TAVASZ
március 2. HévíziBivaly Duatlon
A tavaszi szezont a március 2-i HévíziBivaly Duatlon verseny nyitotta meg Hévízen, több mint 220 lelkes résztvevővel, akik 10 kilómétert eveztek a Hévíz-patakon majd visszafutva Hévízre a világhírű gyógytó parján vehették át befutóérmeiket.
március 15-17. Hévízi Tavasz
A március 15-i ünnepkörhöz kapcsolódva Hévízi Tavasz címmel lesznek programok Hévízen.
Március 15-én városi ünnepséggel, fáklyás felvonulással és koszorúzással emlékezünk az 1849-as hősökre. Március 16-án a Polgármesteri Hivatal Dísztermében Gergely Róbert lesz a vendégünk. Szécsi Pál örökzöld slágereivel szórakoztatja a közönséget, este 18:30-tól. Március 17-én a hévízi Fontana Moziban az új Petőfi film, a Most vagy Soha lesz megtekinthető. A vetítés 16 éven aluliaknak ingyenes.
Március 29. – Április 1. Húsvéti Forgatag Hévízen
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódva egész hétvégén kézművesekkel, kirakodókkal, játszóházzal és zenés programokkal várjuk a vendégeket. A hétvégén fellépnek: Chanson Brass, Palkovics Márton, Vagabond Együttes, Kun Anita és Kovács Lajos, Gyöngyözön, Start 40 Zenekar. A gyerekek a Varászhangok Játszóház és a Légvárvarázs Játékpark szórakoztatja. Nagyszombaton a Polgármesteri Hivatal Dísztermében A piros tojás legendája gyermekelőadást lehet megtekinteni, támogatói jegy vásárlásával. Az Szentlélek Római Katolikus Templom ünnepi szentmiséjére és a húsvéti körmenetre szombaton 19:30-kor kerül sor.
Húsvétkor újabb MoziMatinéra várják a családokat. Április 1-jén 11:00 órakor a Lassie – állati mentőakciót lehet megtekinteni, ami 16 éven aluliak számára ingyenes.
Április 5-6. Szélkergető
Az egregyi múzeumkertbe várják a szervezők kicsiket és nagyokat. A Szélkergető program keretében olyan kreatív és szabadban végezhető játékos programokra lehet számítani, mint szélforgó készítés, papírsárkány reptetés.
Április 26-27. XII. Boldog Békeidők Hévíze
Idén sem maradhat el az áprilist záró, hévízi Boldog Békeidők rendezvény. Pénteken a dr. Schulhof Vilmos sétány zenepavilonjánál hangolódunk az eseményre.
Május 17-20. Pünkösdi Piknik
A pünkösdi hosszú hétvégén sem maradnak programok nélkül, akik Hévízre látogatnak. Péntek este, 19:00 órától az év első Holdfényfürdőjét tartják a Hévízi Tófürdőben, mely azért is különleges, hiszen ilyen eseményre csak évente két alkalommal kerül sor Hévízen. A hétvégén aztán nem csak zenés programokkal és kirakodóvásárral várják Hévízen a vendégeket, de lesz újra Szuper Hős program a családoknak és újabb Fontana MoziMatiné előadás is várható.
Május 26. VI. Intersport Hévíz Run - futófesztivál
A tavaszi programok záróakkordját egy újabb sportos családi nap adja. 6. alkalommal lehet idén részt venni a Hévízi Futófesztiválon, ahol a család minden tagja válogathat a különböző távok, egyéni és csapat kategóriák között. A programok jellemzően nagy érdeklődés követi a városban, a megmérettetésekkel teli napot pedig egy nagykoncert zárja majd.
NYÁR
A nyári időszakban kicsit kevesebb fesztivál várható, de így sem maradnak vendégeink programok nélkül. A Festetics téren és a Zenepavilonnál hétről-hétre kisebb koncertek szórakoztatják a vendégeket, és számos kisebb, szolgáltatók által szervezett programra lehet majd számítani.
Június 21. Vidd tovább a fényt!
A Hévízi Vállalkozók Egyesületének hagyományos Szent Iván éji programjára idén is nagy szeretettel várják a résztvevőket. A fáklyás felvonulást zenés programok tarkítják, melyekre részben a belvárosban, részeben Egregyen kerül majd sor.
Július 11-14. Sörsétány
Júliusban újra a söröké és kicsit a retró hangulaté is lesz a főszerep a belvárosban. Az ízletes sörházak kínálatát, sörkorcsolyák színesítik, míg a jó hangulatról az alábbi fellépők gondoskodnak majd: DR BRS & Giccsparty, Sipos F. Tamás, Király Viktor, DJ SOMX, Kefir, Ír népzenészek és néptáncosok, tangóharmonika zenekar, Németh Fáni és zenekara, Auth Csilla, Fantasy Zenekar. Délutánonként a gyerekeket játszóházak, kézműves foglalkozások és gyermekműsorok szórakoztatják.
Augusztus 16-20. Hévízi Bor- és Gasztrokorzó
Gyermekprogramok, finom borok, jó hangulat és változatos koncertkínálat vár a hévízi borfesztiválon. Várható fellépők: The Biebers, Dér Heni, Bősárkányi Társulat István a király adaptációja, Szalonna és bandája, Happy Dixieland Band, Bácska Tambura zenekar és Beatles emlékzenekar – A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!
ŐSZ
Szeptember 13. Holdfényfürdő a Hévízi-tavon
Az év második és egyben utolsó holdfényfürdőjét egy reményeink szerinte kellemesen langyos szeptember 13-a pénteki estén tarják a Hévízi Tófürdőben. A hangulatos zene mellé a meleg víz garantált.
Szeptember 20-21. Tündérrózsa FolkFeszt
Az őszi fesztiválidőszakot Hévízen a néptáncosok fesztiválja zárja. A környékbeli gyermek és felnőtt tánccsoportok és meghívott előadók két napon át kápráztatják el a közönséget magyar népzenével és autentikus táncokkal.
Hévízen természetesen számos további rendezvényre kerül majd sor év közben. Minden itt felsorolt és számos további rendezvényről részletes információk olvashatók a www.heviz.hu oldal programajánló oldalán, ahol természetesen a mozi ajánlatai és az állandó, garantált programok is szerepelnek.
Szeretettel vár Hévíz! Jó szórakozást és minőségi kikapcsolódást kívánunk!
Minden hévízi program megtalálható Hévíz weboldalán a Programok menüpontban!
További információk
Hévízi Tourinform Iroda
Hévíz, Rákóczi u. 2.
Telefonszám: 06 83 540 131
E-mail: heviz@tourinform.hu
Facebook | Instagram | Blog
Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk!