West of Balaton kedvezmény-kampánnyal és közös játékkal indul a szezon a TÓ nyugati partján!

Idén is folytatódik a Nyugat-Balaton régió öt legjelentősebb turisztikai attrakciójának összekapcsolásán alapuló West of Balaton /WoB/ együttműködés.

West of Balaton kedvezmény-kampánnyal és közös játékkal indul a szezon a TÓ nyugati partján!

A Hévízi Tófürdő, a Helikon Kastélymúzeum, a Zobori Élménypark, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Zalakarosi Fürdő közös pecsétgyűjtő kedvezményrendszerrel és játékkal indítják június 1-jén a 2022-es szezont. A családok számára több ezer forint megtakarítást jelent a kedvezmény beváltása.

WoB

A 20%-os West of Balaton kedvezmény hét helyszínen érvényesíthető: a Balaton-felvidéki Nemzeti Park három kis-balatoni látogatóhelyén – a Kis-Balaton Látogatóközpontban, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban és a Vörsi Tájházban –, a Zobori Élményparkban, a Helikon Kastélymúzeum kiállításain, a Hévízi Tófürdőben, valamint a Zalakarosi Fürdőben. Újdonság, hogy idén a látogatók az erre a célra kialakított szórólapot saját maguk pecsételhetik le a helyszíneken kihelyezett pecsétekkel, amelyeket a West of Balaton információs tábláknál találnak. Az első helyszínen teljes árú jegyet váltva, majd az ott lepecsételt szórólapot a következő helyszín pénztárában felmutatva kérhetik a kedvezményes West of Balaton jegyet. A szórólapot érdemes megtartani, amíg minden pecsét és kedvezmény össze nem gyűlt.

Idén nyereményjáték is kapcsolódik a programhoz

A pecsétgyűjtő szórólapon elhelyezett QR-kód beolvasásával a West of Balaton nyereményjátékban is részt vehetnek a látogatók. A játék során - ami online zajlik - egyetlen kérdésre kell helyesen válaszolni, hogy a decemberi sorsoláson kiderüljön kik azok a szerencsések, akik a kedvezményprogramban részt vevő szolgáltatók ajándékait nyerhetik meg.

A program célkitűzése

A Nyugat-Balaton öt zászlóshajója egymást támogatva desztinációs célokat valósít meg a régióba érkező látogatók számára kidolgozott előnyökkel. Az öt szolgáltató partner és település közösen közel 2 milliós látogatószámmal bír évente. A partnerek kiemelten fontosnak tartják, hogy a kommunikációban, a vizuális ábrázolásban, térképeken a Balaton a Kis-Balatonnal együtt szerepeljen, ugyanis a régió legjelentősebb ökoturisztikai, kulturális és épített attrakciói ebben a térségben találhatók. A sajtótájékoztató résztvevői kiemelték, hogy a vendégek jobb informálása, a turisták mobilitásának elősegítése érdekében mennyire fontos számukra ez az együttműködés, közös megjelenés. A térség legjelentősebb látnivalói ugyanis nem csak, hogy közel vannak egymáshoz, így könnyen elérhetők a vendégek számára, de minden évszakban, minden korosztálynak, bármilyen időjárás esetén minőségi és tartalmas kikapcsolódás tudnak biztosítani. Így egymást erősítve, a vendégek maximális kiszolgálása mellett, közös erővel tudják növelni ennek a csodálatos desztinációnak a vonzerejét.

Hol lehet szórólapot, információt kapni?

A pecsételéshez szükséges szórólapokat a vendégek kaphatnak minden a programban részt vevő partnernél, valamint a keszthelyi, a hévízi és a zalakarosi Tourinform Irodákban. A WoB kedvezmény rendszerről szóró részletes információk, a kedvezmények és a játék elérhetőek a www.CsodalatosBalaton.hu/wob webes felületen is, így a látogatók már az utazás előtt megfelelően informálódhatnak a desztináció nyújtotta lehetőségekről, előre megtervezve a nyaralást a látogatóhelyek programba történő beiktatásával.

A konkrét kedvezmények felsorolása

Azt követően, hogy az első helyszínen a látogató megvásárolta a teljes árú belépőjegyét, jogosulttá válik az összes többi helyszínen a kedvezményekre, amennyiben magával viszi az első helyszínen már lepecsételt szórólapját.

A kedvezmények a következők lehetnek:

  • Hévízi Tófürdő: 20% kedvezményt biztosít az egész napos Tófürdő belépőjegyének árából egész évben, egy alkalommal maximum 5 fő együttes jegyvásárlása esetén.
  • Zobori Élménypark: 20% kedvezményt biztosít a kalandjegy árából egész évben, egy alkalommal maximum 5 fő együttes jegyvásárlása esetén
  • Helikon Kastélymúzeum: 20% kedvezményt biztosít az összes kiállításra szóló kombinált belépőjegyének árából, egy alkalommal maximum 5 fő együttes jegyvásárlása esetén.
  • Balaton-felvidéki Nemzeti Park: 20% kedvezményt biztosít családi jegyének árából
    egész évben, egy alkalommal, maximum 5 fő részére a Kis-Balaton Látogatóközpontban, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban, továbbá a Vörsi Tájháznál.
  • Zalakarosi Fürdő: 20% kedvezményt biztosít a felnőtt és a diák belépőjegy árából egész évben, egy alkalommal maximum 5 fő együttes jegyvásárlása esetén.

Részletek itt!

A nyereményjáték a képre kattintva elérhető!

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!