Újra látható lesz Hévízen a régi oltárkép!

A festmény „csodálatos halszaporítás” néven vonult be az utókor történetébe.

Újra látható lesz Hévízen a régi oltárkép!

1877-ben a mai Tófürdő területén annak északi végében a Festeticsek kis római katolikus kápolnát építettek, melynek korabeli feljegyzések alapján alapterületre 174 négyzetméter volt. Az egy imaházból, két oltárból, és egy sekrestyéből álló épület oltárképét, Szabó Imre szombathelyi püspök, Hévíz rendszeres vendége, festette meg ismeretlen alkotóval.*

kép forrása: Balatoni Múzeum

A kiállított festményről, mely a „csodálatos halszaporítás” néven vonult be az utókor történetébe, nem sokat tudunk. Nagy valószínűséggel ebben az időben, a hercegség megbízására, a kápolna díszítésének céljával születhetett. A vászonra készült olajfestményen, Simon Péter elhívásának ábrázolását láthatjuk, ahol a bibliai történetnek megfelelően Jézus megszaporította a kételkedő halász, később apostol Szent Péter hálójába a halakat.

 

 

Jézus szavai:

„Gyertek kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!”

Mt 4, 18-22

 

Jelenleg a kép restaurálása zajlik.

 

*Forrás: N. Szabó Gyula, Hévíz Monográfiája. Délzalai Nyomda Nagykanizsa 1931. (43909)

 

 

 

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!