Újságírók és utazási irodák ismerkedtek Hévízzel

Az elmúlt hetekben skandináv, német, cseh és lengyel szakemberek érkeztek Hévízre.

Újságírók és utazási irodák ismerkedtek Hévízzel

Látogatásuk célja, hogy új üzleti kapcsolatokat építsenek ki, valamint beszámoljanak a fürdővárosban szerzett élményeikről.

A Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. szervezésében öt szakmai út valósult meg, melyek során 5 skandináv utazási iroda, a legnagyobb cseh beutaztató 40 kollégája, 19 német és osztrák újságíró, 16 lengyel újságíró és 4 skandináv blogger fedezte fel Hévízt és térségét. Programjuk legfontosabb pontja minden esetben a Tófürdő meglátogatása és megismerése, valamint a fürdés a Hévízi tóban volt, emellett pedig az érdeklődési körüknek megfelelően turisztikai szolgáltatók meglátogatása, gyógy és wellness termékek megismerése, kerékpár túra a Balatonra, hajó kirándulás, Egregyi Múzeum és pince látogatás, Termelői Piac, a Festetics kastély vagy akár hőlégballonozás következtek. Papp Gábor Polgármester Úr több csoportnak is személyesen mutatta be a városban fellelhető egyedi lehetőségeket, valamint az aktuális és tervezett fejlesztéseket. Mint elmondta, egy új vendégkör megszólításának a leghatékonyabb módja a személyes élmények és kapcsolatok bővítése, amelyek ilyen szakmai utakkal kezdődnek.

Horváth Orsolya a Turisztikai Kft. ügyvezetője hozzátette, hogy a tanulmány utak hatására a nyári szezon elején számos nyomtatott és online sajtó megjelenés, valamint televízió és rádió interjú fog születni Hévíz legfontosabb célpiacain, valamint új értékesítési csatornák épülhetnek ki a következő szezonra az utazási irodákon keresztül. A szakmai utak megszervezése és a résztvevők meggyőzése több hónapos előkészületet igényelt, aminek az eredménye a következő hónapokban lesz kézzel fogható. Ezúton is köszönet minden szolgáltatónak, aki részt vett a programok megvalósításában.

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!