A fürdőkultúra fejlődése

A hévízi fürdő története

Mint ahogy azt a történelmi emlékek bizonyítják, Hévíz már a rómaiak idejében is ismert volt. A vizet leginkább mindennapi tevékenységük során használták, mégpedig a bőr megmunkálására (páholásra). A hévízi tó gyógyerejéről, csodatevő erejéről az akkori időkből, egy legenda mesél.

A hévízi fürdőkultúra és az egyedi gyógyító terápiák kialakulása gróf I. Festetics György nevéhez fűződik, aki az 1795-től kezdte el a tavon a fürdőfejlesztést. A tó mellett egy fürdőtelepet hozott létre, ami főként a helyi parasztság körében volt népszerű. Majd a fürdőnek és a melegvíznek mind nagyobb híre ment, egyre távolabbról is érkeztek a gyógyulni vágyók. Több mint 100 év elteltével (1905-ben) a fürdő haszonbérleti joga átkerült a keszthelyi Reischl Vencel sörgyáros tulajdonába, aki folytatta a már megkezdett fejlesztéseket. Ennek eredményeképpen a Hévíz fürdő már országos hírre tett szert.

Amit a Festeticseknek köszönhetünk

Hévíz fejlődése töretlen volt, és a fejlődés napjainkra is jellemző. Hévíz hírnevét azonban nemcsak a gyógyvíz vitathatatlan ereje öregbítette, hanem híres hévízi orvosok is megalapozták a település hírét.
Dr. Moll Károly orvos, a súlyfürdő feltalálója világhírű lett találmányával. Az utóbbi idők fürdőfejlesztései az itt gyógyuló betegek ellátás-színvonalának növelését célozták meg. A Tófürdő rekonstrukciója során felújították a fürdőépületeket és megváltozott a hasznosítási funkció is. A tó közepén lévő téliesített épületből az öltözők kikerültek a déli, illetve a nyugati oldalon lévő bejáratokhoz, ezáltal a tó közepén egy 2 500 négyzetméteres fürdőház jött létre.

Hévíz legfőbb vonzereje kétségkívül az egyedülálló gyógytó és a benne rejlő gyógyító erő.  Napjainkban azonban nem lehet elkerülni a 35-50 év közötti korosztály megnyerését szolgáló, kínálatbővítő modernizációt. A Tófürdő legutóbbi rekonstrukciója során új parti épületet építettek,benne élménymedencét, szaunablokkot, masszázsklinikát, többféle kezelőt, öltözőket, vendéglátó-ipari egységeket és egy is konferenciatermet is kialakítottak. Ezt követően megépült az új épületrész, mely négycsillagos szállodai szintnek megfelelő szolgáltatásokat nyújt: a háromszintes fogadóépületben wellness részleg (szauna, gőzfürdő, jégfürdő, sóbarlang, medencék), modern vendéglátóterek és terápiás részleg (hidroterápia, masszázs, szépségszalon, iszapkezelők, mozgásterápia) várják az idelátogatókat. Szauna és korszerű masszázsszobák épültek a rekonstrukció részeként, továbbá bővült az öltözők és pihenőterek kapacitása is.

A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően Hévíz nemcsak megőrizheti, hanem meg is erősítheti helyét, mint a hazai és nemzetközi gyógy-idegenforgalom egyik legnépszerűbb központja.

Hévíz a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően megfiatalodik, képes kielégíteni mind mai törzsvendégei, mind az egyre nagyobb számban idelátogató fiatal, családos vendégek legkülönfélébb igényeit.

Kíváncsi a tóra? Nézzen körül 3D túránkban!

Tudta Ön, hogy

  • már az újkőkorban, 7500 évvel ezelőtt is éltek emberek a város környékén?
  • a régészeti leletek közt talált Krisztus előtt 1. századból származó kelta edény latin "Da Bibere" felirata azt jelenti "Adj innom"?
  • a tótól északra két római kori, Jupiternek szentelt oltárkő is előkerült?
  • az Árpád korban királyi várszolgák laktak a Hévízi tó körül?
  • a Hévíz név először egy 1328. március 28-án kelt oklevélben tűnt fel először?

Kapcsolódó cikkek


Ismét csúcson a vendégéjszaka szám Hévízen

Ismét csúcson a vendégéjszaka szám Hévízen

2019. február 05. 12:06

Ismét növekedő vendégéjszaka számról adhat tájékoztatást Hévíz.

10 bennfentes tipp egy hévízi spa szakértőtől – 1. rész

10 bennfentes tipp egy hévízi spa szakértőtől – 1. rész

2018. július 24. 09:45

Sok pénzt megspórolhat, ha megfelelő belépőjegyet választ és sok időt is megtakaríthat, ha nem a legnagyobb csúcsban érkezik a Hévízi Tófürdőbe. Horváth-Czene Alexandra a Tófürdő vezetője, személyes tapasztalatai alapján árul el pár trükköt, amivel még gördülékenyebb és pihentetőbb lesz a nyaralás.

10 bennfentes tipp egy hévízi spa szakértőtől – 2. rész

10 bennfentes tipp egy hévízi spa szakértőtől – 2. rész

2018. július 30. 09:41

A bennfentes tippek 1. részében, megtudhatta, hol érdemes parkolni és milyen kedvezményes Tófürdőjegyet érdemes vásárolni. A folytatásban Horvát-Czene Alexandra, Tófürdő vezető további praktikus tippjeit olvashatja, mellyel még kellemesebbé teheti a hévízi pihenését.

Hévíz.hu ajánlatai