Dr. Moll Károly, a hévízi súlyfürdő atyja. De ki is ő valójában?

Dr. Moll Károly, a hévízi súlyfürdő atyja. De ki is ő valójában?

Családját tekintve német orvoscsaládból származik, édesapja uradalmi ügyintéző volt. Orvosi diplomáját Budapesten szerezte, ahol még hallgatóként kezdett érdeklődni a reumatológia iránt. A magyar nyelvű reumatológiai szakkönyvek hiánycikknek számítottak abban az időben, így német gyökerei révén lefordította őket és azokból tanult. Az 1920-as évektől kezdve Hévízre járt gyógyítani, ahol egyre mélyebben ásta bele magát a reumatológia és balneológia világába. A II. világháború alatt katonaorvosként szolgált, majd végleg Hévízen telepedett le családjával. Felesége, Dr. Hoffmann Ilona ugyancsak reumatológus szakorvos; először csak asszisztense, majd méltó társa volt a gyógyászatban és egy életen át.

Hévízi tevékenysége, amelyre méltán büszkék lehetünk

1950-ben az Állami Gyógyfürdőkórház igazgatóhelyettese, a reumatológiai osztály főorvosa lett. 1968-as nyugdíjazásával nem hagyott fel a gyógyítással, magánpraxisában folytatta tevékenységét. Munkássága alatt vizsgálta a Hévízi-tó áramlását, elkészítette annak áramlási térképét. Kutatta többek között a balneológia szívbetegségekre gyakorolt hatását, a csonkolt végtagok fantomfájdalmát, a gyógyiszapot és a kénpakolások hatékonyságát is. Kutatásairól és a hévízi gyógyászatban elért eredményekről több mint 50 publikációja jelent meg magyar és német nyelven különböző szaklapokban.

A súlyfürdő, amivel ezrek gyógyulnak

Bár a száraz nyújtást már Hippokratész idejében is ismerték, ő volt, aki kifejlesztette az egyedülálló víz alatti súlyfürdős eljárást, mely során a pácienst szó szerint „fellógatják” a víz alatt nyakánál és/vagy hónaljánál fogva, miközben 5-20 kg súlyt rögzítenek a derekára, lábára. A kellemes meleg vízben a test elernyed, a súlyok húzó ereje által pedig a csigolyák képesek visszarendeződni eredeti helyükre. Egy kezelés 15-20 percig tart, melyet kúraszerűen érdemes alkalmazni, akár megelőzési céllal is. Ezt a fajta kezelést azonban csak orvos által javasoltan, szakszerű felügyelet mellett lehet igénybe venni.

A súlyfürdő kifejlesztésére felesége így emlékezett vissza egy 2005-ben vele készült interjúban:

"A betegek között sok volt a derékfájós, akik itt jobban gyógyultak, mint másutt. A tóban ugyanis nem lehetett leállni, hanem úszni kellett. Akik viszont nem tudtak úszni, kapaszkodtak. Nem úsztak, nem mozogtak, csak lógtak lefelé a kapaszkodókon, s mégis csodálatosan javultak. Elkezdtünk gondolkodni, vajon mi lehet az oka. Majd kipróbáltuk, hogy a betegek lábára egy kis súlyt akasztottunk, amellyel ellensúlyoztuk a víz felhajtóerejét. Ez a módszer még jobban megnövelte a hatékonyságot. Nemcsak a deréknak tett jót, hanem a megdagadt lábaknak is. Tehát a kapaszkodás adta az ötletet a súlyfürdőhöz, s vezetett rá bennünket, hogy miért gyógyulnak jobban a betegek ezzel a módszerrel. A férjemmel együtt mindketten megfigyeltük az említetteket. Felkapaszkodtunk egy úszó fakeretre, s hagytuk magunkat vitetni a tó vizével. Az első súlyfürdő egy úszó keret volt, amely szabadon mozgott az áramlattal. A keretben a vállánál megtámasztva lógott a beteg, s a lábára súlyt helyeztünk, hogy ne dobja fel a víz. A férjem később kifejlesztette a nyaktartót, amellyel a nyaki gerincet is meg lehetett húzni."

Dr. Moll Károly és feleség Dr. Hoffmann Ilona a Hévízi-tóban

Elismerések a várostól

Hévíz városa a több évtizeden keresztül végzett tudományos munkásságának elismeréseként a reumatológia, balneológia területén, a Tófürdő megismeréséért és hatásának tudományos feldolgozásáért posztumusz Díszpolgári címet adományozott Dr. Moll Károlynak. Hévíz egyik terét szintén róla nevezték el, emlékére szobrot állítottak. 1999-ben a Moll házaspár tiszteletére emléktáblát állítottak Hévízen a Télifürdő falán. 2000-ben megnyitották a dr. Moll Károly Orvostörténeti emlékszobát a Hévízi Múzeumban.

Családjában hagyománynak számít az orvoslást választani hivatásul. Felesége Hoffmann Ilona szakmai szempontból is méltó társa volt a reumatológia kutatásában, majd gyermekeik szintén az orvosi pályát választották.

Dr. Hoffmann Ilona élettörténetéről és munkásságáról ide kattintva tudsz tovább olvasni.

 

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!