A díj nagy megtiszteltetés Hévíznek, mivel a teljes egyesületi tagságnak és az itt kialakított partnerségnek és összefogásnak szól. Horváth Orsolya szerint nem csak az elmúlt év teljesítményét ismerték el ezzel, hanem azt a 10 éve indított szakmai munkát, amelynek keretében a hévízi szakemberek elhatározták, hogy közösen, szakmai alapokon építik a város turizmusát. Köszönetét fejezte ki az egyesület valamennyi kollégájának, partnerének, korábbi és jelenlegi vezetőségének a munkájáért, ami mind hozzájárult ahhoz, hogy idén ebben az elismerésben részesülhetett a szervezet.
A február 1-jei évadnyitó gálán a résztvevőket Lepsényi István gazdaságszabályozásért felelős államtitkár köszöntötte, aki többek között elmondta: a Magyar Turizmus Zrt. az elkövetkező három évben, a költségvetési forráson felül, 8,35 milliárd forintos, uniós marketingkerettel is gazdálkodhat. Az MT Zrt-nek ezen felül, a migránshelyzet negatív hatásainak ellensúlyozására 300 millió forintot biztosít a kormány.
Dolgoznak azon is, hogy a SZÉP-kártyákon "bennragadt", százmilliós nagyságrendű összeget a munkáltatók beleegyezésével valamilyen módon a turizmusba forgathassák vissza.
Szintén jó hír, hogy ebben az uniós ciklusban eddig 80 milliárd forint értékben jelentek meg pályázati kiírások, melyeket hamarosan újabbak követnek. 2020-ig 300 milliárd forint áramlik majd a turizmusba. A középpontban a kínálat fejlesztése, bővítse áll, a dedikált forrásokat kedvezményes hitelekkel is kiegészítenék.
Az évadnyitóval egy időben került a szakmai közönség elé a TOP50 címet viselő. a hazai turisztikai ágazat kiemelkedő személyeit bemutató kiadvány is. A könyvben immár harmadik alkalommal szerepel Hévíz polgármestere is. Többek között Varga Mihály, Gyulay Zsolt, Borkai Zsolt, Ruszinkó Ádám, Bánki Erik kapott helyet a kiadványban. Papp Gábor, illetve Hévíz a tavaly átadott egregyi fejlesztés, a példa értékű ifa-modell, illetve a vendégéjszaka szám ismételt, egymillió fölötti eredménye okán kerülhetett a kiemelt példák közé.