Tárolt adatok:
cím: Január általában csendesen telik Hévízen is, de azért ilyenkor sem maradunk program nélkül
lead: Azok, akik az év első hónapjában Hévízen járnak, kicsit csendesebb időszakra számíthatnak. Ilyenkor a nyugalomé a főszerep, de azért érdemes körbenézni, mit lehet Hévízen és a környéken januárban csinálni.
tartalom: + 1 Íme a programkínálat: Minden hétvégén indulnak kenu-, és SUP túrák a Hévizi-patakon, egy olyan program, ami az egész család számára élményt ad. A kenutúrák már több, mint 20 éve indulnak a Hévízi-zsilip mellől. Az útvonalon egészen Fenékpusztáig tudtok evezni. Az evezést több szervező csapatnál is le tudjátok foglalni. A túrák a Balaton-felvidéki Nemzeti Park engedélyével zajlanak, a részvevők száma korlátozott, ezért érdemes időben foglalni. Hévízi Túrák: Vezetett séták Hévízen januárban is lesznek. A téli hónapokban igazán népszerű és hangulatos a Forró élmények fáklyás séta, amely során a sötét párába öltözött város és a környék misztikus történeteivel ismerkedhettek meg. Időpontok péntekenként: január 14. 21. és 28. 16:00 óra. Találkozó a Tourinform iroda előtt. Előzetes bejelentkezés szükséges: heviziturak.hu Minden hónap második vasárnapján minőségi és finom büfékínálattal kényeztetheted magad a Hotel Európa fit Sunday Brunch programján. Időpont: január 9. 12-15 óra között. Foglalás: sales@europafit.hu | +36 83 501 149 Január 28-án 19:00 órától dr. Besenczi Árpád Jászai díjas színművész előadásában láthatjátok A helység kalapácsa c. előadást. Az esemény asztalfoglaláshoz és a’la carte ételfogyasztáshoz kötött. Asztalfoglalás: +36 83 900 125 vagy bistro@bonvital.hu A Hévízi Termelői Piacon hetente két alkalommal csütörtök délután és szombat délelőtt jó minőségű helyi termékeket vásárolhatsz a helyi termelőktől. Január 20-ig még látogatható a Belvárosi Múzeum Retro játék kiállítása. Napi rendszeres sportprogramok: spinning, jóga, zumba, köredzés Hévízen a Dombföldi úton található BÁZIS-on Torsa Dani csapatával. Ha kihívásra vágysz, családi vagy csapatépítő programot szervezel, akkor időjárástól függetlenül a Bobo Fun Parkban, vagyis egy valódi Adrenalin Arénában találsz próbatételt. Szerdánként a belépőjegyeket 20% kedvezménnyel vásárolhatjátok meg. Január 23-án pedig családi vagy baráti társaságok nevezhetnek a Téli Kupa versenyen, amelyen az élmények mellet értékes ajándékok is várják a résztvevőket. Kirándulási lehetőségek Hévízen és környékén egész évben. Nordic Walking túrák Hévíz környékén Papp Anikóval. Ha épp nem szállodában szálltál meg, wellness-lehetőséget akkor is találsz bőven a Tófürdő Festetics Fürdőházában és több hévízi szállodában is lehetőséged van napi jeggyel fürdőzni. Kattints ide a bővebb információkért. A környék kulturális programjai: Január 10.-február 28. között a Főúri úti kalandok kiállítás 20% kedvezménnyel látogatható és nyitvatartási napokon pedig 15:00 órától ingyenes tárlatvezetéssel várnak. A Pálmaház a téli hónapokban ingyenesen látogatható. Érdemes a Helikon Kastély többi állandó kiállítását is felkeresni. Gyenesdiáson január 12-én 18:00 órakor mutatják be a Ligetplex Magyar Filmnapok alkalmából az Unoka c. filmet. A filmbemutatót közönségtalálkozó követi majd. Január 25-én 19:00 órától a Keszthelyen a Balaton Színházban Aranyosi Péter Mesteremberek c. önálló estjére foglalhattok jegyet. Január 28-án 17:00 órától szintén a Balaton Színházban a Festetics György Zeneiskola növendékeinek lesz hangversenye. Szintén január 28-án 18:00 órától Gyenesdiáson a József Attila Művelődési Házban Traccsparty-n vehettek részt, amelynek során kötetlenül beszélgethettek ismert emberekkel. Január 28-i Traccspartyn a vendég Dolák-Saly Róbert. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Hévízi Tourinform Iroda Hévíz, Rákóczi u. 2. Telefonszám: 06 83 540 131 E-mail: heviz@tourinform.hu Facebook | Instagram | Blog
title: Január általában csendesen telik Hévízen is, de azért ilyenkor sem maradunk program nélkül
description: Azok, akik az év első hónapjában Hévízen járnak, kicsit csendesebb időszakra számíthatnak. Ilyenkor a nyugalomé a főszerep, de azért érdemes körbenézni, mit lehet Hévízen és a környéken januárban csinálni.
címkék:
fókusz kulcsszó:
szinoníma címkék: