Megvalósul az átfogó tóvédelmi program

Elkezdődött az átfogó tóvédelmi program megvalósítása.

Megvalósul az átfogó tóvédelmi program

A Hévízi-tó körüli leromlott állapotú erdő- és gyepterületek rekonstrukciója, a nem honos fajok eltávolítása érdekében átfogó tóvédelmi program indul Hévízen és környezetében közel 662 millió forintos támogatásból - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Hévízen.

V. Németh Zsolt jelezte: a védett és fokozottan védett növény- és állatfajok megóvása az élőhelyek védelmével lehet sikeres. Erre szolgál az a mintegy 38 milliárd forint, amit a Környezet- és Energiahatékonyság Operatív Program (KEHOP) biztosít, és amelynek keretéből 662 millió forintot kapott a Hévízi-tó az átfogó, a tágabb térségét is érintő élőhely-rekonstrukciós programjára.
A projekt célja, hogy az élőhelyeket a lehető legmagasabb természetességű szinten állítsák helyre vízkormányzással, valamint a nem honos növény- és állatfajok eltávolításával a tó szűkebb és szélesebb környezetében. A program gazdája a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI), konzorciumi partnerként pedig részt vesz benne a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, Hévíz önkormányzata, valamint a Hévízi-tó és Felszín Alatti Vízgyűjtő Területének Környezetvédelmi Alapítvány.


Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója a részletekről szólva elmondta: a tó mintegy 60 hektáros környezetével együtt természetvédelmi terület, de a mostani program nem kizárólag a tómedret érinti, hanem sokkal inkább a környezetét, ami a Keszthelyi-hegységtől a Kis-Balatonig húzódó ökológiai egység része.
A világ legnagyobb, biológiailag is aktív, természetes tőzegmedrű termáltaván és környezetében a 2020-ig tartó program keretében gyéríteni fogják a nem honos fákat és lágyszárú növényeket - mint a bálványfa, az aranyvessző, a piros tóalma vagy az egyiptomi kéktündérrózsa -, mert ezek betelepített vagy invazív fajok. Ugyancsak ritkítani kívánják az olyan betelepített vízi állatok egyedeit, mint az ezüstkárász vagy a márványrák, amelyek ázsiai, afrikai élőhelyekre jellemzőek, de nem a Hévízi-tóra.
A Hévíz-Keszthelyi-láp gyepterületeinek rekonstrukcióját is megvalósítják Hévíz, Sármellék és Alsópáhok területén, de ingatlanvásárlás révén egy magánterületet is természetvédelmi kezelésbe vonnak. Felújítják a tó vízszintjét szabályozó zsilipeket, illetve mintegy tíz kilométer hosszan új tanösvényeket alakítanak ki a helyi természet és az élővilág bemutatására.


A fürdőkórház területén lombkorona-figyelő állomást létesítenek, a Hévízi-csatornánál pedig vízi túrákhoz szükséges infrastruktúrát is kialakítanak - sorolta a nemzeti park igazgatója.
Kvarda Attila, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója emlékeztetett arra, hogy a kórház hosszú évek óta működteti azt a monitoringrendszert, amely folyamatosan nyomon követi nem csak a tó, de a figyelőkutak vízminőségét is. A tó védelme szempontjából az előrelépéshez azonban szükséges a mostani fejlesztés, a közvetlen és a távolabbi környezet rehabilitációja.
Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), Zala megye fejlesztési biztosa elmondta: a hévízi tóvédelmi projekt része a kormány által jóváhagyott Balaton programnak is. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország egyik legértékesebb kincse a Hévízi-tó természeti és turisztikai értelemben egyaránt.


Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a város önkormányzata 15-20 éve indította el a tóvédelmi programját, az éves költségvetéséből minden évben áldoz természet- és környezetvédelmi feladatokra. A Hévízi-tó és az arra épülő gyógyászat ugyanis az alapja a város sikereinek, enélkül egyszerűen nem létezne a turizmus - szögezte le a polgármester.

Kapcsolódó cikkek


Töltse E-bike-ját a hévízi Tourinform irodában!

Töltse E-bike-ját a hévízi Tourinform irodában!

2019. július 11. 10:51

A Balatoni Ebike Töltőhálózat új tagjaként, immáron a hévízi Tourinform irodában is lehetőség nyílik az elektromos kerékpárok töltésére.

Már csak 10 napig adható be a 2020-as Minőségfejlesztési Pályázat

Már csak 10 napig adható be a 2020-as Minőségfejlesztési Pályázat

2020. február 18. 11:37

A hévízi magánszállások Minőségfejlesztési Pályázatai sorra érkeznek a Hévíz TDM Egyesületéhez, amelynek a beadási határideje 2020. február 28.

Beköszöntött az ősz, de Hévízen továbbra is színes programokkal várjuk Önöket!

Beköszöntött az ősz, de Hévízen továbbra is színes programokkal várjuk Önöket!

2018. október 01. 14:56

Októberben is rengeteg koncerttel várjuk a Hévízre látogató vendégeinket, melyek garantált szórakozást nyújtanak az őszi hidegben is!

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!