Tárolt adatok:
cím: A fürdőkultúra fejlődése
lead:
tartalom: + 1 A hévízi fürdő története Mint ahogy azt a történelmi emlékek bizonyítják, Hévíz már a rómaiak idejében is ismert volt. A vizet leginkább mindennapi tevékenységük során használták, mégpedig a bőr megmunkálására (páholásra). A hévízi tó gyógyerejéről, csodatevő erejéről az akkori időkből, egy legenda mesél. A hévízi fürdőkultúra és az egyedi gyógyító terápiák kialakulása gróf I. Festetics György nevéhez fűződik, aki az 1795-től kezdte el a tavon a fürdőfejlesztést. A tó mellett egy fürdőtelepet hozott létre, ami főként a helyi parasztság körében volt népszerű. Majd a fürdőnek és a melegvíznek mind nagyobb híre ment, egyre távolabbról is érkeztek a gyógyulni vágyók. Több mint 100 év elteltével (1905-ben) a fürdő haszonbérleti joga átkerült a keszthelyi Reischl Vencel sörgyáros tulajdonába, aki folytatta a már megkezdett fejlesztéseket. Ennek eredményeképpen a Hévíz fürdő már országos hírre tett szert. Amit a Festeticseknek köszönhetünk - gróf I. Festetics György, aki a tóra az első fürdőházat építtette szabályzatot is készített a fürdőről - 1795-ben nem csak a fürdőtelep épült ki, de még nyári mulató és "angliai sétálókert" is létesült a tó körül - 1858-ban 23 hektárnyi parkot telepítettek az akkori Hévíz-dombon - 1870-ben új épületek kerültek a tóra: tükörfürdőkkel, társalgóteremmel, vetkőző kabinokkal, a nyugati parton pedig földszintes szálló-épüeletek - 1871-ben felépült az első emeletes ház (Hetes Ház) Hévíz fejlődése töretlen volt, és a fejlődés napjainkra is jellemző. Hévíz hírnevét azonban nemcsak a gyógyvíz vitathatatlan ereje öregbítette, hanem híres hévízi orvosok is megalapozták a település hírét. Dr. Moll Károly orvos, a súlyfürdő feltalálója világhírű lett találmányával. Az utóbbi idők fürdőfejlesztései az itt gyógyuló betegek ellátás-színvonalának növelését célozták meg. A Tófürdő rekonstrukciója során felújították a fürdőépületeket és megváltozott a hasznosítási funkció is. A tó közepén lévő téliesített épületből az öltözők kikerültek a déli, illetve a nyugati oldalon lévő bejáratokhoz, ezáltal a tó közepén egy 2 500 négyzetméteres fürdőház jött létre. Hévíz legfőbb vonzereje kétségkívül az egyedülálló gyógytó és a benne rejlő gyógyító erő. Napjainkban azonban nem lehet elkerülni a 35-50 év közötti korosztály megnyerését szolgáló, kínálatbővítő modernizációt. A Tófürdő legutóbbi rekonstrukciója során új parti épületet építettek,benne élménymedencét, szaunablokkot, masszázsklinikát, többféle kezelőt, öltözőket, vendéglátó-ipari egységeket és egy is konferenciatermet is kialakítottak. Ezt követően megépült az új épületrész, mely négycsillagos szállodai szintnek megfelelő szolgáltatásokat nyújt: a háromszintes fogadóépületben wellness részleg (szauna, gőzfürdő, jégfürdő, sóbarlang, medencék), modern vendéglátóterek és terápiás részleg (hidroterápia, masszázs, szépségszalon, iszapkezelők, mozgásterápia) várják az idelátogatókat. Szauna és korszerű masszázsszobák épültek a rekonstrukció részeként, továbbá bővült az öltözők és pihenőterek kapacitása is. A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően Hévíz nemcsak megőrizheti, hanem meg is erősítheti helyét, mint a hazai és nemzetközi gyógy-idegenforgalom egyik legnépszerűbb központja. Hévíz a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően megfiatalodik, képes kielégíteni mind mai törzsvendégei, mind az egyre nagyobb számban idelátogató fiatal, családos vendégek legkülönfélébb igényeit. Kíváncsi a tóra? Nézzen körül 3D túránkban! Tudta Ön, hogy már az újkőkorban, 7500 évvel ezelőtt is éltek emberek a város környékén? a régészeti leletek közt talált Krisztus előtt 1. századból származó kelta edény latin "Da Bibere" felirata azt jelenti "Adj innom"? a tótól északra két római kori, Jupiternek szentelt oltárkő is előkerült? az Árpád korban királyi várszolgák laktak a Hévízi tó körül? a Hévíz név először egy 1328. március 28-án kelt oklevélben tűnt fel először?
title: A hévízi fürdőkultúra fejlődése
description: Fürdőfejlődés a rómaiaktól a 21. századig Hévízen.
címkék: ;Egészség;Fejlesztések;Festetics Fürdő;Flavius;Gyógyászat;Hévízgyógyfürdő;
fókusz kulcsszó:
szinoníma címkék: