Mozgalmas volt a HTK első két éve. A védjegy 2015. évi bejegyzését követően még ugyanabban az évben Hungarikum minősítést kapott a Hévízi Tófürdő, majd 2016-ban az Európai Fürdő Szövetség (ESPA) „Leginnovatívabb fürdő és gyógyhely“ díját nyerte el a város. Ezt követően 2017 tavaszán az EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét kapta meg a Hévízi Tófürdő. A Hévízi Tradicionális Kúra biztos szakmai alapot szolgáltatott a megmérettetések során.
A 2015 óta standardizált Kúra fejlesztésében professzionális, erre a területre specializálódott szakemberek dolgoztak. Munkájuk gyümölcse egy egyedülálló rendszer létrehozása lett. A gyógyászati hátterű brand megalkotóinak szakmai tudása garancia arra, hogy Hévízen a hagyományokhoz méltó és a korral folyamatosan haladó kezelésben részesüljenek a vendégek. – mondta Horváth Orsolya a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki a Kúra erejét két tényezőben látja: a tapasztalatban és az orvosi háttérben.
A HTK alappillérei a gyógyvízben való fürdőzés mellett az iszapfürdő és a súlyfürdő. Kiegészítő kezelésként a gyógyvíz ivókútból való fogyasztása is része a csomagnak csakúgy, mint a masszázsok, mozgásterápiák és a fiziko-, valamint hidroterápia is. A kúra időtartama ideális esetben két hét.
Azok az intézmények jogosultak a védjegy viselésére, amelynek megvan a kúrához kellő szakmai, orvosi háttere és gyógyászati infrastruktúrája (pl.: gyógyvizes medence, súlyfürdő, iszap pakoló). A feltételek rendelkezésre állását kétévente szakmai bizottság ellenőrzi. 2017. június 27-én három tapasztalt reumatológus főorvos - Dr. Oláh András, Dr. Schwillinger Ferenc és Dr. Kurth Géza - a Kúrát nyújtó intézményeket személyesen felkeresve ellenőrizte a HTK feltételeit.
A hévízi intézmények jól vizsgáltak, újabb két évre kapták meg a minősítést a pályázók:
a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, a Danubius Health Spa Resort Aqua****, a Danubius Health Spa Resort Hévíz****superior, a Hotel Aquamarin***, a Hotel Európa fit****superior, a Hunguest Hotel Helios***, a NaturMed Hotel Carbona****superior és a Kolping Hotel Spa & Family Resort ****
A Hévízi Tradicionális Kúra összesen kilenc helyszínen vehető igénybe.
Bővebb információ:
http://dev.heviz.hu/hu/gyogyuljon-meg/hevizi-tradicionalis-kura
Tourinform Iroda Hévíz
8380 HÉVÍZ, Rákóczi u. 2.
Tel: +36 83 540 131
E-mail: heviz@tourinform.hu