HÉVÍZ.HU / Fedezze fel! / Állandó programok

Állandó programok

Hévíz az utóbbi években erőteljes fejlődésen ment keresztül, mely a jövőben is folytatódik a magas színvonalú, szórakoztató programok kínálata terén. Hévízen nemcsak fürödni lehet a tóban, hanem változatos programokkal lehet az egy-két, de akár többnapos pihenést is színesíteni. Az évente megrendezésre kerülő fesztiválok mellett minden napra tartogatunk egy-egy érdekességet.

A programkínálatban tavaszi-nyári időszakban szerepelnek olyan szervezett programok, melyek csoportosan – legalább 4 fő esetén – vehetőek igénybe. Ilyen például a nordic walking túra vagy a kerékpártúra.

Ha felkeltettük érdeklődését, keresse fel a Tourinform Irodát, ahol minden szervezett programról  részletesen is tájékozódhat.

Akinek pedig a „piacozás” is egyfajta szórakoztató program, mindenképpen ajánljuk a Helyi Termelői Piac meglátogatását (a nagyparkoló mögött) kedden és szombaton délelőtt, valamint csütörtökön délután. Itt helyi termelők árulják portékáikat, kedves és barátságos kiszolgálással, valamint ízletes, ínyenc termékekkel csábítják be a járókelőket. Érdemes betérni!

A Tourinform iroda a gasztronómia kedvelőit is várja időszakosan programjaival.

Részletes heti programajánlatunk

Hétfő

OPERETT EST
20.00 órától

 
Kedd

TERMELŐI PIAC 
Nyitva: 7.00-13.00 között

 
Szerda SZERVEZETT KERÉKPÁRTÚRA
11.00 órától (előzetes jelentkezéssel)
 
Csütörtök TERMELŐI PIAC 
Nyitva: 13.00-19.00
 
Szombat TERMELŐI PIAC 
Nyitva: 7.00-13.00 között

KENU TÚRA A HÉVÍZI PATAKON
10.00 órától, novembertől március végéig

A hét bármely napján

ZENÉS, TÁNCOS SZÓRAKOZÁS
Naponta, változó helyszíneken

 

SEGWAY TÚRÁK
Naponta 10.00 órától, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

MOZI FILMEK
Időpont: 16.00-20.00 óra között minden nap
Helyszín: Fontana Artmozi

HÉVÍZI MUZEÁLIS GYŰJTEMÉNY
Időpont: hétfő – szombat 10.00-18.00
Helyszín: Rákóczi u. 9.

GOLF
Időpont: golf egész évben, tenisz tavasztól – Előzetes jelentkezéssel és térítés ellenében!
Helyszín: Lotus Therme Hotel & Spa (Lótuszvirág u. 1.)

Ballonrepülés, lovaglás, teniszezés, Dottózás a városban, borkóstolás, kenuzás a hévízi patakon, színpadi estek, kamarakoncertek, kiállítások egész évben.

További programajánlatainkat keresse a rendszeresen frissülő Programajánlóban.

Megosztás
HÉVÍZI SZÁLLÁS ÉS AKCIÓ KERESŐ
1-25   26-50   51-75   76-100   101-125   126-150 >>
FEDEZZE FEL!
  • Hírlevél
  • Értesüljön a legfrissebb akciókról, programokról!