Olaszrizling lett idén Hévíz Város Bora

Az idei évben a korábbi hagyományoktól eltérően a VII. Hévízi Borünnep nyitónapján került sor Hévíz Város Borának megválasztására.

Olaszrizling lett idén Hévíz Város Bora

  • 2018-ban ismét a Decsics Pincészet győzedelmeskedett a Hévíz Város Bora választáson, a 2017. évi Olaszrizling borával.
  • Selection kategóriában a Papp és Fiai Pincészet, szintén 2017-es Olaszrizling bora nyert.
  • A borbíráló Bizottság nagy elismerését vívta ki a Cseri Pincészet 2017-es Rajnai Rizling bora, amelyet most első alkalommal különdíjjal jutalmaztak.

A Festetics György Művelődési Központ szervezésében 2018. augusztus 16-án választották meg Hévíz Város Borát, illetve sor került idén is a Hévíz Város Selection borának kiválasztására is.

A borversenyre 16 Pincészet nevezett, akik összesen 40 féle bort küldtek be a megmérettetésre. A kóstoló a Városi Könyvtárban került megrendezésre, ahol a zsűri hosszas ízlelgetés után döntötte el, mely borok lesznek az idei nyertesek.

A szakmai zsűri munkájában Dr. Kállay Miklós professzor emeritus, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke, Kulka Gábor a Balatoni Borrégió Borminősítő Bizottságának titkára, Zámbó Tibor mesterszakács, a NaturMed Hotel Carbona F&B igazgatója, Vaszily Zsolt a Da Bibere Zalai Borlovagrend kancellárja vett részt. Rajtuk kívül külsős bírálók is részt vehettek a választáson, akik 1 szavazattal járulhattak hozzá az eredményhez.

  

Végül a zsűri választása a száraz, fehér borok kategórában a Decsics Pincészet 2017-es Olaszrizlingjére esett, így ez a Reziből származó, hűtve erjesztett, friss gyümölcsös bor viselheti a Hévíz Város Bora 2018. címet.

Hévíz Város Selection bora kategóriára bármilyen fajtájú bort nevezhettek a pincészetek. Itt a zsűri hosszas újrakóstolás után végül a Papp és Fiai Pincészet októberi szüretelésű, reduktív technológiával készült, virágos illatú, gyümölcsös, enyhe mandula ízvilágú, száraz 2017-es Olaszrizlingjére mellett döntöttek.

Született egy különdíj is, amelyet a Cseri Pincészet, Cseri Barnabás 25 éves fiatal borásza alkotott. A Barni’s Riesling-je egy 2017-es félszáraz Moseli típusú, könnyű, gyümölcsös, virágos illatú, frissítő Rajnai Rizling a Panonnhalmi borvidékről.

Hévíz Város nyertes borai hamarosan elérhetőek lesznek a Hévízi Tourinform Irodában, és a legtöbb hévízi vendéglátóhelyen is.

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!