Hévíz az Év Turisztikai Települése 2020-ban

Az Év Szállása díjátadón több első helyezés és a fődíj is Hévízen talált gazdára

Hévíz az Év Turisztikai Települése 2020-ban

Izgatottan várják az utazók és a turisztikai szakma képviselői minden évben Magyarország legnagyobb online szállásközvetítő portáljának, a Szallas.hu-nak a díjátadó gáláját, amelynek keretében szakmai és közönség díjakkal ismerik el a turizmus kiemelkedő szereplőinek egész éves teljesítményét. 2020-ban nyolcadik alkalommal, rendhagyó módon online került megrendezésre az esemény.

„Talán soha nem volt még ilyen fontos felhívni a figyelmet a szakma újítóira, jeles képviselőire, mint ebben a küzdelmes évben" – vezette fel Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója az eredményhirdetést.

A díjazottak ranglistái a zsűri szakvéleménye és a Szallas.hu rendszerében lévő közel 1,5 millió vendégértékelés mennyisége és pontszáma alapján kerültek összeállításra.

Az Év Szállása 2020 fődíjat a Hotel Európa fit Hévíz**** kapta.

Szakmai kategóriában, a 70 szobaszám feletti 4-5 csillagos hotelek között

  1. helyezett az Ensana Thermal Hévíz****
  2. helyezett a Hotel Európa fit Hévíz****

 

Az Év Turisztikai Települése

  1. helyezett Hévíz

„Hálásak vagyunk az elismerésért, ami új erőt ad a városnak” – mondta Papp Gábor Hévíz város polgármestere. „Hévízen minden a turizmus és a vendégek minőségi kiszolgálása körül forog, amiből a lakók és a város valamennyi dolgozója kiveszi a részét. Idén valamennyien erőn felül teljesítettünk, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Előre menekültünk, új célpiacok számára dolgoztunk ki ajánlatokat, új összefogások születtek, gőzerővel dolgoztunk a turisztikai fejlesztések kivitelezésén. A város ismét megmutatta, hogy a közös, stratégiai együttműködés meghozza az eredményét. Úgy gondolom, hogy az Év Turisztikai Település díjban ezeket az erőfeszítéseket ismerték el.”

Az Év Turisztikai Települése rangsor a településekre leadott vendégértékelések alapján került kiválasztásra, száz százalékosan tükrözi az utazóközönség véleményét.

 

Címkék:

Kapcsolódó cikkek


A Hévíz Tourinform arculata is megújult!

A Hévíz Tourinform arculata is megújult!

2019. augusztus 08. 08:00

Új arculata és lógója van a Tourinform hálózatnak, amelyet már a Hévíz Tourinform Iroda épületén is láthatnak a turisták és a helyi lakosok.

761 millió forintos támogatás a hévízi magánszálláshelyeknek

761 millió forintos támogatás a hévízi magánszálláshelyeknek

2020. július 24. 15:17

Országosan 14.000 vidéki magánszálláshely, 45 milliárd forint összeértékben nyert támogatást a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében meghirdetett pályázaton.

Módosul a parkolási rend Hévízen

Módosul a parkolási rend Hévízen

2020. július 31. 09:40

A kijelölt parkolók használata az egész városban 2020. július 31-ig díjmentes, a képviselő-testület által újonnan elfogadott szabályozás 2020. augusztus 1-től lép érvénybe.

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!