Zala megye kitüntette Baldauf Csabát

Zala Megye Fejlesztéséért díjat vehetett át Baldauf Csaba, a Kolping Hotel igazgatója szeptember 17-én a Zala Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlésén.

Zala megye kitüntette Baldauf Csabát

A díjat a minőségi turisztikai családbarát szolgáltatások fejlesztéséért és elindításáért adta át Navracsics Tibor, az Európai Bizottság biztosa és Pál Attila, a megyegyűlés elnöke.

A megyegyűlés elnöke elmondta, a díjakat olyanoknak ítélték oda, akik szorgalmasak, és erőn felül teljesítve teszik a dolgukat a saját közösségükért. A megyei önkormányzat a kiemelkedő tevékenység díjazását különösen fontosnak tartja, hiszen a díjazottak munkássága inspiráció lehet a megye fiataljainak, hogy hasonlóan küzdjenek, dolgozzanak.

Baldauf Csabát eredeti szakmája nem a szállodaiparba vezette volna; mérnökként először az Alsópáhokra tervezett családbarát üdülőközpont kivitelezéséért felelt. A hely azonban beszippantotta, és az ő keze alatt vált a Kolping Hotel az ország egyik legsikeresebb szállodájává. A szálloda idén ünnepli nyitásának 20. éves jubileumát, és Baldauf Csaba mellett több munkatársat is köszönthetnek, akik a kezdetektől a szállodában dolgoznak. Az egykor 30 fős csapat ma már 150 fősre bővült, és élén az igazgatóval folyamatosan a nyitáskor megfogalmazott célokért dolgoznak: a többgenerációs, családi pihenés lehetőségét megvalósítani, és a pihenés alatt a család fontosságát, megerősítését és támogatását szolgálni.A Zala Megyei Önkormányzat díjazottjai
Fotó: Pezzetta Umberto
 

A szálloda sok éve töretlenül fejlődik, és az elmúlt időszak felújításainak köszönhetően megszépülve ünnepelheti jubileumát.

Forrás: turizmus.com

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!