Az ősi Pannon-tó öröksége

Képzeld el, hogy a Balaton helyén egykor egy hatalmas, ezer méternél is mélyebb tó hullámzott – négyszázszor nagyobb területen! A Pannon-tó története nemcsak lenyűgöző földtani múlt, hanem ma is formáló erejű örökség: ásványkincseink, termékeny talajaink, sőt egyes legendák is innen erednek. Fedezd fel, hogyan változtatta meg a Dunántúlt egy ősi tó, amely örökre nyomot hagyott!

Egy évmilliókon át hullámzó beltenger

A gigászi méretű – legnagyobb kiterjedése idején a Balatonnál több mint négyszázszor nagyobb területű –, egykori Pannon-tó vize évmilliókon (kb. 12 – 8,5 millió évvel ezelőtt) keresztül hullámzott térségünkben is.

A környező hegységek kiemelkedése következtében a víztömeg fokozatosan elzáródott a világtengerektől, vize fokozatosan kiédesedett, majd medencéje lassan feltöltődött üledékekkel.

Elzártságának köszönhetően élővilága egyedi volt, számos bennszülött (endemikus) fajjal.

A Pannon-tó születése: nem egyik napról a másikra

A Pannon-tó tehát nem a semmiből született, nem egy szempillantás alatt jelent meg a Kárpát-medencében: évmilliók alatt, jóval nagyobb víztestekből záródott el, elsősorban a tektonika örökös, lassú táncának és a csapadékviszonyok változásának köszönhetően.

Születése „dátumának” azt tekinthetjük, amikor önálló, a világterektől szinte teljesen elzárt víztestként jelent meg a földtörténet színpadán.

Mély vizek és változatos partok

Mélysége bizonyos helyeken meghaladta az ezer métert, másutt természetesen sekélyebb részek helyezkedtek el: lagúnák, folyódelták és elszigetelt kis tavak változatos vízivilágot hozhattak létre. 

A tó magasabb vízállásainak idején a hegységperemeken sziklás partszakaszok alakultak ki, melyek nyomait sok helyen, például a Keszthelyi-hegységben és a Mecsekben is megtalálták.

A feltöltődés kora – a Pannon-tó „kivonulása”

Nagy kiterjedése és mélysége ellenére a főleg Alpi–Kárpáti hegységperemek felől beömlő folyók, iszonyatos mennyiségű hordalékot szállítva feltöltötték, és kb. 6,5 millió év alatt „lekísérték a színpadról”.

Mit hagyott maga után?

Ebből a hordalékból keletkeztek a ma ismert, javarészt homokból, agyagból és kőzetlisztből álló pannon képződmények – amelyek fontos ásványi nyersanyagokat (pl. kőolajat), illetve víztartó rétegeket is rejtenek – meghatározóak a Dunántúl felszínének jelentős részén, így a Zalai-dombság területén is.

A Dunántúlon számos helyen megtalálható pannon Somlói Formáció agyagmárgás, lemezesen rétegzett kőzetliszt és finom-aprószemű homok üledékein termékeny talaj képződött.

E pannon formáció rétegeiben akár a mondavilágból ismert ún. „tihanyi kecskekörmöt” is megtalálhatjuk, amely valójában egy kagylófaj (Congeria ungalacaprae) koptatott héjmaradványa.

Az utolsó tavak és a búcsú

Érdekesség, hogy a tófeltöltés dandárját elvégző nagyobb folyók irányultsága (ÉNy, É, ÉK felől folytak) miatt a Pannon-tó dél–délkelet felé töltődött fel: gyorsított filmfelvételként elképzelve, mintha kivonult volna mai Magyarország területéről. 

Emiatt kisebb tavak még nagyon sokáig léteztek a mai horvátországi Szlavónia és Észak-Szerbia területén, de ezek – merőben más méretük, jellegük és faunájuk lévén – nem tekinthetők az egykori Pannon-tó utódainak.

Képzeld el, hogy ahol ma a Keszthelyi-hegység dolomitos bércei emelkednek, ott egykor trópusi tenger hullámzott. A táj, amit öröknek hiszünk, valójában csak vendég a földtörténet színpadán. Hogyan lesz a trópusok sekély vízéből magyar hegyvidék? Miért repedezik a dolomit? És hogyan hat ez ma a helyi gazdálkodásra? Utazz vissza évmilliókat – egy különleges, kőzetekbe írt történetbe.

A felszín: csak látszólag állandó

Hegység, síkság, sziget, tenger, folyó, tó: csupa olyan fogalom, melyek egy emberi élethez képest tűnnek állandónak, de a Föld szemszögéből némelyikük csupán pillanatokra felvillanó képek.

A bolygónkat felépítő kőzetek folyamatosan mozgásban vannak.

A megfőtt tojáson lévő összetört héjdarabokhoz hasonlatosan a földfelszín egészét kitöltő kőzetlemezek soha véget nem érő utazásban vannak az alattuk lévő képlékeny anyag segítségével.

Bizonyos részeik egymásra, egymás alá torlódnak vagy üledékek felgyűrődésével hatalmas hegyláncokat hoznak létre, de a kőzettömegek lesüllyedésével árkok, akár tavak, sőt tengerek medencei is kialakulhatnak.

Így fordulhat elő az, hogy a felszínből kiemelkedő Keszthelyi-hegység fő kőzetanyagát jelentő dolomit és mészkő egy olyan – innen több ezer kilométerre fekvő – egykori trópusi tenger sekély vizeiben ülepedett le, mely már több tízmillió éve nem is létezik.

Olyan látvány fogadná a képzeletben arra utazót, mint amilyen ma a Bahamák paradicsomi állapotokat idéző térségében tárul elénk.

Északon vulkán, délen trópusi tenger emléke

Míg a Keszthelyi-hegység északi tömbjét a fiatal (mindössze néhány millió éves) vulkanikus kőzetek határozzák meg, addig délen (így Rezi, Cserszegtomaj közelében is) javarészt jóval idősebb, a fentebb említett trópusi tengerekben keletkezett dolomitot találunk.

Az Alpokban is nagy területen előforduló ún. Fődolomit képződményei mellett foltszerűen találjuk meg a több mint 200 millió éve képződött Rezi Dolomitot.

A Keszthelyi-fennsíkot észak–déli irányú völgyhálózat és mikrotektonikus törésvonalak szabdalják. A sekély termőréteg és a változatos domborzat miatt a terület több mint 70%-ban erdősült.

A karsztos felszín egész évben vízhiányos, sajátos ökológiai jellemzőkkel.

A fennsíkot hegyközi medencék tagolják, és mélytörések határolják (pl. Hévízi- és Edericsi-törés). A szerkezeti vonalak miatt szeizmikusan érzékeny terület.

A mai tájhasználat természeti alapja

A repedezett, aprózódásra amúgy is hajlamos dolomit kőzetanyagának lejtőtörmelékén kialakult talajok jelentik az itteni tájhasználat egyik természeti alapját.

Termelőink közül néhányan a Keszthelyi-fennsík nyugati peremén gazdálkodnak, amely tevékenységet itt alapvetően meghatározza a 350–440 m magas sasbércekből – vetődések által határolt, kiemelkedő rögökből – álló fennsík közelsége.