hiszen a helyi vendéglátóhelyek is nagy erőkkel készülnek finomabbnál finomabb libás különlegességekkel, a közösségek is várják az ünneplőket.
tartalom: Hagyomány Márton-nap, azaz november 11-e, régi magyar hagyomány, amelyhez különleges szokások kapcsolódnak. Eredete Szent Márton legendájához köthető, aki a 4. században élt és Tours város püspöke lett. A legenda szerint Márton szerénységből visszautasította a püspöki címet, ezért elbújt egy libaólba. Azonban a libák gágogásukkal elárulták rejtekhelyét, így végül elfogadta a tisztséget. Innen ered a liba hagyománya, amely ma is elengedhetetlen része a Márton-napi ünnepnek. Miért eszünk libát? A régi mondás szerint, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik”. Ez a hagyomány egyfajta biztosíték a bőséges esztendőre, és természetesen kiváló alkalom a jó falatok élvezetére. Ilyenkor libasültek, ludaskása és libaleves kerülnek az asztalokra - a magyar konyhában nincs hiány a libából készített finomságokból! Újbor kóstolója A Márton-nap egyben az újbor ünnepe is: az őszi szüret után ilyenkor kóstolják meg először a borászok az érett borokat. „Aki Márton borát issza, annak borától fülig ér majd a szája” – tartja a mondás, és ez aligha meglepő, hiszen az újbor frissessége minden kortyban emlékeztet az év munkájának gyümölcsére. Felvonulás November 9-én 17.00 órától szentmise keretében ünneplik a helyi hívek Szent Márton napját és emlékeznek meg életéről a hittanosok közreműködésével. A szentmise után hangulatos lámpás felvonulás tartanak a templom körül, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Hévízi éttermek Márton napi kínálata Kocsi Csárda Hévíz, Autóparkoló Asztalfoglalás: +36 83 341 026, +36 70 776 6384, www.hevizkocsicsarda.hu Ajánlatunk 2024. november 8-11-ig érvényes. A menü - 8.990 Ft Libaprólék leves Sült libacomb sütőtök pürével, párolt káposztával Lúdláb szelet B menü - 8.990 Ft Libaprólék leves Grillezett libamellfilé libatepertős szalvétagombóccal, rozmaringos vörösboros barnamártással Lúdláb szelet Lúdláb szelet 1.290 Ft Liget Royal Restaurant Hévíz, Petőfi utca 7.Asztalfoglalás: (20) 373 6979, ligetheviz@gmail.com Ajánlatunk november 8-tól érvényes Hortobágyi liba palacsinta 2990,- Libazúzapörkölt, házi tarhonya 4290,- Libacomb, lilakáposzta, körte, nudli 5990,- Libamell saláta, édesburgonya 6490,- Gesztenye, meggy 2290,- Hozzá a Taschner Pincészet újborai: Korai Piros Veltelini Irsai Olivér Kékfrankos Rosé Korona Panzió***Étterem Hévíz, Széchenyi u. 43. Asztalfoglalás +3683540180, +36203117055, korona@hevizpanzio.hu Legyél idén formabontó, és kóstold meg milyen egy közepesen kesernyés, de csipetnyit édes, krémes, habos, csapolt barna sör, a liba karakteres ízéhez! Legjobban a libacombhoz passzol, ahol a mézes gesztenyével, csak úgy olvad majd, a szádban, de még a gesztenyés-csokoládés desszerthez is passzol. Libaerőleves lúdgége tésztával, zöldségek, libahús 2.100 Ft Libasólet 3.500 Ft Libaburger, hasábbugonyával 4.500 Ft (saját hamburger buci, libahúspogácsa, feketeerdő sonka, lilahagymalekvár) Libacomb, mézes gesztenye, lilakáposztapüré, Graten 6.900 Ft Gesztenyés-meggyes pohárkrém, fehér-fekete csokoládé 2.100 Ft Hagyománykedvelőknek, borokat is kínálunk: Bujdosó Sauvignon Blanc Lelovits pincészet Kékoportó Figula Zenit Római Pince Hévíz, Dombföldi u. 2023/1, 8380Asztalfoglalás: 0630 991 9960 Idén is különleges ízekkel készülünk Márton napra! November 9-én este 18:00-kor nyitunk, másnap, november 10-én, ebédidőben 12:00–16:00 között várunk mindenkit, aki a Márton napi hagyományokat ínycsiklandó ételekkel ünnepelné. Gyömbéres-narancsos sütőtök krémleves, tökmagolajjal, pirított tökmaggal – 1890 Ft Konyakos-vargányás libamáj ragu házi kaláccsal – 4590 Ft Márton napi libamell, rozmaringos raguval “kacsamáj, gomba, hagyma” burgonya gratin – 6990 Ft Ropogós libacomb birsalmás lilakáposztával, hagymás tört burgonyával – 6590 Ft Liba lakodalmas “1 személyes” (libamáj, libamell, libacomb, dödölle, birsalmás lilakáposzta) – 9990 Ft Házi almatorta fahéj öntet – 1990 Ft Újborok: Vörös: Lelovits Tamás Villányi Portugieser, Vylyan Bogyólé Fehér: Frittmann Irsai Olivér, Gere & Schubert Sauvignon Blanc Hotel Spa Hévíz Dr. Schulhof Vilmos sétány 1. Asztalfoglalás: +36 83 501 708 Márton napi menüsorunk - Komplett menü 13 200 Ft/fő Falusi libaleves gazdagon Vargányás kacsamájragu kaláccsal Ropogós libacomb törtburgonyával, párolt lilakáposztával Körtés birsalmatorta fahéjmártással Újbor kóstolás 2dl HOFBRÄU Vendéglő - Sörsarok 8380 Hévíz, Nagyparkoló tér 9.Asztalfoglalás: +36 83 342 317, hbvendeglo@etteremheviz.hu Nyitvatartás: minden nap 8:00 - 22:00Élő zene: minden nap 17:00 - 22:00 Márton napi ajánlat: 2024. november 08. (péntektől) - 2024. november 11. (hétfőig) a készlet erejéig Hideg előétel Házi libatepertőkrém és libatepertő friss zöldségekkel, hideg libamáj zsírjában, mézben futtatott friss gyümölcsökkel, házi kovászos pirított baguettel Leves - Szent Márton ünnepi füstölt liba krémlevese maceszgombóccal Főételek Hagyományosan elkészített kemencében sült magyar libacomb, hozzá libazsírban pirított hagymás törtburgonya és almás dinsztelt lilakáposzta Libapörkölt Zala-i dödöllével, házi savanyúsággal Kóser sólet Desszert - Gesztenyeszív csokoládé fagylalttal, forró meggymártással Új boraink Papp és Fiai Pincészet Vonyarcvashegy Balaton-felvidéki Olaszrizling száraz, fehér bor Balaton-felvidéki Merlot száraz, vörös bor Parasztudvar Büfé 8380 Hévíz, Nagyparkoló tér 3.Asztalfoglalás: +36 83 340 399, parasztudavar@ettermheviz.hu Nyitvatartás: minden nap 9:00 - 18:00 Márton napi ajánlat: 2024. november 08. (péntektől) - 2024. november 11. (hétfőig) a készlet erejéig Falusi libaleves gazdagon Ludaskása Kemencében sült libacomb vagy kacsacomb Hízott kacsamáj zsírjában Puliszka Párolt lilakáposzta Meggyes-mákos rétes Magyar Csárda Hévíz, Tavirózsa utca 2-4. Asztalfoglalás: +36 83 343 271, magyarcsarda@t-online.hu Ajánlatunk november 9-11 között érvényes, a készlet erejéig! Libamáj pástétom, lilahagyma chutney, pirított kalács Libaragu leves házi lúdgége tésztával Ropogós libacomb burgonyagratinnal, almás lilakáposztával Annabella Étterem Hévíz, Tavirózsa utca 12.Asztalfoglalás: (06 83) 340 888 Tárkonyos libaraguleves lúdgége tésztával Konfitált libacomb szalonnás-hagymás törtburgonyával, párolt lilakáposztával Rozé kacsamell mézes narancsmártással, hercegnő burgonyával Újbor 1dl Árpád Borozó Hévíz, Egregyi szőlőhegy 59.Asztalfoglalás: 06 30 313 9620 Márton napi ajánlatunk Libazsíros kenyér 1050.- Sült libacomb párolt káposztával, pirított burgonyával 5550.- Illatos libamellfilé dödöllével 5950.- Eszterházy libamellfilé krokettel 5980.- Sült libamáj pirított hagymakarikával, vegyes salátával 10500.- Sült libamáj házi lecsóval, rizzsel 10500.- Gesztenyepüré 1250.- Muskatályos-körtés pohárkrém 1550.- Újbor ajánlatunk: Vylyan Bogyólé 2024Zweigelt, Kékfrankos600 ml / 4200 / 0,75 l Minden hévízi program megtalálható Hévíz weboldalán a Programok menüpontban! További információk Hévízi Tourinform IrodaHévíz, Rákóczi u. 2.Telefonszám: 06 83 540 131E-mail: heviz@tourinform.huFacebook | Instagram | Blog Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk!
title: Márton napi finomságok Hévízen is!
description: November kiemelt eseménye a Márton nap és az ahhoz kapcsolódó gasztronómia programok, hagyományok. Így van ez Hévízen is, hiszen a helyi vendéglátóhelyek is nagy erőkkel készülnek finomabbnál finomabb libás különlegességekkel, a közösségek is várják az ünneplőket.