Hungarikumok - konferencia, kiállítás, bemutatók a városházán

Pályázati támogatással, a Hungarikum Programiroda koordinálásával és az önkormányzat közreműködésével tartottak két napos konferenciát városunkban.

Hungarikumok - konferencia, kiállítás, bemutatók a városházán

A Hungarikum Konferencia szervezője, Miklós Beatrix, a Hungarikum Programiroda vezetője elmondta: a találkozó célja, hogy Hévíz és a környező települések értékeinek helyi, régiós és országos szintű megismertetésére adjanak lehetőséget. Ezt emelte ki köszöntőjében Papp Gábor, Hévíz város polgármestere is, hangsúlyozva: magának Hévíznek is bőven van mivel büszkélkednie, sőt a helyi értékek felkutatásában, lehetőség szerint helyi védettségűvé nyilvánításában értéktár bizottság is közreműködik, s a konferencia kiállítói azt is bizonyítják, hogy a környékbeli települések is számos szellemi, kulturális és egyéb kincset tudnak felmutatni.

A konferencián részt vett és előadást tartott Szakáli István Loránd hungarikumokért felelős helyettes államtitkár. Nyitó előadásában beszélt a 2012-ben elfogadott hungarikum törvényről, a nemzeti értékpiramisról, és bemutatta annak a folyamatát is, hogy miként juthat el egy helyi érték, helyi termék a hungarikum cím megszerzéséig. Rámutatott: az értékek feltérképezése és összegyűjtése nem csak a helyi és térségi közösséget és az identitást erősíti, de szerepük van a települések jövőjében és a turisztikai vonzerejük növelésében is.

A konferencián Kepli József János alpolgármester előadást tartott Hévízről, bemutatva a Hévízi-tavat mint gyógy-turisztikai és kulturális értéket.. A Szent András Reumakórházról, a tó gyógyhatásairól,  a tradicionális hévízi kúráról dr. Mándó Zsuzsanna orvosigazgató beszélt. Előadást tartott Hermann Katalin, a helyi értéktár bizottság elnöke és Horváth Orsolya, a hévízi turisztikai szervezet elnöke is.

Mindezek mellett az érdeklődők solymászattal, íjászattal, Békés megyei értékekkel és ízekkel ismerkedhettek, s megtekinthették Szigeti Edit fotókiállítását is.

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!