Tárolt adatok:
cím: Májusi eső aranyt ér
lead: Szól a mondás, reméljük, hogy a májusi programeső is aranyat fog érni. Majálisok, pünkösdi programok és a kettő közti időt kitöltő koncertek, kiállítások, gyerekprogramok sora vára arra, aki májusban Hévízre vagy a környékre érkezik. Egy helyre gyűjtöttük az év ötödik havának környékbeli programjait. Lássuk!
tartalom: + 1 Hévíz A világ legnagyobb termáltavának városában hagyományosan a város napjával kezdik a májust, majd az állandó piac, mozi, ballon, orgona és séták mellett számos gasztronómiai, irodalmi, spirituális, mozgásos és persze zenés eseményeket kínál a város. Különleges és egyedi programnak ígérkezik a Holdfényfürdő a Hévízi-Tavon, amely idén elsőként május végén kerül megrendezésre. Több napos program lesz a Pünkösdi Piknik, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt találnak számukra megfelelő szórakozási lehetőséget. HÉVÍZEN állandó programok: minden kedden, csütörtökön, szombaton Termelői Piac minden hétköznap Gerincmobilizáló torna és Egyensúlyfejlesztő torna előzetes bejelentkezés alapján, minimum 6-8 fő: Segway túrák Fontana Filmszínház vetítések: aktuális moziműsor előzetes bejelentkezés alapján március végétől Hőlégballonos sétarepülés szerdánként Orgonakoncertek Teleki Miklóssal vezetett tematikus séták Hévízen! Május 1. Város napja Május 4. Négykezes vacsoraest a Liget Royalban Május 11. Egészségnap újratöltve a Hotel Európa Fit-ben Május 12. Kovászos kenyérkészítő workshop Május 13. Spirituális kör Május 17-20. Pünkösdi Piknik Május 17. Holdfényfürdő a Hévízi-tavon Május 18. IV. Bio és gyógynövény Weekend Május 26. Hősök és Áldozatok Napja Május 26. VI. Hévízi Futófesztivál Május 27. Író-olvasó találkozó Keszthely A Balaton fővárosában sem lesz hiány programokban. Nagy hangsúlyt kapnak a színházi és a zenei műsorok és persze számos kiállítás várja a városba látogatókat a vezetett séták mellett. Kiállítások: 125 esztendő – múzeumtörténeti kiállítás Bőrmunkák régen és most Stand' Art - Kanizsai Képző- és Iparművészek Egyesületének csoportos kiállítása Gyöngyfűző szakkör kiállítása A Magyar Földrajzi Társaság vándorkiállítása és Bulla Béla emléktárlat Üveg PArt – Ahogy a fény életre kel Vezetett séták - Fasorok Városa Május 1. Jóga Majális a Városi Strandon Május 4. Anyám az őrületbe kerget Május 5. Micimackó meséi Május 6. Bábos műhely 2. Május 7. Márai Sándor: Kaland Május 9. Üveg PArt – Ahogy a fény életre kel Május 10. Jakupcsek Gabriella – A napos B oldal Május 14. Ki Mit Tud? - Idősek Kulturális seregszemléje és „nagyi sütije” verseny Május 18-19. I. Pünkösdi fesztivál Május 22. Savaria Szimfonikus Zenekar Május 23. Tavaszköszöntő bál Május 25. Korolova (UA) Gyenesdiás Az ötcsillagos strandokkal büszkélkedhető Gyenesdiáson majális, gyógynövények, májusfa kitáncolás, piac várja az érdeklődőket májusban. Május 1 FIÉK-Majális (Festetics Imre Élményközpont) Május 4. BIANCHI Gyenesdiás Gravel kupa (Festetics Imre Élményközpont) Május 10. Zöldmanó a malomban – kötetbemutató Wágenhoferné Pohl Magdolna füvesasszonnyal (Községháza) Május 11. Tavasz a Malomban – Tematikus gyógynövény napok: Lányok, asszonyok, NŐK és gyógynövények (Festetics Fűszerkert és Herbárium) Május 17. Lénárd Gábor kiállítása (Községháza) Május 18. VADLÁN 8 terepfutó és terepkerékpáros verseny (Nagymező) Május 21. HolddalaNap lemezbemutató koncert (Községháza, Pásztorház udvara) Május 25. Májusfa kitáncolás és Gyermeknapi muri (Piac) Május 26. Nyárváró evezés a Kajaksziget csapatával (Diási Játékstrand) Május 31. Szezonkosár Bevásárlónap a Gyenesdiási Piacon Május 31. – június 2. Tavasz a Malomban – Tematikus gyógynövény napok:“Bű-bájoló” – Gyógynövénytábor felnőtteknek (Festetics Fűszerkert és Herbárium) Vonyarcvashegy Ahogy tovább haladunk a Balaton északi partján, Vonyarcvashegyen és Balatongyörökön visz az utunk. Ha épp jól időzítünk akkor palacsintázhatunk vagy éppen pünkösdöt ünnepelhetünk de kiállítások és zenei művészeti programok is lesznek szép számmal. Május 3. Anyák Napja Május 11. Madarak és fák napja Május 17. Szépkorúak köszöntése Május 18. Csintalan Palacsinta Jótékonysági Fesztivál Május 26. Vonyarcvashegyi Gyermeknap és Strandnyitó Balatongyörök Május 2. Balatongyörök anno – kiállítás a település múltját bemutató régi fotókból Május 4. Túra a Szent Miklós-forráshoz Május 9. Tudod mit nézel? – „A festészet nővére” – A zene ábrázolása: Kardos Laura előadása Május 16. Megújulás a (környékünkön megtalálható) késő tavaszi, kora nyári gyógynövények erejével – 2. rész Május 18-20. Pünkösdi szezonnyitó napok Május 18-29. Szépkezű Györökiek kiállítás Május 18. Hungarikum és Kézműves Vásár a Becehegyért és Paphegyért Egyesület BÉPE Balatongyörök szervezésében Május 23. 500 év zenéje – zenei időutazás Varga Endrével: a klasszikus kor zenei remekművei Május 26. Becehegyi Kápolna búcsúja Szentháromság ünnepén Május 26. Gyereknap Május 31. Art Piknik: egy város újabb titkai – budapesti legendák, legendás budapestiek További információk Hévízi Tourinform IrodaHévíz, Rákóczi u. 2.Telefonszám: 06 83 540 131E-mail: heviz@tourinform.huFacebook | Instagram | Blog Jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánunk!
title: Májusi eső aranyt ér
description: Szól a mondás, reméljük, hogy a májusi programeső is aranyat fog érni. Majálisok, pünkösdi programok és a kettő közti időt kitöltő koncertek, kiállítások, gyerekprogramok sora vára arra, aki májusban Hévízre vagy a környékre érkezik. Egy helyre gyűjtöttük az év ötödik havának környékbeli programjait. Lássuk!
címkék: Program;Programajánló;Hévíz;Környék;Koncert;Kiállítás;Fontana Filmszínház;Hévízi Séták;Vezetett túra;Hévízi Termelői Piac
fókusz kulcsszó:
szinoníma címkék: