Hévízen főszerepben az aktív programok mellett a SÖR lesz július közepén. A sörkülönlegességek mellett koncertek és gyerekprogramok várják a városba látogatókat. Többek között Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar, B.Tóth László, Heincz Gábor BIGA & Kontor Tamás gondoskodnak a jó hangulatról.
Hévíz - állandó programok:
augusztus 30-ig Római hadsereg évezredei kiállítás az Egregyi Múzeumban (hétfőtől péntekig)
szeptember 1-ig Kollekció – válogatás a Muzeális Gyűjtemény kollekciójából (Belvárosi Múzeum) (szerdától – szombatig)
keddtől-vasárnapig Fontana Mozi műsora
minden kedden, csütörtökön, szombaton Termelői Piac
minden szerdán orgonakoncertek Teleki Miklóssal
időjárás függvényében hőlégballon, gyrocopter
előzetes bejelentkezés alapján segway túrák, bejelentkezés: 06 30 946 5533
Júliusi hévízi programok:
Július 1. Fürdőtörténeti vezetett séta
Július 3. Dupla élmény vezetett e-bike túra Hévízen és Keszthelyen
Július 4. Fürdőtörténeti vezetett séta
Július 6. Templom séta: Az Istenek háza kívül-belül
Július 7. A Kárpát-medence térképeken kiállítás megnyitó – a kiállítás megtekinthető július 8. és augusztus 10. között
Július 8. Vezetett e-bike túra Hévízen és Egregyen
Július 11. Fürdőtörténeti vezetett séta
Július 13. Templom séta: Az Istenek háza kívül-belül
Július 14-17. Sörsétány
Július 15. Vezetett e-bike túra Hévízen és Egregyen
Július 15. Séta – pantomim előadás. Rövid performanszok több alkalommal.
Július 16. 17:00 Ökotúra – ingyenes vezetett geobotanikai túra a Véderdőben
Július 23. Találj rá a zenére! Mikrokoncertek a Véderdő rejtett pontjain
Július 27. Templom séta: Az Istenek háza kívül-belül
Július 31. Dupla élmény vezetett e-bike túra Hévízen és Keszthelyen
Július 31. 14:00 Vihar előadás a Véderdőben
Július 31. 17:00 Vihar előadás a Véderdőben
A Balaton fővárosaként emlegetett városban sem maradhatnak el a nyári nagyrendezvények.
Keszthely
Július-augusztus: Nyári tematikus napok a Festetics-kastélyban
Július 1-3. KeszthelyFest
Július 1-2. VII. Keszthelyi Dalünnep és Trianoni Dalostalálkozó
Július 2. 10:00 Reischl család emlékmise és emlékséta
Július 2. Rúzsa Magdi koncert a Viviera Beach-en
Július 8. 20:30 100 tagú cigányzenekar koncertje a Festetics-kastélyban
Július 9. 20:30 Myrtill és a Swinguistique koncertje a Festetics-kastélyban
Július 9. Tankcsapda a Viviera Beach-en
Július 12. 19:00 A Pál utcai fiúk, zenés játék a Balaton Színházban
Július 15-17. XIV. Keszthelyi Folkfeszt
Július 15-17. Electric Garden a Festetics-kastélyban
Július 20-24. Keszthelyi Sörnapok
Július 21-22. Kult/Szín/Tér a Festetics-kastélyban:
- július 21. Jerry Mayer: Keresztül-Kasul
- július 22. Anyatigris
Július 23. Kowalsky meg a Vega a Viviera Beach-en
Július 24. 20:30 Omega Naplemente – Emlékkoncert a Festetics-kastélyban
Július 29-30. Flóra Napok a Festetics-kastélyban
Július 29-30. Parkmozi a Festetics-kastélyban
- július 29. 21:00 A nagy Gatsby
- július 30. 21:00 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
Július 28-30. Klassz a pARTon fesztivál keretein belül:
- július 28. Four Bones Quartet
- július 29. Nők az évszázadok viharában, nők az operában
- július 30. Csordás Klára és a Grazioso Kamaraegyüttes Koncertje
Július 30. Bagossy Brothers Company a Viviera Beach-en
A Keszegfesztivál mellett művészeti programok és a Gyenesdiási Bornapok Borutca rendezvénye varázsol majd emlékezetes koncert és gasztro-élményeket a balatonparti településre.
Gyenesdiás
Július 1., péntek: Magosi Beáta kiállításának megnyitója (Községháza)
Július 2-3., szombat-vasárnap: Gyenesdiási Keszeg Fesztivál (Piac)
Idén ismét 2 napos családbarát, zenés gasztrofesztivál tradicionális halászléfőző versennyel, fókuszban a sült keszeggel! A színpadon vásári komédia, Szakonyi Milán, Vagabond Trió, továbbá tánczenés estek, míg a gyerekeket Varázshangok játszóház és nép játékok várják.
Július 6., szerda: Art Udvar rendezvénysorozat: Kuna Vali és zenekara (Pásztorház udvar)
Július 9., szombat: Kopoltyús Nap – a Balaton halai (Festetics Imre Élményközpont)
Július 9., szombat: Élmények a standon programsorozat: Art Beach (Gyenesi Lidóstrand)
Július 13., szerda: Éjszakai evezős túra a Balatonon SUP-pal, kajakkal vagy kenuval (Kajaksziget, Diási Játékstrand)
Július 14-17., csütörtök-vasárnap: Gyenesdiási Bornapok Borutca, népművészeti és kézműves vásár, gyerekműsorok, játszóház, koncertek, esténként utcabál a Kárpáti korzón
Gyenesdiás egyik legnépszerűbb nyári zenés és gasztronómiai rendezvénye, ahol a finom borokon kívül a rendkívül jó hangulat, vidám, nyári zenés programok, koncertek csalogatják a látogatókat. Az ingyenesen látogatható rendezvényen lesznek szórakoztató és kulturális programok, koncertek, népművészeti bemutatók és kézműves vásár. Olyan fellépőket várnak a rendezők, mint Doors emlékzenekar (P), Anima Sound System (SZ), Brass Dance (V), de lesz forró latinos hangulat a Team Gusto Cubano-val (V), és buli zene is esténként. A kicsiket játszóházba csalogatja a helyi Varázshangok Egyesület. A jó hangulatról minden nap más-más házigazda gondoskodik, akik a program során szórakoztatják a vendégeket, irányítják az eseményeket.
A nyár folyamán a gyerkőcöket többféle tábor is várja Gyenesdiáson. Akad köztük 1 napos programlehetőség, mint a Legyél Te is inas! a Festetics Imre Élményközpontban, vagy a Malombéli gyógynövényes élménynap, de egész hetes táborok közül is válogathatnak a tartalmas időtöltést keresők.
Balatongyörök
Július 6-10. Nemzeti Hét
Július 14. 19:30 JazzFiesta: Boombtucada ütőegyüttes, Real Blue és Contempo – Pozsár Eszter Trió
Július 15. 18:00 Art Piknik: Vissza a középkorba – beszélgetés Biró Szabolcs íróval
Július 21-24. Györöki Borkorzó
Július 28. JazzFiesta: Majercsik Lili Quintet, Lakatos Ágnes Special Zone
Július 30. Györöki Tűzoltónap