Utolsó módósítás: 2019. július. 10. 16:57
Utolsó módósítás: 2025. november. 26. 10:31
Ritkán adódik lehetőség fürjtojást kóstolni, főleg olyat, ami aromás olivaolajban pácolódik. A porta másik kuriozuma pedig a medvehagyma pesto, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Tudtad, hogy a Dunántúl aranyat érő talajai valójában a jégkorszaki szelek ajándékai?
A lösz nem csupán egy poros földtani fogalom, hanem egy olyan „ősi recept”, amelyből a Kárpát-medence egyik legtermékenyebb talaja született. Ahol most szőlőművelés folyik és madarak fészkelnek löszfalakban, ott egykor szélviharok szállították a sárga port – évezredeken át. Ismerd meg, hogyan alakította át ez a különleges üledék a tájat, és miért életbevágó jelentőségű ma is, a fenntartható gazdálkodás szempontjából.
A lösz – amelynek neve a német lose (laza) szóból ered – üledékei a pleisztocén korban (2,58 – 0,01 millió évvel ezelőtt) keletkezett, főként a jégkorszakok idején.
Ez egy finom szemcséjű, sárgás színű üledék, amelyet a szél szállított és halmozott fel több tízezer év alatt. Kialakulásában az egykor Skandináviát beborító jégpajzstól délre található (periglaciális) környezet, a száraz, hideg klíma és a növényzet hiánya játszottak szerepet.
Az időnként tomboló szelek szárnyán idekerült poranyag forrásai a jégkorszaki folyók árterei és a száraz puszták voltak. A lerakódott por idővel meszes kötőanyaggal cementálódott, így alakult ki a lösz, amely jellegzetes függőleges repedésekkel rendelkezik.
Fontos kihangsúlyozni, hogy a pleisztocén nem magát a jégkort vagy jégkorszakot jelöl. Ezen koron belül voltak eljegesedési fázisok és (akár a mainál is) melegebb periódusok, ezeken belül pedig szintén előfordultak rövid hideg, meleg időszakok.
A lösz nagyon sajátságos formakinccsel ajándékozta meg a Kárpát-medencét, de főleg a Dunántúlt.
A meredeken leszakadó, akár 10 métert is elérő löszfalak, az egyedi élőhelyet (pl. a védett gyurgyalag, partifecske) is jelentő löszüregek, a szőlőhegyeket barázdáló többszáz éves löszmélyutak és a peremükön foncsorodó gyökerek mind-mind hozzátartoznak a földtörténeti múlt és a különböző földtani képződmények (kőzetek) által meghatározott, a számunkra oly kedves és karakteres tájképhez.
Löszös területeinken igen termékeny talajok képződtek; egyes termelőink termőterülete is löszfolton található.
Ez a tény már önmagában kitűnő alapját jelenti az itteni gazdálkodásnak, mégpedig nem csupán az üledéken képződött talajok termékenységének (magas humusztartalmának) köszönhetően, de a lösz kitűnő vízháztartása miatt is: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a függőleges pórusoknak köszönhetően a szárazabb időszakokban is megfelelő mennyiségű víz lehet jelen a talajszelvényben.
Érdekesség, hogy bizonyos értelemben a napjainkban egyre gyakrabban a térségünket is elérő szaharai eredetű, szél által szállított finom poranyag is tekinthető löszképző nyersanyagnak.
Utolsó módósítás: 2025. november. 24. 12:41
Omlós, illatos, fűszeres: a MézÉdes Műhely puszedlije egy harapás alatt idézi meg a gyerekkort, a nagymamák konyháját – és az ünnepek hangulatát.
Képzeld el, hogy a Balaton helyén egykor egy hatalmas, ezer méternél is mélyebb tó hullámzott – négyszázszor nagyobb területen! A Pannon-tó története nemcsak lenyűgöző földtani múlt, hanem ma is formáló erejű örökség: ásványkincseink, termékeny talajaink, sőt egyes legendák is innen erednek. Fedezd fel, hogyan változtatta meg a Dunántúlt egy ősi tó, amely örökre nyomot hagyott!
A gigászi méretű – legnagyobb kiterjedése idején a Balatonnál több mint négyszázszor nagyobb területű –, egykori Pannon-tó vize évmilliókon (kb. 12 – 8,5 millió évvel ezelőtt) keresztül hullámzott térségünkben is.
A környező hegységek kiemelkedése következtében a víztömeg fokozatosan elzáródott a világtengerektől, vize fokozatosan kiédesedett, majd medencéje lassan feltöltődött üledékekkel.
Elzártságának köszönhetően élővilága egyedi volt, számos bennszülött (endemikus) fajjal.
A Pannon-tó tehát nem a semmiből született, nem egy szempillantás alatt jelent meg a Kárpát-medencében: évmilliók alatt, jóval nagyobb víztestekből záródott el, elsősorban a tektonika örökös, lassú táncának és a csapadékviszonyok változásának köszönhetően.
Születése „dátumának” azt tekinthetjük, amikor önálló, a világterektől szinte teljesen elzárt víztestként jelent meg a földtörténet színpadán.
Mélysége bizonyos helyeken meghaladta az ezer métert, másutt természetesen sekélyebb részek helyezkedtek el: lagúnák, folyódelták és elszigetelt kis tavak változatos vízivilágot hozhattak létre.
A tó magasabb vízállásainak idején a hegységperemeken sziklás partszakaszok alakultak ki, melyek nyomait sok helyen, például a Keszthelyi-hegységben és a Mecsekben is megtalálták.
Nagy kiterjedése és mélysége ellenére a főleg Alpi–Kárpáti hegységperemek felől beömlő folyók, iszonyatos mennyiségű hordalékot szállítva feltöltötték, és kb. 6,5 millió év alatt „lekísérték a színpadról”.
Ebből a hordalékból keletkeztek a ma ismert, javarészt homokból, agyagból és kőzetlisztből álló pannon képződmények – amelyek fontos ásványi nyersanyagokat (pl. kőolajat), illetve víztartó rétegeket is rejtenek – meghatározóak a Dunántúl felszínének jelentős részén, így a Zalai-dombság területén is.
A Dunántúlon számos helyen megtalálható pannon Somlói Formáció agyagmárgás, lemezesen rétegzett kőzetliszt és finom-aprószemű homok üledékein termékeny talaj képződött.
E pannon formáció rétegeiben akár a mondavilágból ismert ún. „tihanyi kecskekörmöt” is megtalálhatjuk, amely valójában egy kagylófaj (Congeria ungalacaprae) koptatott héjmaradványa.
Érdekesség, hogy a tófeltöltés dandárját elvégző nagyobb folyók irányultsága (ÉNy, É, ÉK felől folytak) miatt a Pannon-tó dél–délkelet felé töltődött fel: gyorsított filmfelvételként elképzelve, mintha kivonult volna mai Magyarország területéről.
Emiatt kisebb tavak még nagyon sokáig léteztek a mai horvátországi Szlavónia és Észak-Szerbia területén, de ezek – merőben más méretük, jellegük és faunájuk lévén – nem tekinthetők az egykori Pannon-tó utódainak.