Nemzetközi turisztikai fórum, konferencia és workshop Ukrajnában Hévíz és Miskolc részvételével

Ukrajna második legnagyobb városában, Harkovban mutatta be a hévízi és a miskolci turisztikai egyesület a helyi turizmus menedzsment rendszerét, a desztinációk fő attrakcióit és partnereik kínálatát egy 150 fős szakmai közönségnek.

Nemzetközi turisztikai fórum, konferencia és workshop Ukrajnában Hévíz és Miskolc részvételével

A szakmai programra Harkov 17 országból hívta meg partnereit azzal a céllal, hogy a turizmusfejlesztés aktualitásait megvitassák és további partnerkapcsolatokat építsenek ki a résztvevők között. A 2 napos program során Hévíz és Miskolc több színtéren is bemutatkozhatott.

  • Az "Egyesületek a turizmusban. Nemzeti és régiós szint" című szekciójában szakmai prezentáció keretében mutatták be desztinációikat. Hévíz részéről Horváth Orsolya a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette a „hévízi modellt”, amely az önkormányzati, civil és vállalkozói szektor kooperációján alapul.
  • Utazási irodai workshop keretében kifejezetten a beutaztató szakmát informálták az aktualitásokról, mint például a júniusban várhatóan életbe lépő vízummentes beutazás lehetőségéről.
  • Ukrán informátor segítségével folyamatos tájékoztatás zajlott az előadások szünetében Magyarországról.
  • A Kijevi Állami Egyetem Harkovi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskoláján turizmusföldrajz óra keretében mutatták be az egészségturizmus és az aktív, városi turizmus lehetőségeit saját térségük példáján keresztül.

A képen bal oldalon Horváth Orsolya  a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Kupcsik Sarolta a Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. TDM munkatársa látható.

A nemzetközi turisztikai fórumot kilencedik alkalommal rendezte meg Harkov önkormányzata. Céljuk a hazai és nemzetközi jó gyakorlatok megismerése és elterjesztése, ezért hosszú távú befektetésként tekintenek a turisztikai fórumra. Magyar oldalról az Ukrán Nagykövetség Külgazdasági Irodája kapcsolódott be a munkába, segítve a haza partnerek bemutatkozását.

Az ukrán piac Hévízen a 2014. és 2015. évi megtorpanás után ismét növekedési pályára állt. 2016-ban már 10%-os növekedés volt kimutatható, összesen közel 16.000 vendégéjszakával. Jelenleg intenzív érdeklődés tapasztalható a célpiacról, ami a vízummentesség bevezetésével várhatóan tovább fog erősödni az év második felében.

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!