9.9

JAndi Apartman Hévíz

Értékelések: 19

ÁrgaranciaJAndi Apartman Hévíz

Bemutatkozás


Hévíz településen az Egregyi borospincék szomszédságában nyugodt, de mégis frekventált környezetben családias vendégszeretettel két fős apartmanban várja vendégeit.

A szállás jól felszerelt konyhát (elektromos főzőlapot, kávéfőző, mikrohullámú sütő, edények, fűszerek), a szoba LCD televízióval, franciaággyal, bővített műholdas csomaggal,klímával, wifi kapcsolattal próbálja az Önök komfortérzetét fokozni.

A fürdőszoba akadálymentesített zuhanytálcát, kapaszkodóval felszerelt mellékhelyiséget, valamint törölközőt, folyékony szappant, hajszárítót is magába foglalja.

Helyben házi méz és egyéb méhészeti termékek megvásárlására van lehetőség, a háztól 50 méterre kisbolt, étterem és Dottó megálló található (illetve a megállóban kerékpár bérelhető), az Egregyi hegy, az Árpád kori templom a Római pince és a borospincék varázslatos milliője 3 perces sétára található.

Vendégeink számára a parkolás zárt udvarban ingyenesen megoldható, amennyiben felhőtlen szórakozásához és/vagy pihenéséhez nem tartozik szervesen az autós közlekedés, akkor tömegközlekedéssel, vagy bérbiciklivel a város bármely pontja elérhető.

Természetesen nálunk egy kis gyümölcs, rágcsálnivaló és a "welcome drink" is a magyaros vendégszeretet részét képezi

A megadott ár az Ön által megadott felnőttek száma alapján került megjelenítésre. Kérjük a gyermekek számát és életkorát adja meg újra.

Szolgáltatások


  • Szállástípus

    • Apartman
  • Fizetési módok

    • Szép Kártya
    • Szép Kártya OTP
    • Átutalás
    • Készpénz
  • Parkolás

    • Saját parkoló
  • Egyéb

    • Bográcsozási lehetőség
    • Grillezési lehetőség
    • Filagória
    • Kerthelyiség
    • Saját kerékpártároló
    • Wifi a közösségi terekben
    • Vasalási lehetőség

Térkép


GPS: 46.8050524 | 17.1854124
Térképes elérhetőségek: GPS koordináták alapján

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!