Bringázz a Balatonnál az év minden napján

Ismét itt a tavasz, még többen vágyunk a szabad levegőn való mozgásra. Kerékpártúrára a tavaszi és az őszi időszak a legkellemesebb, bár ez az a sport, amit akár egész évben lehet űzni.

Bringázz a Balatonnál az év minden napján

Sőt a kerékpározás több, mint sport. Kerékpárral felfedezni a világot más dimenzióba repít, kikapcsol, ökotudatos és egészséges is.

A Balaton körüli kerékpáros út már több, mind 15 éve elkészült, a rendszeresen kerékpározók már garantáltan körbetekerték a magyar tengert és picit távolabb a parttól új kihívások felé is kacsingatnak. Erre keresett és talált megoldást a Magyar Kerékpáros Szövetség, akik már több éve dolgoznak a BB365 projekten, melynek eredményét ma már minden kerékpáros élvezheti.

Mi is a BB365?

A rövidítés egyszerű Balaton Bike 365, azaz az év mind a háromszázhatvanöt napján élvezhetitek a Balaton kerékpáros szolgáltatásait. A projekt keretében kitáblázásra került 800 km kerékpáros útvonal, azaz négyszer olyan hosszú szakasz, mint amivel körbetekerhető a Balaton. Negyvenöt útvonal különböző tematikában került kialakításra, melyhez komplex új táblarendszer is készült. A Festetics-örökségre épülő túrakörök például betűvel és bordó színnel lettek kijelölve. A körtúrákat egyébként is mindig betűk jelölik. A számok, amennyiben háromjegyűek helyi jelentőségű kerékpáros útvonalat jelölnek, a kétjegyűek nemzeti kerékpáros útvonalhoz csatlakoznak, az egyszámjegyű jelölések pedig a nemzetközi kerékpáros útvonalat jelzik. Félreértés ne essék az új útvonaljelölések nem minden esetben kiépített kerékpárutat jelentenek, lehet földút vagy kisforgalmú mellékút is a választott túraútvonalon. Erre is jó a BB365 projekt keretében elkészült weboldal, illetve az Applikáció, ami ingyenesen letölthető a Google Play áruházból, illetve az APP Store-ból.

A BB365 mobilalkalmazást a Magyar Marketing Szövetség a tavalyi évben az Év Applikációja díjjal tüntette ki. A kerékpározás szerelmesei 7 nyelven tervezhetik túráikat a Balaton körül.

A projekt keretében kialakításra kerül három kerékpáros központ – Keszthelyen, Balatonfüreden, és Balatonföldváron. Ezekben a központokban lehet majd kerékpárt bérelni vagy szervezett kerékpártúrát foglalni, továbbá lesz „sárgaangyal”, azaz kerékpármentő szolgáltatás is.

Mire jó a BB365 alkalmazás?

Ugyanúgy készíthetsz kerékpártúra tervet, mint a Google útvonaltervezőjében, azonban itt a kerékpárosok számára járható útvonalakat látod. Mind az ajánlott túraútvonalaknál, mind a saját terveknél látod az útvonal minőségét (kerékpárút, közút, földút), és a szintemelkedés is könnyedén végkövethető. Kereshetsz az ajánlott útvonalak között az alapján is, ha családdal túrázol vagy kemény mountain bike kört tervezel lenyomni. Lehetőséged van a túraútvonalat értékelni és továbbajánlani másoknak is.

A piktogramokon láthatod a nevezetességeket, mint várak, kilátópontok, múzeumok, templomok. Pár soros ismertető alapján könnyen tervezheted, melyik nevezetességet szeretnéd megnézni a túra során. Emellett nagyon sok hasznos információt is találhattok, sőt rá is kereshettek szálláshelyekre, éttermekre, szervízpontokra vagy vízvételi pontokra az útvonal mentén.

Keszthelyi-hegység körtúrák

Keszthelyről induló túrákra  Hévízről – ahol a világ legnagyobb fürödhető termáltava is található-  a Balaton fővárosát összekötő mindössze hat kilométeres  kerékpárúton könnyen tudtok rácsatlakozni.

Festetics túrakörök

  • Festetics családi túra, jelzése bordó A. Ajánlott kisgyermekes családoknak is. Táv 14 km, szintemelkedés 130 m, menetidő kb. 1 óra
  • Festetics emléktúra, jelzése bordó A kiegészítve bordó B-vel. Táv: 22 km, szintkülönbség 190 m, menetidő kb 2 óra
  • Festetics örökség túra, jelzése bordó B kiegészítve bordó C-bel. Táv 31 km, szintkülönbség 190 m, menetidő kb. 2 óra
  • Festetics panorámatúra, jelzése bordó C kiegészítve bordó D-vel. Táv 36 km, szintkülönbség 365 m, menetidő kb. 3.5 óra.

Kis Balaton körtúrák

További túrák

 

A 45 ajánlott túraútvonal majdnem fele a Hévíz-Keszthely térségben található. Az útvonalak igazán változatosak, a termálfürdőktől a kilátókig, a szőlőhegyektől a lápvilágig garantáltan csodálatos természeti szépségek terelik el a gondolataidat a mindennapokról.

További információk

Hévízi Tourinform Iroda

Hévíz, Rákóczi u. 2.

Telefonszám: 06 83 540 131

E-mail: heviz@tourinform.hu

Facebook | Instagram | Blog

Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk!

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!