A hévízi gyógyászati, terápiás kezelések, gyógykúrák kiinduló alapja a fürdőkúra, de emellett több olyan egyedi gyógyterápiás kezelést is ki kell emelni, mint például az iszappakolás, a híres súlyfürdő, a gyógymasszázsok, valamint az ivókúra.
A víz gyógyító kincseit a természetes környezet adta gyógyhatások egészítik ki és teszik komplexé. Vagyis a tó körüli zöldellő fák, a kipárolgó gőz, mely mintegy sapka terül el a tó fölött, együttesen fejtik ki hatásukat.

A hévízi kúra javasolt időtartama 2 hét, természetesen ennél rövidebb vagy hosszabb idejű kúra igénybevétele is jellemző a vendégek körében. Az egy-vagy többhetes tradicionális hévízi gyógykúra a szakorvosi, általában reumatológus vizsgálattal kezdőik, amit aztán kiváló szakemberek által végzett kezelések igénybevétele következik.
Hévíz terápiás kezelései között a mechano-, balneo- és fizikoterápiás kezelések min-mind megtalálhatóak és együttes alkalmazásuk komplexen fejti ki hatásukat.
A gyógytó kezelője és működtetője a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht, mely szolgáltatások egész sorát kínálja a látogatóknak. A hévízi kezelések nem csak pillanatnyi javulást eredményeznek, hanem hónapokra megakadályozzák a fájdalmak kiújulását.

Javallat (indikáció)
* Reumás mozgásszervi panaszok minden degeneratív kopásos, meszesedéses típusa (arthrosisok, a csigolya-, szalagrendszer-, kis ízületi és porckorongproblémák - spondylosis, spondylartrosis, discopathia).
* Gyulladásos izületi és gerincbetegségek nyugalmi stádiumban (arthritis, poliarthritis, pl. PCP, spondylarthritis, pl.: Bechterew-kór). A csúzos megbetegedésekre csak akkor hat, ha a heveny állapot már lezajlott. Az idült izületi megbetegedések tünetei viszont hatásosan enyhíthetők.
* Kötőszöveti reuma (izom-, ínszalagok megbetegedései).
* Másodlagos izületi betegségek, anyagcserezavarokhoz társuló izületi panaszok (pl. köszvény)
* Belső elválasztású mirigyek zavara.
* Bőrbetegségekhez társuló izületi gyulladások (pl. psoriasishoz társuló ízületi és gerincváltozás).
* Törések, baleseti sérülések, mozgásszervi műtétek utáni állapot (elsősorban végtagtörések) rehabilitációra alkalmas stádiumban.
* Krónikus, perifériás idegrendszert érintő, elsősorban mechanikai okokra visszavezethető bántalmak (pl. ischialgia, polyneuropathia, paresis).
* Izületi műtétek elő- és utókezelése, porckorongműtét (sérv - discus hernia) utókezelése.
• Krónikus nőgyógyászati betegségek.
Ellenjavallat (kontraindikáció)
* Rosszindulatú daganatok (sebészeti vagy gyógyszeres kezelést igénylő stádiumban).
* Keringési zavart okozó (dekompenzált) szívbetegségek, érrendszeri betegségek, magas vérnyomás (ha nem állítható be a kívánt szintre, ill. ha szervi panaszokat okoz), súlyos érelmeszesedés (arteriosclerosis) szívkoszorúér-sclerosis, infarktus után (ha az orvos tiltja), súlyos visszérbántalmak (vénás trombózisok).
* Minden akut gyulladásos megbetegedés (visszérgyulladás, ugyanúgy, mint az ízületi gyulladás aktív szakasza).
* Minden akut és krónikus fertőző betegség (pl. tbc., hepatitis stb.)
* Fehérvérűség, egyéb súlyos vérképzőszervi betegség, súlyos vérszegénység (leukémia, anemia, haemophilia).
* Tüdőasztma, gyakori rohamok esetén.
* Aktív fekélyek (gyomor-, ill. bél-), veseelégtelenség, vesekő.
* Hirtelen fellépő ájulási rohamok (epilepszia, Adams-Stokes szindróma).
* Krónikus alkoholizmus, súlyos májzsugor.
* Nedvező ekcéma, kiterjedt sebek.
* Pajzsmirigy-túlműködés szervi panaszokkal kísérve (hyperthyreosis), nem kompenzált cukorbetegség, vészes súlycsökkenés, illetve -növekedés.
* Terápiás röntgenkezelés utáni első hat hét.
* Terhesség
Külön említést érdemel a tó medrét vastagon borító radioaktív gyógyiszap. A maga nemében egyedülálló hévízi iszap egyaránt tartalmaz szerves és szervetlen anyagokat, s a benne lévő rádiumsók és redukált kénvegyületek a gyógytényezők különleges értékeit képviselik.

A Hévízi tó medrét 1-7 m vastagságban borítja a természetes, többnyire növényi eredetű gyógyiszap, mely sötétszürke színű, állagát tekintve pedig lágy. A többtízezer éves Pannon tengerből származó gyógyvíz és gyógyiszap a komplex fizikoterápiás kezelésekkel együtt valamennyi reumatikus- és mozgásszervi betegség kezelésére alkalmas.
Az iszapot iszappakolás formájában használják fel a kúrák során. Szakorvosok véleménye szerint egyszerre maximum 6 testtájat lehet iszappal bebugyolálni. Az iszappakolás legfőbb hatása, hogy melegen tartja a kezelt testtájat. Az iszapkezelés 20 percig tart, de utána javasolt legalább fél óra nyugalom és pihenés.
A súlyfürdő víz alatti kezelés, aminek célja, hogy a gerinc csigolyáit egymástól eltávolítsa, így a gerincoszlopot megnyújtsa. A nyújtás hatásárra lehetővé válik a porckorongok eredeti, egészséges állapotának visszaállítása. A súlyfürdő teljesen fájdalommentes, mivel a víz felhajtó ereje ellazult állapotba hozza a testet és nagyon kíméletesen nyújtják a súlyok a gerincet. A kezelés alatt a vendég nyaknál és/vagy a karok alatt felfüggesztve „lóg” a medencében, miközben a betegség állapotától függően különböző súlyokat helyeznek el rajta derékon és/vagy bokán. A súlyok általában 2-3-5 kg-osak.

A súlyfürdőben a használt súlyokat 3-féle módon lehet felfüggeszteni:
* egy pontos (csak nyak)
* két pontos (hónaljtámasz)
* három pontos (nyak és hónaljtámasz)
Orvosi utasítás alapján lehet a súlyokat felhelyezni a vendégre, egyszerre azonban maximum 20 kg súlyt.
Kezelési idő: 20 perc
Hőfok: indifferens (34-35 fok)
A súlyfürdő kezelést Hévízen dr. Moll Károly orvos találta fel és fejlesztette ki a kezelés módszerét. A szakorvosok a kezelést nyaki és deréktáji gerincpanaszokkal küzdő betegeknek javasolják, de alkalmas megelőzésre is, azoknak, akik meg akarják őrizni gerincük egészségét.
Hévíz szakorvosai a hagyományos terápiás kezelésekből álló kúrák egyik fő elemeként – a fürdőkúra mellett - gyógymasszázsokat javasolják a vendégeknek. A gyógymasszázs nem kényeztető wellness masszázs. Gyógyító ereje a relaxálásnál sokkal fontosabb tényező.
Általánosságban elmondható, hogy a masszázs előtti 10-15 perces termálvízben történő fürdőzés nagyon jót tesz, mivel ellazulnak a lágy részek és így a masszázs is sokkal hatékonyabb lesz, jobban érezzük majd utána magunkat.
A gyógymasszázsok közé sorolják a svéd, reflex-zóna (szegment, kötőszöveti, perioszteális), nyirok-, sport-, és frissítő masszázsokat.
A klasszikus svéd masszázs az egész testre kiterjedő, az izmok, az inak, és az ízületek átmasszírozására irányuló masszázstípus. Javítja a mozgásfunkciók működését, ellazítja a fájdalmasan görcsös, feszült izmokat.
A talpreflexzóna masszázs stimulálja a reflexpontokat. Ezek a pontok idegpályákon kapcsolódnak a központi idegrendszer reflexközpontjához.
Mindezeken kívül a szolgáltatáspaletta kiterjed még a nyirokmasszázsra, a sportmasszázsra, és a frissítő masszázsokra.

A masszázsok különleges fajtája a víz alatti masszázs, vagy más néven tangentor. A víz alatti masszász alatt testünk erős vízsugár masszírozásának van kitéve, ami a kezdeti időszakban fájdalmat is okozhat. A tangentor kezelés során a vendég egy fizikoterápiás kádba fekszik bele. Az asszisztens kezeli a vízsugár erősségét és irányítja rá a vendégre egy vastag csövön keresztül. A víz rezgése áthatja a kötőszöveteket, így segíti a bőr megújulását, és rugalmasságát.
Az elektroterápiás kezelések árammal történő kezelések. Megkülönböztetünk kis-, közép-és nagyfrekvenciás kezeléseket. A kisfrekvenciás kezelések közé tartoznak az ultrahang, a mágneskarika, diadynamic, ionomodulator, sonopuls, stymat, sonodynator, dionin, endomed kezelések, vagy a cryoterápia, ami hideg levegő áramoltatásával a friss ízületi sérülések esetén kiválóan alkalmazható.
Nagyfrekvenciás kezeléseknek 3 fajtája van, a deciméterhullám, mikrohullám, rövidhullám. A kezelés során a nagyfrekvenciájú gépek az áram hőhatását felhasználva szöveti vérbőséget eredményeznek.

A kezelések lényege, hogy két elektródán keresztül alacsony rezgésű áramot küldünk a fájdalmas részekbe, amikor is enyhe bizsergés érezhető. Az elektroterápiás kezelések kifejezetten gyorsítja a gyógyulást, ínszalag sérülések esetén kiválóan alkalmazható.
A hévízi terápiák sorában az ivókúra eddig a hatásánál jóval kisebb figyelmet kapott. Pedig a hévíz vízzel alkalmazott Ivókúra hivatalos hatása főként idült gyomor- és bélhurutban, emésztési zavarokban érezhető.
A hévízi kénes gyógyvíz ivókúraként való használatáról Dr. Gyarmati Noémi az alábbiakat mondja: „Sikerrel alkalmazható bélműködés és gyomorsav-képződés fokozására, idült bélgyulladás, székrekedés vagy aranyér esetén. Enyhíti az epebántalmakat, segíti a légúti hurutok gyógyulását. Radon tartalmának köszönhetően fájdalomcsillapításra is alkalmas. Továbbá, nem ivókúraként, de idült szájnyálkahártya-gyulladás esetén öblögetésre is jó eredménnyel alkalmazható."
Természetesen, mint minden gyógyvíznek, ennek is vannak ellenjavallatai, így a kénes víz fogyasztása kerülendő heveny máj- és epeút-gyulladás, valamint fokozott pajzsmirigyműködés esetén.
Programok