Libasült, újbor és egy árulkodó gágogás – Márton-nap Hévízen

Novemberben érdemes úgy időzíteni egy hévízi sétát, hogy a végére megéhezzünk. Már november 6-án elkezdődnek a libanapok, és még 15-én is találunk ünnepi fogásokat a városban. De vajon hogyan került egy püspök mellé a lúd, a libasült mellé az újbor, és miért nézegették régen vacsora után olyan figyelmesen a liba mellcsontját?

Libasült, újbor és egy árulkodó gágogás – Márton-nap Hévízen

A ludak, amelyek nem tudtak titkot tartani

A legenda szerint, amikor Mártont püspökké akarták választani, olyan rejtekhelyet keresett, ahol senkinek sem jutna eszébe utánanézni. A libaól jó ötletnek tűnt. Egyetlen hibája volt: a lakóival ezt senki sem egyeztette. A ludak akkora gágogást csaptak, hogy nyomban elárulták, hol rejtőzik Márton. A történet neki püspökséget hozott, a ludaknak pedig maradandó helyet a november 11-i ünnep hagyományában.

A libalakomának persze a gazdaság körül is megvolt a maga ideje. Novemberre meghíztak a tavasszal kelt ludak, véget ért a gazdasági év, és eljött az elszámolás napja. A cselédek ilyenkor kapták meg éves járandóságukat, amely mellé néhol egy liba is járt. A bőséges vacsorához pedig biztatás is akadt. A mondás szerint „aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik”.

A pohárban az idei ősz, a tányéron a közelgő tél

Mire a liba megsült, a szüret óta a pincében is történt egy s más. Márton napja volt az alkalom, amikor megnyitották az új hordót, és a gazda végre megkóstolhatta, milyen bort adott az az évi termés. Innen érthető a régi mondás is: „A bornak Márton a bírája.” A libasült mellé töltött első pohár így egy kicsit még a szüretről szólt.

Az asztalnál aztán a következő évszak is szóba került. Miután lefejtették a húst a sült liba mellcsontjáról, alaposan szemügyre vették a csontot. A népi időjóslás szerint, ha hosszú és fehér volt, havas télre lehetett számítani. Egyetlen vacsora mellett így az is kiderülhetett, hogyan sikerült az idei bor, és az is, ki mer nagy havat jósolni.

Idén Hévízen üljünk asztalhoz!

Egy novemberi hévízi kiruccanáshoz ma is jó kiindulópont ez a régi páros. Indulhatunk egy sétára Egregyen, aztán betérhetünk libavacsorára, hogy magunk is megkóstoljuk a helyi újbort. Aki hosszabb estét szán az ünneplésre, élő zenés vacsorát is talál a városban. És mivel több konyhában már Márton napja előtt befűtenek, a közös ebéd akkor is belefér, ha november 11-én éppen senki sem ér rá.

A hévízi vendéglátóhelyek idei ajánlatait az alábbi képeken gyűjtöttük össze. Érdemes az időpontokat is megnézni: van, ahol több napon át készül a libasült, máshol egy-egy estére terítenek ünnepi asztalt.

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!