Templomséta: Istennek házai kívül-belül

2022. augusztus 03. 10:00

Hévíz , Tourinform Hévíz

Templomlátogatások idegenvezetővel, E-Ggo utazással.

Templomséta: Istennek házai kívül-belül

A csak mise illetve istentisztelet alatt látogatható templomokkal is megismerkedünk. A templomok látogatása ingyenes, a túra az e-go és az idegenvezetés árát tartalmazza.

Tudtad, hogy Hévízen 5 felekezet, 7 templom/imaház van, melyek mindegyike építészeti csoda? A város legfeltűnőbb "Kék temploma" felülnézetből galambszárny formájú és a kilencesek napján avatták fel. A "zöld templom" pedig nemcsak színében asszociál a Ferencvárosra, az Árpád-kori országos jelentőségű román stílusú templomunk. A református-evangélikus templom építési tervein két híres építész is dolgozott Szeghalmi Bálint 1938-ban és Zób Mihály 1994-ben. A most épülő Isten Szent Anyja "Életet adó forrás" ikonja ortodox templom modern építői csak hagyományos technológiával dolgoznak. A hévízi Adventista Imaház Magyarország mintegy 80 adventista Imaháza között az egyik legnagyobb. És akkor még nem is szóltunk a fényistennek Mithrasnak emelt III. századi szentélyről, az egykori zsinagógáról vagy a kórházkápolnáról...

Előzetes bejelentkezés szükséges!

Jelentkezés a Tourinform Irodában vagy az idegenvezetőnél, vagy a heviziturak.hu  oldalon online.

  • Találkozó: Tourinform iroda (Rákóczi u. 2. +36 83 540 131)
  • Idegenvezető: Csorja Krisztina, Információ: +36 20 470 7058
  • A séta időtartama: 2 óra
  • Táv: 1 km, könnyű séta
  • Részvételi díj: 2500 Ft/felnőtt, 6 év alatt ingyenes
  • A hévízi séta már 4 főtől garantáltan elindul

CSOPORTOK RÉSZÉRE A TEMATIKUS SÉTA ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN ELÉRHETŐ!

 

 

 

Térkép


útvonaltervezés

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!