Utolsó módósítás: 2021. március. 18. 15:42
Utolsó módósítás: 2026. március. 27. 13:25
CROSSDEST SIHU00138 projekt keretében megvalósult helyi termék tartalomfejlesztési projekt elem
Tudtad, hogy a Zala folyó egykor a Drávába ömlött, és csak később „találta meg” a Balatont? A Dunántúl vízhálózatának története nemcsak izgalmas földtani kirakós, hanem valódi földtörténeti kalandregény is: medrek vándorolnak, folyók „bekebelezik” egymást, és még a Balaton is csak a legutolsó fejezetben lép színre. Ismerd meg, hogyan formálta át a természet ecsetvonásokkal a térséget – és hogyan lett a Zala a Balaton legfőbb táplálója.
A 2,58 millió évvel ezelőttől napjainkig tartó ún. negyedidőszakot elsősorban az különbözteti meg a földtörténet korábbi szakaszaitól, hogy az ekkor végbement felszínalakító folyamatok és az általuk létrehozott felszínformák meghatározói a mai földrajzi környezet arculatának.
Így van ez a folyóhálózat fejlődésével kapcsolatban is.
A pleisztocén kor (2,58 – 0,01 millió évvel ezelőtt) egyik legérdekesebb – és a mai vízhálózat, sőt a domborzat szempontjából is sorsdöntő – felszínfejlődési folyamata a folyómedrek vándorlása és a folyóteraszok, hordalékkúpok kialakulása, melyet alapvetően meghatározott az egykoron itt hullámzó, a feltöltődéssel lassan visszahúzódó Pannon-tó (lásd: Az ősi Pannon-tó öröksége).
A Kárpát-medencében megjelenő Ős-Duna kezdetben az ország nyugati részén kanyarogva folyt a befogadó víztestet jelentő, folyamatosan visszahúzódó Pannon-tóba.
Ezen irányát valószínűleg a pleisztocén elejéig megtartotta.
A legnagyobb mértékű és hatású vízrajzi változás a Kárpát-medencében a pliocén–pleisztocén átmenet időszakában zajlott le, amikor létrejött a Duna visegrádi völgyszakasza (ebből fejlődött ki a napjainkban ismert Dunakanyar), amivel a folyó elterelődött a mai Pesti-síkság, tehát az ország közepe felé.
A Duna ilyen mértékű folyásirány-változása óhatatlanul érintette valamennyi korábbi dunántúli mellékfolyóját.
Sajátosan fejlődött a Közép-Dunántúl vízhálózata, melynek egyik legcifrább története a Zala sorsának (medrének) alakulása.
A Rába már nagyjából a mai csapásának megfelelő irányban folyt a Kisalföld felé. Kezdetben ebbe torkollott bele a délről északra folyó Ős-Marcal, abba pedig az Ős-Zala.
Ezt a képet „festette át” a természet, ecsetként használva a Zalát.
Egy már nem létező, északról délre áramló folyó (amelynek maradványa a mai vízfolyás Zalaszentgrót és Zalavár közötti szakasza) hátráló eróziós hatása (a vízfolyások a forrásvidékhez közeli, felsőbb szakaszaikon a folyásiránnyal ellentétes irányban törvényszerűen belevágódnak az alapkőzetbe, mint „forró kés a vajba”) elérte az Ős-Zalát – lényegében „megvágta” a völgyét –, így a saját medrébe terelve mintegy „bekebelezte” azt.
Ettől kezdve a Zala egy éles kanyarral Türje vonalától dél felé folyt és – Balaton még nem lévén – kezdetben a Drávába ömlött. Majd később a Balaton (a tó összefüggő víztükre mindössze kb. 5000 éves!) majdani vizét befogadó süllyedék fokozatos mélyülése maga felé terelte a Zalát, ami így az utóbbi pár millió évben egy jókora medertáncot lejtve vált a Balatont tápláló, illetve térségünket éltető legnagyobb folyóvá.
Képzeld el, hogy a Balaton helyén egykor egy hatalmas, ezer méternél is mélyebb tó hullámzott – négyszázszor nagyobb területen! A Pannon-tó története nemcsak lenyűgöző földtani múlt, hanem ma is formáló erejű örökség: ásványkincseink, termékeny talajaink, sőt egyes legendák is innen erednek. Fedezd fel, hogyan változtatta meg a Dunántúlt egy ősi tó, amely örökre nyomot hagyott!
A gigászi méretű – legnagyobb kiterjedése idején a Balatonnál több mint négyszázszor nagyobb területű –, egykori Pannon-tó vize évmilliókon (kb. 12 – 8,5 millió évvel ezelőtt) keresztül hullámzott térségünkben is.
A környező hegységek kiemelkedése következtében a víztömeg fokozatosan elzáródott a világtengerektől, vize fokozatosan kiédesedett, majd medencéje lassan feltöltődött üledékekkel.
Elzártságának köszönhetően élővilága egyedi volt, számos bennszülött (endemikus) fajjal.
A Pannon-tó tehát nem a semmiből született, nem egy szempillantás alatt jelent meg a Kárpát-medencében: évmilliók alatt, jóval nagyobb víztestekből záródott el, elsősorban a tektonika örökös, lassú táncának és a csapadékviszonyok változásának köszönhetően.
Születése „dátumának” azt tekinthetjük, amikor önálló, a világterektől szinte teljesen elzárt víztestként jelent meg a földtörténet színpadán.
Mélysége bizonyos helyeken meghaladta az ezer métert, másutt természetesen sekélyebb részek helyezkedtek el: lagúnák, folyódelták és elszigetelt kis tavak változatos vízivilágot hozhattak létre.
A tó magasabb vízállásainak idején a hegységperemeken sziklás partszakaszok alakultak ki, melyek nyomait sok helyen, például a Keszthelyi-hegységben és a Mecsekben is megtalálták.
Nagy kiterjedése és mélysége ellenére a főleg Alpi–Kárpáti hegységperemek felől beömlő folyók, iszonyatos mennyiségű hordalékot szállítva feltöltötték, és kb. 6,5 millió év alatt „lekísérték a színpadról”.
Ebből a hordalékból keletkeztek a ma ismert, javarészt homokból, agyagból és kőzetlisztből álló pannon képződmények – amelyek fontos ásványi nyersanyagokat (pl. kőolajat), illetve víztartó rétegeket is rejtenek – meghatározóak a Dunántúl felszínének jelentős részén, így a Zalai-dombság területén is.
A Dunántúlon számos helyen megtalálható pannon Somlói Formáció agyagmárgás, lemezesen rétegzett kőzetliszt és finom-aprószemű homok üledékein termékeny talaj képződött.
E pannon formáció rétegeiben akár a mondavilágból ismert ún. „tihanyi kecskekörmöt” is megtalálhatjuk, amely valójában egy kagylófaj (Congeria ungalacaprae) koptatott héjmaradványa.
Érdekesség, hogy a tófeltöltés dandárját elvégző nagyobb folyók irányultsága (ÉNy, É, ÉK felől folytak) miatt a Pannon-tó dél–délkelet felé töltődött fel: gyorsított filmfelvételként elképzelve, mintha kivonult volna mai Magyarország területéről.
Emiatt kisebb tavak még nagyon sokáig léteztek a mai horvátországi Szlavónia és Észak-Szerbia területén, de ezek – merőben más méretük, jellegük és faunájuk lévén – nem tekinthetők az egykori Pannon-tó utódainak.
Képzeld el, hogy ahol ma a Keszthelyi-hegység dolomitos bércei emelkednek, ott egykor trópusi tenger hullámzott. A táj, amit öröknek hiszünk, valójában csak vendég a földtörténet színpadán. Hogyan lesz a trópusok sekély vízéből magyar hegyvidék? Miért repedezik a dolomit? És hogyan hat ez ma a helyi gazdálkodásra? Utazz vissza évmilliókat – egy különleges, kőzetekbe írt történetbe.
Hegység, síkság, sziget, tenger, folyó, tó: csupa olyan fogalom, melyek egy emberi élethez képest tűnnek állandónak, de a Föld szemszögéből némelyikük csupán pillanatokra felvillanó képek.
A bolygónkat felépítő kőzetek folyamatosan mozgásban vannak.
A megfőtt tojáson lévő összetört héjdarabokhoz hasonlatosan a földfelszín egészét kitöltő kőzetlemezek soha véget nem érő utazásban vannak az alattuk lévő képlékeny anyag segítségével.
Bizonyos részeik egymásra, egymás alá torlódnak vagy üledékek felgyűrődésével hatalmas hegyláncokat hoznak létre, de a kőzettömegek lesüllyedésével árkok, akár tavak, sőt tengerek medencei is kialakulhatnak.
Így fordulhat elő az, hogy a felszínből kiemelkedő Keszthelyi-hegység fő kőzetanyagát jelentő dolomit és mészkő egy olyan – innen több ezer kilométerre fekvő – egykori trópusi tenger sekély vizeiben ülepedett le, mely már több tízmillió éve nem is létezik.
Olyan látvány fogadná a képzeletben arra utazót, mint amilyen ma a Bahamák paradicsomi állapotokat idéző térségében tárul elénk.
Míg a Keszthelyi-hegység északi tömbjét a fiatal (mindössze néhány millió éves) vulkanikus kőzetek határozzák meg, addig délen (így Rezi, Cserszegtomaj közelében is) javarészt jóval idősebb, a fentebb említett trópusi tengerekben keletkezett dolomitot találunk.
Az Alpokban is nagy területen előforduló ún. Fődolomit képződményei mellett foltszerűen találjuk meg a több mint 200 millió éve képződött Rezi Dolomitot.
A Keszthelyi-fennsíkot észak–déli irányú völgyhálózat és mikrotektonikus törésvonalak szabdalják. A sekély termőréteg és a változatos domborzat miatt a terület több mint 70%-ban erdősült.
A karsztos felszín egész évben vízhiányos, sajátos ökológiai jellemzőkkel.
A fennsíkot hegyközi medencék tagolják, és mélytörések határolják (pl. Hévízi- és Edericsi-törés). A szerkezeti vonalak miatt szeizmikusan érzékeny terület.
A repedezett, aprózódásra amúgy is hajlamos dolomit kőzetanyagának lejtőtörmelékén kialakult talajok jelentik az itteni tájhasználat egyik természeti alapját.
Termelőink közül néhányan a Keszthelyi-fennsík nyugati peremén gazdálkodnak, amely tevékenységet itt alapvetően meghatározza a 350–440 m magas sasbércekből – vetődések által határolt, kiemelkedő rögökből – álló fennsík közelsége.
Tízezer évvel ezelőtt az éghajlat gyors felmelegedése lavinaként indította el a természet válaszreakcióit: özönvizek, lejtőomlások, kőzetpusztulás. A táj, amin ma sétálunk, nem évszázadok alatt született, hanem a klíma és a víz közös, drámai alkotása. Tudtad, hogy a Zala völgyének feneke is egy „időfolyó” által lerakott hordalék? Fedezd fel, hogyan vált a földfelszín az éghajlatváltozás egyik legérzékenyebb térképévé.
A klímaváltozás szót olvasva sokan már unottan lapoznak tovább, annyiszor hallják ezt a szót.
Fontos azonban megérteni azt, hogy a Föld történetében nagyon sokszor – akár igen rövid idő alatt – megváltozott az éghajlat. A nagyobb klimatikus ciklusokon belül pedig kisebb-nagyobb lehűlések és felmelegedések váltakoztak.
Ha megváltozik az éghajlat és így az időjárás, az további folyamatok egymásra épülő láncolatát indítja el. Nem csak az élő környezet elemei (növények, állatok stb.) változnak meg, hanem az élettelen közeg folyamatai is.
Amikor több millió év után, úgy tízezer évvel ezelőtt hirtelen elkezdett melegedni bolygónk éghajlata, akkor ez az addigiakhoz képest lényegesen több csapadékot is jelentett kiadós esők formájában. A megnövekedett csapadékmennyiség nagyobb eróziós hatást jelentett: az egyes esőzések immáron több hordalékot voltak képesek lemosni a lejtőkről, völgyekből a folyókba.
Az egyre bővizűbb folyók pedig egyre nagyobb áradásokra voltak képesek, amikkel egyre több hordalékot tudtak szállítani és szétteríteni.
Mindez pedig kihatott a domborzat átalakulására is: gyorsuló ütemben egyre tagoltabbá vált a földfelszín.
A hőmérséklet emelkedésével felgyorsultak a kémiai és fizikai folyamatok is: egyre jobban aprózódott és mállott az alapkőzet, amely elősegítette azt, hogy azokon egyre vastagabb és termékenyebb talajréteg alakuljon ki.
Összességében tehát drámai módon felgyorsult a már itt jelenlévő kőzetek azelőtt is végbemenő (fizikai és kémiai) átalakulása és áthalmozódása, illetve a földfelszín formálódása.
Térségünkben tehát számos helyen „üli meg” a lejtők, völgyek alsó peremi sávját olyan üledékanyag, ami a felette lévő alapkőzet lepusztulásával került oda (a fent említett folyamatok révén), javarészt az elmúlt pár tízezer évben, az éghajlat felmelegedésével.
Több helyen a ma is képződő üledékösszlet egészen szétterült a befogadó völgyekben: a Zala völgyében néhol a völgytalp felezővonaláig is eljutott.
A „kibocsátó” kőzet – melyből tehát ezen üledék származik – típusát tekintve lehet pannon homok (Somlói Formáció, Zalában ez a jellemzőbb) vagy a Keszthelyi-hegység anyagát is jelentő, tengeri eredetű karbonátos üledék (javarészt különféle dolomit, alárendelten mészkő képződmények).
Megjelenési formája leginkább apróbb szemű kőzettörmelékhez, kavicshoz, néhol homokhoz hasonlítható.
Tudtad, hogy a Dunántúl aranyat érő talajai valójában a jégkorszaki szelek ajándékai?
A lösz nem csupán egy poros földtani fogalom, hanem egy olyan „ősi recept”, amelyből a Kárpát-medence egyik legtermékenyebb talaja született. Ahol most szőlőművelés folyik és madarak fészkelnek löszfalakban, ott egykor szélviharok szállították a sárga port – évezredeken át. Ismerd meg, hogyan alakította át ez a különleges üledék a tájat, és miért életbevágó jelentőségű ma is, a fenntartható gazdálkodás szempontjából.
A lösz – amelynek neve a német lose (laza) szóból ered – üledékei a pleisztocén korban (2,58 – 0,01 millió évvel ezelőtt) keletkezett, főként a jégkorszakok idején.
Ez egy finom szemcséjű, sárgás színű üledék, amelyet a szél szállított és halmozott fel több tízezer év alatt. Kialakulásában az egykor Skandináviát beborító jégpajzstól délre található (periglaciális) környezet, a száraz, hideg klíma és a növényzet hiánya játszottak szerepet.
Az időnként tomboló szelek szárnyán idekerült poranyag forrásai a jégkorszaki folyók árterei és a száraz puszták voltak. A lerakódott por idővel meszes kötőanyaggal cementálódott, így alakult ki a lösz, amely jellegzetes függőleges repedésekkel rendelkezik.
Fontos kihangsúlyozni, hogy a pleisztocén nem magát a jégkort vagy jégkorszakot jelöl. Ezen koron belül voltak eljegesedési fázisok és (akár a mainál is) melegebb periódusok, ezeken belül pedig szintén előfordultak rövid hideg, meleg időszakok.
A lösz nagyon sajátságos formakinccsel ajándékozta meg a Kárpát-medencét, de főleg a Dunántúlt.
A meredeken leszakadó, akár 10 métert is elérő löszfalak, az egyedi élőhelyet (pl. a védett gyurgyalag, partifecske) is jelentő löszüregek, a szőlőhegyeket barázdáló többszáz éves löszmélyutak és a peremükön foncsorodó gyökerek mind-mind hozzátartoznak a földtörténeti múlt és a különböző földtani képződmények (kőzetek) által meghatározott, a számunkra oly kedves és karakteres tájképhez.
Löszös területeinken igen termékeny talajok képződtek; egyes termelőink termőterülete is löszfolton található.
Ez a tény már önmagában kitűnő alapját jelenti az itteni gazdálkodásnak, mégpedig nem csupán az üledéken képződött talajok termékenységének (magas humusztartalmának) köszönhetően, de a lösz kitűnő vízháztartása miatt is: ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a függőleges pórusoknak köszönhetően a szárazabb időszakokban is megfelelő mennyiségű víz lehet jelen a talajszelvényben.
Érdekesség, hogy bizonyos értelemben a napjainkban egyre gyakrabban a térségünket is elérő szaharai eredetű, szél által szállított finom poranyag is tekinthető löszképző nyersanyagnak.
Utolsó módósítás: 2019. július. 10. 16:58
Utolsó módósítás: 2019. július. 30. 13:07
A súlyfürdő kezelés paramétereit, az időtartamot, az alkalmazandó súlyt minden esetbe a kezelőorvos határozza meg. A súlyfürdő csak orvosi javaslatra vehető igénybe. A kezeléseket fokozatos terhelésekkel végzik a paraméterek szerint. Nyaki vagy hónaljtámaszon függnek a betegek.
Nyaki kezelés alkalmazásakor a nyaki kalodán függ a kezelt személy, a húzóerőt a víz felhajtóerejével csökkentett testsúlya adja. Ha az alsóbb gerincszakaszokat kezelik, akkor 3-10 kg közötti súlyokat is használnak. A térd és csípő kezelését hónaljtámasszal a bokára helyezett súlyokkal végzik. A kezelések időtartama átlagosan 10-20 perc között mozog.
Utolsó módósítás: 2019. szeptember. 13. 13:57
Utolsó módósítás: 2019. július. 11. 12:12
Utolsó módósítás: 2021. július. 19. 13:07
Utolsó módósítás: 2021. november. 04. 09:56
Utolsó módósítás: 2019. július. 11. 12:09
Az 1999-es Zalai Kalendárium így ír róla:
"A hévízi tündérrózsa 100 éve
Meghonosodása óta csodájára járnak
A 100. születésnapját ünnepelte tavaly Hévízen az indiai tündérrózsa. A város jelképét is megtestesítő csodálatos növény honosítása nem ment ugyan könnyedén, de szerencsére sikerült. Gondok persze az óta is akadnak, hiszen a rendkívül „falánk” kártevők támadása ellen folyamatosan védeni kell a virágokat. A megfelelő szereket és módszereket szerencsére sikerült megtalálni, illetve kidolgozni. A tündérrózsa történetéről, védelméről Vincze Tamást, az Állami Gyógyfürdőkórház kertészmérnökét kérdeztük.
- A tündérrózsának amellett, hogy szép, mitológiai múltja van, sőt, szent növényként is tisztelhetjük.
- Az egyiptomi fehér és kék tündérrózsa virága fontos szerepet játszott az egyiptomiak hitéletében. A bőségnek és a jólétnek volt a jelképe, és mint ilyent, Egyiptom királyának és hitvesének, Ozirisznek és Ízisznek szentelték. Ugyanakkor a halálnak, majd az örökké megújuló életnek is a szimbóluma volt. Így a múmiákat kék és fehér tündérrózsa virágokkal koszorúzták. Az egyiptomiak nem csak tisztelték a tündérrózsát, hanem táplálékként is felhasználták; magvait lisztté őrölték és lepényt sütöttek belőle. A tündérrózsa rokona a lótusz a hindu mitológiában az univerzum bölcsője. Amikor az özönvíz elsöpört mindent, a vizek tetején fekvő Visnu köldökéből virágzott elő. Ebből emelkedett ki Brahma, a Teremtő és létrehozta a világot. Visnu lótuszt tart az egyik kezében, ez az a virág, mely a vizek formátlan végtelenségéből teljes pompájával teríti szét szirmait, szimbolizálja a mindenséget. A védák lótusz alakúnak említik az emberi lény legbelsőbb magját, ahol a lélek lakozik, míg a hinduk és buddhisták ahhoz az emberhez hasonlítják, akit nem érintenek meg a világ bűnei. Néhány lótuszvirágnak régebbi szimbolikája van. Az indiai irodalom örökzöld témája a reggeli nap első sugaraira ébredő és kinyíló lótusz. Az irodalmi leírások a szépséges asszonyt is a lótusz részeihez hasonlítják.

- Hévíznek ugyan nem szent növénye, de jelképe a tündérrózsa. Miként is került a tóba?
- A tó növényvilágának leglátványosabb tajgai a tündérrózsák. A század eleji leírásokból, illetve Richard Bright angol orvosutazó 1815-ből származó útikönyvéből tudjuk, hogy a tóban őshonos volt a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba). Ez a hideg vizekben is díszlő, csendesebb vizeinkben majdnem mindenhol megtalálható faj már magában is szép jelenség. A múlt század harmincas éveiben már kísérletet tettek arra, hogy mellette trópusi eredetű tündérrózsákat honosítsanak meg a tóban. A nagyváradi Püspökfürdő meleg vizéből előbb a budapesti Lukács-fürdőbe, majd innen Hévízre telepítették az egyiptomi fehér tündérrózsa (Nyphaea lotus) egyedeit. Ez azonban akkor nem bizonyult maradandónak. 1898 és 1906 között Lovassy Sándor, a keszthelyi Gazdasági Akadémia tanára gondolt egy merészet és nagyszabású tündérrózsa-honosítási akcióba kezdett Hévízen. A budapesti tudományegyetem gazdag botanikus kertjének Viktória-házából több trópusi tündérrózsafaj gyöktörzs-darabkáját megszerzett, s azokat az iszapba ültette. Az első esztendőben Lovassy Sándor az egyiptomi fehér és az indiai vörös tündérrózsa hosszú virágú alfajának (Nymphaea rubra) honosításával próbálkozott. Az előbbi növénnyel végzett kísérletek a múlt századihoz hasonlóan ezúttal sem vezettek eredményre, viszont az utóbbi már 1898-ban megmutatta életképességét. A telepítést követő 33. napon, 1898. július 25-én nyílt ki Hévízen az első vörös tündérrózsavirág, amelyet természetesen a hévízi fürdővendégek nagy érdeklődése kísért.
- Lovassy Sándor ezután nem kísérletezett más fajokkal?
- De igen. A következő évben Egyiptomból, Indiából és Afrikából származó kék tündérrózsafajokat próbált telepíteni, sőt, még az amazonasi Viktoria regia telepítését is megkísérelte. Ez utóbbi 1903 augusztusában virágozni is kezdett a tóban, ám megtelepedni végül nem tudott. Kezdetben sikeresnek ígérkezett a kék virágú, napközben nyíló dél-afrikai kék tündérrózsa honosítása is, a tó talaja és mikroklímája azonban – több fajéhoz hasonlóan – nem volt számára megfelelő.
- Tehát a ma tündöklő faj bizonyult a legéletképesebbnek, honosítási szempontból pedig a legmegfelelőbbnek. De mit kell tudnunk a virág „jellemzőiről”?
- A tropikus Kelet-Indiából, közelebbről Bengália mocsaraiból, lassú folyású sekély vizeiből származó tündérrózsa 1803-ban került Európa botanikus kertjeibe. Általában éjjel kezd el nyílni és a napsütéses időben kora délutánra becsukódik. Ha azonban az idő borongós, akkor egész nap nyitva marad. Érdekes az is, hogy a növény szára az iszapban van, onnan törnek vízfelszínre a levelek, néha 4-5 métert is megtéve. A virágok májustól novemberig láthatók, egy-egy virág három napig díszlik. Egy nem háborgatott tő egy nyáron 60-90 levelet fejleszt. Ősszel a tündérrózsák visszahúzódnak az iszapba és tavasszal hajtanak ki ismét.

- Mennyire tűrőképes a tündérrózsa?
- Érdekessége, hogy az egyik – nem az indiai – faj magja meglepően életképes. Japánban e század elején több méter mélyen kiásott iszaprétegben sértetlen magokat találtak. Ezeket megpróbálták kicsíráztatni, ami sikerült. Ezután elvégezték a pontos kormeghatározást is radonkarbon módszerrel, s megállapították, hogy a magok 1040 évesek voltak. A vörös tündérrózsa mindezek ellenére – a többi trópusi növényhez hasonlóan – rendkívül érzékeny. Szereti a háborítatlanságot, az egyenletes klímát. Az egykor féltve őrzött egzotikus növények egyébként mára buján elszaporodtak a tóban. A tündérrózsa természetesen védett növénye a Hévízi tónak, virágát leszakítani és bolygatni tilos.
- Ha jól tudom, a növények klimatikus szerepe is van.
- Így igaz, a tavirózsák nem csak esztétikai értékűek. A tó jelentős részét beborító növények hatékonyan fékezik a víz lehűlését, mint ahogyan a tavat övező véderdő is szerepet játszik a gyors vízhőfokcsökkenés megakadályozásában, mert útját állja a párát felszaggató szélnek. A tó flórájának említésre méltó növénye a lefolyócsatornában nagy tömegben nyíló fehér tündérrózsa is.
- A védelem ellenére a növények legalábbis Hévízen – folyamatos gondoskodást igényelnek?
- A tündérrózsákon az elmúlt években két kártevő jelent meg. Az egyik az olajosbogár, a másik a tavirózsa levéltetű. Mivel a tó 1993 óta természetvédelmi terület és fürdővendégek ezrei keresik fel évente, ezért a védekezés meghatározásakor elsődleges szempont egy emberre, természetre veszélytelen eljárás kidolgozása. A kémiai védekezést az első pillanattól elvetettük, csakis a biológiait tartottuk lehetségesnek. Az olajosbogár ellen már második éve sikeresen alkalmazunk egy baktériumtörzset, amely kizárólag a szóban forgó kártevőre ártalmas. A levéltetű elleni védekezésre ez idáig nem volt hasonló módszer, habár ezek igen komoly kárt okoztak a növényekben. A laboratóriumi és a tavon végzett szabadtéri kísérletek azt mutatják, hogy egy gomba sikeresen vethető be a levélkártevő ellen. Ennek gombafonalai a levéltetvek testét átszövik, így az állat elpusztul. A szer tavon történő engedélyeztetési kérelme már a Természetvédelmi hivatalban és a minisztériumban van…"
Utolsó módósítás: 2024. augusztus. 16. 13:49
Utolsó módósítás: 2024. augusztus. 16. 13:31
A hévízi gyógyvíz elsősorban a mozgásszervi megbetegedések, ezen belül a reumatológiai, ortopédiai, mozgásszervi műtéteket és baleseteket követő utókezelésre szoruló esetekben alkalmazható, de idült nőgyógyászati és bőrgyógyászati betegség kiegészítő gyógykezelésére is kiválóan alkalmas. A kúra indikációiról bővebben itt olvashat.
A gyógykúra igénybevétele előtt minden esetben orvosi vizsgálat szükséges, ahol a mozgásszervi panaszok felmérésén túl a szervezet általános állapotát is ellenőrizzük.
Az orvos a vizsgálat alapján egyénre szabottan összeállítja a kúraprogramot, s közben a fürdőzést kombinálja sok egyéb gyógymóddal, pontosan előírja a fürdés időtartamát. A hévízi kúra ajánlott időtartama 2-3 hét.
A hévízi gyógykezelések és terápiák társadalombiztosítási támogatással is igénybe vehetők, járóbeteg illetve fekvőbeteg ellátási formában, melyről részletes információt családorvosától kérhet.
Fürdőorvos, balneológus és reumatológus. Tanulmányait Budapesten végezte, majd Berlinben is szerzett orvosi gyakorlatot. 1905-től tevékenykedett Hévízen fürdőorvosként egészen ’44-ig. Rendkívül sokat tevékenykedett a hely orvosi fejlesztéséért, megismertetéséért. 1907-ben kezdeményezte az első szanatórium felépülését, majd 1911-ben a Zander-gyógyintézetet. A Zander módszer lényege a gépekkel történő gyógygimnasztika jelentette. Munkásságával tudományos alapokra helyezte a fürdőgyógyászatot, az általa lerakott „alapokra” épólt fel az akkori Hévízfürdő.
Reumatológus, balneológus és radiológus. 1918-ban szerezte meg oklevelét, majd Berlinben szerzett szakképesítést. Hazatérve bátyja Zander intézetében tevékenykedett. Hévízen balneológiai kutatómunkát végzett, de röntgenorvosként nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő felvételeket készített. 1948-ig ő vezette a fürdőtelepet. Számos szakkönyvet írt, korának legtapasztaltabb szakembere volt, aki pályafutását Hévízen alapozta meg.
Balneológus, 1913-ban szerezte meg orvosi diplomáját Budapesten. 1932-től vezető fürdőorvos Hévízen, majd 1952-től osztályvezető főorvos, majd igazgatóhelyettes egészen ’68-as nyugdíjazásáig. Hozzá fűződik a tó áramlástérképének elkészítése, valamint a különleges hévízi kezelés a súlyfürdő felfedezése. Publikációi jelentek meg különböző szaklapokban, szerepelt nemzetközi kongresszusokon. Ő volt a leghosszabb ideig tevékenykedő balneológus Hévízen. Felesége Dr. Hoffmann Ilona (1909 – 2008) reumatológus neve szintén a városhoz köthető. Méltó szakmai partnere és segítője férjének.
Utolsó módósítás: 2019. július. 11. 09:46
Utolsó módósítás: 2025. november. 24. 12:27
A Balaton fővárosában, egy keszthelyi műhelyben belga alapanyagból kézműves csokoládék készülnek. Az egyik legkülönlegesebb a homoktövises ízesítés.
Utolsó módósítás: 2025. november. 24. 12:41
Omlós, illatos, fűszeres: a MézÉdes Műhely puszedlije egy harapás alatt idézi meg a gyerekkort, a nagymamák konyháját – és az ünnepek hangulatát.
Képzeld el, hogy a Balaton helyén egykor egy hatalmas, ezer méternél is mélyebb tó hullámzott – négyszázszor nagyobb területen! A Pannon-tó története nemcsak lenyűgöző földtani múlt, hanem ma is formáló erejű örökség: ásványkincseink, termékeny talajaink, sőt egyes legendák is innen erednek. Fedezd fel, hogyan változtatta meg a Dunántúlt egy ősi tó, amely örökre nyomot hagyott!
A gigászi méretű – legnagyobb kiterjedése idején a Balatonnál több mint négyszázszor nagyobb területű –, egykori Pannon-tó vize évmilliókon (kb. 12 – 8,5 millió évvel ezelőtt) keresztül hullámzott térségünkben is.
A környező hegységek kiemelkedése következtében a víztömeg fokozatosan elzáródott a világtengerektől, vize fokozatosan kiédesedett, majd medencéje lassan feltöltődött üledékekkel.
Elzártságának köszönhetően élővilága egyedi volt, számos bennszülött (endemikus) fajjal.
A Pannon-tó tehát nem a semmiből született, nem egy szempillantás alatt jelent meg a Kárpát-medencében: évmilliók alatt, jóval nagyobb víztestekből záródott el, elsősorban a tektonika örökös, lassú táncának és a csapadékviszonyok változásának köszönhetően.
Születése „dátumának” azt tekinthetjük, amikor önálló, a világterektől szinte teljesen elzárt víztestként jelent meg a földtörténet színpadán.
Mélysége bizonyos helyeken meghaladta az ezer métert, másutt természetesen sekélyebb részek helyezkedtek el: lagúnák, folyódelták és elszigetelt kis tavak változatos vízivilágot hozhattak létre.
A tó magasabb vízállásainak idején a hegységperemeken sziklás partszakaszok alakultak ki, melyek nyomait sok helyen, például a Keszthelyi-hegységben és a Mecsekben is megtalálták.
Nagy kiterjedése és mélysége ellenére a főleg Alpi–Kárpáti hegységperemek felől beömlő folyók, iszonyatos mennyiségű hordalékot szállítva feltöltötték, és kb. 6,5 millió év alatt „lekísérték a színpadról”.
Ebből a hordalékból keletkeztek a ma ismert, javarészt homokból, agyagból és kőzetlisztből álló pannon képződmények – amelyek fontos ásványi nyersanyagokat (pl. kőolajat), illetve víztartó rétegeket is rejtenek – meghatározóak a Dunántúl felszínének jelentős részén, így a Zalai-dombság területén is.
A Dunántúlon számos helyen megtalálható pannon Somlói Formáció agyagmárgás, lemezesen rétegzett kőzetliszt és finom-aprószemű homok üledékein termékeny talaj képződött.
E pannon formáció rétegeiben akár a mondavilágból ismert ún. „tihanyi kecskekörmöt” is megtalálhatjuk, amely valójában egy kagylófaj (Congeria ungalacaprae) koptatott héjmaradványa.
Érdekesség, hogy a tófeltöltés dandárját elvégző nagyobb folyók irányultsága (ÉNy, É, ÉK felől folytak) miatt a Pannon-tó dél–délkelet felé töltődött fel: gyorsított filmfelvételként elképzelve, mintha kivonult volna mai Magyarország területéről.
Emiatt kisebb tavak még nagyon sokáig léteztek a mai horvátországi Szlavónia és Észak-Szerbia területén, de ezek – merőben más méretük, jellegük és faunájuk lévén – nem tekinthetők az egykori Pannon-tó utódainak.
Utolsó módósítás: 2025. november. 24. 12:44
Bátor fűszerezés, karakteres ízvilág - ilyen mustárt nem kóstolhatsz mindenhol!
Tízezer évvel ezelőtt az éghajlat gyors felmelegedése lavinaként indította el a természet válaszreakcióit: özönvizek, lejtőomlások, kőzetpusztulás. A táj, amin ma sétálunk, nem évszázadok alatt született, hanem a klíma és a víz közös, drámai alkotása. Tudtad, hogy a Zala völgyének feneke is egy „időfolyó” által lerakott hordalék? Fedezd fel, hogyan vált a földfelszín az éghajlatváltozás egyik legérzékenyebb térképévé.
A klímaváltozás szót olvasva sokan már unottan lapoznak tovább, annyiszor hallják ezt a szót.
Fontos azonban megérteni azt, hogy a Föld történetében nagyon sokszor – akár igen rövid idő alatt – megváltozott az éghajlat. A nagyobb klimatikus ciklusokon belül pedig kisebb-nagyobb lehűlések és felmelegedések váltakoztak.
Ha megváltozik az éghajlat és így az időjárás, az további folyamatok egymásra épülő láncolatát indítja el. Nem csak az élő környezet elemei (növények, állatok stb.) változnak meg, hanem az élettelen közeg folyamatai is.
Amikor több millió év után, úgy tízezer évvel ezelőtt hirtelen elkezdett melegedni bolygónk éghajlata, akkor ez az addigiakhoz képest lényegesen több csapadékot is jelentett kiadós esők formájában. A megnövekedett csapadékmennyiség nagyobb eróziós hatást jelentett: az egyes esőzések immáron több hordalékot voltak képesek lemosni a lejtőkről, völgyekből a folyókba.
Az egyre bővizűbb folyók pedig egyre nagyobb áradásokra voltak képesek, amikkel egyre több hordalékot tudtak szállítani és szétteríteni.
Mindez pedig kihatott a domborzat átalakulására is: gyorsuló ütemben egyre tagoltabbá vált a földfelszín.
A hőmérséklet emelkedésével felgyorsultak a kémiai és fizikai folyamatok is: egyre jobban aprózódott és mállott az alapkőzet, amely elősegítette azt, hogy azokon egyre vastagabb és termékenyebb talajréteg alakuljon ki.
Összességében tehát drámai módon felgyorsult a már itt jelenlévő kőzetek azelőtt is végbemenő (fizikai és kémiai) átalakulása és áthalmozódása, illetve a földfelszín formálódása.
Térségünkben tehát számos helyen „üli meg” a lejtők, völgyek alsó peremi sávját olyan üledékanyag, ami a felette lévő alapkőzet lepusztulásával került oda (a fent említett folyamatok révén), javarészt az elmúlt pár tízezer évben, az éghajlat felmelegedésével.
Több helyen a ma is képződő üledékösszlet egészen szétterült a befogadó völgyekben: a Zala völgyében néhol a völgytalp felezővonaláig is eljutott.
A „kibocsátó” kőzet – melyből tehát ezen üledék származik – típusát tekintve lehet pannon homok (Somlói Formáció, Zalában ez a jellemzőbb) vagy a Keszthelyi-hegység anyagát is jelentő, tengeri eredetű karbonátos üledék (javarészt különféle dolomit, alárendelten mészkő képződmények).
Megjelenési formája leginkább apróbb szemű kőzettörmelékhez, kavicshoz, néhol homokhoz hasonlítható.
Utolsó módósítás: 2026. március. 13. 11:39
Utolsó módósítás: 2025. augusztus. 26. 13:09