HÉVÍZ.HU / Bor és gasztronómia / Borkóstolók, Város bora

Borkóstolók, Város bora

Az egregyi borospincék világa

A fürdőváros sajátos arculatú és hangulatú városrésze Egregy. A vendégcsalogató borospincék és a szőlőhegy - az egregyi "grinzing" - tüzes boraival és magyaros ételeivel rendkívül kedvelt zöldvendéglő-övezet. Régi magyar szokás, hogy a borosgazdák pincéikbe hívják az út vándorait egy pohár borra. Ez a hagyomány itt is megmaradt, s kiegészült. A vendégbarát pincékben megízlelheti a nemzetközi ízek mellett az országhatárainkon túl is ismertté vált magyaros konyha ételspecialitásait és a borosgazdák által szívesen kínált „csemegét”, a friss házi kenyérből készült zsíros kenyeret pirospaprikával és hagymakarikával.

A falusias hangulatát megőrző hosszú ideig önálló településrész 1,5 kilométerre fekszik a város központjától. A fürdőkúrától felfrissült vendégek közül szinte mindenki ellátogat ide legalább egyszer a pihenése során, mert a visszatérő törzsvendégek élményeit hallva kedvet kapnak a jó falatokhoz és a jó borokhoz. A kiruccanást teheti gyalogosan szőlőtáblák között bandukolva, a XIII. századi Árpád kori templom mellett elhaladva, vagy a város központjából induló kisvonattal.

Az egregyi borozósor két utcácskából áll, érdemes mindegyiken végigsétálni és hangulatunktól függően betérni egyikbe, másikba. A nyári időszakban nem ritka, hogy cigányzene hallatszik ki az útra, ezzel is becsalogatva a kényelmesen sétálgató vendégeket.

Engedjen a csábításnak Ön is! Koccintson egyet Hévízre és az egészségre!

Rendszeres és szervezett borkóstolót tartanak az itt felsorolt éttermekben:

Tudta Ön, hogy:

  • a bornak gyógyhatása is van? Amely nagyrészt az alkoholnak köszönhető, ami a HDL koleszterin szintjét megemeli, az LDL-ét pedig lejjebb viszi?
  • napi 1-2 pohár bor (vörösbor) fogyasztása csökkenti a szívbetegség kockázatát?
  • borozgatással az időskori elbutulás is késleltethető, vagy megelőzhető a vörösborszőlők héjának vegyületei vérhígító flavonoidokat tartalmaznak, melyek szintén csökkenti a koleszterin szintet?

 

Hévíz Város Bora

A borválasztás a Hévíz TDM Egyesület és Hévíz Város Önkormányzata által kialakított, már hagyománynak számító rendezvény, hisz a szakmai zsűri által kiválasztott bor képviseli majd Hévíz városát egy teljes éven át. A kiválasztott, és egyedi címkével ellátott bor reprezentációs célokat szolgál, megvásárolhatóvá válik a turisták részére a Tourinform Irodában, valamint elérhetővé válik a vendégeknek a város vendéglátóegységeiben.

2018. augusztus 16-án a Festetics György Művelődési Központ szervezésében, a Hévízi Borünnep első napján választották meg Hévíz Város Borát, illetve sor került idén is a Hévíz Város Selection borának kiválasztására is.

A borversenyre 16 Pincészet nevezett, akik összesen 40 féle bort küldtek be a megmérettetésre. A kóstoló Városi Könyvtárban került megrendezésre, ahol a zsűri hosszas ízlelgetés után döntötte el, mely borok a nyertesek. 

 

Végül a zsűri választása a száraz, fehér borok közül a Decsics Pincészet 2017-es Olaszrizlingjére esett, így ez a Reziből származó, hűtve erjesztett, friss gyümölcsös bor viselheti a Hévíz Város Bora 2018. címet.

Hévíz Város Selection bora kategóriára bármilyen fajtájú bort nevezhettek a pincészetek. Itt a zsűri hosszas újrakóstolás után végül a Papp és Fiai Pincészet októberi szüretelésű, reduktív technológiával készült, virág illatú, gyümölgyös, enyhe mandula ízvilágú, száraz 2017-es Olaszrizlingje mellett döntött.

Született egy különdíj is, amelyet a Cseri Pincészet,  Cseri Barnabás 25 éves fiatal borásza alkotott. A Barni’s Riesling-je  egy 2017-es félszáraz Moseli típusu , könnyű, gyümölcsös, virágos illatú, frissítő Rajnai Rizling a Panonnhalmi borvidékről.

Hévíz Város nyertes borai elérhetőek a Hévízi Tourinform Irodában, és a legtöbb hévízi vendéglátóhelyen is. 

Keresse Hévíz Város Borát éttermekben, szálláshelyeken, ajándékboltokban és vigye hírét városunknak!

Kíváncsi az előző évek boraira is?

[2017. év bora]

Cserszegi fűszeres az Év Bora - 2017.

A borválasztás a Hévíz TDM Egyesület és Hévíz Város Önkormányzata által kialakított, már hagyománynak számító rendezvény, hisz a szakmai zsűri által kiválasztott bor képviseli majd Hévíz városát egy teljes éven át. A kiválasztott, és egyedi címkével ellátott bor reprezentációs célokat szolgál, megvásárolhatóvá válik a turisták részére a Tourinform Irodában, valamint elérhetővé válik a vendégeknek a város vendéglátóegységeiben.

A Hévíz TDM Egyesület szervezésében 2017. március 23-án, 10. alkalommal választották meg Hévíz Város Borát, illetve sor került idén Hévíz Város Selection borának kiválasztására is.

A borversenyre 51 pincészet kapott meghívást, akik összesen 22 féle bort küldtek be a megmérettetésre. A kóstoló az Egregyi Szőlőhegyen található Vilmos Pincében került megrendezésre, ahol a zsűri hosszas ízlelgetés után döntötte el, mely borok juthatnak a következő körbe.

A szakmai zsűri munkájában Dr. Szakonyi József nemzetközi borbíráló, a Magyar Borakadémia tagja, a DHSR Hévíz és Aqua szállodák igazgató főorvosa, hévízi orvosnagykövet, Zámbó Tibor mesterszakács, a NaturMed Hotel Carbona F&B igazgatója, Kreil Vilmos a Festetics kastély Balatoni Borok Borházának vezetője, Miklós János a Kis Helikon Relax Villa & Le Petit Gourmet Restaurant Hévíz tulajdonosa és Karádi Szabolcs sommelier, a Hévíz TDM Egyesület elnökségi tagja vettek részt.

Végül a zsűri választása a száraz, fehér borok közül a Decsics Pincészet Cserszegi fűszeresére esett, így ez a Reziből származó bor viselheti a Hévíz Város Bora 2017. címet.

Újdonságként idén Hévíz Város Selection bora kategóriában is lehetett nevezni, amelyre bármilyen fajtájú bort nevezhettek a pincészetek. Itt a zsűri hosszas újrakóstolás után végül a gyenesdiási Rádi Pincészet félédes Cserszegi fűszerese mellett döntött.

A Hévíz Város Bora 2017, valamint a Hévíz Város Selection 2017 kitüntetéssel ellátott borok április végétől lesznek kapható a Hévízi Tourinform Irodában, és elérhető lesz a legtöbb hévízi vendéglátóhelyen is.

 

Keresse Hévíz Város Borát éttermekben, szálláshelyeken, ajándékboltokban és vigye hírét városunknak!

[2016. év bora]

Pátria lett Hévíz Város Bora 2016

Már megvásárolható az idei év város bora, ami a Bezerics Pincészet munkáját dicséri.

A Hévíz TDM Egyesület szervezésében, 2016. február 22-én, 9. alkalommal választották meg Hévíz Város Borát. A 2014. évjáratú Pátria bor ízlett a legjobban a zsűrinek.

A meghívásos borversenyre 15 borház küldte meg összesen 23 féle száraz, fehér borát. A kostólóra  a Hotel Spa Hévíz éttermében került sor, ahol a zsűri és a jelenlévő közönség hosszas ízlelgetés után döntötte el, mely borok juthatnak a második körbe. A szakmai zsűri elnöke az idei évben is dr. Kocsis
László egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék vezetője volt. A zsűrizésben részt vett még dr. Szakonyi József nemzetközi borbíráló, a Magyar Borakadémia tagja, a DHSR Hévíz és Aqua szállodák orvosa igazgatója, Zámbó Tibor mesterszakács, a NaturMed Hotel Carbona F&B igazgatója, Kreil Vilmos, a Festetics kastély Balatoni Borok Borházának vezetője és Karádi Szabolcs sommelier, a Hévíz TDM Egyesület elnökségi tagja.

A zsűri elnöke elmondta, hogy az idei borválasztékot nagy fajtagazdagság, változatosság és kiváló minőség jellemezte, amelyből nehéz volt kiválasztani azt a bort, amely 2016-ban Hévíz városát képviseli. A döntés végül a Bezerics Pincészet 2014-es évjáratú borára esett, amely méltó képviselője lesz Hévíznek a különböző turisztikai rendezvényeken, protokoll eseményeken.

A Bezerics családban régi hagyománya van a szőlőművelésnek, borkészítésnek, és ezeknek a folyamatait mind a család végzi, koordinálja. Ennek az áldozatos munkának és a termőtáj adottságainak eredménye a Pátria is, amely Olaszrizling és Tramini fajták keresztezéséből jött létre. A Pátria bor színe szalmasárga, illata tiszta, intenzív, virágokra, gyógynövényekre emlékeztető. Száraz, testes bor, lendületes savakkal, emellett gazdag íz világát az alma, viasz, mandula, és zöld fügehatázozzák meg.

[2015. év bora]
„Gabriella” lett Hévíz Város Bora - 2015

A Borbély Családi Pincészet számára nem hozott balszerencsét péntek 13-a.

A Hévíz TDM Egyesület szervezésében, 2015. február 13-án, 8. alkalommal választották meg Hévíz Város Borát.

A meghívásos borversenyre 12 borászat küldte meg, összesen 20 száraz, fehér borát.  A vakkostolásra a Hotel Spa Hévíz Nympha termében került sor. A szakmai zsűri elnöke az idei évben Dr. Kocsis László egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék tanszékvezetője volt. A szakmai zsűriben részt vettek Dr. Szakonyi József nemzetközi borbíráló, a Magyar Borakadémia tagja, a DHSR Hévíz és Aqua szállodák igazgató főorvosa, hévízi orvosnagykövet, Zámbó Tibor mesterszakács, a NaturMed Hotel Carbona F&B igazgatója, és Karádi Szabolcs, Olaszországban végzett sommelier, a Hévíz TDM Egyesület elnökségi tagja. Az értékelésben a társadalmi zsűri is aktív szerepet kapott, hiszen a 20 tételes vakkóstolást követő összesítésnél a közönség véleményét is figyelembe véve választotta ki a zsűri azt a 6 bort, melyet a végső visszakóstolásra érdemesnek ítélt.

A 6 legkiválóbb bort a zsűri nyilvános, szakértő értékelése mellett ízlelgethette a közönség.

Dr. Kocsis László zsűrielnök elmondta, hogy olyan bor kiválasztására törekedtek, mely tükrözi Hévíz Város légkörét, és bizonyosan elnyeri majd a közönség tetszését.

Így esett a választás a Borbély Családi Pincészet Gabriella Badacsonyi Muscat Ottonel ’2014’ borára, mely a zsűri véleménye alapján harmonikus, elegáns és tartós bor, jól illik a fürdőváros hangulatához, és egyben méltó képviselője lehet Hévíznek, hiszen 2015-ben ez a bor képviseli majd városunkat turisztikai és protokoll eseményeken.

Borbély Tamás borász, a Borbély Családi Pincészet tulajdonosa elmondta, nagy öröm és jó érzés számukra, hogy idén elnyerték a Hévíz Város Bora 2015 címet. Korábban nyerték már el borukkal a  Fesztivál Bora címet is itt Hévízen, de úgy gondolja ez a kitüntetés mind a város mind a borászat számára remek marketing lehetőséget teremt.

És, hogy miért Gabriella?

A bor Borbély Gabriella, Tamás édesanyja után kapta nevét, hiszen ez a tétel az ő kedvence. A családi pincészetben az ő kezdeményezésére kezték el a muskat ottonelt száraz borként is forgalmazni a korábbi félédes mellett és mint névadó, minden évben ő döntheti el, hogy mely bort zárják a Gabriella palackba.

[2014. év bora]

2014. április 23-án 13.00 órakor került sor az immár 7. Hévíz Város Bora választásra Hévíz Város Önkormányzatának dísztermében. A borválasztásra 10 zalai vagy a Balatoni Borrégióhoz tartozó borászat kapott meghívást, melyek mindegyike legfeljebb két, a Borrégióban megtermelt, száraz, fehér borral nevezhetett. A zsűri végül sorszori visszakóstolást és egyeztetést követően a Strázsai Pincészet 2013. évjáratú Rezi Olaszrizling borát választotta az év borának, mely reményeik szerint nem csak kiváló minőséget képvisel idén, de a vendégek körében is népszerű lesz majd, hiszen egy igazán kellemes, populáris, fogyasztóbarát borról van szó.

A nyertes bor azért is különleges, hiszen Hévízhez igencsak közel, egy viszonylag kis pincészetben, Reziben termelték, és készítették el.

[2013. év bora]Bussay ESKÜVÉ lett a Hévíz Város Bor cím büszke birtokosa. 2013-ban immár hetedik alkalommal rendezték meg a Hévíz Város bora választást, az eseményre április 3-án, a Polgármesteri Hivatal konferenciatermében került sor. A minőségi száraz fehérbort bormustra keretében választotta ki az 5 fős zsűri. A 2011-es évjáratú ESKÜVÉ bor Olaszrizling és Rajnai rizling házasításából született, magas cukorfokkal szüretelik, és fahordóban érlelik. Testes száraz fehér bor.
[2012. év bora]

A Frittmann pincészet száraz Cserszegi fűszerese nyerte el a szakmai és a társadalmi zsűri tetszését a VI. Hévíz Város Bora választáson. A rendezvény 2012. március 23-án került megrendezésre a Danubius Health Spa Resort Hévíz, festői szépségű Shakespeare termében. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hisz 22 tételből kellett kiválasztani azt a bort, amely méltó módon képviseli Hévíz városát a 2012-es évben. A szakmai zsűri elnöke Dr. Kocsis László a keszthelyi Georgikon Növény- és Környezettudományi Intézet és Kertészeti Tanszékének tanszékvezetője volt, munkáját Dr. Szakonyi József, ifj. Veres János, Kocsis Lajos és Pampetrics György segítették. A Cserszegi fűszerest Bakonyi Károly állította elő az Irsai Olivér és a Piros Tramini kereszteződéséből. Reduktív technológiával készült, rendkívül intenzív gyümölcsillat jellemzi. Muskotályos jellege illatában és ízében is megnyilvánul. Zamat-gazdag, tartós ízvilággal és kellemes savakkal rendelkezik.11 °C-ra hűtve szárnyasokhoz, halételekhez ajánlják.

[2011. év bora]

A 2011-es évben március 16-án került kiválasztásra Hévíz Város Bora a NaturMed Hotel Carbona****-ban. A négycsillagos szálloda színvonalához méltóan első osztályú helyszíne volt a rendezvénynek.A borválasztásnál Baráth Zsolt egyesületi elnök vezényletével a hat fős szakmai zsűrire nehéz feladat várt, hisz a közel három órás választás során 12 pincészet 17 borából kellett a győztest kiválasztaniuk. Nem segített az sem, hogy a fináléba jutott két bor teljesen megosztotta a bírákat. A végső körben maradt félédes cserszegi fűszeres és a későbbi nyertes 3-3 szavazatot kapott.A társadalmi zsűri véleményét is kikérték az ítészek, így a szoros verseny eredménye: a Szent György-hegyi Fischer pincészet 2007-es évjáratú Badacsonyi Pinot Blanc bora kapta a Hévíz Város Bora 2011 címet. A jó hangulatú, kedélyes légkörhöz a borok sokszínűsége, a változatos illatok, zamatok mellett bordalok is hozzájárultak.A Fischer Pincészet tulajdonosa Herr Fischer - Burgenlandból származó magyar kötődésű bortermelő - 2002-ben vásárolta első birtokát Badacsonyban, mely birtok azóta 55 hektárra bővült. Földjén fele-fele arányban megtalálhatók mind a fehér és kék szőlőfajták, különösen a sauvingon blanc, pino blanc, chardonnay, pinot noir, merlot, cabernet franc. Tiszta ízű és illatú borai sikeréhez a gondos technológia is hozzájárul. A győztes pinot blanc-t íz és illatvilágában is fajtájára jellemző, gyógynövényes, citrusos aromák teszik karakteressé, palackban érlelt nemes borrá.

[2010. év bora]2010 évben március 26-án került kiválasztásra Hévíz Város Bora. Az eddigi évek tapasztalata azt mutatja, hogy a bor, mint marketing termék méltó helyet foglal el Hévíz kommunikációjában. A borválasztásnál Baráth Zsolt elnökségi tag vezényletével idén 12 tagú társadalmi zsűri foglalt helyet, melyben többek között önkormányzati képviselő, szálloda-vezető, borászati, marketing és vendéglátó szakemberek kóstolták és vizsgáztatták a 9 pincészetből érkezett 15-féle bortételt. A jó hangulatú, kedélyes légkörhöz a borok sokszínűsége, a változatos illatok, zamatok mellett a kóstolás után elfogyasztott ízletes vacsora is hozzájárult. A szoros verseny eredménye: 2010. évben Kökény Benő Cserszegi Fűszeres ’09 évjáratú bora kapta a megtisztelő Hévíz Város Bora címet. Kökény Benő egy örökmozgó, elődeit tisztelő, a földet-szőlőt alázattal szerető, mindig mosolygós borász Ceglédről. Közel 35 éve él a borok bűvöletében, állandó késztetésben a mindig új és jobb nedű előállítására, a családi vállalkozásának fejlesztésére. Számtalan arany érmes bora jelzi kivételes tehetségét, elhivatottságát a magyar bor kulturális és gasztronómiai terjesztéséért. Az általa termelt főbb fajták a cserszegi fűszeres, chardonnay, rajnai rizling, kékfrankos.
[2009. év bora]A város 2009-es borának választása 2009. március 27. (péntek) 15.00 órától zajlott a Korona Étteremben. A délután folyamán 10 borász 14 féle borából került kiválasztásra a szakmai zsűri és a megjelent tagok társadalmi zsűrijének döntése alapján a győztes bor. A szakmai zsűri elnöke Páli Lajos nyugalmazott megyei főkertész, a Da Bibere lovagrend kancellárja volt, tagjai Fölföldi Béla az Első Magyar Borház volt főborásza, jelenleg magán termelő, Dr. Dudka Antal nyugalmazott rendőr ezredes, a Police Borrend nagymestere, Zámbó Tibor a NaturMed Hotel Carbona vendéglátás igazgatója és Pampetrics György borkereskedő, a Nemzetközi Cserszegi Fűszeres Egyesület tagja voltak. A borok vak kóstolása során 5 bor maradt versenyben az első kóstolások után, majd ezek újra kóstolása után, a szoros versenybe nehéz döntést követően került kiválasztásra a Frittmann Testvérek Cserszegi Fűszeres bora, ami a Hévíz Város Bora címet viselheti. A Frittmann Testvéreket 2007-ben az év termelőjének választották, így ez a cím garantálja a minőséget.
[2008. év bora]

2008-ban a Bezerics – Németh Borház Kft. Sauvignon Blanc száraz fehér bora (2007-es évjárat) viselhette a Hévíz Város Bora címet. Második alkalommal került megválasztásra a város bora, melynek keretében idén tizenhárom bor közül választotta ki a szakmai zsűri a megtisztelő cím tulajdonosát. Míg a korábbi évben kizárólag cserszegi fűszeresekkel nevezhettek a pincészetek, addig 2008-ra szélesedett a választék.

[2007. év bora]A Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2006-os Szigetcsépi Nektár-Cserszegi fűszeres cuvée-je nyerte el a 2006-os Hévíz város bora kitüntető címet. A Magyar Csárda volt a helyszíne 2007. március 13-án annak a borkiválasztó ceremóniának, melyre az ötfős szakmai zsűrin kívül – Bakonyi Károly zsűrielnök, Bernáth Tibor hévízi hegyközségi elnök, Kaszás Géza színművész, Niszkács Miklós, a Vendéglátás folyóirat főszerkesztője és Panpetrics György borkereskedő – a Hévíz Turizmus Marketing Egyesület tagjai vettek részt. Mivel az egyesület már korábban döntött arról, hogy kizárólag Cserszegi fűszeres borokat kíván versenyeztetni, a bíráknak viszonylag könnyű dolguk volt: a fajta legjobbját kellett megtalálniuk.Bakonyi Károly zsűrielnök, akit a Cserszegi fűszeres atyjaként szokás említeni, bevezetőjében a fajta jellemzőit, s az általa 1960-ban az Irsai Olivér és a Tramini keresztezéséből létrehozott oltvány „kálváriáját“ taglalta. Mint mondta, hosszú évek teltek el a fajta bevezetésével, megkedveltetésével, ám az 1982-es országos elismerés után már saját útját járta ez a szőlőfajta. Ma pedig a Cserszegi fűszeres ott van az első tíz legkedveltebb borfajta között. S ha már ezt tudjuk, akkor egyáltalán nem meglepő, hogy a versengő pincészetek az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek ez alkalomból Hévízre.A nyertes a Csepel-sziget középső részén található szigetcsépi Gál Pincészet lett, amely a 2006-os Nektár-Cserszegi fűszeres cuvée-jét versenyeztette.„A címért versengő pincészetek a pályázati kiírásnak megfelelően Cserszegi fűszeresekkel nevezhettek. A fajtaválasztásnak több oka is volt. – Magyarországon nagyon népszerű, s ráadásul a térségünkben kikísérletezett fajtától van szó, hiszen Bakonyi Károly nemesítette, aki egyben a zsűri elnöke – ismertette Baráth Zsolt, aki az egyesületben a gasztronómia szakterületének felelőse. Az ország különböző tájairól neves pincészetek küldtél el boraikat. Sok zsűrinek voltam már tagja, de ilyen egyhangú döntést még sosem hoztunk. Egy nagyszerű Nektár-Cserszegi fűszeres cuvée-t választottunk Hévíz Város Borának – ismertette az eredményt Bakonyi Károly szőlőnemesítő, a zsűri elnöke. – Igazán különleges eseményben volt részem, hiszen az általam kikísérletezett fajtákat kóstolhattam egymás után, bizonyságot szerezve arról, hogy egyetlen fajta milyen sokszínű tud lenni.

 

Megosztás
HÉVÍZI SZÁLLÁS ÉS AKCIÓ KERESŐ
1-25   26-50   51-75   76-100   101-125   126-150 >>
KÓSTOLJA MEG!
  • Hírlevél
  • Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!