A hévízi önkormányzatnál is megértik és támogatják a járvány elleni védekezés miatt meghozott kormányzati lépéseket. A város ugyanakkor várja már azt a pillanatot, amikor újraindulhat a turizmus, az érdeklődés a vendégek részéről jelenleg is folyamatos, ezért azt remélik, hogy júniusban legalább a belföldi vendégforgalom elindulhat.
Hévízre levetítve más egyéb bevételi csökkenésekkel együtt, illetve a védekezésre fordított összegekkel, valamint számos helyen alkalmazott megszorítással együtt ez a jelenlegi állás szerint körülbelül 1,5 milliárd forintos kiesést jelent az idei évben a város költségvetéséből – mondta el Papp Gábor, Hévíz polgármestere.
- Dolgozunk a megoldásokon, hogy a város költségvetését miként hozzuk egyensúlyba. Biztosan várhatóak szigorítások, átszervezések, de az is biztos, hogy elbocsátásokkal nem számolunk, a megkezdett önerős projektjeinket folytatjuk, köztük a kamerarendszer és a parkolási rendszer fejlesztését, illetve valamennyi uniós projektünket. Programjainkkal is startra készen állunk arra az esetre, ha azok megtarthatóak lesznek – szögezte le a polgármester.
Mint mondta: az önkormányzat fegyelmezetten dolgozik a város gazdálkodásának egyensúlyban tartásáért, ehhez azonban az állampolgárok, és jelen helyzetben a szállásadók fegyelmezettségére is szükség van. Az ugyanis, hogy a vendégeknek nem kell ifát fizetniük, nem jelenti azt, hogy a szállásadóknak a vendégéjszakákat be sem kell vallani.
- A keletkezett vendégéjszakákat a szokott módon (elektronikusan vagy papír alapon) be kell vallani az adóhatóságnak továbbra is – mutatott rá Papp Gábor. – Ezt az összeget ugyanis az állam a településeknek visszautalja, tehát nagyon fontos, hogy ne okozzunk kárt a város költségvetésében.
Papp Gábor elmondta: óriási az érdeklődés a vendégek részéről Hévíz iránt, számos megkeresés érkezik a szállodák nyitásával, a hévízi programokkal kapcsolatban, ami az újraindítást illetően optimizmusra ad okot. Ahhoz azonban, hogy Hévíz a megfelelő anyagi kondíciókkal is rendelkezzen a turizmus felpörgetéséhez, egyértelműen szükség van a szolgáltatók fegyelmezettségére.
Jövőre is lesz Minőségfejlesztési Pályázat Hévízen
Hogy a város mind igényesebben szolgálja ki a vendégeit, nem mond le a magánszállásadók minőségfejlesztési pályázatának újbóli meghirdetéséről sem – mindezt H. Horváth Orsolya önkormányzati főtanácsadó mondta el. – Az idei évi pályázatok elbírálása már lezárult, folyik a támogatási szerződések megkötése. Közel 110 magánszállásadó élt a lehetőséggel. Az önkormányzat jövő évre is kiírja a pályázatot, változatlan keretösszeggel. A szállásadók azonban nem az idei évi, hanem a 2019-es vendégforgalmuk után igényelhetnek támogatást, hiszen nem volna korrekt az idei forgalmat alapul venni – mutatott rá a főtanácsos.