31-ből 5, majd 5-ből 1!

Hogy lehet egy szépségkirálynő friss, illatos, kerek, zamatos, hosszú, tiszta és mindenekelőtt száraz szőke?

31-ből 5, majd 5-ből 1!

Akár egy profi szépségkirálynő választáson az 5 legszebb közül került ki a végső győztes, aki képviselheti Hévízt egy éven át!

Nemes „hölgyek”

Július 22-én Hévízen egészen különleges hölgyek mérték össze szépségüket, hiszen a nyári vacsorák elengedhetetlen kísérői, a hűsítő fehér borok közül válogatott a főleg férfiak alkotta zsűri. Elegáns Chardonnay-k, franciás Sauvignon-ok, friss Rizlingek, misztikus Zenitek, félvér Cuvék, fűszeres Cserszegiek, Biankák, Leánykák és még Kövidinkák is megmérettettek a borválasztáson, hogy kiderüljön ki viselheti 2020-ban a Hévíz Város Bora címet.

Kötelező paraméterek

Már az előválogatásnak is komoly feltétele volt, hiszen csak a Magyarország Új Bora verseny aranyérmes boraival nevezhettek a borászatok. Végül 12 borvidék 31 különböző bora mérette meg magát a szavazáson. A fenti feltétel mellett további 2 feltételnek is meg kellett felelni: fehér és száraz borral lehetett csak nevezni. A 4. jellemző már az országos verseny miatt is adta magát, hiszen minden „szép lány” 2019-es évjáratot képviselt.

A szakmai zsűri munkája

A 31 tételes borsort a délelőtti órákban egy 5 tagú szakmai zsűri pontozta végig, nem kevesebb, mint 100 pontos bírálati szempont szerint. A borok minőségét jól mutatja, hogy egyetlen bor sem ért el 88-nál kevesebb pontszámot.

Az 5 fős szakértői zsűrit Nyitrainé Dr. Sárdy Diána Ágnes borszakértő, Dr. Brazsil József, ny. egyetemi docens, borász, Viniczai Sándor borászati lapok szakújságírója, Vaszily Zsolt a Da Bibere Zalai Borlovagrend kancellárja és Dr. Kállay Miklós Emeritus professzor, az MBA (Magyar Bor Akadémia) tiszteletbeli elnöke alkották. 2 órás munkájukat követően Dr. Kállay Miklós a zsűri elnöke hirdette ki, az 5 legmagasabb pontszámot elért borok listáját.

Az 5 utolsó fordulós tétel

  • Fodorvin Családi Pince-Aszófői Olaszrizling
  • Kányaváry Borbirtok-Krónika-Chardonnay
  • Kányaváry Borbirtok-Üstökös-Olaszrizling
  • Paulus Molnár Borhár-Paulus Gold Sauvignon Blanc
  • Paulus Molnár Borház-Paulus Gold Olaszrizling

És íme a győztes!

Délután aztán hévízi szállodák F&B menedzserei és étteremvezetői, vendéglátásban és a hévízi vendégkör ízlésében is jártas szakemberek, összesen 11-en kóstolták meg a már kiválasztott 5 jelöltet. Szempontjaik között szerepelt, hogy a bor zamatos és friss legyen, kellemes illatával és szép színével csábítsa el a vendégeket. Bátran ajánlható és élvezettel fogyasztható legyen könnyű nyári esték vacsorái mellé és után akár hölgyek, akár urak számára.

A legtöbb szavazatot végül a Kányaváry Borbirtok Krónika névre keresztelt, 2019-es évjárató, száraz fehér, chardonnay bora nyerte el.

“A krónikák megőrzik annak a kornak a szellemét, amikor írták őket. Ezzel a kivételes
chardonnay-val palackba zártuk a mi történetünket, ha kinyitod, hozzáíródik a tiéd is.”

A Kányaváry Borbirtok

A kánya, mint csodás ragadozó madár ezt a légies égi szárnyaló, világot teremtő képzelőerőt jelképezi a vár az érintetlenséget, az elszakadást, a védelmet és a család, a föld stabilitását. A Kányaváry Borbirtok névben tehát a bor nemességére jellemző patina, a szárnyaló képzelet és a föld szeretete egyszerre van jelen. Boraik készítésénél is ezt a szellemiséget kívánják megvalósítani, tehát a hagyományokon alapuló, mégis szárnyaló, lendületes jelleget.” – Szabadics Zoltán tulajdonos, szőlész-borász, családapa

Itt vegye vagy kóstolja meg!

Hévíz Város Borát jelenleg címkézik, ezzel a címkével!

A bor maga a Borház kínálatában már megtalálható, de augusztustól az kiegészítő címkével ellátva akár a Hévízi Tourinform Irodában is megvásárolhatóvá válik. E mellett, bár a bor csak korlátozott számban érhető el, a legtöbb hévízi vendéglátóhely igyekszik majd borkínálata között szerepeltetni.

Maga a Kányaváry Borbirtok az augusztus 20-23-i, hévízi Bor és GasztroKorzó rendezvény vendégborászaként lesz jelen Hévízen, így lesz lehetőség kóstolni, fogyasztani és vásárolni is a borból a 4 napos rendezvényen.

 

Kapcsolódó cikkek


TESZEDD! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért

TESZEDD! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért

2019. március 08. 11:49

Hévíz is akciócsoportot indít!

Hősképzés a hévízi Tourinform Irodában

Hősképzés a hévízi Tourinform Irodában

2019. február 20. 11:31

Újraélesztő tréning az Országos Mentőszolgálat szakértőivel

Új elnök a Hévíz TDM Egyesület élén

Új elnök a Hévíz TDM Egyesület élén

2020. március 11. 16:08

2020. február 18-án tartotta közgyűlését a Hévíz TDM Egyesület.

Hévíz.hu ajánlatai


Hírlevél feliratkozás

Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!