Hévízi séták, tematikus városnézések gyalog és elektromos kerékpárral

Júliusban rendszeres programként helyi idegenvezetővel magyar és német nyelven vezetett városnéző séták indultak Hévízen. Csorja Krisztina idegenvezetőtől megtudtuk: Hévíz története is van olyan érdekes, mint egy toszkán kisvárosé, és hogy Olaszországból milyen egyszerű az út Hévízig.

Hévízi séták, tematikus városnézések gyalog és elektromos kerékpárral

„Már majdnem 10 éve élek Hévízen illetve Alsópáhokon. Eredetileg 1 hónapot terveztem itt eltölteni, hiszen megvoltak már következő dél-olaszországi körutazásaim időpontjai. 1-2 csoport erejéig visszatértem Olaszországba, végül Ischia szigetén tört rám az érzés: „Haza akarok menni!” Ezután már nem Balatonfüredre, hanem Hévízre tértem „haza”. Egyre jobban megszerettem és megismertem Hévíz történetét. A legendákat mindig különösen szeretem, hiszen a majd 20 év alatt, amit idegenvezetőként eltöltöttem a mesék, az érdekességek azok, amire az emberek legjobban figyelnek és megjegyeznek. „

Milyen témákban indulnak a séták?

A séták során igyekszem különböző izgalmas történeteket mesélni. Sokan nem is gondolnák, hogy a 4.500 fős kis fürdővárost is mennyi különböző perspektíva szerint lehet körbejárni. A séták útvonala és témája is nagyon különböző.

A Fürdőtörténeti séta során a tavat körbesétálva hallhatnak érdekes terápiákról, az első fürdőépületekről, fürdőzési szokásokról, Nelly elefántról vagy a Festeticsekről szóló történeket. Ebből a sétából Pethő Klárika romantikus gyógyulásáról szóló legenda, vagy az éneklő kerubok történte sem maradhat ki.

A rómaiakat mindig is csodáltam, mikor Hévízre jöttem hihetetlen jó érzés volt, hogy itt is jártak a rómaiak, itt is vannak érdekes római kori épületek és leletek. Szintén történelmi séta a római legendák és emlékek, a Villa Rustica romok története, az Egregyi múzeumban kiállított tárgyak, mint az őzike szobor, mozaikok, függők, vízvezeték-maradványok története. És nem utolsósorban a tó keletkezéséről szóló Flavius legenda vagy a fenékpusztai erődben élő Dubius és Dubia legendája, vagy a híres hévízi boszorkány története.

A gasztro séta, most nagyon trendi, Hévízen nagy szerencsém van, hiszen kiváló éttermek, fagyizók, borozók vannak, ahol finomabbnál finomabb ételeket lehet megízlelni. Természetesen a Hévízi Termelői piacon több árus is szuper kóstolóval fogadja a gasztro sétán résztvevőket.

A „boldog békeidők” azaz Hévíz csodaszép századfordulós villái mellett is érdemes megállni kicsit és meghallgatni, mit mesélnek az ódon falak. Hévíz abban a szerencsés helyzetben van, hogy több gyönyörű villaépület szinte eredeti formájában megmaradt, vannak azonban olyan épületek, melye teljesen eltűntek, az „eltűnt villák nyomában” nevű séta során az résztvevők épületek előtt állva csodálkozhatnak rá 1-2 épület átalakulására.

Az E-bike túra a másik nagy kedvencem. A Tourinform Iroda kerékpárkölcsönzője jóvoltából a túrán résztvevők kedvezményesen próbálhatják ki, milyen könnyű dolog elektromos kerékpáron „felrepülni” Hévíz dimbes-dombos utcáin. Az e-bike túra során a részvevők nagyon könnyen eljuthatnak a város egyik zugából a másikra, útközben a Korona Étterem háziszörpjeit kár lenne kihagyni.

Mikor vannak és milyen hosszúak a "séták"?

A vezetett túrák általában csütörtökön és pénteken délután indulnak, és minden esetben a Tourinform Iroda (Hévízi, Rákóczi u. 2.) előtt van a gyülekező, 16.00 órakor. Kivételt képez ez alól az e-bike túra, ami szombaton van, és 10.00 óra az indulási időpont. A túrák hosszában van különbség, mint ahogy az útvonal is természetesen más és más, de általánba 2 és 3 óra közötti az időtartamuk. Ez nem jelenti azt, hogy sokat kellene ez idő alatt gyalogolni, hiszen például a gasztro séta alkalmával többször is elidőzünk egy-egy helyszínen, de van olyan séta is, melynek része egy múzeumlátogatás.

Hogyan lehet részt venni a sétákon, kell-e előre jelentkezni?

A sétákra nem kell feltétlenül előre bejelentkezni, hiszen már 2 főtől garantáltan elindulnak, egyedül az e-bike túrára érdemes előzetesen jeletkezni, hogy biztosan rendelkezésre álljon a megfelelő számú elektromos kerékpár. Persze aki tud és szeretne, jöhet saját e-bike-kal is.

Előzetesen jeletkezni nálam lehet, telefonon keresztül a 20/470-7058-as telefonszámon, de a hévízi Tourinform Irodában is van lehetőség előzetes bejelentkezésre.

Kinek ajánlanád a túrákat?

Szívesen látok mindenkit a túrákon, mert remélem, hogy a tematikus sétákon sok új és érdekes információval segíthetem ennek a szép kisvárosnak a megismerését. Igyekszem figyelni arra, hogy ha a vendégek már ismerik a várost, akkor ne az alapinformációk, inkább az  érdekes történetek kerüljenek a középpontba. Örülök, hogy akár sok éve visszajáró vendégeknek, sőt volt, hogy helyi lakosoknak is tudtam még nem hallott történeteket mesélni, még fel nem fedezett helyeket megmutatni. A túrákon részt vehetnek gyerekek is, sőt kutyás vendégek is, mert úgy állítottam össze a programot, hogy mindenki számára élvezhető és végigjárható legyen. Ez alól megint csak egyedül az e-bike túra a kivétel, ahol nincs lehetőség kis kedvenc szállítására, vagy kisgyerek részvételére.

Vannak-e további tervek, megvalósításra váró ötletek?

Ötletek vannak még bőven. Szerencsére Hévízre a vendégek 80%-a visszatérő vendég, rájuk is gondolva szeretném Hévíz olyan zugait is megmutatni, amiről keveset szólnak az útleírások. Ez lesz majd a 'Hévíz titkos arca' túra. A híres hévízi vendégekről is sok kedves történet maradt ránk és a már ismert természetvédelmi séták is nagyon népszerűek, vagy akár 'Hévíz vallási épületi' tematikában is el tudok képzelni a jövőben vezetett hévízi sétákat.

További információk a vezetett sétákról: heviz.hu

Kapcsolódó cikkek


Top látnivalók és családi programtippek - Új, ingyenes kiadvány a Hévízi Tourinform Irodában

Top látnivalók és családi programtippek - Új, ingyenes kiadvány a Hévízi Tourinform Irodában

2020. augusztus 14. 08:32

Nem csak a világon egyedülálló Hévízi-tó és a klasszikus hévízi gyógyászat miatt érdemes Hévízen tölteni a nyaralást. Hévíz és környéke tele élményígéretekkel. Aki egyszer már járt a környéken, tudja, hogy évszakról-évszakra tele van programlehetőségekkel, amiket most össze is gyűjtöttek egy ingyenes kiadványba.

Beköszöntött az ősz, de Hévízen továbbra is színes programokkal várjuk Önöket!

Beköszöntött az ősz, de Hévízen továbbra is színes programokkal várjuk Önöket!

2018. október 01. 14:56

Októberben is rengeteg koncerttel várjuk a Hévízre látogató vendégeinket, melyek garantált szórakozást nyújtanak az őszi hidegben is!

Már csak 10 napig adható be a 2020-as Minőségfejlesztési Pályázat

Már csak 10 napig adható be a 2020-as Minőségfejlesztési Pályázat

2020. február 18. 11:37

A hévízi magánszállások Minőségfejlesztési Pályázatai sorra érkeznek a Hévíz TDM Egyesületéhez, amelynek a beadási határideje 2020. február 28.

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!